Dimenzió #22

MeGiNT eLeVeN

(irodalom, gazdaság, számitástechnika, filozófia, fizika, kommunikáció, egyveleg)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                   EZREDVÉGI BESZÉLGETÉS FERENCZ CSABÁVAL

                     (Monory M. András - Tillmann J. A.)
                          (Forrás: http://bocs.hu)


      - Hogyan   lettél  világűrkutató?  Egyáltalán  mióta   létezik  ez   a
        tudományterület?

   - Diákként kezdett el érdekelni a világűrkutatás; később aztán mérnökként
az  elektromágneses  hullám  terjedésének tanulmányozásán keresztül jutottam
ide.  Mivel  mindig több minden érdekelt, fogalalkoztam minden egyébbel, ami
az űrkutatáson keresztül hozzáférhető volt.

   Modern  űrkutatásról  azóta  beszélünk,  amióta  eszközöket  juttatunk  a
világűrbe  és  ott méréseket végzünk. Ennek kezdettől fogva alapvető célja a
földi  élet  segítése  volt. Érdekes például, hogy a műholdas hírközlés első
szabadalma  a  negyvenes  évekből való. A sci-fi íróként is ismert Arthur C.
Clarke   szabadalma  arról  szól,  hogy  miként  lehet  három  műhold  révén
körbetelefonálni  a  földet.  Az  ötvenes évek végére megvalósult valamennyi
gyakorlatilag hasznos műhold: a távközlési műhold mellett a meteorológiai, a
navigációt,  a  légiforgalmat segítő helymeghatározó műhold. Természetesen a
katonai felderítő műholdak is, amelyek hosszú időn keresztül biztosították a
globális  stabilitást,  mert  így  tudni lehetett a másikról, hogy éppen mit
csinál.   Van   továbbá   egy   olyan   része   a  világűrkuatatásnak,  amit
alapkutatásnak nevezünk, ami a Földet és Naprendszert vizsgálja.

      - Milyen  új  felismeréseket  hozott  ez  az új tudományág?  Mennyiben
        változotta meg a Földről alkotott képet?

   - A világűr kutatása gyökeres változást hozott, aminek egyszerű oka  van:
a  Földet,  a  nagy  fölfedezések ellenére, mindig közelről, szűk horizonton
szemléltük.  Csak  egyes  területeit  ismertük  meg  külön-külön,  és  ebből
próbáltunk egy összefüggő képet összerakosgatni.

   Ez  a  kép  kép nagyon hiányos volt. Például a földi élet szempontjából a
Föld mágneses tere nagyon fontos; megfog egy csomó nagy energiájú részecske-
sugárzást.  Ezek  a  részecskék  Van Allen-övezetnek nevezett sugárzási övet
vonnak a Föld köré. Korábban fogalmunk sem volt róla, hogy ilyen van.

   Amikor  kiléptünk a világűrbe és elkezdtük vizsgálni a Holdat, a Vénuszt,
a  Marsot,  akkor  rájöttünk,  hogyan  lehet távolról megvizsgálni a bolygók
felszínét,  hogyan lehet integrált képet kapni egy bolygóról. Ez, valamint a
katonai felderítési igények fejlesztették ki azt a technikát, amivel először
kaptunk áttekintő, összefogalaló képet a Földről.

   A   szomszédos  bolygókról  szerzett  ismereteinket  a  Földről  szerzett
ismereteinkkel összevetve arra jöttünk rá, hogy a Föld teljesen más.

   Kiderült,  hogy  a Földön az átlaghőmérséklet - a sarkokat is beleértve -
éppen  15-17  fok között mozog, így aztán a víz folyékony, nem befagyott jég
és nem gőz alakjában van a légkörben, ami életre alkalmassá teszi a Földet.

   A  Föld  egy nagy szabályozott rendszer, amelyben a légkör összetételétől
az óceánok sótartalmáig az egészet alapvetően a földi élet befolyásolja. Azt
is,  hogy  a  beeső  napfényből mennyi energiát fogad be a Föld, és a légkör
összetételén keresztül azt is szabályozza, hogy hő formájában mennyi energia
tudja  elhagyni  a  Földet.  Ha  ezt  a  szabályozott  állapotot  alapjaiban
megzavarjuk,   akkor   a   Földön   az  életfeltételek  pusztán  azáltal  is
tönkretehetjük, hogy magát az életet romboljuk a Földön.

