'<<' ''HATALOM
Ha a hatalommal játszom, ugyanúgy két félnek kell illeszkednie: a
hatalomnak, mint társadalmi jelenségnek és a hatalmat gyakorló embernek.
Talán először a társadalmi részt nézzük.
A társadalmi keretek, törvényszerűségek garantálták mindig azt, hogy több
embercsoport képes volt egymás mellett létezni. Nem garantál semmi többet,
sőt, általában csak szabályozta az egymás pusztítását, hogy az minél kevésbé
ártson a nagyobb egységnek. Bizonyos pusztítást pedig egyenesen
szükségszerűnek jelentett ki, mert valahogy szentesíteni kellett az
irányított csoport terjeszkedési, önvédelmi törekvéseit, illetve a benne élő
emberek "természetes kiválasztódását", hogy magasabb pozícióba az
agresszívabb, erősebb egyed kerüljön. Ugyanakkor mindig jellemző volt, hogy
a törvények "erkölcsi tartalmat" akartak tükrözni, az előbb leírt fő
feladatuk mellett.
Ennek eredménye állandó zavar és belső ellentét volt. A szabályrendszer,
ami:
- támogatja az egyént abban, hogy mások elé kerüljön
- támogatja a csoportot abban, hogy más csoportot leigázzon
- ugyanakkor magas emberi eszményeket tűz ki célul
nem lehet egyértelmű. Mindig lesznek kiskapuk, amiket a törekvők
megtalálnak, és kihasználásukkal a törvényt tisztelők elé kerülnek. Szükség
van tehát törvénytisztelő emberek olyan csoportjára, akik ugyanakkor nagyobb
hatalommal rendelkeznek, mint a törtetők, így módosítani tudják a törvényt,
hogy bezárják a kiskapukat, illetve vitás kérdésekben döntést hozhatnak
(régi kérdés köszön azonnal vissza: a törvényhozói, bírói és végrehajtó
hatalom szétválasztása). De vajon mi biztosítja azt, hogy a magas pozícióba
került emberek nem törtetők? Vagy hogy nem válnak azzá? Semmi, sőt, az
ellenkezője a valószínűbb: a magas pozíció jobban vonzza a törtetőt, többre
képes érte és - bár fennen hangoztatja - nem érzi át annak felelősségét,
illetve az, aki fent van, hajlamosabb ezt az állapotot természetesnek venni
és önmagát kiemelni a társadalomból. Gyönyörű igazolása ez a taoizmus
alapelvének: a fehér feketévé, a fekete fehérré válik. Az emberi - de főleg
a nyugati történelem (mivel ezt ismerem jobban, továbbá alapelvei tisztábban
fogalmazzák meg ezt a törvényt) mintapéldája a fentieknek.
Mai társadalmunk is ezt a helyzetet tükrözi, rendkívül felgyorsult
tempóban. "Felülre" jellemzően törtetők kerülnek, mert akik tisztelik a
törvényeket, általában vagy nem is próbálnak tenni semmit, látván
gyengeségüket, vagy ha mégis, a kudarcok miatt elvesztik reményüket.
A hatalom igen nehezen tud "jó" lenni. A hatalom gyakorlója az, aki a
hatalom működését meghatározza. Abban az esetben, ha a hatalmas fél a
bukástól, veszélyes harácsolóvá válik, gyorsan kell összeszednie annyi
vagyont, ami a bukás után is biztosítja a pozíciótól függetlenül azt a
színvonalat, amit elért. A harácsolás nem racionális, ha sokáig van hatalmon
sem állítja le magát, amíg lehet, gyűjt. De lehet-e elítélni ezért? Máshoz
van szokva, más jelenti számára az élet alapvető feltételeit, mint nekem. Én
is olyan feltételek között élek, amik sok embernek túl van legmerészebb
álmain is, nélkülük nehezen tudom elképzelni az életemet, és sok mindent
megteszek, hogy ezt az állapotot fenntartsam.
Ha viszont a hatalmon levő ember nem is tudja elképzelni bukását, akkor
veszélyesen eltávolodik az általa irányított emberektől. Számok és
százalékok helyettesítik a hideget, a félelmet, az éhséget és vágyat.
