iqdepo // Charles Bovie: A lányok szíve (Dimenzió #24)

                        CHARLES BOVIE: A LÁNYOK SZÍVE

                         (Fordította: Babits Mihály)

                      Nézd, nézd e sok kacagó ifju lánykát!
                      mint rózsa szírma, frissek, édesek:
                      ártatlanul mohó szemedbe tárják
                      azt, amit Boufflers "szív"-nek nevezett.
                      E kis szivet csiszolja majd az élet
                      drágakővé a dús csipkék alatt;
                      ma még csak álom, isteni igéret,
                      vázlatos kép és hamvas árnyalat.

                      A szív nő; tizenhat éves korára
                      spleen fogja el: minden nap oly sivár!
                      Virág lesz, mely még ki se nyilt, de már a
                      szakértő kertész gondjaira vár;
                      a szerelem illatos csókra, bársony
                      levélkékkel bolyhozva könnyedén;
                      láb-nem-taposta szűzi út; csodás hon;
                      ovális kagyló; drága gyöngyedény.

                      Mikor husz éves: a Vénus-ligetnek
                      mélyébe, hol szent oltártűz lobog,
                      hosszú sorban s alázattal sietnek
                      áldozni ifju s vén zarándokok;
                      sivatag, melybe ég szórja a mannát;
                      mélyút, mit játszva tört át Cupido;
                      boldog börtön, mely üdvöziti rabját;
                      varázsos éden; biborpartu tó.

                      De mikor harminc: lángoló barázda,
                      lüktetve izzó láva önti el;
                      embervért szomjazó tigris: garázda
                      kedve örök orgiát ünnepel;
                      szomj, melynek csöndesülni nincs hatalma;
                      kigyó, melynek ölelése halál;
                      Éva anyánk s a bűn-büvölte alma;
                      varázskapu, mely mindig nyitva áll.

                      S mikor negyven: könnyezni kezd az árva
                      s a nagy magányba buját sirja szét;
                      szent rejtekét készségesen kitárja,
                      hogy elfogjon egy-egy naiv lepét;
                      bolondos agg, ifjuvá cicomázva,
                      sürög-forog és udvarol szegény;
                      - de kinek kell az eltört ócska váza,
                      az elfelejtett, régi, rossz regény?

                      És mire ötven: nagy fekete flastrom;
                      mint kerékvágás, száraz és öreg;
                      ráncosképű apáca, ki a klastrom
                      számára alamizsnát gyüjtöget.
                      Ujabb tiz év: és kongó, szörnyü kórház;
                      beomlott kút; kihült, üres kohó;
                      nyűtt bugyelláris; padlásra dobott váz;
                      használhatatlan, vén egérfogó.

                      Az idő száll: hetven... nyolcvan... Nem izgat s
                      nem is izgúl e dohos pergament;
                      ezernyi ránca ezer furcsa kriksz-kraksz
                      s nincs oly tudós, ki tudná: mit jelent;
                      kopott cafrang; rozsdás lom; ráakadván
                      bosszusan rug egy görbét rajta a láb;
                      penészes, málló, ókori maradvány,
                      mely csak a muzeumban él tovább.

                      - Nézd: a harasztban, foszfortűzü szinfolt,
                      száz fénybogár ég minden éjszaka;
                      a temetőn kék-sárga lánggal imbolyg
                      a lidércfények ikercsillaga! -:
                      hiszem, hogy él és vándorol a lélek
                      s a halállal a szív nem tűnik el:
                      minden szív páros lidérclángra ébred
                      s a horpadt sírok ormán táncra kel!
Dimenzió #24

Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -

(szex-pszichológia, szex-szociológia, irodalom, szexualitás)

Legnépszerűbb számunk

Legnépszerűbb cikkünk

Dimenziók
