A SZERELEMRŐL (4. levél)
Harmincnégy éves nő vagyok, a kislányom második osztályos. A férjemet az
általános iskolában ismertem meg, de csag később, a szakközépiskolában
jöttünk össze. Tizenhat éves korunktól együtt jártunk. Ő mindig nagyon jó
tanuló volt, így egyetemre ment tovább tanulni, az egyik nagyvárosba. Én
szerettem a választott szakmámat, így irodában helyezkedtem el. Csak hét
végén találkoztunk, engem pedig marcangolt a féltékenység. Hogy alaptalanul-
e vagy volt okom rá, nem tudom. Igazából soha nem adott okot a
féltékenységre, ha tehette, elhívott buliba, bemutatott a barátainak, de én
elvesztettem a fejemet, ha megláttam a lány csoporttársait. Valahogy
mindegyik más volt, mint én, nyitott, felszabadult, vagány. Nem tudtam
elképzelni, hogy Attila hűséges hozzám.
Megmérgeztem a kapcsolatunkat a jeleneteimmel. Az első adandó alkalommal
jelentkeztem továbbkbpzésre, oda, ahol Attila is tanult. Élveztem én is a
nagyváros adta lehetőségeket.
Összejöttem egy sráccal. Nem tetszett különösképpen, de itt volt az
alkalom, hogy a sérelmemért törlesszek. Lebuktunk. Igazából nem is bántam.
Szerettem volna bizonyítani, hogy lám, nekem milyen könnyen akad hódolóm.
Attila nem csapott jelenetet. Vagy tényleg annyira szeretett, vagy
megértette, hogy miért tettem. Az egyetem elvégzése után hazaköltözött.
Ekkor megnyugodtam kicsit. Összeházasodtunk és megszületett a kislányunk. (A
férjem imádja, és minden idejét vele tőlti.) Én már kismamaként sem
dolgoztam, így majdnem négy évig voltam otthon. Attila jó állást kapott.
Vezető lett az egyik nagy cégnél.
Munkavacsora, éjszakába nyúló megbeszélés jött egymás után. Én pedig
otthon szőttem a történeteket, mindenfélét kitaláltam, hogy nem is ott van,
biztosan randzik, megcsal. Amikor hazajött, mindig faggattam, vádoltam (elég
jól bírta). De soha nem tudtam bizonyítani az igazamat. Ahogy visszamentem
dolgozni, igenis jólesett és fogadtam a férfiak közeledését. Azt hiszem,
megérezték, hogy könnyen kapható vagyak kalandra. Az állandó féltékenységem
arra legalább jó volt, hogy formában tartsam magamat, úgy gondoltam, jobban
kell kinéznem, mint az elképzelt vetélytársaimnak. Beleszerettem az első
kéznél lévő férfiba.
Minden nagyon szép volt (akkor nem tűnt fel, hogy heti néhány lopott óra
más, mint a házasság). Ő dicsért, elhalmozatt a figyelmességével. Sajnos,
megtudta a férjem, és a kedvesem felesége is. Attila megbocsátott, de a
történteket elfelejteni nem tudja. Már nem tud olyan lenni, mint régen. Csak
veszekszünk, én azt hajtogatom, hogy csak visszaadtam a "kölcsönt", ő pedig
tagadja, hogy megcsalt volna. Azért írtam le az egészet, hogy aki elolvassa,
talán jobban meggondolja, felrúgja-e a házasságot vélt sérelme miatt.
Kérem a mailcimem és a nevem ne közöljék!