Jellemző példa volt (elnézést kérek érte, de nagyon megrázott), amikor
kitört a "100 Ft-os kenyér hisztéria", és a Híradóban bemutatták: a kormány
szétnézett a boltokban, és nem is igaz a dolog. Nem vád ez, csak fáj, mint
amikor egy csavargót lopni látok. Itt nem a kenyérről és a százasról volt
szó. Félelem, veszélyérzet, nyugdíjasok és sokgyermekes családok, az újév
előtti pánik-bevásárlások és áremelés-hegyek remegtek a levegőben.
Ugyanakkor az orvos is ezt teszi, amikor a beteg gyermek kérdésére:
Megérem-e a következő születésnapomat? - így válaszol: Gyönyörű macit kapsz
majd ajándékba. Csak remélem, az orvos tényleg tud gyógyítani is, nem
találomra válogat a gyógyszerek között és hordja a számlát.
Igazán tehát csak az bírhatna hatalommal, aki tudja, hogy bármikor el
kell távoznia, nem vihet magával semmit, de ettől nem szabad félnie, és
minden percében teljes figyelmével, erejével kell dolgoznia, ugyanakkor
lehetőleg minél hamarabb fel kell ismernie hibáit, de nem szabad
elveszítenie az önbizalmát, jól kell együttműködnie környezetével, meg kell
bíznia bennük de nem szabad függenie tőlük! Röviden: tökéletes embernek kell
lennie. Hát a tökéletes ember létrejöttét sem, hatalomra kerülését sem
támogatja a társadalom jelenlegi formája. A hatalmat gyakorlók ugyanolyan
emberek, mint mi vagyunk, s éppen ez a legnagyobb bajunk velük. Minden
forradalom, átalakulás megváltoztatta a külalakot, az alapvető irányokat
azonban nem érintette.
Újabb elveket hozott be, amelyek egy ideig erősebbek voltak, mint a
gazdasági motivációk, "kipárnázták" a hatalmat, emberséget vittek bele -
aztán az alapvető működési törvények átgyúrták magukat rajta és a hinta
újból lefelé lendült. "De milyen is lenne a tökéletes társadalom, ami a
tökéletes embert vezető pozícióba emelné? Olyan alacsonyabb szintű
vezetőkből állna, akik megfelelő önbizalommal, hittel végeznék a munkájukat,
helyet adnának a jobbnak de felismernék a gyengébbet, boldogok és
harmonikusak lennének és tisztán segítenék az általuk választott vezetőt.
Jáhááá, vivát Utópia. A tökéletes társadalom minden embere tökéletes. Hát ez
nagy eresztés volt!" A szék megreccsent az isteni felfedezés súlya alatt,
miközben a fiú diszkréten röhögve elkezdte tervezni a génsebészettel,
fajirtással gyomlált, orwelli és Huxley-féle módszerekkel tökéletesített
társadalmi szupergép működési folyamatábráját. Aztán elkomorodott, felállt
és a furcsa testhelyzetű üldögéléstől elzsibbadt hátsó fertályát
dörzsölgetve a sötétbe meredt. "Mintha ott állt volna valaki, vele szemben,
kint az erkély korlátján túl. Nyugodtan mosolygott, leengedett kezeit
széttárva enyhén meghajolt. Csend volt a szemében, hűvös-meleg, tartózkodó
érintés. Az a bizonyos Érintés.
Ugyanakkor meghajlás közben a sűrű szemöldök alól mintha kópés mosoly
csillant volna. A fiú pislogott néhányat, mire a jelenés eltűnt döbbent
tekintete elől. Talán percek is elteltek, mire kizökkent agya feldolgozta a
tényt: a vele szemben megjelent alak pontosan olyan volt, mint ő. A
korláthoz ugrott és kihajolt, zaklatott lelkiállapotából csak egy rekedt
sóhajra futotta. "Mi a manó volt ez? Oly sokszor játszottam a tökéletesség
fogalmával, de nem igazán tekintettem másnak, mint modellem egy elemének,
egyéb következtetések levonásához tartozó jó eszköznek. Azt akartam volna
mondani ezzel magamnak, hogy lehetséges a valós létrejötte is? Vagy lehet,
hogy csak jó lenne végiggondolni. Vagy álmos vagyok már és mindenféle
hülyeséget képzelek magam elé. De olyan valóságos volt. És annyira tetszett!
Aha! Szóval SZERETNÉM, ha igazi lett volna. Na jó, gyerünk, te tökéletes
ember.
'>>'