Dimenzió #25

Az örökkévalóság pillanatai

(filozófia)

'<<'                               ''BŰNBEESÉS
                            (Kellett ez nekünk?)

   Az  előbb  leírt  szép  és tiszta világról szóló mondatokat természetesen
valószínűleg úgy fújja el egy komolyabb érzelmi konfliktus, mint tollpihét a
szélvihar.  Mi marad utána? Egy kép arról, hogy létezik boldogság, nyugalom,
szeretet  -  valahol  máshol. Itt és most fájdalom van, félelem van, erőszak
van,  halál  van.  Az  ember  ezt mindig megpróbálta valahogy egyetlen képpé
összehozni, vallás és filozófia egyaránt. Az egyik lehetőség a bűnbeesés. Jó
volt és jó lehetett volna számunkra a világ, ha nem hibázunk. Az én fejemben
ez  nem  így áll össze, mert egyszerűen nem szimpatikus az a kép, hogy Isten
csinál  valamit, aztán mi eltoljuk, mire ő összecsapja a kezeit és kipaterol
minket a Paradicsomból. Szokásos kérdés, hogy minek rakta oda azt a két fát,
vagy  minek adott nekünk szabad akaratot? Miért kísértett meg minket (ha nem
rakja az első pár orra elé a két fát, hát korzózhatott volna a kígyó, amerre
látott, ha nincs alma, nincs bűnbeesés...)

   Lehet,  hogy más Istene téved, az én Istenembe ez nem fér bele. Pláne, ha
tudja  a jövőt (időtlensége folytán), hibázhat-e? Á, ez nekem nem tetszik. A
fa  a  jó  és  rossz  tudásának  a  fája, nem csak úgy általában a tudásé. A
kiűzetés  nekem  rövid  példabeszéd  arról,  hogy  az  ember  felvállalja  a
dialektikus  (jó és rossz oldalra bontott) gondolkodást, világképet, így nem
érezheti  a  teljességet, az abban rejlő hatalmas erőt, hanem maga kénytelen
megteremteni ebben a megosztott világban, kicsi kertecskében annyit, amennyi
a  fennmaradásához  éppen  elegendő (itt most szeretetről, Erőről beszélek).
Azt hiszem, lehetne még vesézgetni ezt a példabeszédet, a kinti életről és a
visszavezető  út  őrzéséről, de nem szeretnék itt hirtelen bibliamagyarázóvá
előlépni,  ahhoz  túl  keveset tudok róla. (Meg persze óvatos gyerek vagyok,
nem szeretném, ha valakibe nagyon belegázolnék).

   A  másik  lehetőség  (sokféle vallás sokféleképen játszik vele), hogy itt
kérem most a jók és rosszak között nagy bunyó van, azért nem szép a világ. A
gonosz  Krampusz  és  a  Jóisten  mintha  egyenlő  felekként szerepelnének a
partiban,  persze  ezt azzal lehet magyarázni, hogy a csúfok tisztességtelen
eszközöket  használnak,  a  jók  meg  irgalmasak  még velük szemben is. Nos,
lehet,  hogy így van, nekem azonban ez a megközelítés szintén kukacos. Olyan
érzést   kelt   bennem,   mintha   egy   ismeretlen  gyümölcsöt  vizsgálnánk
kétféleképpen.  Az  egyik azt mondja, hogy nézzük meg ezt a gyümölcsöt, mint
valami  ismeretlent.  Szagoljuk meg, kóstoljuk meg, elemezzük, mert sok újat
fogunk  megtanulni belőle. Másik esetben azt is mondhatjuk, hogy ismerjük az
almát,  a  körtét  meg  a  barackot. Ez a gyümölcs úgy néz ki, mint az alma,
olyan szaga van, mint a körtének, és barackízű. Körülbelül.

