Dimenzió #22

MeGiNT eLeVeN

(irodalom, gazdaság, számitástechnika, filozófia, fizika, kommunikáció, egyveleg)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

            EZREDVÉGI BESZÉLGETÉS SAJÓ ANDRÁS ALKOTMÁNYJOGÁSSZAL

                     (Monory M. András - Tillmann J. A.)
                          (Forrás: http://bocs.hu)


      - Mi  késztette  arra,  hogy  könyvet  írjon a hatalom  korlátozásának
        kérdéséről?

   - 1989   előtt   főleg  jogszociológiai  és   jogfilozófiai   kérdésekkel
foglalkoztam.  Ezek keretében lehetett arról írni, ami most is érdekel: jogi
értékek   a   társadalomban.   Ezek   közül   az  alkotmány  a  legfontosabb
értékhordozó.   Ennek   politikai,   gyakorlati  jelentősége  is  volt,  ami
megijesztett,  mert  már öt évvel ezelőtt is kiderült, hogy teljes mértékben
háttérbe  szorulnak  azok  az  elvek,  amelyek  az alkotmányosságot fontossá
tették az elmúlt kétszáz évben.

   Ez  vezetett  végül  arra,  hogy  írtam  egy  könyvecskét,  ami  nem  mai
alkotmányírási    problémákkal    foglalkozik,    hanem   azzal,   hogy   az
alkotmányozásba  elveknek  kellene  bekerülniük.  Bár  ez  tökéletesen sosem
működik,  de  ha megfeledkeznek erről, akkor az nevetséges eredményt hozhat,
aminek nagyon rosszak a gyakorlati következményei is.

      - Valójában hogyan történik ma a törvényalkotás?

   - A  törvényhozásról  él  az emberekben egy valaha talán nem  is teljesen
hamis kép: van egy bölcs ember, aki átlátja, hogy az emberek mit szeretnének
és  annak megfelelően hoz egy törvényt. Ezzel szemben a törvények egy modern
polgári  társadalomban  -  és  Magyarországot  ilyen szempontból feltétlenül
moder  polgári társadalomnak tekinthetjük - egyáltalán nem az ésszerűség, az
átlátás,  a  segíteni  akarás és a szeretet jegyében készülnek, hanem vannak
nagyon  kemény  érdekcsoportok, fogalmazással foglalkozó bürokráciák, akik a
szöveget  írják.  Mindig  az  számít,  hogy  ki  írta  az utolsó vesszőt egy
jogszabályban. Ezek elég kíméletlen harcot folytatnak, és mivel valamennyire
mindegyiknek a szempontja érvényesül, a végeredmény a teljes összevisszaság.

   (Ilyen  szempontból  például  az  amerikai  törvények  sokkal szörnyűbbek
technikailag,   mint   a   magyarok,  mert  sokkal  nagyobb  érdekegyeztetés
eredményeként  jönnek  létre.  A  magyar társadalom önszabályozási képessége
valószínűleg  gyengébb  és  ezért  még  ezek  a  relatíve nem is olyan rossz
folyamatok is nagyon rossz eredményűek a társadalom szempontjából.)

   Röviden  összegezve:  a  törvény  és  a bölcsesség az két külön dolog, de
gyerekes  vagy  nem  annyira  gyerekes  módon  mindenki  bölcsességet  vár a
törvénytől.  Nagy  és felfokozott várakozás van egyik oldalon és óhatatlanul
csalódás a végeredmény, mert akik alkotják a törvényt, azok nem a bölcsesség
letéteményesei,  hanem  a  saját  érdekeik  rabjai  és  ezeket  az érdekeket
ráadásul mások érdekeivel is összhangba kell hozniuk.

      - Mi tekinthető jogállamnak? Milyen kritériumai vannak ennek?

   - A  jogállamiság  az  legalább  annyit  jelent,  hogy   a  saját   előre
meghirdetett elveitől, eljárásaitól a jog nem fog eltérni. Ha önkényes is, a
saját  önkényességéhez  következetes  lesz,  tehát  ennyiben  bizonyos fokig
kiszámítható.

   Ha idegen is a társadalomtól, olyasvalami, ami nem okoz meglepetést. Ez a
tulajdonképpeni  lélektani  és  társadalmi  határa.  Ha  sokkol a jog, mégha
egyébként  az  egész  társadalom  működése szempontjából szükséges okból is,
akkor  abból  óhatatlanul  konfliktusok  származnak.  Ebből  a szempontból a
mózesi   törvények  hihetetlen  sokkot  jelentettek,  és  ezért  volt  olyan
rendkívüli  az ellenállás olyan normákkal kapcsolatban, amit ma már - néhány
ezer  évi  komoly vesszőzés és kénköves behatások után - az emberek teljesen
természetesnek   tekintenek.   Ugyanakkor   a  jog  önmagában  nem  képes  a
társadalmat  megjavítani.  Olyan  a  jog,  amilyen  a  társadalom legerősebb
csoportja  vagy  legerősebb  csoportjai együtt. Mindegyiknek a rossz oldalát
hozza  ki  és  még  egymásra  is  tekintettel  kell  lenniük. Igaz, hogy van
valamifajta  önállósága,  és ez az önállóság magában foglal olyan értékeket,
amelyeket  egy-egy szinte véletlen történelmi pillanat kitermelt. Hogyha egy
állam  demokratikusan  berendezett és a demokratikus berendezés azt jelenti,
hogy  adott  esetben  konkrét döntésekhez a lakosság egyetértése kell, akkor
nem  olyan  könnyű  háborúba keveredni. Azért valószínű, hogyha népszavazást
írtak  volna  ki  mondjuk  Jugoszláviában  arról,  hogy  milyen  eszközökkel
kívánják  a  horvátok és a szerbek a horvátországi problémát rendezni, akkor
nem  biztos,  hogy  a  többség a fegyveres konfliktus mellett döntött volna.
Tehát  vannak  szerintem  elsősorban  eljárási  értékei  a  jognak,  amelyek
korlátozzák ezt a tehetetlenségét.

