Dimenzió #24

Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -

(szex-pszichológia, szex-szociológia, irodalom, szexualitás)

                        AZONOS HULLÁMHOSSZON VANNAK?

                       Egy  nyelven  beszélnek  -  ezt  mondjuk,  amikor azt
                       akarjuk   kifejezni,   hogy  két  ember  jól  megérti
                       egymást.  Ennek  az  ellentéte  is  igaz.  Két  ember
                       kapcsolatának   a  megromlására  lehet  következtetni
                       abból,  ha  ugyanazon  a  fogalmon  mást  értenek.  A
                       következő  tesztet  azoknak a pároknak ajánljuk, akik
                       tudni  szeretnék, hogy azonos hullámhosszon vannak-e.
                       Ezért azt javasoljuk, hogy a tesztet ne együtt oldják
                       meg.  Külön-külön  számolják  össze a feleletért járó
                       pontokat,   és   olvassák   el  az  értékelést!  Majd
                       egyeztessék  a  kérdésekre  adott választ, és döntsék
                       el, mi az, amiben közös nevezőre kell még jutniuk!

 1. Amikor a pertnere a gondjáról beszél, ön:
   (a) Figyelmesen végighallgatja.
   (b) Tanácsot ad.
   (c) Mindenről mindent tudni akar.
   (d) Megértően fogadja.

 2. Amikor a szexuális vágyaikról beszélnek...
   (a) Önnek nincs gátlása.
   (b) Magától értetődőnek tartja, hogy szóbahozzák ezt a témát.
   (c) Kellemetlennek érzi.
   (d) Nehezére esik a témáról beszélni.

 3.Amikor a partnere szomorú:
   (a) Ön elvárja, hogy nyíltan megmondja.
   (b) Azonnal látja rajta.
   (c) Nagyon érzékenyen érinti.
   (d) Nem különösebben érdekli.

 4. Amikor látja, hogy a társa féltékeny:
   (a) Nevetségessé válik az Ön szemében.
   (b) Megkérdezi, mi váltotta ki belőle azt az érzést.
   (c) A dolog hidegen hagyja.
   (d) Végiggondolja, adott-e okot rá.

 5. Amikor valami zavarja a társa viselkedésében...
   (a) Nyíltan megmondja.
   (b) Nem hozza szóba.
   (c) Mindketten tudják, miről van szó.
   (d) Sokat tépelődik rajta.

 6. Ha valaki mást vonzónak talál:
   (a) Inkább megtartja magának a véleményét.
   (b) Nem hozza ki a társát a béketűrésből.
   (c) Megmondja a párjának.
   (d) Ezt a partnere véletlenül sem tudhatja meg.

 7. A társa hazaérve közli: ma nagyon kimerüült. Hogyan reagál?
   (a) Megjegyzi: Tényleg, nagyon nyúzott vagy!
   (b) Nem szól semmit, nyugton hagyja.
   (c) Megkérdi, mi történt.
   (d) Nem szereti, ha a társa panaszkodik.

 8. Mi a véleménye a veszekedésről?
   (a) A partnerek közötti viszálykodás semmi jóra nem vezet.
   (b) Így legalább tiszta vizet lehet önteni a pohárba.
   (c) A vita csak újabb problémát szül.
   (d) Ez is a konfliktus megoldásának egyik módja.

 9. Ha a társa szereti, azt...
   (a) Mindig érzi.
   (b) Be kell bizonyítania.
   (c) Elhiszi neki.
   (d) Csak akkor érzi, ha a közelében van.

10. Mitöl fél a társa?
   (a) Nem tudja.
   (b) Már rájött.
   (c) Pontosan tudja.
   (d) Csak sejti.

11. Ha a társa valamit eltitkol ön elől:
   (a) Az árt a kölcsönös bizalomnak.
   (b) Akkor önnek is lehet titka.
   (c) Vigyáz, nehogy kiderüljön az ön titka.
   (d) Csak olyan dologról lehet szó, amely önt nem érinti.

12. Ha ön elégedett:
   (a) Jól érzi magát.
   (b) Ez normális állapot.
   (c) Jókedvű.
   (d) A társa elől sem rejti véka alá.

13. Melyik mondást találják mindketten elfogadhatónak?
   (a) Beszélni ezüst, hallgatni arany.
   (b) Sohase rontsunk ajtóstul a házba!
   (c) A gyerek és a részeg megmondja az igazat.
   (d) Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!

14. Mi foglalkoztatja leginkább a társát?
   (a) Az, hogy mit esznek a férfiak a nőkön.
   (b) Az egészséges életmód.
   (c) Hogyan találhatná meg az igazi szerelmet?
   (d) Az elmélet és a valóság közötti különbség.

                                  ÉRTÉKELÉS

   A  válaszok  közül  csak  két-két feleletért kap pontot. Ezeket B vagy Ny
betűvel jelöltük. A B betű beleérzést, az Ny pedig nyíltságot jelent.

   Íme  a  táblázat  megoldási kulcsa! Nézze meg, hogy a tizennégy kérdésből
hány  olyan  választ  adott,  amelyért  a  két  betű  egyikét kapja! A végén
számolja össze, melyik betűből mennyit gyűjtött!

                ┌───────────────────────────────────────────┐
                │ 1. a: B,   d: B;        8. b: Ny,  d: Ny; │
                │ 2. a: Ny,  b: Ny;       9. a: B,   d: B;  │
                │ 3. b: B,   c: B;       10: b: B,   c: B;  │
                │ 4. b: B,   d: B;       11. a: Ny,  d: Ny; │
                │ 5. a: Ny,  c: Ny;      12. c: Ny,  d: Ny; │
                │ 6. b: Ny,  c: Ny;      13. c: Ny,  d: Ny; │
                │ 7. a: B,   c: B;       14. a: B,   c: B;  │
                └───────────────────────────────────────────┘

                   Legfeljebb négy Ny és legfeljebb négy B

   Igyekszik  elrejteni az érzelmeit a társa elől. Óvatos és tartózkodó. Azt
hiszi,  minél  többet  elárul  magáról,  annál  sebezhetőbbé válik. Még csak
találgatni sem meri, hogy mi foglalkoztatja a társát. Ezért a partnere lelki
élete  önnek  csupa  rejtély.  Ha továbbra is külön síkban zajlik az életük,
sohasem  fogják megtudni, mit jelent a másik közelsége. Csak akkor ismerheti
meg a partnerét, ha nem tart attól, hogy a társa belelát a lelkébe.

                       Öt-hét Ny és legfeljebb négy B

   Nem   titkolja   az  érzelmeit.  Elvárja,  hogy  a  társa  kitalálja,  mi
foglalkoztatja.  Néha teljesen elnyomja a társa érzelmeit, így sohasem tudja
meg,  hogy  ő  mire  vágyik.  Jobban  figyeljenek  egymásra! Csak akkor lesz
ideális  a  kapcsolatuk,  ha  mindketten  bele  tudják  élni magukat a másik
helyzetébe, és nyíltan beszélnek egymással.

                       Legfeljebb négy Ny és öt-hat B

   Ön  jólelkű  ember, bele tudja élni magát a másik helyzetébe. Odafigyel a
társára.   Sok  mindent  megérez,  és  kiderít  a  társáról,  anélkül,  hogy
faggatózna.  Csak  ne  lenne olyan tartózkodó! Nem mri igazán kimutatni, mit
érez.  Nem  bizalmatlanságból  vagy  félelemből  teszi, hanem szerénységből.
Higgye el: ön is fontos! Ne szorítsa háttérbe a személyiségét!

                            Öt-hét Ny és öt-hét B

   Az önök kapcsolata nyílt és őszinte. Tudnak egymásra figyelni. Van idejük
a másikra. Bensőséges légkör, kölcsönös bizalom jellemzi a kapcsolatukat. Ez
nemcsak   az  alkalmi  nézeteltérések  megszüntetését  könnyíti  meg,  hanem
lehetővé teszi a harmonikus kapcsolatot is.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.