   Régen  azt  gondoltuk,  hogy  a  Nap  elegendő  energiát biztosít a földi
élethez.  Ma  már  tudjuk,  hogy  nem így van, hiszen amikor az élet mintegy
négymilliárd  évvel  ezelőtt  létrejött, akkor a Nap jóval kevesebb energiát
sugárzott.   Az   élet  számára  alkalmas  feltételek  ez  idő  alatt  mégis
folyamatosan  adva  voltak,  a  jégkorszakok és egyéb változások ellenére az
átlaghőmérséklet  egy viszonylag szűk sávban változott. Annak ellenére, hogy
a  Nap  sugárzó  energiája négymilliárd év alatt lassan növekedett, ahogy az
egy sárga csillag esetében szokásos.

   Lényeges  az,  hogy  a Föld anyag-forgalmát tekintve egy zárt rendszer. A
világűrből  minimális  mennyiségű  por  szitál  a  Földre  és  a  Napból kap
energiát.    Minden    energiaátalakulás    entrópiát,   képletesen   szólvó
rendetlenséget  termel.  Minden élő szervezet rend, az ember öregedése során
egyre  rendetlenebbé válik, és amikor meghal, utána szétesik a szervezete. A
Földön  lezajló  energiaátalakulási folyamatok következményeinek nagy részét
el  kell  távolítani,  mert ha ez nem történne meg, akkor már régen megszűnt
volna  az  élet  a  Földön.  Ennek  a  "rendetlenségnek"  a  zöme hősugárzás
formájában  távozik  a  Földről;  a  Földet  mintegy átmossa a Napból érkező
energia.   Ez   az   "átmosás"   természetesen   nem  tökéletes,  valamennyi
rendetlenség visszamarad: a Föld állapota degradálódik.

   Így  aztán  amihez régen elég volt egy egyszerű egysejtű szervezet, ahhoz
ma  nagyon  bonyolult  szervezetre  van szükség. Így kényszerítő szükség van
arra,  hogy az élő rendszer egyre bonyolultabb formákban jelenjen meg. Olyan
bonyolult  formák nélkül, mint amilyen a teljes bioszféra összetettsége, már
nem  volna  képes fennmaradni. Ez azt is jelenti, hogy egy véges bolygón nem
tartható  fenn  végtelen  sokáig  a  fejlődés - aminek a civilizáció számára
tudatossá  kell válnia. Ha ezekre a problémákra nem tudunk megfelelő választ
adni,  akkor  a  szabályozórendszerekben beálló zavarok következtében maga a
rendszer,  a  bioszféra  küszöböli  ki a zavarokat, ha pedig nem képes erre,
akkor megszűnik az életfeltételeket fenntartó óriási rendszer.

      - Egyáltalán mennyire tárhatók föl ezek az összetett folyamatok?

   - A  nyolcvanas  években  jöttünk  rá  arra, hogy a déli sark  környékén,
évszak-függően  nagyon  kivékonyodik az ózonréteg. Az elmúlt időszak mérései
azt  sejtetik - és innentől kezdve szubjektív amit, mondok, mivel vitatott a
terület  -,  hogy  az  emberi  civilizáció  rombolja ezt az élet számára oly
fontos magaslégköri réteget.

   Hogy ez a rombolás miként megy végbe, hogy valóban a civilizáció rombolja
vagy  pedig természeti folyamatok befolyásolják, melyik tényezőnek mekkora a
szerepe  benne? - ez tudományosan még nincs végigvizsgálva. Ha a civilizáció
okozza, akkor rettenetes veszélyforrás!

   Ezért  áll  fenn  az a furcsa helyzet, hogy miközben még a kutatás elején
vagyunk  és  még  nagyon  sok  mérésre  és  munkára  van szükség, mégis arra
vetemedünk, hogy a veszélyre figyelmeztessünk.

   Több változás is arra utal, hogy a civilizációnk e pillanatban nem segíti
az életfeltételek megőrzését a Földön, sokkal inkább rombolja.

   Időközben    a    káoszelmélet    matematikájából    és   a   matematikai
katasztrófaelméletből megtudtuk, hogy ha egy nagy szabályozott rendszerben a
folyamatok  elkezdenek  elcsúszni, akkor egy ideig csak nagyon elenyészőek a
változások,  de később fennáll a gyors átbillenés lehetősége. Így egy súlyos
etikai   problémával   kerültünk   szembe:   miközben   nincsenek  lezárható
eredményeink,  csak  folyamatokat  érzékelünk,  trendeket látunk, felmerül a
kérdés,  hogy  megvárjuk-e, amíg biztosat tudunk, és akkor esetleg már késő,
vagy szóljunk, noha mondandónk nem zár ki minden kétséget.

