PAUL VERLAINE: MILLE E TRE
Szeretőim nem úri fiúk; a külvárosban
laknak; sokan vidékről jöttek; legtöbbje munkás.
Tizenöttől húszéves fiatalok; nem tudnak
sem illemet, sem gátlást; szabadszájúak
s durvák.
De így szeretem őket, kócosan, overallban,
illatszer kölni nélkül, mert hogy egészség árad
minden tagjukból; frissek, kényszer nélkül
mozognak; a míly súlyos és rugalmas a testük,
mikor járnak!
Szemük sarkában némi rokonszenves komiszság;
naív, ravasz beszédük mit sem árul el róluk;
hazudnak, káromkodnak - az utóbbi csak fűszer -,
de mindenkor őszinte és üdítő a csókjuk.
Hány százszor keltettél fel vágyamat kézben tartott
ismétlőpisztolyukkal, viháncos seggeikkel!
Az esti lámpafénynél, éjjel meg virradatkor
hogy megdolgoztak engem, te jószagú Úristen!
Karok, csípők, gerincek, összefonódott combok,
ágyékok! Testem lelkem orgiája s szerelmem!
Rövid párzások s hosszú ölelések emléke,
jelen, múlt és jövendő, most együtt
éled bennem:
mert csak járjuk a kánkánt a vonagló refrénnel;
s táncunk nem ronda, inkább szép és inkább
parázna, mint szép - s engem visz, úsztat leheletük szellője,
verejtékük patakja, spermájuk ezüst árja.
Két Charlot-m. Kölyöktigris az egyik, macskaszemmel,
kis ministráns volt nemrég, holnap markos csibész
lesz; a másik gőgös taknyos, ki sokat ad magára,
s elszemtelenedik, ha golyóit megdicsérem;
Odillon utcagyerek, nem nőtt fel még egészen,
és máris mint fonódik nyakam köré combja!
A lába gyönyörű szép, boldogságom megszédít,
ha háttal áll és rojtos kisnadrágját letolja,
talpa szatén, bokája tengerkék ér villája,
ha lágyéka szőrpajzsát faromhoz nyomja,
ágyunk vibrál, mint földrengéskor, és nyolc jó
végtagunkat nem két: egy lélek lakja,
mikor lovacskát játszunk;
Antoine peckét hírnév övezi városszerte,
király a sihederek között, szeme azúrja
átjárja lelkemet, s ha felnyársal acélvégű
lándzsájával, azt érzem, hogy agyvelőmig fúrja;
Paul remek karizmával aranyhajú atléta,
mellbimbója százszorszép: mindig lelkesen szoptam,
mint lent másik bimbóját; Francois szalmaszőke
s pasztellrózsaszín farka van, mint az angyaloknak;
Auguste kerek hátulján a szőr most kezd kinőni
(tükörsima volt tegnap); és Jules, a szép és sápadt,
ki egyre kurvásabb lesz, és fenekét ringatja,
oly pompás volt az ágyban, de viszik katonának -
szép fiúk, játszótársak, kik velem együtt annyit
lógtatok, kártyáztatok, de főként lőttetek:
édes múlt, még édesebb jelen, bűvös jövendő -
sesem volt és sosem lesz elég belőletek.