   Ezt  az  utóbbit  érzem ki minden olyan megközelítésből, ahol Isten (vagy
akár  egy  jó  szándékú  Szellemi  Hierarchia)  igyekszik  segíteni  valamit
rajtunk,  harcol,  politizál,  satöbbi.  Saját  megosztott  szemléletmódomat
rákényszeríthetem a Felsőbb Világra, de nekem gyanús, ha annak megértése nem
újfajta  megközelítést,  hanem  nevek  és  szerepek megjegyzését jelenti. Az
"amint  fent,  úgy lent" megállapításnak hasznosabb értelmezése számomra az,
hogy  bennem  Isten  lakik,  és  láthatom őt bennem addig a szintig, ameddig
eljutok,  mint az, hogy a fenti világ ugyanolyan, mint a mienk, csak mások a
nevek.  Az  a  megközelítés,  amely szerint magamat szabhatom át azért, hogy
többet  láthassak  a világból, közelebb áll hozzám, mint az, hogy átszabom a
világot saját képemre és hasonlatosságomra azért, hogy megérthessem.

   Szóval  ennyi  kalandozás  után  azt  kell  mondjam,  nem  tetszik  az az
elképzelés,  hogy  bűnös  vagyok  (de  most  nem  fogok  leállni egy képzelt
kereszténnyel vitatkozni arról, hogy mit csinált Jézus a kereszten).

   Viszont   nem  vagyok  tökéletes,  és  mindig  lesznek  új  feladatok  és
tanulságok  az életemben, amit örömmel fogadok, és nem azért szeretnék "jót"
tenni,  hogy valami számlát egyenlítsek, hanem mert jólesik megtennem. És be
kell vallanom, ez sokkal jobban motivál, mint az, hogy mennyit törlesztettem
eddig és mi van hátra belőle.

   Ez  azonban valahol az öntörvényűséget rejti, igen. Évszázadokon át verte
az  egyház  az  emberek  fejébe  azt,  hogy bűnösök, hatalmas tartozásuk van
Jézussal  szemben  és  a  legjobb,  amit  tehetnek,  hogy  nagyon-nagyon  jó
gyermekei   lesznek   az   "Anyaszentegyháznak"  (ami  közben  igencsak  úgy
viselkedett  mint  egy...  hmm.)  Hogy  változhatott ilyenné egy mezítlábas,
szeretettel teli, boldog és segítőkész vándorpróféta tanítása?

   Miért  tette  azt,  amit  tett? Ha elérném az ő szintjét, tudnám - és nem
beszélnék  róla,  hiszen ő magáért beszélt; ha pedig nem értem el, ugyan mit
tudhatok  róla?  De  persze ebben a kérdésben is lehetett jó kis vérfürdőket
rendezni...  Szegény,  ha  tudta,  hogy mennyi szenvedést fognak okozni az ő
nevében, nem is igen aggódhatott a saját halála miatt.

   Már megint kalandozok. A lényeg: szerintem a világ Isten szándéka szerint
való  (vigyázat,  relatív fogalmazás, személyességet és szándékot tételeztem
fel!),  vagy  más  fogalmazás  szerint: ha a világ szólni tudna, szintén ezt
mondaná: Vagyok, aki vagyok. Sokkal építőbbnek tartom azt a gondolatot, hogy
nehéz feladatot kaptunk mindnyájan önmagunkban, és minden erőnkre szükségünk
lehet,  hogy  alkalmasakká  váljunk a megtételére, mint azt az ötletet, hogy
valamikor nagyon eltoltuk, és most aztán takaríthatjuk a szemetet. Szerintem
nem  érdemes önostorozó gondolatokkal gyengíteni magam és felpislogni valaki
nagy  és  segítőkész lényre, jobb talpra állni és hinni abban, ami a legtöbb
erőt  adja  nekem - ha tévedek, úgyis falnak megyek. Na azt hiszem nincs mit
félnem  attól,  hogy  túl  komoly  lesz ez az írás, de legalább sikerült jól
megkutyulnom. Sebaj, ezek jutottak az eszembe...                          '>>'
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.