Issekutz Erzsébet:
A SZERELEM ÁRA
(avagy mi mindent tegyünk meg egy férfi kedvéért?)
(Forrás: Voil…, 1997/6. szám, 52-55. o.)
Petőfi világosan megmondta: neki szabadság kell, meg
szerelem. És azt is határozottan állította, hogy a
szerelméért feláldozná az életét. Ez kerek beszéd, az
ő Szendrey Júliája tehát pontosan tudta, mit várhat
el uracskájától. Hogy ő, az asszonyka mit adott bele
a szerelembe, az már más kérdés. A nők ugyanis sokkal
többre hajlandók, mint gondolnánk azért, hogy egy
férfit megtartsanak. Mert megszerezni álmaink férfiát
- nem könnyű. Megtartani még ennél is sokkal, de
sokkal nehezebb.
Adni és kapni
Zsuzsanna ült az árnyékban, hunyorogva nézte a napfényben áldogáló
férfiakat, akik a partin a grillezést vállalták és kissé irigykedve kérdezte
barátnőjét: - "Honnan szerezted ezt a pasit, aki csak úgy ugrik, hogy hozzon
neked egy pohár hideg italt?" Mariann a vállát vonogatta: "Miért, ez talán
olyan nagy különlegesség?" Zsuzsanna napszemüvegét rágicsálta: - "Tudod, én
húsz éve viszem a hideg söröket a férjemnek. Eszembe sem jutna, hogy ez
fordítva is előfordulhat. Mariann, aki különben is gondolkodó természet,
kissé ráncolta a homlokát: - "Azt hiszem, ha ő nem hozná nekem a sört, akkor
én vinném neki."
Mariann tudta mit beszél. Most, hogy harmincas évei közepén járt, már
elég bő repertoárra tekinthetett vissza: volt egy barátja, aki szorosan
összebújva szeretett aludni, tehát Mariann néhány hónapig szorosan ölelkezve
szunyókált. Aztán volt egy barátja, aki imádott golfozni és Mariann
golfoktatásra járt, méregdrága golf szerelést vásárolt és szorgosan
kalimpált a levegőben az ütővel, hogy eltalálja a kis labdát. Aztán egy
olyan lovagja akadt, aki otthon szeretett ülni és lemezt hallgatni, miközben
macskája az ölében dorombolt. Mariann ezentúl otthon ücsörgött és mindennap
lemezt vett estére, vakargatta a cica állát. Aztán egy autóimádó gavallér
jelentkezett és Mariann beszerezte a legfrisebb motorsportokkal foglalkozó
újságokat, valamint egy jó meleg sálat, hogy a jéghidegben száguldó nyitott
autóban ne fázzon halálra. Aztán Mariann férjhez ment. Férje rajongott a
kutyákért és a kirándulásokért, csakúgy, mint édes felesége, Mariann. Majd
Mariann elvált és elhatározta, ezentúl a saját életét éli. Akkor fekszik le
és úgy alszik, ahogyan ő akarja, akkor megy el otthonról, mikor kedve tartja
és csakis akkor marad otthon, ha ez esik jól neki. Ezentúl senki ne kapcsoja
ki a rádiót, amikor a legérdekesebb híreket hallgatja, és senki ne
kattogtassa a televízió távkapcsolóját akkor, amikor 8 legszívesebben
aludna. Ezentúl kizárólag madarakat fog tartani, mert őket kedveli, és nem
hajlandó más sportot űzni a pingpongozáson kívül, amit igen kedvel. Nem fog
esténként melegszendvicset csinálni, ha fáradt és nem kel föl korán egy
kiadós reggelire, mikor valójában a hajnali órákban csak egy kis gyümölcsre
vágyik. Nem és nem, ezentúl más lesz minden.
Most pedig Mariann ott feküdt az árnyékban, várta, hogy megérkezzen a
söre, amit kedves barátja fog hozni neki. Az a barát, aki boldogan hallgatja
vele a rádiót, nem kattogtatja a televízió gombjait, magokkal eteti a
madarakat, imád pingpongozni, esténként melegszendvicset készít és reggel
csak gyümölcsöt eszik. Mariann igazán nem szólhat egy szót sem, nem kell
alkalmazkodnia, nem kell a kedvét keresnie a párjának. Boldogan nyújtózik a
heverőszékben, elégedetten várja sörét, ám szíve mélyén valami mégis
motoszkál... Valami apró kis elégedetlenség. Valami ici-pici kis tüske, egy
csöppnyi vágy az után, hogy ő feleljen meg és ne neki felejenek meg. Hiszen
mégiscsak ő a nő.
