CHARLES BOVIE: A LÁNYOK SZÍVE (Fordította: Babits Mihály) Nézd, nézd e sok kacagó ifju lánykát! mint rózsa szírma, frissek, édesek: ártatlanul mohó szemedbe tárják azt, amit Boufflers "szív"-nek nevezett. E kis szivet csiszolja majd az élet drágakővé a dús csipkék alatt; ma még csak álom, isteni igéret, vázlatos kép és hamvas árnyalat. A szív nő; tizenhat éves korára spleen fogja el: minden nap oly sivár! Virág lesz, mely még ki se nyilt, de már a szakértő kertész gondjaira vár; a szerelem illatos csókra, bársony levélkékkel bolyhozva könnyedén; láb-nem-taposta szűzi út; csodás hon; ovális kagyló; drága gyöngyedény. Mikor husz éves: a Vénus-ligetnek mélyébe, hol szent oltártűz lobog, hosszú sorban s alázattal sietnek áldozni ifju s vén zarándokok; sivatag, melybe ég szórja a mannát; mélyút, mit játszva tört át Cupido; boldog börtön, mely üdvöziti rabját; varázsos éden; biborpartu tó. De mikor harminc: lángoló barázda, lüktetve izzó láva önti el; embervért szomjazó tigris: garázda kedve örök orgiát ünnepel; szomj, melynek csöndesülni nincs hatalma; kigyó, melynek ölelése halál; Éva anyánk s a bűn-büvölte alma; varázskapu, mely mindig nyitva áll. S mikor negyven: könnyezni kezd az árva s a nagy magányba buját sirja szét; szent rejtekét készségesen kitárja, hogy elfogjon egy-egy naiv lepét; bolondos agg, ifjuvá cicomázva, sürög-forog és udvarol szegény; - de kinek kell az eltört ócska váza, az elfelejtett, régi, rossz regény? És mire ötven: nagy fekete flastrom; mint kerékvágás, száraz és öreg; ráncosképű apáca, ki a klastrom számára alamizsnát gyüjtöget. Ujabb tiz év: és kongó, szörnyü kórház; beomlott kút; kihült, üres kohó; nyűtt bugyelláris; padlásra dobott váz; használhatatlan, vén egérfogó. Az idő száll: hetven... nyolcvan... Nem izgat s nem is izgúl e dohos pergament; ezernyi ránca ezer furcsa kriksz-kraksz s nincs oly tudós, ki tudná: mit jelent; kopott cafrang; rozsdás lom; ráakadván bosszusan rug egy görbét rajta a láb; penészes, málló, ókori maradvány, mely csak a muzeumban él tovább. - Nézd: a harasztban, foszfortűzü szinfolt, száz fénybogár ég minden éjszaka; a temetőn kék-sárga lánggal imbolyg a lidércfények ikercsillaga! -: hiszem, hogy él és vándorol a lélek s a halállal a szív nem tűnik el: minden szív páros lidérclángra ébred s a horpadt sírok ormán táncra kel!
Dimenziók
- #1 - Itt és most (Értekezés a térről és időről)
- #2 - Világ(egyetem)
- #10 - Álmodozók - Irodalmi antológia
- #11 - eLeVeN
- #12 - Mozaikok a nevelés történetéből
- #13 - Achilles Dent - a gondolkodó ember
- #14 - Y-akták - Tele Fiction Magazin
- #15 - Kábulatban
- #16 - Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)
- #17 - Antigravitációban
- #18 - Nem iskolás fokon...
- #19 - Gyermekszemlélet
- #20 - Csillagnézők
- #21 - Magyar nők a dualizmus korában
- #22 - MeGiNT eLeVeN
- #23 - Valahol kinn az űrben...
- #24 - Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -
- #25 - Az örökkévalóság pillanatai
- #26 - Gitta írásai - Kaderják Gitta
- #27 - Hó hull sóhajomra (Don-kanyar - Elveszve a végtelenben)
- #28 - Túl a horizonton - Egyedül vagyunk?
stag weekends in Budapest