   És  ha ezekből elég sok beépült, akkor van némi értelme annak, hogy éppen
jogi  keretek  között működik a világ, nem pedig teljesen az önkény alapján.
Ahol  ezek  kevésbé  épültek  be, ott nagyobb az esélye annak, hogy bármikor
elszabadulhat  a  pokol,  hogy bármikor önkény lesz, és ahhoz képest még egy
diktatorikus  jogrend  is  jobb.  A  diktatorikus jogrendnek nincs meg ez az
önvédő  képessége,  hiszen  éppen  ezért történhetett Jugoszláviában az, ami
történt.

      - Hogyan    illeszkednek    a    különféle    autonómiakövetelések   a
        jogrendszerbe?

   - Vannak  olyan  jogfelfogások,  amelyek a jogot alapvetően  az autonómia
eszközének tekintik, ha az autonómia alatt egyéni önmeghatározást értünk.

   De  nem mindig az egyén szabadságáról és önmeghatározási képességéről van
szó,  amikor  a  joggal  szemben  autonóm  törekvéseket hangsúlyozzák, hanem
csoportok,   intézmények,  bürokráciák  autonómiájáról,  és  ez  egy  eléggé
veszélyes  csúsztatás,  mert  míg  az  egész  nyugati  civilizáció  az egyén
autonómiájára épül, addig ez a fajta autonómia éppen az előzőnek a tagadása,
hiszen   egy  csoport  autonómiája  nagyon  gyakran  megsemmisíti  az  abban
résztvevők  autonómiáját.  Így  amikor  a jog ennek az egyéni autonómiának a
védelmében   lép   föl,   akkor   óhatatlanul  ellentétbe  kerül  a  csoport
autonómiájával.  De nemcsak ebben az értelemben van szó az autonómiával való
fogalmi  visszaélésről,  hanem  akkor is, amikor csoportok önrendelkezéséről
szólnak,  akkor  valójában  egy  szűk csoporton belüli érdek tolja föl magát
valamiféle szentséggé és kisajátítja a csoportot, kisajátítja az autonómiát,
és  valójában  a  magánérdekeit  próbálja oktrojálni mind a csoporton belüli
szereplőkre,  mind  pedig  az egész társadalomra. Tehát ha a csoportot védi,
akkor  valójában  a  saját csoporton belüli privilégizált pozícióját védi az
egész társadalommal szemben.

      - A  jogrendet ennél szembetűnőbben mállasztják azok  a magánhatalmak,
        akik  úgynevezett  őrző-védők  felbérelésével  tetszőleges jogrendet
        érvényesítenek.

   - A  jogrend  meggyengülésének  példájaként  szokták  említeni azt,  hogy
Magyarországon  őrző-védő  szolgálatok  vannak,  hogy  ezek  adott esetben a
rendőrség  cinkos  semmittevése  mellett  tudnak  működni. Másfelől abszolút
szükség  van  rájuk,  mert  a  rendőrség  a  rossz  jogi szabályozás vagy az
erőforrások   hiánya   miatt   nem   képes   a   szabályoknak,  különösen  a
tulajdonjognak és a szerződéseknek érvényt szerezni.

   Ez a jelenség azért is nagyon félelmetes, mert valamit ezzel kapcsolatban
nem  kérdezünk  meg.  Amit  meg kellene kérdeznünk, az az, hogy végül is mit
pótolnak  ezek  az őrző-védő fiúk. A közrendet. Ha van közszolgáltatás, amit
joggal  elvár  mindenki  az  államtól,  az  a rend. A közrend legalább olyan
fontos,  ha  nem fontosabb, mint az egészségügyi szolgáltatás, amit mindenki
jogként   vagy   nagyon  sokan  alapvető  jogként  emlegetnek  és  aminek  a
visszavonása  nagyon  sok fölháborodást váltott ki. Ugyanez a kifogás a rend
visszaszorulása kapcsán nem vetődött föl.

   Ez  a jelenség egyébként a világon mindenütt létezik, megint ne képzeljük
azt,  hogy  valami  magyar sajátosságról van szó. Akik igazán jómódúak, vagy
akiknek  az üzleti igényei és anyagi eszközeik megvannak hozzá, azok képesek
egy  magánrendet  kialakítani.  A  társadalom  tovább  kompatmentalizálódik,
vagyis  sok  kis  részre  esik  szét.  És  egy olyan társadalom, amelyben az
egyenlőség  még  mindig  nagyon  fontos  érték  -  bár sokak szerint pusztán
irígység működik mögötte - ezt nehezen tolerálja.

