A SZERELEMRŐL (6. levél)
Öt éve váltam el, azóta békességben nevelem a lányaimat. Nem mondhatom,
hogy nagy kánállal ettem ez idő alatt a férfiakat, az is lehet, hogy
túlságosan bezárkóztam. De ami most történt velem, az bizony rádöbbentett,
hogy menthetetlenül konzervatív (vagy a világhoz képest túlzottan normális?)
vagyok.
Szóval, találkoztam egy rég nem látott barátnőm korábbann hűségesnek hitt
férjével. Kedvesen ölelte át a vállam:
- Szépasszony! Hallottam hogy elvált, tehát nincs akadálya annak, hogy
találkozzunk! Indításul menjün el este vacsorázni! Maga gyönyörű, és
szüksége van testi szerelemre!
A szám is tátva maradt ettől a huszáros rohamtól. Néztem a félrecsúszott
csokornyakkendőjét, közben megállapítottam magamban, hogy választékosan
öltözködik. Az is átvillant az agyamon, hogy hasznos ez a remek öltöny, mert
bizony el kell takarnia a tekintélyes pocakját, és a vállára is ráfér a
szélesítés.
- Köszönöm kedves meghívását, de nem megyek magával sehová. Én ugyan
elvált vagyok, ön viszont nős, méghozzá egy régi barátnőm férje.
- Jaj, nem kell ilyen szentimentálisnak lenni! - kiáltotta a férfi. - Egy
bizonyos kor után az emberek kinövik ezt a gyermekded gondolkodásmódot.
Nekem remek a házasságom, de azért magácskával pompás lenne az ágyban. Ne
csodálkozzon az őszinteségemen! Mindenki így él. Szabadon! Főnök vagyok, a
beosztottaim tudják a dolgukat, rengeteg az időm. Magának meg szüksége van
testi gyönyörökre.
- Én nem tudom elválasztani egymástól a lelki és a testi szerelmet! -
mondtam határozottan.
- Majd én segítek - kacsintott magabiztosan a barátnőm férje, de ekkor
megcsörrent a mobiltelefonja, ezzel vége lett e fura beszélgetésnek.
Hazamentem, belenéztem a tükörbe. Ahogy romlik a szemem, úgy látom magam
egyre szebbnek. Felvettem az olvasáshoz használt másfeles szemüvegemet,
ezzel már nem voltam olyan gyönyörű. Tényleg nincs senkid, ez nem normális.
Alig múltál negyven - mondtam a tükörképemnek, majd kifeküdtem az erkélyre
napozni. Szépülni. Nem is tudom, miért. Talán azért, mert védekezésül
szerettem volna felszedni valaki mást. Ehelyett néhány nap múlva, amikor a
munkahelyemről siettem hazafelé, valaki megpaskolta a hátam: - No,
átgondolta a javaslatomat? Este nyolcra magáért megyek! - jelentette ki a
barátnőm férje. Háromnegyed nyolckor fékezett a ház előtt.
És én - most sem tudom, miért - lementem. Egyszer kimozdulhatok otthonról
- nyugtatgattam magam.
Rettenetes volt! Ködfátyolon át jutott el hozzám a férfi öntelt szövege:
- A család szent, nem akarok válni, egymás között tegeződjünk, de idegenek
jelenlétében a pozícióm miatt magázódnunk kell, nekem heti két alkalomra van
szükségem, ha a feleségem bekever, lefújva az egész. Ugye, egyszerű?
- Természetesen - mosolyogtam idétlenül.
- Most felmegyünk hozzám - jelentette ki, amikor kiléptünk az étteremből.
Ekkor eszméltem:
- Azonnal vigyél haza!
- Megőrültél? Eddig mosolyogtál, nem mondtál ellent.
- Elég volt! Vigyél haza! Rögtön!
Úgy vette a kanyarokat, hogy majdnem kirepültem a kocsiból. Amikor végre
egyedül maradtam az éjszakában, boldogan sétáltam a kapunk felé, majd
hirtelen megláttam a macskámat. Újabban a szomszédba jár udvarolni, éppen a
kerítésről ugrott le.
- Nem, én soha nem akarok olyan szabad lenni, mint te - mondtam a
cicámnak, majd olyan nevetés jött rám, hogy a lányaim felébredtek.