Dimenzió #25

Az örökkévalóság pillanatai

(filozófia)

'<<'                                  ''PÉNZ

   Mi  a  pénz a társadalom számára? A rövid válasz az lenne: a mozgató erő.
Ez  azonban  csak most igaz, régebben egy másik fogalom, az "érték" volt az.
Világunk  egy  élő, folyamatosan változó, alkalmazkodó rendszer, vizsgálható
az   élővilághoz   hasonlóan.  Bolygónk  éltető  energiaforrása  (különleges
példáktól, mint a tengermélyi vulkánok élővilágától eltekintve) a Nap.

   Sugárzásának  energiája árad az élőlényekre, amelyek aszerint tagozódnak,
hogy  közvetlenül  képesek-e  felvenni  ezt,  vagy ha nem, akkor milyen úton
szerzik  meg  egymástól.  Folyamatos  verseny  folyik  a fajok, illetve azok
egyedei    között   a   szintjükön   megjelenő   energia   minél   teljesebb
megszerzéséért. A sikeresebb faj elszaporodik, megnövelve a belőle élő fajok
energiaforrását,  amelyek  addig  tökéletesednek,  amíg képesek lesznek az ő
visszaszorítására,  amivel  ismét más fajnak lesz lehetősége teret hódítani.
(Nem   kell   megijedni,   ez  nem  evolucionista  hitvallás.  Elég  csak  a
történelmünk  alatt  bekövetkezett változásokkal játszani, néhány évtizedes,
évszázados időszakokkal...)

   Az  emberi  társadalomban  ugyanilyen folyamatok játszódnak le. Rétegekre
tagozódik,  mindegyik  réteg a felette állóból él, míg a legfelső valamilyen
jogon  magáénak  tartja  az  összes  értéket. A rétegeken belül állandó harc
folyik a "csap" körül, ennek a harcnak függvényei az alsóbb rétegek, bár itt
mindig vannak átfedések, minél lejjebb megyünk, a fenti harc eredménye annál
lényegtelenebb,   csak   az  elpocsékolt  értékek  hiánya  az,  amit  igazán
érezhetünk  (a politika nagy csődje, hogy minél szegényebb a "polgár", annál
kevésbé  érdekli  az  ideológiai  vita,  inkább  csak  az,  hogy hova lesz a
temérdek pénz?).

   Mi  is  valójában  az  érték?  Lényeges  kérdés,  ugyanis ennek változása
mélyíti  a  szakadékot a fenti és lenti emberek között. Kezdetben érték volt
az,  amit  meg  lehetett  enni,  inni.  Gabona,  hús,  zöldség,  gyümölcs. A
természet  hozta  létre,  csak  össze  kellett  gyűjteni,  ha volt, az ember
jóllakott  és  boldog  volt, ha nem, éhezett, meghalt. Nem lehetett tárolni,
elvinni. Így aki úgymond fent volt, csak közvetlen módon gyakorolt hatalmat,
először ő lakott jól. De ahhoz, hogy máshol is ő legyen az első, meg kellett
szereznie  ott  is a vezető szerepet, vagy a vezetővel jó viszonyban kellett
lennie.  Az  érték kézzelfogható, ehető, valós. Ha valakitől megvonom, ezzel
megölöm,  tehát  a  durva,  nagy  csoportot érintő elvonás azonnali brutális
ellentámadást  von  maga  után - a vezetőnek vigyáznia kell, célszerűbb nagy
szabadságot  engedni  a  "népnek",  hogy  minden tagja barátságos legyen, de
legalábbis  rendelkezni  egy  olyan, megfelelő létszámú csoporttal, aki érte
hajlandó a többieket bántani.

   Ha  azonban  a fenti ember függetleníteni akarja magát a csoporttól és az
aktuális  időjárástól,  mindenkor  és  mindenhol  "gazdag" akar lenni, akkor
tömörebb   formában   kell   értéket  tárolni.  Megjelenik  a  pénz  először
cseretárgy:  arany,  gyöngy,  drágakő, de akár kagylók formájában. Általában
azt mondjuk, hogy azért vezették be, hogy a kereskedelmet megkönnyítse. Így
igaz:  könnyebben  szállítható,  a  valós  igényektől  függetlenebb  értéket
csináltunk. Természetesen csak a csoporton belül (legyen az akár egy ország)
nyújt  elméletileg  egy  közös  alapot,  de  még  ez sem igaz (éhes embernek
hirtelen értéktelen az arany...).