   Ezen   túlmenően   a   társadalom  és  az  állam  alapvető  jogi  értékei
szempontjából  is  kétséges,  hogy  ez megengedhető-e. Másfelől persze ha ez
nincs,  akkor  nem  képes  a  magántulajdoni rend érvényesülni. Valószínűleg
bizonyos  határok közt ezt minden társadalom lenyeli. Az Egyesült Államokban
a  foglalkoztatottak  2%-a  működik  valamilyen rendfenntartó állásban. Nos,
ennek  egy  kis  része rendőr, és nagyon nagy része magánalkalmazott. Ez egy
hihetetlen  nagy  ipar.  Olaszországban  szintén.  Erre  lehet mondani, hogy
iszonyúan  nagy  a  bűnözés  és  a  maffia, de Magyarországon az újságcikkek
ellenére  ez  nem igazán maffiaprobléma, ez jogérvényesítés probléma. Én nem
szeretek  a  hatóságokra  rosszat mondani, de azt hiszem, hogy itt egy téves
hatósági döntésről és nem társadalmi döntésről van szó: az erőforrások olyan
rossz  elosztásáról  van  szó,  ami főként az igazságszolgáltatás, továbbá a
rendőrségi  munkaszervezés hibája. Az igazságszolgáltatásé, amely egyszerűen
nem  képes  fölgyorsulni.  Nincsenek  bírósági  végrehajtók,  hogyha  nagyon
röviden szeretnék fogalmazni és ha van is bírósági végrehajtó, nem megy vele
a  rendőr,  és  ha  vele  megy  a rendőr, akkor is olyan mértékben kötött az
intézkedési   lehetősége,   hogy  nem  tudnak  végrehajtani.  Ez  hatodrangú
problémának tűnik, holott végül is innen ered a magán-igazságszolgáltatás és
magán-védelem.

      - Ez   elősegíti   az    igazságszolgáltatás    megfizethetőségét   és
        korrumpálhatósát is.

   - Óhatatlanul   felvetődik   a  gyanu,  mivel  a   rendőrségi   erőforrás
korlátozott  erőforrás,  a  rendőrség  is  akkor érvényesít létező jogot, ha
egyéb érdeke is fűződik hozzá. Magyarán akkor megy ki valamilyen foglaláshoz
vagy  valamilyen  jogcselekményhez  segítséget nyújtani, ha ez nem pusztán a
hivatali  rutinból  következik.  Nagyon nehéz ezt bizonyítani, de mindaddig,
amíg  a hatóság nem tudja azt a látszatot teremteni, hogy csak a jog szerint
működik, addig hiába működik csak a jog szerint. Én nem akarnám ezt kétségbe
vonni,  de  nem  tudja  elhitetni.  Ha  pedig  ez  így  van, akkor megint az
egyenlőség   hiányához   jutottunk   el,  mert  hiszen  a  mindenki  számára
közszolgáltatásként   járó   jogérvényesítés   valójában   vagyoni   és  más
különbségek szerint megadatik vagy megtagadtatik. És így a jogban ugyanolyan
különbségek  keletkeznek,  mint  mondjuk  az  egészségügyi  ellátásban.  Aki
jómódú, az megfizetheti.

   Akinek  sok  pénze  van  arra,  hogy  jogot  érvényesítsen,  annak fogják
érvényesíteni  a  jogát.  Ez  valószínűleg hatékonyabb, de kérdés, vajon nem
ássa-e  alá a jog alapvető értékeit? Ez hihetetlenül éles választás igényel.
Előre merem jelezni, hogy erre az éles választásra soha törvényhozó nem lesz
hajlandó.  El  fogják  kenni  ezt  a  problémát, sosem fogják kiélezni. Hogy
azután  a gyakorlat milyen irányba megy, azt nagyon nehéz megjósolni. Ha egy
latin-amerikai  típusú  társadalmi  tagozódás, hihetetlenül nagy különbség a
felső  1%  és  az  alsó  15  vagy  25%  között  jön  létre,  akkor ez lesz a
jogrendszer  is.  A korrupció természetesen csak bizonyos fokig jogi kérdés;
annyiban,  hogy  a  jog  időnként  ad  egy-egy merev meghatározást, és ettől
valami vesztegetési bűncselekménynek minősül.

   A korrupció ennél sokkal összetettebb politikai folyamat. (Olaszországban
sem  az volt a probléma, hogy esetenként megvesztegettek, hanem egy olyan, a
politikai  életet  is  meghatározó kölcsönös szivességi rendszer alakult ki,
ami a gazdasági erőforrások hatékony felhasználását lehetetlenné tette.)

