V. Kulcsár Ildikó:
POFONOK ÉS SZERELMEK
(Forrás: Nők Lapja, 1998/25. szám, 5-7. o.)
Járt nálam egy gyönyörű nő a szerkesztőségben. Magas
volt, karcsú, szőke, szép vonású. Csak azt nem
értettem, miért visel e férfiak álma sötét
napszemüveget a lámpafénnyel megvilágított szobában.
Egy idő után nem bírtam tovább, megkérdeztem. Erre
szó nélkül lekapta a szemüvegét: a bal szeme alatt
hatalmas fekete (lilába, bordóba, zöldbe játszó)
karika díszelgett. - Megvert, a kedvesem - mondta
egyszerűen. - Ne nézzen rám ilyen rémülten! Értse
meg: szeretem!
Hogy szól a nóta? Ha megversz is imádlak én, te drága szép apacslegény...
Ki gondolná, hogy ma, amikor zeng a sajtó az erős nőkről szóló történetektől
meg attól, hogy a huszonegyedik század a nők évszázada lesz, szép lassan
heggyé nőnek azok a levelek, amelyek arról szólnak, hogy ebben a csuda
modern világban is verik a nőket. Jogászok is mesélik, szociológusok írják,
hogy az asszonyverő kedv egy csöppet sem csökkent itt, a Duna mentén.
Ráadásul rövidke (nem tudományos) nyomozásom során arra az elképesztő
eredményre jutottam, hogy nemcsak az apacslegények engedik meg maguknak az
asszonyverés örömét, hanem az öltönyös, nyakkendős urak is.
A szőke szép lány története
- Hogy szerethet ilyen durva férfit? - kérdeztem megütközve.
- Tudja, ő egy tehetséges, öntörvényű ember - felelte fáradtan. -
Befutott vállalkozó, átlagon felül keres, s egy idő után a sikerei meg a
pénze hatására úgy gondolta, hogy neki mindent szabad. Sűrűn váltogatja
kocsijait, csak Boss-öltönyt hord, velem is nagyvonalú, Audival közlekedem.
Méregdrága helyekre jártunk szórakozni, körülötte ugrált mindenki. Általában
csodálatos szeretkezéssel végződtek a szórakozással töltött estéink, de ha
valaki ellentmondott neki, teljesen elborult. És ilyenkor otthon egy rossz
szó (köhintés) hatására akkorát kaptam, hogy a fal adta a másikat.
- Házasok?
- Ugyan! Ő legyint a házasságra, mi együtt élünk. És nem győzi
hangoztatni, legyek boldog, hogy vele lehetek! Egyébként nem iszik, csak a
nőkben talál örömet. Közben semmibe veszi a nőket, úgy kezel minket, mint
egy jóízű vacsorát. A külföldi útjain gyalkran felszed egy-két tündérkét, az
is megesik ám, hogy itthonról visz magával egy kezdő színésznőcskét.
Ilyenkor őrjöngök, ő pedig elver. Egyszer nyolc napon túl gyógyultam,
látleletem is van róla. De ha körülöttem dong egy fiatalember - láthatja,
nem vagyok csúnya -, akkor életveszélyesen megfenyeget. Fegyvere is van, de
ezt ne részletezzük!
- Ne meséljen többet, nekem ennyi elég ebből a férfiból!
- De vonz az ereje! Biztonságban vagyok mellette.
- Hát furcsa ez a biztonság.
- Nincs szakmám, csak egy érettségim.
- Miért keresett meg?
- Segítene talán, hogy kiszabaduljak? Anyuéknál is lakhatnék.
Lázbajövök, sorolom az ötleteket: egy volt évfolyamtársam remek
pszichológus, elmehetne hozzá. Egy kedves barátnőm főszerkesztő egy kicsi
lapnál. Épp titkárnőt keres. Meg kellene tanulni a számítógépet kezelni. Jó
lenne - ha gagyarászna angolul. Érdekli?
- Mennyi a pénz? - hangzik a józan kérdés.
- Hatvanezer körül.
- Ennyit én néhány nap alatt költök... A számítógéphez sem értek, az
angolt meg most akarom kezdeni. Hagyjuk az egészet!
Az utolsó mondatot alig hallom, mert lelkesen keresem a barátnőm
szerkesztőségi telefonszámát, de mire visszafordulok, a szőke szépség
eltűnik. Mint a kámfor.
Azoknak, akik most azt hiszik, hogy csak a gazdag férfiak kitartott
barátnői kapják meg a magukét (bár szerintem ők még a sanyarú sorsú
családanyáknál is szerencsétlenebbek), gyorsan elmesélem, mit tapasztaltam
egy Pest környéki településen.
Romok tetején
A ház vakolatlan, de nagy. Három szoba a földszinten, az emeleten kettő.
Fűtés nincs, csak az egyik földszinti szobában látok villanyradiátort. Mi
lehet itt télen?! A fiatalasszony olyan vékony, hogy Twiggy puhány hájpacni
lenne mellette, sírva fogad.