Oly kis fáradtság
A nőmozgalmak sokat ártottak a normális férfi-nő viszonynak. Régen elég
világosak voltak a szerepek: a férfi udvarolt, hódított és elvette a
feleségét. Ugye már a szóhasználat is jellemző: a nő férjhez megy, míg a
férje egyszerűen a nőt feleségül "veszi". Ahogy az almát elveszi, ha
megkívánja, úgy veszi az asszonyt is magához. A férfi volt az erős, a
védelmező és ami nagyon fontos, a férfi jelentette az anyagi biztonságot. Ő
hozta a pénzt a házhoz, ő tartotta el kis nejét és gyerekeit. Joggal
várhatta el, hogy az asszonyka keresse a kedvét. Hiszen a feleség otthon
ült, nem volt más dolga, mint azon gondolkodnia, mit is főzzön uracskájának,
tisztára mossa és vasalja ingét és gatyáját. Különben is, a nő volt a
védtelen, a gyönge, aki az erős férfi karjaira támaszkodva lavírozott egy
életen át. Itt ugyebár nem volt kétséges, ki hozza a sört kinek. Az
asszonyka rohant a kriglivel, jobb esetben behozatta a cseléddel a habzó
nedűt. A férj pedig ült a fotelban papucsban és házi köntösben, újságot
olvasott és boldogan hörpölte az italt. Az asszonynak nem is illett a sört
szeretnie.
Bonyolítja a kérdést, hogy a nő alárendelt szerepe a szerelmet
szolgálta-e. Micsoda különbség, ha egy nő szerelemből tesz meg mindent egy
férfiért, vagy azért, mert a léte függ a pasitól. Ehhez persze először a
szerelem fogalmát kéne definiálni. Hiszen van, aki éppen a sugárzó
biztonságot tartja oly vonzónak, van, aki a kedvese bőrébe szeret bele, és
van, aki a másik mosolyát imádja, és valljuk meg, olyan hölgy is van, akinek
a nyitott Porsche látványa dobogtatja meg szívét.
Bármi legyen is az, amitől a nő szerelemre lobban, ilyenkor feltör belőle
az ősi ösztön. A szolgálat ösztöne. Az alkalmazkodás ösztöne. A vágy, hogy
eggyé legyen társával, bármi áron. No és akkor jöttek a feminista mozgalmak,
a nők karriert csináltak és vezető beosztásba kerültek. Erre azt hitték,
hogy most már nekik jár mindaz, amit eddig ők adtak. Még a szerelemben is.
Elfelejtették az évezredes ösztönöket, hogy a szerelemben mindig a nő veti
alá magát az erős férfinak, hogy a férfi gyöngédsége csak akkor lehet
élvezetes, ha alaptermészete kemény és követelő.
Ginsberg regényében, a Beteg a doktor című írásban a professzor felesége
hosszan fejtegeti, hogy milyen a viszonya férjéhez. Persze lefekszik
bárkivel, akár az ifjú festővel is boldogan, mert ő már rég tudja és
tisztázta élete párjával, hogy az nem megcsalás, ha valakivel ágyba bújik az
ember. Ha valakivel szívesebben beszélget, boldogabban iszik meg vele egy
italt, vagy hevesebben tud vitatkozni az irodalomról, mint a saját párjával,
az az igazi megcsalás. Ami a szexet illeti, itt egy középkori francia
kurtizán elveit valja: "Nekem oly kis fáradtság - önnek oly nagy gyönyör."
Talán azok a nők, akik a szerelmük érdekében majdnem mindent megtesznek,
szintén rájöttek erre a mottóra. Nekik olyan kis fáradtság alkalmazkodni a
másik egyéniségéhez, míg az a férfinak rendszerint olyan nagy örömet okoz.