   Nem  maga  a  korrupció  a rossz, hanem a korrupció következményei igazán
rosszak: az egyik, hogy aláássa a társadalmi bizalmat, a másik pedig, hogy a
döntéseket   nem   a  hatékonyság  befolyásolja.  Ez  az  igazi  probléma  a
korrupcióval,  nem  a  morális  része.  A  morális  részének  az  a  negatív
következménye,  hogy  az  emberek semmiben sem fognak hinni. Ez alááshatja a
demokráciát,  alááshatja  a  bizalmat.  A  korrupcióval  az a fő baj, hogy a
gazdasági erőforrásokat nem megfelelően használják fel.

      - Megjelennek-e morális megfontolások a jogalkotásban?

   - A  morál  individuális  kategória,  ami  a joggal, mint nagy  szabályzó
rendszerrel  nagyon  nehezen  kapcsolható  össze. Ha valamivel összefüggésbe
hozható,  az  az  erkölcs, ami absztrakt előírások gyűjteménye a hétköznapok
nyelvére lefordítva. Hogy ezeknek az erkölcsi előírásoknak megfelel-e a jog,
vagy  sem,  az  egy  nagyon lényeges dolog, mert halálos ítéletet jelent egy
jogrendszerre,  ha  az  uralkodó  erkölccsel száll szembe. A morál éppen azt
indokolná  adott  esetben,  hogy  egy férfi akinek van egy felesége, meg egy
barátnője,  az  morális  döntést hozzon: kapcsolatát mindkettőjük tudomására
hozza.  Ez  a  morális  döntés.  Az erkölcsből nem ez következik; az erkölcs
nagyon  merev  és szigorú ebből a szempontból. Ezért a jog itt két dimenziót
kellene,  hogy  egyszerre  eltaláljon,  egy társadalmi, ún. objektivált vagy
objektiválódó  normarendszert  -  amire figyel is. És olyan magándöntéseket,
amelyekben  ilyen  drámai  helyzetek  adódnak,  és  választani  kell emberek
között. Ezzel nem törődik, ezen úgy megy át, mint a talajgyalu.

   A  morál,  erkölcs  és  jogi  szabályozás  kapcsolata bizonyos kábítószer
legalizációkkal kapcsolatosan elég élesen felvetődhet. Nyilvánvalóan morális
tett,  hogyha  valaki  a legalizációt helyesnek tartja és ezt az álláspontot
képviseli.

   Ha  a  jog  felől  jön  egy  ilyen  üzenet, az némiképpen más; az már nem
morális  kategóriaként  értékelendő.  A  jogalkotó  számára ez nem követhető
álláspont,  tehát  morális  alapon  nem  képviselheti,  hogy  engedni  kell,
ésszerűségi  megfontolások alapján képviselheti, tehát - és igazán ez a vita
-  ha ez a legalizáció bűnözést csökkent, akkor összességében ésszerű döntés
lehet. De mint mondtam, a törvényhozás az több, mint ésszerűség. Pontosabban
sokkal  kevesebb, mint ésszerűség - sokkal több szempont érvényesül bene. És
például  az  erkölcsi  felfogással  ez ellentétes. A törvényhozó vállalhatja
azt, hogy szembemegy az erkölccsel, és ha viszonylag rövid távon sikert érne
el, látványosan csökkenne a bűnözés, akkor ezzel igazolná magát utólag. Csak
ezt  az  átmeneti  időszakot  nehéz  elviselni.  Magyarországon  ez  nem egy
nyilvánosságot  feszítő  probléma.  Valódi  probléma,  de  nem olyan, amit a
hétköznapi  gondolkodás  súlyos  társadalmi  problémának tekint. Az Egyesült
Államokban  egészen más lenne a helyzet. Ott tényleg a legsúlyosabb bűnözési
formák  épülnek  a  legsúlyosabb  kábítószerek  fogyasztására,  ott  tényleg
hihetetlen  pénzek  mozognak  a  kábítószerrel  kapcsolatban,  ami  az egész
gazdaságot torzítja (vagy nem torzítja, erről megoszalank a vélemények, mert
visszakerül  valamilyen  módon  a gazdaságba). És, függetlenül a bűnözéstől,
tömegek  életét  teszi  tönkre.  Itt nyilvánvalóan egy hatékonysági szempont
érvényesülhetne.  Mégsem sikerült ezeknek az álláspontoknak mind a mai napig
érvényesülnie,  pedig nagyon magas rangú kormánytisztviselők is képviselték.
Általában  a  következő héten lemondtak, mert az erkölcsi rendbe ütközött az
elképzelés.

      - A igazságszolgáltatás és a jog kérdéseit mostanában főként a bűnözés
        növekedésére tekinttel szokták felvetni.

   - A  témakörben  végzett  összes  kutatás alapján egyértelmű,  hogy olyan
emberek, akik egyébként egzisztenciálisan veszélyeztetett helyzetben vannak,
fölnagyítják  az őket fenyegető bűnözést. Kétségtelen, hogy például az utcai
támadások  jelentős  része  öregek  ellen  irányul,  mert ők kevésbé képesek
védekezni,   bár   nem   túlságosan   ígéretes   prédák.  Ám  az  időskorúak
fenyegetettség-érzése  sokkal  nagyobb,  mint ami statisztikailag, vagy mint
ami egy adott környéken indokolt lenne. Ugyhogy a bűnözéstől való félelem és
a  bűnözésnek  egyes  számú  társadalmi  problémává  tétele  valószínűleg  a
társadalom  alkalmazkodási nehézségeinek a jele. A társadalom széles rétegei
félnek.