- Jöjjön, csak jöjjön, először a konyhába! Mit szól ehhez? Itt élünk a
romok tetején.
A földön hatalmas hegyekben tornyosulnak a törött tányérok, bögrék,
poharak, a konyhaszekrény felborult, a mosogató is tele törmelékkel. Az
előszobában két óvodásforma gyerek sírdogál, a nagyszobából nyolc év körüli
kisfiú néz ki rémülten
- A férjem tegnap este megint berúgott - néz rám megadó tekintettel a
fiatalasszony. - Hetente kétszer háromszor előfordul.
Megszólalni sem tudok hirtelen, de a fiatalasszony nem hagy egy
szusszanásnyi időt sem.
- Nézze az arcomat! Ezek a kék csíkok pofonok nyomai, a fekete vonalak a
nyakamon, hát az fojtogatás... Én nagyon hálás vagyok a Nők Lapjának, hogy
helyet szereztek nekem egy anyaotthonban, de azért a házat nem hagyom! Harc
lesz!
- Hogy lett ilyen a párja? - kérdezem, mire végre szóhoz jutok.
- Legénykorában is ivott, de én arra gondoltam, majd megváltoztatom. Egy-
két pofon már az elején elcsattant, de azért elég nyugodtan éltünk, amíg
volt állása a téeszben. De amikor munka nélkül maradt, gyűlölni kezdte a
világot, engem is, mert nekem volt munkám. Kocsma, ivás, haverok... És ha ön
azt hiszi, hogy mi különlegesen lumpenek vagyunk, téved. A falunkban sok nő
él így. Előfordult, hogy egy férfi felgyújtotta a házát részegen, akadt
olyan, aki eladta a tetőről a cserepeket, és pálinkát vett a pénzből. Péntek
délután jó néhány asszony talicskával megy a vasútállomásra; és hazatolja a
szomszéd faluból érkező (jó esetben ott dolgozó) holtrészeg férjét. És én
azt mondom, hogy ne csak a munkahelyi zaklatásról tanácskozzanak a
Parlamentben, hanem arról is, hogyan lehetne megakadályozni a családon
belüli erőszakot! Hozzánk már ki sem jön a rendőr, ha botrány van!
- Ha apu még egyszer bántja anyut, veszek egy puskát és lelövöm -
motyogja a sápadt, nyolcéves kisfiú.
Mit lehet erre felelni?
Felejtsd el!
Régóta ismerem őket. Az asszony csöndes, szívós visszahúzódó. A
legnagyobb pénztelenségben is ebédet varázsol az asztalra, remekül köt,
varr, horgol, fáradtan is leül a gyerekeivel játszani. Az ilyen asszonyra
mondják: anyatípus. A férjének azonban kevés mosolyt juttat, nem érdeklődik
a munkája iránt, szüntelenül morog a pénz miatt, veszekszik, ha Elemér tíz
perecel később ér haza a kórházból. Régóta érzem, hogy a házasságuk rossz,
de azt azért soha nem gondoltam volna, hogy Réka egy este sírva hív majd
fel.
- Azonnal gyere át, rettenetes cirkusz van nálunk!
Nem akartam hinni a szememnek. A nappali hatalmas üvegajtaja betörve,
Réka ruhái kirángatva a szekrényből, a vacsora a földön, a gyerekek az
emeletes ágy sarkában zokognak.
- Elemér megőrült! - sírta Réka. - Már harmadszor fordul elő, csak nem
szóltam! Amikor azt mondtam neki, hogy ne hívja meg hétvégére az osztályos
főorvost, magába döntött fél üveg konyakot - ő, aki soha nem iszik -,
legalább ötször pofon vágott és üvöltött. Hogy én penészgomba vagyok, meg
egy savanyú ősanya, nem vagyok nő csak egy buta trampli!
- És hol van Elemér?
- Elrohant a kispap barátjához. Amikor néhány hónappal ezelőtt is volt
egy ilyen botrány, elutazott vidékre lelkigyakorlatra, utána bocsánatot
kért. Most viszont beadom a válópert, meglátod!
Néhány nap múlva félve telefonáltam.
- Ugyan, semmi baj! - hadarta az asszony zavartan. - Elemér mindent
megbánt, felejtsd el, amit láttál!
Azóta Réka és Elemér látványosan elkerül.
