Mörk Leonóra - Rist Lilla - Sch„ffer Erzsébet
- Szabó Patrícia - V. Kulcsár Ildikó:
MIÉRT (NEM) SZÜLÜNK?
(Forrás: Nők Lapja, 1998/24. szám, 5-8. o.)
Három hétig "tavaszolt" nálunk a dán barátnőm.
Budapest mesés, gyönyörű, lelkendezett ezerszer.
Azútán egy szombat délután megállt a Váci utca sarkán
és csodálkozva körbenézett: tudod, mi a furcsa itt,
nálatok? Alig látok kisgyereket! Sehol egy babakocsi!
Magyaráztam valamit a nők helyzetéről, a gazdasági
életről, meg arról, hogy vannak ám nagycsaládok is.
Miként is fejthettem volna ki néhány perc alatt azt,
amire bölcs tudósok se, találják a pontos választ!?
Fogy a magyar! Eltűnünk a térképről! - sokkol sok politikus. Nem lesz,
aki dolgozzon az idősek nyugdíjáért - számolnak a közgazdászok. Meg kell
küzdenünk minden első osztályosért, mesélik a tanárok, közben a csillagos
égig szaladnak a gyerekruhák, cipők árai, drága a tej, a gyümölcs, minden.
Nincs "családi adózás, ami megkönnyíthetné a több gyereket nevelők életét,
megnyirbálták a szülő nők kedvezményeit, nagy a munkanélküliség. A
szociológusok, közgazdászok elsősorban ezeket a száraz tényeket szokták
felsorolni, amikor a szülési kedv csökkenését magyarázzák. Magyar Fruzsina
azonban nem közgazdász, nem szociológus, hanem dramaturg és
ÖTCSILLAGOS TÁBORNOK,
legalábbis ezt mondta magáról, amikor március 15-én megnyitott egy
gyerekrajz-kiállítást. Csakhogy ő nem katonai érdemei miatt viseli a
csillagokat, mint a negyvennyolcas tábornokok, hanem a gyerekeiért. Az öt
csillag, az öt gyerek: Máté, Anna, Bálint, Janika, Dávid. A legidősebb
tizenegy, a legkisebb négyéves.
- Igazak a szakemberek érvei, a mai világ tényleg nem gyerekbarát, én
mégis szomorú vagyok, hogy nem jött több - állítja határozottan. - Mert
┌───────────────────┐ számomra olyanok, mint az oxigén vagy mint a karom,
│ A születésszám │ mely hozzámnőtt. Róluk szól minden. Esti fürdetés,
│alakulása hazánkban│ babaillat, nevetés, beszélgetés haza felé kéz a
│(kerekített adatok)│ kézben, séták, mosolyok, lárma, vita, porszívózás,
└──┬────┬───────┬───┘ ölelések, könnyek, aggódás, tüürelem. Élet - öt
│1970│151.880│ gyerekkel nyolcvankét négyzetméteren. Tudom, sokan
│1980│148.660│ őrültnek néztek, amikor sorra szültem, de mára megszoktak,
│1990│125.620│ megszerettek minket így. A környékünkön sok a nagycsalád.
│1991│127.270│ Nem vagyunk mi mások, mint az egygyerekesek vagy a
│1992│121.700│ gyermektelenek, csak azt hiszem, más az értékrendünk.
│1993│117.000│ Sokkal kisebb szerepet játszik a pénz. Azért, mert
│1994│115.600│ kevesebb van belőle, és azért is, mert tényleg nem olyan
│1995│112.000│ fontos.
│1996│107.000│
│1997│100.000│ A gyerekeim korán megtanulják, hogy le kell mondani sok
└────────────┘ mindenről, hogy nem a márkás cipő, a méregdrága külföldi
út az igazi érték. Kis társadalmat alkotnak ők, tudják, hogy el kell fogadni
a másikat másnak, összekapaszkodnak, segítik egymást, közben szörnyen
összevesznek azon, hogy ki ugorja át ügyesebben a "folyót", a két szoba
közötti szőnyeget. Persze szívesen megmutatnám nekik a Notre Dame-ot, de ez
lehetetlen. Viszont azt igenis kiszorítjuk, hogy együtt sátorozhassunk -
heten! - a Tisza-parton. Kölcsönözzük a sátrat, magunk verjük fel, viszünk
sok-sok ennivalót, hogy olcsón megússzuk. Ugye, nem kell ecsetelnem, milyen
a hangulat egy ilyen nyaraláson?
Persze egyetlen gyereknek anyagilag többet lehet adni: kiküldhetjük
külföldre tanulni, beírathatjuk lovagolni, teniszezni. Igen, ezek jó dolgok.
De hallottam olyan fiúról, akit a szülei Amerikába járattak középiskolába -
mindenki elájult ettől -, közben a srác magányos volt és boldogtalan.
Egyedül kellett felnőnöm - mondta rezignáltan. Persze tud angolul... Amúgy
olyanok is tudnak, akik itthon tanultak. Szerintem azt kellene
végiggondolni, hogy mit veszünk el a gyerekünktől, ha testvér nélkül
neveljük föl!
- És a karriered?
- Ha egy gyerekem lenne, akkor valószínűleg nem húsz datab színpadra
állításában vennék részt, hanem ötvenében. A különbség csak mennyiség! Az én
Jászai-díjam a sok imáddnivaló gyerekem, semmiről sem maradtam le, semmi
fontosból nem maradok ki! Persze szerencsés vagyok: dramaturgként itthon is
dolgozhatok. A kollégáim tudják, délelőtt benn vagyok a színházban, de a
délután a gyerekeké. Azután éjszaka, hajnalban annyit "hajthatok", amennyit
csak bírok! Persze léteznek olyan családok, ahol égbekiáltó a szegénység, s
az is gond, hogy enni adjanak a gyerekeknek. Ám én azt tapasztalom, hogy
olyanok sem vállalnak több gyereket, akik megtehetnék. De nem ítélkezhetek,
a gyerekvállalás belső ügy, mindenki saját személyiségét és erejét felmérve
dönt. És igazi társ nélkül nem megy a dolog. Semmi. Mi például nem anyák
napját ünneplünk, hanem szülők napját. (Tizenegy év alatt mindössze hét
napot töltöttünk távol a gyerekeinktől!) A férjem éppúgy megérdemli a
virágot, az ölelést. Mindent összevetve én az élet legnagyobb csodájától
fosztottam volna meg magam, ha a pillanatnyi biztonságom, kényelmem
érdekében lemondtam volna az öt csillagomról.
NŐK - FELESÉG NÉLKÜL
- Amikor hat évvel ezelőtt a kislányomat vártam, a munkahelyemen három
hónap leforgása alatt hatan szültünk - meséli a harmincéves újságíró. - A
szerkesztőségben jórészt fiatalok dolgoztak, mindenhol az első baba jött
világra. Azután a második vagy megszületett, vagy nem. De inkább nem.
Miért? Akad olyan orvosi vélemény, amely szerint az első szüléskor
szerzett rossz élmények veszik el az anyák kedvét, mások társadalmi,
gazdasági okokat sorolnak, szerintem viszont a nő személyisége játssza a
meghatározó szerepet. Aki igazi melegszívű anyatípus, valószínűleg akkor is
a nagycsalád mellett dönt, ha ebből meggazdagodni sose fog, aki pedig nem
érez magában elég erőt, az akkor sem lenne törzsvendég a terhesgondozáson,
ha ebből esetleg anyagi haszna származna. És ez így jó, mert szomorú annak a
gyereknek a sorsa, aki nem a szeretetnek köszönheti az életét.
A mai harmincasokkal-negyvenesekkel felnőtt egy olyan női generáció,
akiket nem anyának és feleségnek neveltek. Akik közül sokan örömmel
dolgoznak, akik nem akarnak néhány évre kiesni a munkájukból, és akiknek az
életébe éppen ezért legfeljebb egy gyerek fér bele. Én például azért
térhettem vissza fokozatosan a munkámhoz a kislányom két hónapos korától,
mert a férjem édesanyja vigyázott rá, ahogyan azóta is mindig vállalja
Fruzsit. Egy gyerek elhelyezését tehát bármikor meg tudom oldani, de ki
vigyázna kettőre, ne adj' isten háromra, ha sok a munkám vagy külföldre
megyek?
A problémát legjobban az a két gyerekét egyedül nevelő kolléganőm
fogalmazta meg, aki egyszer megkapta élete álomállását egy külföldi cégnél.
Imádta, mégis néhány hónap múlva kilépett. Amikor megkérdeztem, miért, csak
annyit mondott: mert nekem nincs feleségem. Az ő háta mögött - szemben
férfikollégáival - nem állt ott az a személy, aki csendben, de hatékonyan
működteti a családot, elmegy a gyerekekért az iskolába, bevásárol, vacsorát
készít, befizeti a villanyszámlát és elhozza az öltönyt a tisztítóból, hogy
a másik csak a munkájának élhessen. A feladatok jó részét persze meg lehet
oldani házvezetőnők, takarítónők és bébiszitterek segítségével, de egy anya
talán mégsem a bébiszitternek szüli a gyerekét! Józanul megfontolva tehát
annyit szül, ahánynak a gondját vállalni tudja.