   Az  ilyen  érték  viszont  még  mindig kézzelfogható - így elrabolható. A
"gazdag"  nagyobb  értéket  tarthatott magánál, így új veszélybe került. Egy
őskori törzsfőtől a hatalmát nem lehetett egy éjszaka elrabolni, csak nagyon
kevesek  merték megpróbálni. Most azonban a hatalom nem egy közösség erejét,
kialakult szokásait jelenti, illetve azt a valódi fizikai, szellemi fölényt,
ami  a  hatalom birtokosát kiemelte, csak egy táskát, erszényt. Szállítható,
az  igaz,  de  birtoklása kockázattal is jár, ráadásul szállítása látványos,
nehéz.  Eljön a papírpénz kora. Csak egy papírdarab, ami azonban a megfelelő
helyen   nagyobb  értékre:  aranyra  váltható,  ugyanakkor  elrejthető,  nem
látványos,  beváltása  is feltételekhez köthető. Ez a pénz már nem is ehető,
nem  is  szép,  csak  azt  mondják  rá,  hogy  aranyra  váltható, így értéke
megegyezik azzal.

   Ugyanakkor  az  országon belüli kereskedelem megnő, hiszen nincs is annyi
arany, hogy a forgalmat le lehessen bonyolítani. Nem baj, hiszen a papírokat
nem  fogják  egyszerre  beváltani,  tehát  nyugodtan  lehet  több papírpénzt
kibocsátani,  mint  amennyi arany van, akár az ötszörösét is, hadd forogjon.
Tényezővé  válik  a  bank  saját tulajdona is. A lényeg tehát: a bank legyen
képes  az  általa papíron birtokolt pénz legalább egyötödét felmutatni valós
értékben: aranyban, más bankok valutájában stb., és nincs semmi baj.

   Elértünk  történetünk  mai  szakaszához.  Az  érték, mint olyan, teljesen
kicsúszott  a  kezünk  közül,  elveszve  papírok és számítógépes kimutatások
között.  A  "gazdag"  nem  függ  semmitől, igen meg van lepve, ha valami nem
szolgálja  teljes  mértékig  az  ő  kényelmét,  legyen  bármi  körülötte.  A
"szegény"  pedig  örüljön,  ha  életben  tud maradni ebben a világban, habár
lehet,  hogy  sokszor  többet  termel  a két kezével, mint amennyit el tudna
fogyasztani.

   A  veszély  viszont nyilvánvaló: az eltávolodás a természeti javaktól. Az
ősi:  ehető,  tehát  érték  filozófia  szerint  rendkívül  fontos  az,  hogy
természeti  környezetünk  egyensúlyát  megőrizzük,  a  szükséges mennyiséget
megtermeljük,  a felesleget visszaforgassuk, ne szemeteljünk és szennyezzünk
semmit  (hiszen  életterünket  csökkentjük  vele). Ezzel szemben most anyagi
előnyünk  származik  abból,  ha  ügyesen kiöntjük a hulladékokat, mert sokba
kerül  az  égetés;  a  kutatásnál a mennyiség, a (pénzügyi!) gazdaságosság a
döntő,  nem  a  keletkező hulladék mennyisége, stb. A környezetvédelem ilyen
szempontból  egy szép álom, de nem több, mint a törvényektől remélt erkölcsi
tartalom: önellentmondás.

   A  mai korban lehetővé vált az a csoda, hogy a fizikai érték (étel, ital,
ruha)  megteremtése  nem  kifizetődő!  Nem  termelnek búzát, gyümölcsöt, nem
tartanak  állatot,  mert nem éri meg. Az összeomlás kerülgeti az úgynevezett
gazdasági   világ   egyensúlyát   -  ami  nem  több,  mint  a  ragadozók  és
zsákmányállatok  közötti  viszony:  egyensúly  az  egyenlőség  lehetőségének
leghalványabb  árnyéka  nélkül.  Persze  ez  jobban  látszik  például innen,
Magyarországról: alulról.

   Beszélgettem   néhány,   pénzügyekben   járatosabb  emberrel  ilyesmiről,
szerintük  az egész rendszer jelenlegi működését inkább a belé vetett hitnek
és  óvatosságnak  köszönheti,  mint valós stabilitásának. Még az általánosan
elismert  értéknek  is  csak  a  törtrésze áll a rendelkezésre a pénz mögött
"fedezetként".