   Nem a bűnözéstől kellene félniük. A bűnözés az valami távoli, ismeretlen,
rendkívül  jól  képes  mozgatni  a  fantáziát. Lehet mélylélektani alapon is
magyarázni,  milyen elfojtott képzetek jelennek meg a gyilkos személyében, a
sötét  és  a gyilkos összekapcsolása az szinte közhelyszerű, dehát közhelyek
irányítják a mindennapi gondolkodást. A probléma az abból adódik, hogyha ezt
politikai  célokra  kívánják  fölhasználni.  Nagyon  sok  nyugat-európai  és
amerikai  politikai  kampány középpontjában a rendteremtés állt. Ezzel lehet
választásokat   nyerni,   a   bűnözés   ettől   nem  csökken,  a  büntetések
szigorításától  sem  csökken.  Magyarországon  a bejelentett bűncselekmények
aránya  az elmúlt két évben nem nőtt, sőt bizonyos fokig csökkent, a félelem
azonban  megmaradt.  Mindenki  úgy  gondolja, hogy folyamatosan és állandóan
romlik   a   helyzet,   miközben   statisztikailag   ennek  az  ellenkezőjét
tapasztaljuk.  A  statisztika  azonban  senkin sem segít, hogyha egyszer úgy
érzi,  hogy meg fogják támadni, és különösen nem segít azon, akinek ellopták
az autóját.

   Nem  hiszem,  hogy  a magyar társadalom eróziója az a klasszikus bűnözési
formákból adódik. Persze ha az adócsalást és más gazdasági bűncselekményeket
besoroljuk  a  bűnelkövetések  körébe,  akkor  van  erozió.  De a hétköznapi
gondolkodás  -  és ez az igazi probléma - ezeket egyáltalán nem így cimkézi,
ezek  jópofa  stiklik  címen  kapnak felmentést. Ez a társadalmi erózió, ami
abból  adódik,  hogy  kijátsszák a szabályokat. Ahol a bűnözés a társadalmat
valóban  alááshatja,  az  valószínűleg  Oroszország,  de  Oroszországban  is
hihetetlen  mitológiája  van  ennek az egésznek, és ott a maffia-bűnözés, az
erőszakos  bűnözés  mitológiája,  az  ezáltal keletkeztetett félelmek, és az
erre   a  félelemre  épülő  másfajta  pressziók  azok,  amelyek  aláássák  a
rendszert.  Amikor arról beszélnek, hogy a maffia összefonódik a gazdasággal
és  az  állammal,  akkor  valójában a gazdaság és az állam a maffia-félelmet
használja   ki   arra,   hogy   mindenféle   zsarolásokat   alkalmazzon   az
állampolgárokkal  szemben. Ez egy sokkal bonyolultabb folyamat, mintsem hogy
a  bűnözők  elözönlötték szent Oroszországot és emiatt ott már semmi értelme
jogról beszélni.

      - Milyen hatása van "törvény szigorának", a büntetés erejének?

   - A  legdrámaibban  a  szabadságvesztés  és  általában  a büntetőrendszer
befolyásolja  az egyén életét, és az egész jogrend hitelességét az adja meg,
hogy   büntetni   képes.  Mire  való  a  szabadságvesztés-büntetés,  amelyet
egyébként  azzal  szoktak  a  humanistáknak  eladni,  hogy  célja az emberek
átnevelése  és visszaillesztése a társadalomba. Emlékszem az 1950-es években
íródott,  de  még  később is használatos büntetojogi tankönyvre, amelyben az
állt,  hogy  a  börtön a szabad társas élet iskolája. Valaminek az iskolája,
csak   úgy   látszik,  mindenki  megbukik,  mert  a  legtöbb  börtönrendszer
átjáróház,  illetve  egy  forgóajtóval  ellátott  intézmény, s aki bekerült,
kikerülve újra visszakerül.

   Szenvedést  okoz,  de  végül is nem oldja meg azt a társadalmi problémát,
amelynek  megoldására  hivatott lenne, hogy tudniillik csökkentse a bűmözést
vagy  legalábbis  az  egyes  ún. bűnözőket visszaillessze a társadalomba. De
miért   van   az,   hogy   mégis   ezt   az  irracionális,  működésképtelen,
diszfunkcionális, szörnyű intézményt tartja fönn a társadalom? Egyrészt mert
sajnálja  a  pénzt egy jobb rendszerre. Másrészt, mert valószínűleg titokban
mégsem annyira kívánja ezt a visszailleszkedést. A büntetési rendszer mögött
egy  irracionális  igény  van:  oda  bűnösök  kerülnek  be,  és  a bűnösöket
valójában  nem  akarja  a  társadalom  visszafogadni.  Sem az eszközöket nem
kívánja erre a célra rendelkezésre bocsátani. Miért éljen jobban egy bűnöző,
mint  egy  becsületes  ember;  márpedig  ha  rosszabbul  él,  akkor nem lesz
becsületes ember - ez az egyik része ennek a gondolatmenetnek. A másik pedig
az, hogy valószínűleg hiányzik a társadalomból a befogadási hajlandóság. Nem
akarom a magyar társadalmat becsmérelni, de annyira kirekesztés-szemléletű a
közép-európai  kultúra,  sőt,  a kontinentális kultúra döntő része, hogy nem
fér  bele  ez  a  visszaillesztés.  Valószínűleg  ez  a fő oka annak, hogy a
társadalom  olyan  intézményeket  fizet,  amelyek  kizárólag  arra jók, hogy
újratermeljék a bűnözést.