"Minden csak azon múlik, hogy tudjuk, hol a határ - állítja egy amerikai
pszichológusnő, a New-York-i Gilda Carle. - Semmi sem lehet olyan csodálatos
egy kapcsolatban, mint ha mindkét fél arra törekszik, hogy örömet okozzon a
másiknak. De feltétlenül fel kell ismernünk, meddig szükséges az
alkalmazkodás és melyik az a pont, amelytől már feladjuk személyiségünket. A
nőknek sokkal nehezebb a dolguk ebben a kérdésben - teszi még hozzá a
szakhölgy. - Mert mi arra vagyunk beprogramozva, hogy felelősséggel
munkálkodjunk egy kapcsolat sikeréért. Mélyen bennünk, legalábbis a legtöbb
nőben, ott a vágy, hogy bármi áron kedveskedjünk a férfinak. Meg kell
tanulnunk ezzel a vággyal együtt élnünk és időnként kérdezzük meg magunkat,
talán nem teszünk-e túl sokat a szerelemért."
Mindent vagy semmit
A pszichológusok szerint annak, hogy a nemek társadalmi sorsa és szerepe
különbözik, van bizonyos biológiai alapja: a nőket a szaporodás - a gyermek
kihordása, megszülése, táplálása és felnevelése -jobban igénybe veszi, mint
a férfiakat, és a férfiakban valamivel több a rámenősség, az erőszakosság. A
biológiai különbségek azonban korántsem elegendők ahhoz, hogy a nemeket
társadalmilag is megkülönböztessük. Annak történeti okai vannak, hogy a
társadalom "férfiközpontú"-nak rendezkedett be. A nők elvileg minden
"férfias" tulajdonságot képesek átvenni, ezért a nemek közötti eltérő
viselkedési módok egykor volt óriási különbségei mára lassan-lassan
elmosódtak. Ez talán éppen annak köszönhető, hogy a nők rendszerint minden
elképzelhetőt megpróbálnak, csakhogy a férfiak kedvébe járjanak.
A címben feltett kérdésre, miszerint "mi mindent tegyünk meg egy férfi
kedvéért?", meglepően szélsőségesek voltak a válaszok szerény kis
közvéleménykutatásunkban. Volt olyan asszony, aki majd húsz éve él
gyermektelen házasságban férjével és rögtön rávágta a feltett kérdésre a
"mindent" választ. Viszont volt olyan ifjú hölgy is, aki látványosan nagy
szerelemben él együtt egy fiatal, sikeres üzletemberrel, mégis rezignáltan
vonogatta a vállát és csak így felelt: "semmit". Mármint semmit sem kell
azért tenni, hogy kedvébe járjunk az erősebb nemnek.
Ez a két nagyon különböző válasz valószínűleg jellemző a két hölgy
kapcsolatának minőségére. A húsz éve szolgáló feleségben fel sem merült a
lázadás gondolata, az ifjú amazon pedig azt feltételezte, hogy megy a dolog
úgy is, ha a kisujját sem mozdítja. Könnyű lenne levonni a konzekvenciát, és
azt állítani, a kettő közötti arany középút a megoldás. Holott erről szó
sincs. Mindig az egyéni eset a döntő.
Minden ember bizonyos pszichológiai típusba, illetve csoportokba
sorolható. Vérmérsékletétől, vele született természetétől, jellemétől és
bizonyos fokig neveltetésétől is függ, hogy mennyire kívánja keresni
szerelme kedvét. Sokat számít az is, hogy ki-ki milyen példát hozott magával
a szülői házból.
Zsuzsa, a televíziós szerkesztő azt állítja magáról, hogy alapvetően
olyan beállítottságú, aki boldogan alkalmazkodik az emberekhez. "Az
édesanyám szuper asszony volt - teszi hozzá. - Nagyszerű karriert futott be,
négy gyereke volt és harmincöt évig élt boldog házasságban. Ő értette meg
velem, mennyire fontos, hogy ne változtassam meg rövid távon a döntéseimet,
csak azért, mert feltűnt egy férfi a horizonton. Hogy ne adjam fel
nőiességemet, törődő természetemet, ambícióimat."