   No  és  hogy  mi a pénz az ember számára ma? Ha rossz hangulatban vagyok,
igen  brutálisan  tudok  erre  gondolni: Félsz az Antikrisztustól? Nem tudod
elképzelni?  Nézz  bele  a  táskádba.  Igen,  ott  van a pénztárcádban. És a
szívedben,  ahol  a tisztaságnak, szeretetnek, boldogságnak kellene lakni. A
gondolataid  mögött,  az  árnyékban.  Mindig. MINDIG! Meg tudom-e venni? Meg
tudom-e   teremteni   magamnak,   társamnak,  gyermekemnek?  Megengedhetem-e
magamnak?

   Ritkán,  szinte  csak  a  halál közelében, elmegyógyintézetben és hasonló
kivételes  esetekben, környezetben nem kerül elő, mint a bűvész kalapjából a
nyúl,  az  anyagi  érdek. És ez így törvényszerű! Az ember társadalmi lénnyé
lett,   ahogy  annak  idején  az  energiáért  folytatott  harc  töltötte  ki
gondolkodása  hátterét,  most  az  életben  maradás  jelen törvényeinek való
megfelelés  van  ugyanazon a szinten. Ahogy az élet-halál korában a torkodat
kínáltad   fel   a   társadnak  -  ugyanúgy  teszel  most  a  pénztárcáddal,
bankszámláddal.  Az  ijesztés, fondorlat, könyörtelen harc része a természet
nagy  színjátékának  ugyanúgy,  mint  társadalmi  létünknek.  Nézz  meg  egy
akármilyen  természetfilmet, de legyen a zsákmány a pénz, a vadászterület az
állás,  az  állat  pedig  - te magad, ismerőseid, kollégáid, társad. (Ja, és
remélem,  nem  haragudtál meg rám túlságosan. Bár nem érdekel, hiszen én ott
üvöltök  minden  éhes  sakálban  - de néha magamra ismerek egy delfinben is.
Szívből  kívánom  neked  az  utóbbit,  és  bocs, hogy kiugattam a könyvből.)
Száraz  földön  élünk,  egyre  kegyetlenebbekké válunk, mert egyre erősebben
alkalmazkodunk  ehhez  a  magunk teremtette világhoz. Elveink lemorzsolódtak
rólunk,  egy részéről kiderült, hogy halálos fenyegetést is hordoznak (szia,
félreértett  hazaszeretet), más részük nem kifizetődő (isten veled, erkölcsi
norma,  az  ember  pornót  akar!), pedig egy kicsit kipárnázták, oázisokkal,
zöld  színnel  gazdagították  azt  a sivatagot, amelyet úgy hívnak: az ember
világa.  A madárdalt, a szarvas futását, a patakot hittük modellezni, amikor
társadalmat  csináltunk,  most  pedig az izzadság, hörgés és halál köti le a
figyelmünket - pedig soha nem volt egyik a másik nélkül!

   "Hopp,  de  jól  elkanyarodtam  a  pénztől. Sebaj, a huzamos koncentráció
úgysem tartozik a kedvenceim közé. De most akkor mi van? Kimarad a meséből a
Törvény?   Lehet  a  társadalmat  jellemezni  csupán  a  pénz  mint  energia
modelljével?  Hiszen  okos emberek sok-sok időt töltöttek és töltenek azzal,
hogy    úgymond    a   társadalmat   szabályozzák   törvények   alkotásával,
értelmezésével  és  alkalmazásával.  Mi  az, hogy TÖRVÉNY?" Felnézett, aztán
fáradtan elmosolyodott.

   "Már  megint  okosabb lennék mindenkinél, vagy mi a kórság?" Érezte izmai
feszültségét,  szemöldöke  (mint  oly  sokszor,  a fene egye meg!) szigorúan
összevonva  uralta  arcát.  Sokat jelentett neki az önkontroll, de az utóbbi
időben  egyre  többször vette észre arcizmai feszültségét, ami csakis belső,
rejtett  rendezetlenségét  tükrözhették.  Szeretett  volna egyszer ismét jól
látni,  szemüveg nélkül nézni a világot, de tisztán érezte homloka mögött az
erő  zavarát,  ami  lehetetlenné  tette  a  javulást. Talán, ha rendbe rakja
mindezt, javulni fog.





                                                                          '>>'
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.