      - Hogyan vetődik fel ma az autonómia kérdése?

   - A  jog  tulajdonképpen  az  egyik  legparadoxabb helyzetben akkor  van,
amikor  a  személyes  autonómiát  akarja  biztosítani.  Tudniillik  abban  a
pillanatban,  hogy  ezt nagyon pozitív eszközökkel teszi, nagyon "alásegít",
akkor  magát  az  autonómiát  veszélyezteti.  A jog Kant óta nagyon szívesen
emlegeti  az  autonómiát,  továbbá  azt, hogy a méltóság központi kategória,
amit a német- és a magyar alkotmánybíróság ki is mond, de igazából nehéz ezt
társadalmilag elfogadott központi kategóriává tenni.

   Úgy  tűnik,  mintha  lenne  a  jognak  egy ilyen előkelő és szellemi elit
része,  egy  korábbi  terminológiával  élve  egy ideológia homlokzata, nemes
vakolattal,  esetleg  márványborítással  és  amögött,  a  gangon egészen más
dolgok történnek a házon belül. Én szívem szerint - bár a szív érvei gyengék
-  hajlanék elfogadni, hogy valóban a méltóságot kell a jognak biztosítania.
De ez szinte lehetetlen feladat, mert a jog általában ad egy mankót vagy egy
fűzőt ahhoz, hogy az emberek menni vagy egyenes tartással járni tudjanak. Ez
visszahat,  és aláássa az autonómiát. Hasonló történik, amikor intézményeket
hoznak létre, hogy az autonómiát biztosítsák.

   Ahhoz,  hogy  az  ember  sokoldalúan fejlődhessen, iskoláznia kell magát,
palléroznia  elméjét, ehhez iskola kell. Honnan legyen az iskola? Majd ad az
állam. De ha mindent az állam ad, beleértve mondjuk az egyetemi oktatást is,
akkor miben áll a választás?

   Az  állam majd meg fogja szabni azt is, hogy mit tanítsanak az iskolában.
De  ha nem is szabja meg közvetlenül, akkor is olyan mértékben függővé teszi
az  intézményeket  önmagától,  hogy  - miközben autonómiát biztosít - önmaga
szellemi  uralmát reprodukálja. Az egyetemek természetesen csak egyik esetét
képezik  ennek,  de  ugyanígy  kialakulhat intézményes függőség a társadalmi
szolgáltatások  más  területén is. Hol itt a választás? Egy ponton túl ez az
egész   egyre  fenyegetőbbé  válik,  egyre  erőteljesebbé  válik  az  állami
intzéményeknek  egy  ilyen  nem szándékolt, de mégis elkerülhetetlen hálója,
ami korlátozza a mozgáslehetőséget.

   A  jog által biztosított autonómia kulturális téren egyre veszedelmesebbé
válik.  A szólásszabadság az elvileg egyéni kezdeményezés dolga. Igen ám, de
a  valóságban újságot fönntartani csak gazdagok tudnak. Ez torzulást okoz az
eszmék  piacán.  Az  állam  megijed, s hogy megvédje a mi autonómiánkat: 1./
saját  újságokat kezd nyomatni, 2./ elveszi a gazdagoktól azt a lehetőséget,
hogy   saját   nézeteiket   képviseljék.   Mindenféle  tulajdoni  korlátozás
bontakozott  ki  e  téren  az  elmúlt  évtized jogi szabályozásában. Konkrét
politikai összefüggésben ez jó is lehet.

   Amikor Franciaországban megpróbálták az Hersan személyes befolyása allatt
álló  sajtóbirodalmát  korlátozni, ez tulajdonképpen - legalábbis a baloldal
számára  -  nagyon vonzó volt, hisz a szocialista kormány próbálta. Végül is
ez  nem  sikerült  nekik,  a  Hersan-birodalom  túlélte ezt. Úgy tűnik, hogy
ugyanúgy  túléli  ezt Olaszországban a volt miniszterelnök médium-birodalma.
Az   autonómia-védelem   tulajdonkorlátozásba   csap  át;  mindez  politikai
szinezetet kap, valaki nyer, valaki veszít, hol itt az egyéni kezdeményezés?
Ki  beszél  itt  még egyénről? Az egész XIX. századi klasszikus személyiség-
védelem, méltóság-védelem egész más dimenziót kapott. Itt már arról van szó,
hogy  milyen  intézményeket  engedünk  és  milyeneket  nem.  És  ez az igazi
probléma, hogy kinek lehet sajtómonopóliuma? Nem az egyéni szólásszabadság a
kérdés.