C. G. Jung, német pszichológus szerint akadnak olyan extravertált
személyiségek, akik az emberiség vagy a párjuk üdvére "olyannyira szeretnék
megvalósuláshoz segíteni eszméjüket, hogy még a hazudozástól és más
tisztességtelen eszközöktől sem riadnak vissza". Jung szerint a nőkben
sokkal erősebb az érzelmi befolyásoltság mint az értelmi. "Ha nőkben jut
uralomra a gondolkodás - állítja a pszichológus -, akkor - amennyire
beláthatom ezt - jobbára alighanem olyan gondolkozásról van szó, amely
túlnyomóan intuitív szellemi tevékenység szolgálatában áll." Ez azt jelenti
tudományosan, amit Goethe igen líraian így fogalmazott meg: "A nő világa a
szerelem, a férfi szerelme a Világ."
Azaz a nők a szerelem kedvéért sokkal több mindenre hajlandóak, mint a
férfiak. Gyakran maguknak is képesek hazudni, hajlamosak arra, hogy
elfojtsák legelemibb ösztöneiket is.
Férfi vagy gyerek vagy szépségoperáció?
A nagy különbség, amit közhely szerint hangoztatnak a férfiak és nők is,
ha erre kerül a sor: a férfi megcsinálja a gyereket, a nő viszont megszüli.
Ez valóban döntő differencia és nem is lehet aprónak nevezni, ám ez gyakran
befolyásoja a nők egész életét. Mégpedig aszerint, hogy a nők milyen férfi
mellé kerülnek. Néha az a probléma, hogy akarnak gyereket és ezzel a
háztartásbeli színvonalára szeretnék lökdösni párjukat. Néha az a baj, hogy
a férfi úgy fél a gyermekáldásnak még a gondolatától is, mint ördög a
szenteltvíztől, így keserítve meg nője életét.
Ez a gond úgy lenne kezelhető, ha a nő idejében felismerné, valójában ő
mit akar. Eszter, aki az egyik legszorgalmasabb és legsikeresebb
termékmenedzsere volt az egyik kozmetikai cégnek, megismerkedett Attilával,
aki nem csinált titkot abból, hogy sosem venne feleségül olyan asszonyt, aki
nem hajlandó feladni karrierjét a gyermekei kedvéért. Eszter majdnem
agyrázkódást kapott a megértő bólogatástól, és sokáig működött is a
kapcsolat. Attila eredetileg az anyjára neheztelt, aki sikeres, rámenős
ügyvédnő volt és gyermekei nevelését főleg a házvezetőnőre bízta. Eszter azt
hitte, majd lassan meggyőzi Attilát és látszólag teljesen azonosult barátja
felfogásával. Csakhogy mire észbekapott, addigra már tejesen kivetkőzött
önmagából és berendezkedtek egy gyermektelen, karrierorintált életre. Ám
Eszter már a harminckettedik születésnapját ünnepelte és egyre erősebb volt
benne a vágy, hogy gyermeket szüljön. De nem merte gondját megosztani
Attilával, hiszen a férfi azt hitte, karrier és kisbaba
összeegyeztethetetlen fogalmak. "Úgy gondoltam, ha éreztetem Attilával,
mennyire fontos nekem, akkor megváltoztatja a véleményét. De egy év múlva
már úgy éreztem, reménytelenül boldogtalan vagyok és senkivel sem tudom
megbeszélni, mit is akarok - emlékszik vissza Eszter. - Rájöttem, már régen
nem a saját életemet élem. Nem lehetek az, aki vagyok és aki lenni akarok.
Ezért kitörtem ebből a kapcsolatból." A happy endhez tartozik, hogy Eszter
ma már kozmetikai vállalatának egyik marketing igazgatója és imádja egyéves
kislányát. Újdonsült férje pedig készséggel segíti feleségét a
gyermeknevelésben és munkájában egyformán.