Kettőn áll a vásár
Dr. Homoki Zsuzsa, a zuglói Nevelési Tanácsadó vezetője:
- Legtöbbször krízishelyzetekben találkozom vert asszonyokkal. Például
váláskor sok ember kivetkőzik magából, tanult férfiak és nők is egymásnak
esnek. Azokban a családokban azonban, ahol az élet normális menetéhez
tartozik, hogy az asszony kap egy-két nyaklevest, álláspontom szerint kettőn
áll a vásár. Tudniillik minden kapcsolatnak megvan a maga koreográfiája. Sok
éve együtt élő párok veszekedései ismétlik önmagukat. Mond valamit a férfi,
amire majdnem mindig ugyanazt feleli a nő. Na már most, ha az ütleg is
beépül ebbe a koreográfiába, akkor a játszma részévé válik. Az egyik fél
fölényben van - gátlástalanul üt -, a másik az áldozat. Persze azt is
érdekes végiggondolni, mit várunk el a férfiaktól! Ugyebár legyen erős,
védjen meg, ha kell, tehát a külvilág felé alakítsa a mácsót, családon belül
pedig játssza el a lágy, kedves, elfogadó férjet! Nem minden férfi képes
erre a kettős szerepre! Gondoljunk csak a következőre: verekszik a lányunk,
felháborodunk, összeszidjuk. Verekszik a fiunk, azt gondoljuk, hogy kemény
kötésű kis kölyök! (Arról most ne is beszéljek, ha katonának viszik, akkor
még ölni is meg kell tanulnia.) Mindenesetre az biztos: minden fiút arra
kellene nevelni, hogy gyengébbet megütni tilos!
A gyerekek számára az édesanyjuk bántalmazása feldolgozhatatlan!
Szeretik, szánják őt, közben egyre nő a kiszolgáltatottságérzetük. "Ha mamát
is bánthatják, mi történhet velem?" A fiúgyerekek meg akarják védeni az
édesanyjukat. Kezeltem olyan fiút, aki hónapokon át hajtogatta, hogy megöli
az apját, ha még egyszer hozzányúl a mamájához! Falun rosszabb a helyzet,
mint a városokban, hagyományosan kisebb ügy, ha elcsattan a családban egy-
két pofon. De bizony ismerek olyan házaspárt Zalában, ahol a legalább húsz
kiló súlytöbblettel rendelkező feleség rendszeresen megruházza a részegen
hazaérkező férjét.
Egyenesedj fel!
A Soros Alapítvány által finanszírozott Női és Gyermekjogi Jogvédő
Program irodája közel egy év alatt kilencvennégy ügyet képviselt. Dr. Miklós
Katalin nagyon sok olyan nővel találkozik, akik hosszú idő óta szenvednek a
házasságon belüli brutalitástól. Az áldozatok szerint a következő a
gyakorlat: az asszony bejelentést tesz a rendőrségen, a férj tagad, a
szomszédok nem mernek tanúskodni. Beadja a válókeresetet, mellékeli a
látleletet, ami senkit sem izgat túlzottan, majd kimondják a válást. És a
férfi még egy ejnye-ejnyét sem kap az asszonyverésért.
- Miért nem védi a jog eredményesebben az asszonyokat?
- Nagyon sokféle jogszabályt kellene egyeztetni, egymáshoz illeszteni
ahhoz, hogy egyetlen hatékony törvény létrejöjjön. Az új gyermekvédelmi
törvény lehetővé teszi, hogy a gyerek jogán az anya menedéket kapjon
anyaotthonban. És hál' istennek, egyre több az otthon! A mi irodánk is
megnyert már olyan ügyeket - bármilyen nehéz bizonyítani a testi és főleg a
lelki terrort -, amelyek kezdetben elég kilátástalannak látszottak.
Valamivel optimistább vagyok, mint néhány évvel ezelőtt. És a nők, akik
éveken át megnyomorodva éltek - olyanok ők, mint amikor a füvet túl mélyre
döngölik a földbe -, hihetetlen gyorsasággal képesek kiegyenesedni. Sokan
oroszlánként harcolnak a gyerekeikért, és elképesztően kevés pénzből is
megélnek. Szóval én azt mondom, hogy a legkeservesebb helyzetből is lehet
találni kiutat, csak a változtatáshoz nagy akaratra, elszántságra és gyakran
hosszadalmas jogi küzdelemre van szükség. Persze jó lenne, ha több civil
szervezet, alapítvány is megpróbálna segíteni az asszonyokon, s bizony az új
Parlamentünk is foglalkozhatna a családon belüli agresszióval! (Irodánk
telefonszáma: 320-9044)
Sára néni tanácsai
(Negyvenkét évi jó házasság tapasztalata alapján)
1. Aki nőtlen korában szívesebben ölelgeti a borosüveget, és kéjesebben
simogatja a pénztárcáját, mint a kedvesét, abból soha nem lesz rendes
férj!
2. Ne hidd, hogy majd az együttélés során megváltoztatod a párodat!
Nincsenek csodák! Gyereket még csak-csak lehet nevelni, de férjet
soha!
3. Ne menj csúnya beszédű, piszkos szájú emberhez, mert akinek a szája
mocskos, annak a lelke sem tiszta!
4. A szép fiúkat (a mácsókat) csodáld meg a moziban, álmodj róluk, utána
menj feleségül egy rendes, okos, kevésbé hódító úriemberhez!
5. Ha valaki verte az első feleségét, az a másodikat sem fogja kímélni!
6. Ha elcsattan az első pofon, menekülj, mert a pofonok soha nem
magányosak. Az első után jön a következő!
7. Ne ájulj el a diplomától! Gyakran sokkal gonoszabbak a művelt
kifinomult férfiemberek!