   Valaki  röpiratot  akar sokszorosítani a számítógépén vagy ha szerencséje
van,  még  talál  egy  stenciles sokszorosítót, ez már senkit sem érdekel. A
kérdés  az, hogy beszélhetünk-e még autonómiáról akkor, amikor egy gazdasági
vagy  politikai  monopólium  szerez  szellemi monopóliumot? Mi köze ennek az
autonómiához? Mert mindig arra hivatkoznak, hogy ők, amikor beszélnek, és ez
a  beszéd  tímillió  vagy  százmillió nézőhöz jut el, az egyéni önkifejezési
jogukat  érvényesítették.  Így  az  autonómia,  a szólásszabadság klasszikus
fogalma  fordItva  sül  el. Ezeket a kérdéseket ilyen klasszikus fogalmakban
többé  már  nem  tudjuk kezelni. Amiből nem következik az, hogy a klasszikus
gyökereket,  az  egyéni  szólásszabadságot, az egyéni cselekvési lehetőséget
nem  kellene  tiszteletben  tartani. De a tiszteletben tartás mindenek előtt
azt jelenti, hogy nem szabályoz az állam.

      - Megjelentek   olyan   multinacionális  gazdasági-hatalmi   tényezők,
        amelyek viszonylagossá teszik a jogrendet nemzeti keretek között.

   - A jognak kétségtelen van egy provinciális sajátsága: mindig nemzeti. (A
nemzetközi  jog  hagyományosan államok közötti viszonyokkal foglalkozik.) Az
egyes  államoknak  igazából  nem  érdeke az, hogy minden esetben föllépjen a
multinacionális  vállalatok  ellen,  mert  azt reméli, hogy neki haszna lesz
belőle.  Kis  országoknál  ez közismert; a világ hajóparkjának igen jelentős
része, pl. libériai vagy panamai.

   Ezek  az  országok  kifejezetten úgy szabályoznak, hogy minél több ország
hajótársasága  regisztrálja  hajóit  az  ő  jogszabályai  szerint,  és ettől
panamai egy panamai hajó, semmi mástól. Úgy tűnik, nincs olyan átfogó érdek,
amely  ezeket a nemzetközi elemeket visszaszorítaná. Kétségtelen az is, hogy
az egyes államok belső életében egyre nagyobb súlya van ezeknek a nemzetközi
eredetű  elemeknek.  Egyre  kevésbé tud ennek utána menni a jog, úgyhogy, ha
úgy  tetszik,  egy sajátos szabadság kezdődik itt. Ez nagy berzenkedést vált
ki,  pl.  azért, mert adót nem tudnak szedni, vagy olyan kulturális befolyás
érvényesül,  amelyet  nem tud egy állam megakadályozni. De tényleg van ebben
egy   szabadságelem  is,  hiszen  a  műholdakon  sugárzott  televízióműsorok
hietetlen versenyhelyzetet, és sokszínűséget termet egy államilag elenőrzött
televíziózási rendszerrel szemben, függetlenül attól, hogy a 24 csatornán is
ugyanaz  a  szemlélet  érvényesül,  mint  egyen, és ez a sokszínűség az, ami
kicsúszik  az állami ellenőrzés alól. Így az, hogy egy adott állam területén
csak  az  adott  állam  hozhat  jogszabályokat  és érvényesítheti azokat, ez
súlyos sebet kapott.

   Ugyanakkor  ahhoz,  hogy  ezek  a  multinacionális  cégek a szerzői jogok
birtokában   uralkodni   tudjanak,  vagy  ahhoz,  hogy  a  komputerprogramok
fejlődhessenek, ahhoz szükséges, hogy a szerzői jogokat védjék. Ezeket pedig
nem   lehet   védeni  anélkül,  hogy  a  nemzeti  hatóságok  jogvédelmet  ne
nyújtanának.  Ennek előfeltétele, hogy valamiféle szabályozás érvényesüljön,
tehát   valamilyen  módon  egyrészt  a  versenytársak  egymást  korlátozzák,
egymásra  tekintettel legyenek, másfelől érdekük az, hogy szabályozás jöjjön
létre.  Ebbe  be  kell  vonniuk a nemzeti szabályozókat, tehát az államokat,
különben  nem  képesek kikényszeríteni a saját érdekeiket. Ha Kínában minden
további  nélkül  meg lehet vásárolni az összes nagy programkészítő termékeit
fillérekért,  mi  több,  a  kínai  cégek hamis védjeggyel Európában a piacra
dobják  ezeket,  akkor az egész rendszer összeomolhat. Tehát a rendszer maga
alakít  ki egy szabályozási kényszert. Így tehát nem ér véget a dolog azzal,
hogy  műholdakról  szabadon  jön  a  műsor.  A műholdakat is egy ponton majd
szabályozni  kell,  mert  összeütköznek  például, vagy - bár ez egy irreális
példa  e  pillanatban - de interferálhatnak a különböző adások. A telefonnál
ez már egy valódi probléma.

      - Hogyan  képes  a  jog  a  már  most  mutatkozó, de igazán a  jövőben
        kibontakozó kérdéseket kezelni; egyáltalán mennyiben képes a jövővel
        számolni?