Jó lenne, ha az emberek legyőznék magukban a késztetést, hogy
belebeszéljenek mások életébe. Aki akar, nyugodt lelkiismerettel
dolgozhatna, aki pedig szívesen nevel gyermeket, választhatná hivatásául az
anyaságot.
MA ITT NEM!
A huszonöt éves Orsolya nem akar gyereket. Azt mondja, erre a világra nem
akar szülni, mert ha reggel bekapcsolja a tévét, és megnézi, hol
robbantottak, raboltak, és kire dőlt rá a daru meg a téglafal, elfogja a
félelem. Tudja, hogy nem lenne képes megóvni az emberkét, aki neki a világon
a legdrágább lenne, mert egyre borzasztóbb körülöttünk világ. És még azért
sem akar gyereket, mert nincsenek körülötte olyan férfiak, akikre azt
mondhatná, igen, ettől a férfitól, és ennek a férfinak szülnék.
És a karrier? Aki valamit is el akar érni, annak ma nagyon ott kell
lennie! Két nyelvvizsga a minimum, s a tíz-tizenkét órás napi készenlét.
Orsolya mindig mindenhol elérhető, és a nagymamája túrós pitéje mellől is
hajlandó felpattanni, hogy bevethesse magát a munkába. Mondja, ha ezt nem
tenné, már rég legyűrték volna a vetélytársak. És nem lehet két-három
esztendőt kimaradni a munkából, mert aki kimarad, az lemarad. Azt is
észrevette a baráti körében, hogy a gyermek egyéves kora körül lelép a papa.
Erre sem vágyik. Szóval Orsi nem akar gyereket. De talán szeretne. Viszont
ma, 1998-ban, huszonöt évesen Magyarországon nem szül.
ÜRES SZAVAK HELYETT
Ági a karjába zárta a pici csomagot. Áront, aki éppen kétnapos volt,
amikor meglátogatta a kórházban. És már várta a kérdést, amire sohasem
tudott igazán őszintén felelni: ti nem akartok még egyet? Magában durva,
erőszakos nemmel válaszolt, hangosan pedig csak kertelt, hogy hát nem is
tudják még, mindketten dolgoznak, éppen most költöztek, s hogy valójában jól
érzik így magukat. És még sokminden mást is mondott ilyenkor a helyzettől
függően, közben mindig tudta, hogy üresek a szavak, és hogy van valami el
nem mondható ebben.
Mert Ági tényleg nem akart most gyereket. Félt a hajnali
csecsemősírástól, a fáradtságtól, a magánytól, ahogy nap mint nap
ugyanazokat a mozdulatokat játssza végig. És mégis azt álmodta néha, hogy a
karjában tart egy parányi gyereket, mint most Áront. Pici, meztelen testét a
mellére szorítja, és végtelen melegséget, boldogságot érez. Álmában látja,
ahogy a kicsi megszületik és a szülés sem fáj, minden könnyű, gyors,
csodálatosan egyszerű. Reggel kiesik a kezéből az a bizonyos pirula, ami
gyermekáldás ellen való. Mosolyog magán és elgondolkodik, nem kellene-e
abbahagyni. De aztán mégis előkotorja a földről, beveszi. Félek - mondja
magának.
És vívódik, mert nem tudja, szeretni fogja-e önmagát hatalmasra
növesztett pocakkal, szeretni fogja-e benne a babát és körülötte a világot,
ami inkább kicsúfolja, mint tiszteli az állapotát.
Azután még egyszer a karjába veszi a kicsit. Áron emelgeti a fejét,
nézegeti az arcát. A szája körül átfut egy halvány, mennyei mosoly. Mint aki
tudja, a mosolya mindennél többet ér.
FÉL LÁBON NEM MEGY
Öt gyerek, és így néz ki? - fordult valaki elismerően a vékony, derűs,
eleven asszonyhoz. - Miért, hogy kéne kinéznem? - kérdez vissza a
Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke, dr. Benkő Ágota, és
hozzáteszi, lám, milyen árulkodó egy ilyen megjegyzés. E szerint egy
többgyerekes anyának legalábbis elnyűttnek, lestrapáltnak, szellemileg
lelassultnak illik lennie.