De a példamesék csak ritkán végződnek ilyen szerencsésen. A legtöbbször a
nő szerelméhez való ragaszkodásában nem ismeri fel hosszú távú vágyait és
érdekeit, szinte tejesen feloldódik a másikban. Mert párt találni nagyon
fontos dolog. Ez is ősi program alapján működik. Jürg Zutt lélekbúvár ezt
úgy fogalmazza meg, hogy "növeli az öntudatot, ha az embert elismerik,
keresik, körülrajongják. Ilyenkor mások készségesek, hogy a rangrendszeren
belül egyengessék előrelépését egy magasabb helyre. Pártában maradva
petrezselymet árulni a rangrend vonatkozásában kitaszítottságot jelent, és
ezért nehezen viselhető el. Férjhez menni a nő számára pedig kifejezetten
rangspecifikus jelentőségű."
Tehát a nőnek fontos a férj, a státus, a társas kapcsolat. Néha
mindenáron. Eszter példájának éppen a fordítottja az a módszer, mikor a
szerelem megtartása és megszerzése érdekében a nő a teherbeesés trükkjéhez
folyamodik. A pszichológusok fennhangon óvnak mindenkit az ilyen
döntésektől. Mégpedig azért, mert ezek a pillanatnyi szerelemből, férfi
megtartási és megszerzési ösztöntől hajtott elhatározások
visszafordíthatatlanok. Ugyanúgy, ahogyan például a ráncfelvarratás, a
orrpiszésítés, a mellnagyobbítás vagy kisebbítés, a fenékátszabás. A nők
nagy része ugyanis hajlamos arra, hogy a kedvesnek való tetszés érdekében
hanyatt-homlok elrohanjon a szépségsebészhez. És a plasztikai orvostól
várják, hogy hasonlítsanak szerelmük ideáljához. Amikor pedig kikerülnek a
kés alól, akkor már késő bánat. Ez a döntésük is visszafordíthatatlan. A
piszére szabott nózi többé nem lesz arisztokratikusan hajlott, a hatalmas
keblek nem zsugorodnak gusztosos kis almákká és a rosszul leszívott
zsírpárnák is csúnyák maradnak.
Menni vagy nem menni?
Ez is kérdés. Mégpedig többféle értelemben. Katalin, aki egy múzeumban
dolgozott, megkapta álmai állásajánlatát egy kétszáz kilométernyire fekvő
városban. Komolyabb beosztást és jóval több fizetést, hatalmas szakmai
elismerést jelentett volna ez az új munkahely. De szinte nem is került szóba
közte és párja között az állás. Katalin tudta, barátja nem költözhet el
városukból, ahol egy elegáns üzlet vezetője, és azzal is tisztában volt -
mivel világosan tudtára adták, hogy nem hajlandó távházasságban élni. Tehát
Katalin fájó szívvel ugyan, de határozottan visszautasította az
állásajánlatot. Legnagyobb meglepetésére barátja nem ujjongott, hanem
fanyalogva morfondírozott azon, mily nagy áldozatot hozott kis menyasszonya,
és feltette a költői kérdést, mi van, ha úgy döntenek, mégsem házasodnak
össze.
A pszichológus szerint az lenne az igazán nagy baj, ha mégis
összeházasodnának: "Egy igazán jó kapcsolatban sem működik minden fele-fele
alapon. De az komoly problémát jelenthet, ha a nő mindent felad a férfi
kedvéért. Mert ez a patent nem változik a házasság után sem. Sőt, ez hozza
létre a házasságot. A férfi alárendeli magának a nőt az esküvővel. És utána
nincs megállás. A nő belekerül egy neki szánt és nem vállalt szerepbe,
amelyből idővel - gyerekekkel, anyagi függésben - egyre nehezebb és nehezebb
lesz kitörni."
Katalin tehát jobban tette volna, ha ment volna. Jó messze, a másik
városba, bárhová, csak barátjától távol. Egy nőnek valóban központi kérdés a
szerelem. Azon nem gondolkodik, mi is lesz holnap, ha elveszíti a
pénztárcáját, ám képes éjszakákat gyötrődni azon, mi lenne, ha elveszítené
szerelmét. Egy hölgy nem azt latolgatja, hogyan változik meg élete, ha
kirúgják az állásából, csak attól fél, mi lesz, ha barátja rúgja ki. A nők
vágynak egy párra, egy férfira - úgy tűnik mindenáron.