   - A  jogászok  általában  múlt  eseményekkel foglalkoznak, azt  próbálják
tisztázni,  hogy mi történt és hogyan kell azt értékelni. Ez a beállítottság
némiképp  idejét  múlt  egy olyan társadalomban, ahol alapvetően mindenkit a
jövő   foglalkoztat,  és  ahol  megpróbálják  a  jelen  cselekvéseket  ahhoz
igazítani,  hogy azoknak milyen lesz a hatása a jövőben is. A jog mindenkire
akar   érvényesülni,   a   társadalom  pedig  egyre  sokszínűbb,  sokrétűbb,
Magyarországon  is és mindenütt. Ha a középkort az jellemezte, hogy sok kis,
egymással  nem  érintkező csoport élt a maga rendi és szubrendi állapotában,
akkor  a  modern  társadalmat  valószínűleg  az  jellemzi  hogy rengeteg kis
csoport  van,  az  emberek  azt képzelik, hogy több csoporthoz is tartoznak,
ezek  a  csoportok  pedig  ráadásul  egymással  mindenképpen érintkeznek, de
mindegyiknek  megvan  a  saját  autonóm  rendje. Ezek a rendek adott esetben
egymással  ütköznek.  Ha a jog erre egyneműséget akar rákényszeríteni, akkor
mindet  maga  ellen  fordítja. Hogyha az állam nem tűri ezt a sokszínűséget,
akkor  ebből konfliktus lesz. Igen ám, de a sokszínűség a jog egységét és az
állam  egységét  veszélyezteti.  Elképzelhető, hogy ennek a sokszínűségnek a
figyelmbevétele  lesz  az,  ami a jövőben a legnagyobb kihívás jelenti a jog
számára.  Nagyon  nehéz  olyan jogrendet elképzelni, ahol egyszerre tilos és
megengedett  a  kábítószer  használata.  A  jog nem képes ilyen sokféleséget
egyszerre   elviselni.   De   ha  nem  viseli  el,  akkor  valakivel  mindig
konfliktusba   kerül.  Egy  olyan  társadalomban,  ahol  egyetlen  értékrend
érvényesül,  amely  nagyon  homogén,  akár nyelvileg, akár kulturálisan, ott
kisebb ennek a veszélye.

   A  vagyoni  különbségeket  viszonylag  jól  tudja  kezelni  a  jog,  mert
egyszerűen a hatalmasok oldalára áll, de hogy tudja kezelni azt a helyzetet,
ahol  a  hatalmasok  egy  része  abban érdekelt, hogy minél több kábítószert
fogyasszanak,  vagy minél több tulajdonjogot védjenek, míg más hatalmasok az
ellenkezőjében?

      - Milyen folyamatok veszélyeztetik ma a jogrendet?

   - A  probléma  az,  hogy amikor arról kell szólni, hogy milyen  veszélyek
következnek  be  a jövőben akár Magyarországon, akár a világban és mit tehet
ezzel  kapcsolatban  a  jog,  akkor  természetesen  nagyon  kényes feladatra
kellene  vállalkoznunk, mert olyan hibákat kellene fölismernünk, amelyek még
nincsenek meg. Ha ezek után mégis kellene valamit mondanom arról, hogy mi az
a  jelentkező  probléma,  ami  gondot  okozhatna,  ha  a fölismerés folyamán
torzulva  más problémának nem engedne helyt vagy nem teremtene új problémát,
akkor  azt  hiszem,  hogy  ez az önszabályozás félreértése Magyarországon. A
legnagyobb  probléma  az  a  feltevés,  hogy  a csoportok autonómiáját akkor
tartja  a  törvényhozó tiszteletben, ha ezek szempontjait közvetlenül engedi
érvényesülni  és  még  ráadásul  azt  is  képzelik,  hogy  ettől ez az egész
demokratikus  lesz.  Olyan  csoportok,  amelyek  a  csoporton kívül hatnak -
orvosok, ügyvédek - egyszerűen nem lehetnek tisztán önszabályozók.

   Súlyos  félreértés  azt  hinni,  hogy csak a cipész ért a cipőhöz. A cipő
vásárlója igenis meg tudja mondani, hogy hol szorítja a cipő, és nem lehet a
cipészek  országos  vagy  nemzeti  egyesületére bízni, hogy mi a jó cipő, mi
nem, noha kétségkívül csak ők tudnak cipőt gyártani.

   Nemzetközi  téren  pedig  valószínűleg a világ szétszakadása lesz nemzeti
vonalak  mentén.  A  nemzeti  törésvonalak  mögött  pedig  a  gazdagok  és a
szegények,  a  mindent  eldöntők és a semmibe beleszólni nem képesek közötti
ellentét lesz a döntő. Azok az országok, akik semmibe sem tudnak beleszólni,
igazából  veszélyt  nem  jelentenek.  A probléma ott kezdődik, ahol ezek a a
dolgokat  meghatározni  képtelen országok fegyverrel vagy radikális eszmével
rendelkeznek.  Ezen  a téren a jogtól választ várni azt hiszem lehetetlen. A
jog kialakíthat elméleteket, amelybe ezek a kirekesztettek is bekerülnek, de
nem sok esély van rá a jelen helyzetben.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező