Dimenzió #25

Az örökkévalóság pillanatai

(filozófia)

'<<'                              ''A SZERETET

   Ez   a  Szeretet  nem  az  az  elcsépelt,  unalmas  szó,  amit  hétköznap
használunk.  A  legegyszerűbb  mód az attól való megkülönböztetésre az, hogy
megkérdeztem  magam,  van-e  ennek  ellentéte.  Nincs. A világ számomra (egy
ugrás Kínába) a jin-yang szimbólummal nagyon sikeresen megfogalmazható, apró
kiegészítéssel. Azok a dolgok, amik számomra, tudatos énemnek felfoghatók, a
fekete  és  fehér  mezőkben  vannak, mert saját értékrendem arra vezet, hogy
felosszam  a  világ  dolgait. A dialektika szépsége és alapfeltevése, hogy a
világ  egymást állandóan befolyásoló, kiegészítő ellentétes erők küzdelmének
eredménye. Ha egy szemüvegen keresztül minden zöld, általában azt gondoljuk,
hogy a szemüveg zöld, nem pedig a világ.

   Szerintem  azért  fedezzük fel mindenben az ellentéteket, mert mi hordjuk
magunkban  azt.  Ezzel nem azt mondom, hogy ez a módszer hibás, hiszen mivel
mi  magunk "megosztottak" vagyunk, ezért a világ megosztottságát feltételező
elmélet  sikeresen  emésztheti  elő  számunkra  annak  jelenségeit.  Hű,  de
elkanyarodtam.

   Szóval  azok  a  dolgok  viszont,  amik  tudatos  énem  felett  állnak, a
szimbólum legfontosabb, legjobban látható, így ügyesen elrejtett részéhez, a
körhöz tartoznak.

   Az  a szeretet, erősítő, változtató, ugyanakkor pusztító kapcsolat, ami a
"részek"  között  van,  teljes. Hiszen a sejtek születnek és elmúlnak minden
pillanatban,  az  egész  számára  tudatlanul  - ugyanakkor a legveszélyesebb
betegsége  embernek  és  világnak  egyaránt,  amikor a rész halhatatlan akar
lenni  (akinek  nem  ismerős,  ezt  a  jelenséget  ráknak  hívják). Az Erő a
teljesség  létét  szolgálja,  ezen  belül  az  időhöz  kötött résznek a szép
születést,  az  erőben teljes életet és a szép elmúlást adja, mert az időhöz
kötött  "rész" így teljes. (Nem vágyom a halálra, de sokkal jobban rühellném
a  halhatatlanságot.  Nem  beszélve az örök fiatalságról - persze erről most
még  könnyen  beszélek,  de  tényleg  szeretnék  kicsit  bogaras,  de  azért
szeretetreméltó bácsi is lenni egyszer.) Addig, amíg ezt az erőt dialektikus
szemüveggel  nézem,  létezik  szeretet, gyűlölet, közömbösség. Ha az egészre
figyelek,  csak  én  változom.  Szeretetet  érzek akkor, amikor arra megyek,
változom,  amerre  az Erő vezet engem. Harmóniában vagyok a világgal, minden
szép és jó, még Isten is. Aztán jönnek csapások, amiket "nem érdemeltem", és
rögtön elfordult tőlem Isten, haragszik rám. Tarthatom ezért rossznak őt (és
ez  még  a  jobbik eset néha, mert akarok juszt is talpra állni), vagy saját
magamat  (és  sajnálhatom vagy utálhatom magam, ameddig csak jólesik). Pedig
nem  történt  más,  csak  a változás ideje jött el számomra - vagy egy másik
ember, lény számára. Valami most beleütközött bennem a Világba, és ez a rész
érzi,  hogy  nincs  ereje  a  világot  megváltoztatni. Ha ragaszkodom hozzá,
legyen  ez  érzés,  gondolat,  bármi,  egy  haldoklót  tartok  életben saját
erőmmel.

   Ha  elengedem,  meghal,  én  viszont  könnyebbé,  erősebbé leszek általa.
(Erről  azért  fogok még írni, de itt most a Szeretetről van szó). Ja és itt
van  a  közömbösség.  Igen,  a szervezet szó nélkül fogadja el jelenlétemet,
fájdalom  nélkül  a  megfelelő  időben  való  elmúlásomat. Közvetlenül tehát
közömbös.  Ugyanakkor  képes  vagyok  (ez  nem  vicc,  tényleg  megvan  rá a
lehetőség)   -   tudatomnak,   gondolkodásomnak  megfelelő  szinten  érezni,
összekapcsolódni  az  egésszel,  és sokkal többet kapok, mint vártam. Nemrég
például hosszú távot bicikliztem (néha muszáj nekem ilyen diliket csinálni),
és  esett  az  eső.  Persze  bennem van az, hogy Erő, meg hatalom, elkezdtem
foglalkozni  azzal, hogy mi a fenének kell éppen most esnie az esőnek. Aztán
hirtelen fordult a kocka. Azt kívántam, hogy képes legyek boldogan elfogadni
az  esőt,  mert  a  fák  olyan szépek és boldogok, amikor esik, mert érzik a
szeretetet  és  gondoskodást.  A  következő  pillanatban  majdnem  leestem a
bringáról,  sírni  és  nevetni  akartam  egyszerre,  akkora erővel talált el
valami   furcsa   boldogság-szerűség.  Mintha  megajándékoztak  volna  saját
boldogságukkal,  persze  ez  nem  így  igaz,  csupán  elfogadtam  az  övéket
magaménak.  Persze  ez  nem  változtatott  azon,  hogy  bőrig  áztam, és nem
rajongok az ilyesmiért.

   Azt hiszem, most ez a fejezet ilyen rövid marad, de nem baj, mert valahol
az összes többiben sem lesz másról szó.



                                                                          '>>'
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.