Légy hű magadhoz
Ha körülnézünk a világban, akkor bizony rengeteg olyan híresség életét
ismerjük, ahol a feleség teljesen feloldódott asszonyszerepében. Grace Kelly
soha többé nem filmezett, nem forgatott és még csak nem is tartotta a
filmvilággal és a sztárokkal a kapcsolatot azok után, hogy a monacói herceg
felesége lett. Georg Bush neje, az ősz First Lady a nagymama, a mintaasszony
és a mintaszülő szerepét vállalta fel, csupán mosolygott és integetett férje
oldalán. Az ijú japán császár neje, aki korábban egyetemre járt és
idegenvezetőként kereste kenyerét, a protokolleseményeken még csak nem is
áll egy lépéssel a férje mögött, neki tejesen vissza kellett vonulnia, hogy
később számtalan gyerekről és persze trónörökösről gondoskodjon a Mosoly
országának. Az olimpiai hostess, a német Silvia rámenős, önálló leány volt,
saját lakásában lakott és maga kereste kenyerét. Addig, amíg szemet nem
vetett rá Károly-Gusztáv svéd király. Azóta tejesen azonosult az
uralkodóházban betöltött szerepben.
De számtalan ellenpélda létezik - és valljuk meg, ezek imponálóbbak. Sok
olyan hírneves asszony áll hírneves ura oldalán, aki képes volt hű maradni
önmagához. Itt van rögtön az amerikai First Lady, Hillary Clinton. A 48
éves, nagyon sikeres ügyvédnő uracskája politikai pályafutása előtt is jól
össze tudta egyeztetni munkáját lányának nevelésével. Ő akkor is aktív
jogász maradt, amikor férjét amerikai elnöknek választották. Sőt sokan azt
állítják, Hillary valóságos "árnyék-elnök". Hiszen bevallottan tanácsadója
férjének, Clinton újraválasztása előtt részt vett a választási kampány
szervezésében, sikeresen.
Ugyanis - bármilyen hihetetlen - vannak férfiak, akik nem várják el
asszonyuktól a teljes alkalmazkodást. Sőt! Imponál nekik, ha életük párja
tehetséggel, szorgalommal és akarattal megy előre saját útján. Lehet, hogy
azt azért elvárják, alkalmasint az asszonyka megfőzzön egy-egy vasárnapi
ebédet, vagy friss nokedlit szagasson a paprikás csirkéhez a bolti tészta
helyett -, de elfogadják nejüket olyannak, amilyenek. És ezek az asszonyok
talán boldogabbak. Ők képesek kellő egyensúlyt teremteni az alkalmazkodás és
az önmegvalósítás között. Képesek jó anyák lenni és készséggel összeütik az
ünnepi húslevest, vagy azt a bizonyos galuskát is, de nem hajlandóak
mindenben férjükhöz alkalmazkodni. A legjobb kifejezés erre a kompromisszum.
Afféle "itt engedek - ott nem hagyom magam" elmélet. Azaz ezek a nők, akik
majdnem mindent megtesznek a férfiért, de nem adják oda önmagukat feltétel
nélkül, fontolóra veszik: meddig éri meg az alkalmazkodás - mettől nem.
Fontos nekik a szerelem, de nem kizárólag ez tölti be életüket.
Megtesznek mindent a férjükért, amíg úgy érzik, nem kell kibújniuk saját
bőrükből. Mert ha igen, arra már kicsit sem hajlandóak. Számukra a szerelem,
a házasság és a férfi életüknek csupán egy része. Nagyon, nagyon fontos
része. De nem az egész élet. Ők képesek megállni a saját lábukon, nem
függőek - sem anyagilag, sem érzelmileg.
De érdemes, sőt kell is mérlegelni. Át kell gondolni, mekkora az ár. És ha
személyiségünk van oda, ha a lényünknek kell feloldódnia egy kapcsolatban,
akkor jobb, ha nem ragaszkodunk hozzá görcsösen. A lélek megsínyli, ha
hosszú távon megerőszakoják. Mariannak, aki a sörre várt, igaza volt. Ha
neki nem hozzák a sört, majd viszi ő. Neki igazán nem olyan nagy fáradtság.
A párjának pedig oly nagy öröm. És amíg ez így működik, addig érdemes... Mit
is érdemes? Mindent megtenni egy férfiért.