A világ más helyzetben is furcsán reagál. Tőlem is azt kérdezték a
körzeti orvosnál az első terhességem alkalmával: és megtartja...? Amikor a
negyediket vártam, kicsit finomabban: és meggondolta...? Vajon miért ez a
negatív aggodalom? Miért gondolják manapság sokan, hogy az, aki családra,
netán két-három-négy, ne adj' Isten több gyerek nevelésére szegődik, az vagy
hülye, vagy szerencsétlen, esetleg nem tudja, mit cselekszik. Benkő Ágota
szakmája agrármérnök és szociális szervező. Nem neheztel a világra, inkább
elemzi. - A legegyszerűbb üzenetek is, melyek az emberekhez manapság
elérnek, hamisak. Itt van például egy reklám. Fél lábon táncoló, csinos
háziasszony, aki csak úgy hipp és hopp, fényesre varázsolja a lakást. Csak
semmi erőfeszítés, semmi törődés, megy minden magától. A pelenka is száraz,
nem csíp, a kakinak nincs szaga, a gyerek sose sír, csak mosolyog. Ilyen
vágyképet sugall ez a szünet nélküli fogyasztásra sarkalló világ. S ha
körülnézünk, nem kínálkozik másutt alkalom, csak egy jól működő családban,
ahol meg lehet tapasztalni és meg lehet tanulni, hogy a derű egészen más
természetű. Hogy a pelenka bizony pisis, a kisgyerek néha beteg, és szuper
tisztítószerekkel sem gyerekjáték rendben tartani a lakást. És még sok
minden mást is csak a családban, egy gyerekektől hangos családban lehet
megtanulni. A szolidaritást például. A bizalomra való hajlandóságot, a
megbocsátás képességét. Toleranciát, szolgálatot, egymás, tiszteletét. Az a
gyerek, aki megosztja a testvéreivel a csokoládéját, az felnőttként ís
tudja, hogy egymásra vagyunk utalva. Aki kiskorában megtanul bocsánatot
kérni, az később majd meg tud bocsátani. A meleg, elfogadó család az az
egyedüli terep, ahol egy kisgyerek olyan élményeket szerezhet, annyi erőt
gyűjthet, ami még nyolcvanéves korában is sugárzik... Meggyőződésem
egyébként, hogy békés, kiegyensúlyozott család több van, mint hinné az
ember. Csakhogy nem ők szerepelnek a címekben.
Nem vállalunk gyereket, mondják az emberek, mert hát az anyagiak. Valóban
nehéz. De az is hozzátartozik, hogy felnőtt már két generáció, amelyik nem
tanult meg gazdálkodni. Az emberek literes kólákat, drága csokit vesznek a
gyerekeiknek - a szegények is -, a kenyér meg ott zöldül meg az
iskolapadban. De ezt is csak otthon lehet megtanulni. Hogy ételt nem dobunk
ki. El kell dönteni, hogy fontosabb-e az Adidas cipő, mint a nyelvóra, a
használt bicikli, mint a drága édesség. Az éhezéses nagy szegénységet
leszámítva, mindig van döntési lehetősége az embernek, hogy almát vegyen-e
vagy savanyúcukrot. Megfigyeltem, a nagyobb családok összefognak
szállításban, gyerekhordásban, és összekapcsolnak ésszerű és kellemes
dolgokat. Nem csupán pénzt nyernek vele.
Az viszont tény, hogy a politika nem családbarát. Elvették a
kedvezményeket, s helyettük nincsenek például részidős munkahelyek, sok
fiatal kiscsaládnak nem jár családi pótlék. A Nagycsaládosok Országos
Egyesülete ezért van ott minden fórumon. A családért emeljük fel a
szavunkat. Mert a család, a nagycsalád is az első gyerekkel kezdődik.
Sokfélék vagyunk, az, hogy hány, gyereke van egy párnak, személyes, belső
késztetés dolga. Egyszer hallottam, valamit egy többgyerekes házaspártól. Az
embernek, mondták, minél több gyereke van, annál nehezebben mond le a
következőről... Van benne valami.
A LEGTISZTÁBB SZERELEM
"Jaj, de édes ez a gyerek! Én megeszem!"
Igen a kisgyerekeknek ízük van. Mint a kívánatos jó ennivalónak. No van
szaguk is. Becsinál az aranyos kis csecsemő, s akkor bizony nincsen
ibolyaillata..., odykor a saját szülei is elhúzzák az orrukat.
Körülszimatolják, s nagyokat fintorognak...
Igen, az a legjobb tán az ilyen apróságokkal való bánásban, hogy annyit
kell nevetni rájuk (meg rajtuk). Hát még ha épp megfürdettük őket este, s
most ott feküsznek, egyetlen nagy törülközőbe - vagy fürdőlepedőbe -
tekerve, hogy csak a két szemük meg az orruk hegye látszik ki belőle!
Kapálódznak kézzel-lábbal, rúgnák le magukról a leplet, de mi nem hagyjuk,
dehogy hagyjuk, húzzuk vissza rájuk, s közben lapogatjuk őket a
tenyerünkkel, hogy mindenütt jól felitassuk a testükről a vizet, meg ne
fázzanak. Majd jöhet az öltöztetés..., lehetőleg apai-anyai közös erővel,
mert egy anya kevés ehhez: Nem mintha nem győzné - bár a fürgén fickándozó
két-három-négy éves kölykével nem minden fiatalasszony bír el olyan könnyen
-, hanem mert nem tud úgy örülni neki egyedül. Vannak ugyanis az életnek
örömei, amikhez köztudomásúlag legalább két fél kívántatik, de akadnak
olyanok is, amikhez legalább három. Én a gyerekkóstolgatást is ez utóbbiak
közé sorolom...
Mi ez? Szerelem? Ha úgy tetszik, az. A legtestibb és mégis legtisztább
szerelem. Nemcsak a lélek eshet áhítatba. A testi szerelem is lehet
áhítatos... Nem mintha ez a testi gyönyörűség elválasztható volna a lelki
gyönyörűségektől. Hisz a gyereket nemcsak a szánkkal, orrunkkal, bőrünkkel
kóstolgatjuk, hanem szemünk sugarával, a fülünk figyelmével s feléje forduló
egész lényünkkel. Kóstolgatjuk? Bekapjuk, felfaljuk, lélekben eggyé válunk
vele, és ő mivelünk. Eggyé és mégse eggyé: akárcsak az egybefonódó és mégis
külön embernek maradó felnőtt szerelmesek.
Az ő érzéseik se foghatók fel ésszel. Igaza van a régi szép virágéneknek:
"Az, ki a szerelmet sohasem próbálta, csak álomnak alítja" (vagyis véli,
hiszi, gondolja). Hogy milyen öröm - és bajban milyen fájdalom - gyerekekre
hangolódott, mondhatnám szerelmes szülőnek lenni, azt is csak azok tudják
igazán, akik megpróbálták. De ízlelgetni ezt az érzést előlegbe is lehet.
Kivánok kinek-kinek jó étvágyat hozzá!
Termékenységi arány
hazánkban az egy nőre jutó gyerekszám az ötvenes években meghaladta
földrészünk mutatóit, a hatvanas években elmaradt tőle, míg 1975 és 1989
között - elsősorban a különféle népesedéspolitikai intézkedések hatására -
az európai mutatók fölött állt. A 90-es évek elején magasabb az európai
átlagnál (1,8 szemben az 1,6-tal), és 1996-ban érte el 1,5-tel az európai
arányt. Kontinensünkön 1996-ban a termékenységi arányszám Írországban és
Norvégiában volt a legmagasabb (1,9), alig maradt el Dánia, Finnország és
Moldova (1,8). A hazai 1,5-ös érték a középmezőnyben helyezkedett el. A
termékenységi mutató a volt NDK területén a legalacsonyabb: 1 alatt. (Az egy
nőre jutó átlagos gyerekszám a legutolsó mérés szerint hazánkban: 1,3.)
Közvélemény-kutatás népesedési kérdésekről
(KSH Népességtudományi Kutató Intézet)
A lakosság meghatározó többsége (85 százaléka) szerint szükség lenne
olyan intézkedésekre, amelyek megállítanák a népességszám csökkenését. Az
így vélekedők több mint 40 százaléka kizárólag a kormány feladatának tekinti
ezt, 26 százaléka pedig az emberek hozzáállásának, életmódjának
megváltozását is fontosnak érzi. Legtöbben (72 százalék) a gyerekvállalás, a
gyereknevelés nagyobb támogatását tartanák szükségesnek. A többség számára a
kétgyermekes családmodell a vonzó. Ennek ellenére a lakosság 80 százaléka
egyetért azzal, hogy a mai családtámogatás mellett egy fiatalnak meg kell
gondolnia, érdemes-e gyerekre vállalkozni. Az emberek egyötöde szerint a
szülőknek mindenről le kell mondaniuk. Több mint egynegyedük gondolja, hogy
az életcélokat jobban meg lehet valósítani gyerek nélkül.