      - Ez    egyuttal    felveti   a   tudomány    helyének,    határainak,
        kétségességének, illetékességének kérdését is.

   - A  tudomány  nem  mindenható,  csak  egy nagyon jó eszköz arra, hogy  a
világot   bizonyos   szempontból   megismerjük.   A   tudomány  azonban  nem
vindikálhatja  magának  a  jogot,  hogy a lét egészét és alapvető problémáit
magyarázza.  A  tudományból a végső ok nem érhető el. Az ember természetesen
elér  azokra  a  határokra,  ahonnan  a  következő  lépés a tudományból való
kilépés.

   Természetesen  a  végső  ok kérdésére valamiképpen válaszolni kell. Végül
valamiképpen  mindenki  választ  ad  erre  a  kérdésre.  Más szóval Istenre,
létezésére vagy nemlétezésére, és a hozzá való viszonyára, ha másként nem az
életével.

   Ám  ez  nem jelenti azt, hogy a tudomány nem elengedhetetlen eszköz arra,
hogy  megpróbáljunk  válaszokat  adni  a  társadalom problémáira. Ugyanakkor
nincs  olyan  ember, aki a tudományban részenként felhalmozódott ismereteket
elfogadható  szinten  össze  tudná  fogni.  Ez  azért  súlyos kérdés, mert a
részismeretek  olyan  tömege  áll  rendelkezésre,  amelyeknek az összefogása
mindenképpen   szükséges   lenne.   Lehetséges,  hogy  a  mai  részismeretek
összefogása minőségi változást hozna az össztudásunkban.

   Egy  döntéshez  az  ember  mindig  a  saját fejében felhalmozódott összes
ismeret  használja  fel,  ennek  jegyében  valójában  egy  egy ember fejében
kellene az egészet összefogni. A mai tudományban az emberi lehetőségek egyik
határa  sejlik  fel,  miközben  a felelősségünk rendkívülien megnőtt, hisz a
fizika,  kémia, biológia stb. által leírt jelenségek területén belül roppant
energiákat tudunk felszabadítani. És ezek az energiák, ha rosszul használjuk
őket, akkor nagyon veszélyessé válnak. Elég csak Csernobilt említeni.

      - A földi életre nézve milyen kilátásokkal kecsegtet mindez?

   - Valójában  az  ember  veszélyes a földön élő összes élőlény számára  az
egysejtűtől  a  soksejtűig,  míg  ezek igazából ma nem nagyon veszélyes ránk
nézve.  Ugyanakkor az emberi élet ellen semmiféle indokkal nem léphetünk fel
és mindent meg kell tennünk a megmentése érdekében.

   A  dolognak azonban van egy másik oldala: ha az ember fennmaradásához nem
társul exponenciális szaporodás, akkor az örökletes betegségek automatikusan
felhalmozódnak.  Ugyanis  exponenciálisan szaporodnak, és nem lehet igazából
kivédeni  őket.  Lehet  ugyan  gyógyítani  bizonyos betegségeket, a genetika
fejlődése nyomán meg lehet majd szüntetni néhány örökletes betegséget, ez az
orvosok  reménye,  de  összességében  a  probléma  nem oldódik meg: stagnáló
létszám mellett növekszik a betegek aránya.

   Ez  exponenciális  szaporodással  kerülhető  lesz.  Ám ha exponenciálisan
szaporodunk,  akkor  túlszaporodunk  azon  a létszámon, amit a Föld elvisel.
Ráadásul  általánosabb  rendszerelméleti alapon is kiderült, hogy nem tudunk
olyan  szisztémát konstruálni, melyben eljutunk egy adott létszámra és akkor
ott stabilizálódunk, leszorítjuk a betegségarányokat, mert egy népesség vagy
gyorsan szaporodik vagy összeomlik.

   Ezek  a  kérdések  nehezen  megválaszolható  dilemmák  elé  állították az
emberiséget.   A   világűrkutatás   a   60-as  években  fölvetette  annak  a
lehetőségét,  hogy  az  emberiség  ki  tudja  terjeszteni  létének  bázisát,
expandálni  tud  a  világűrbe  olymódon,  ahogy régen az európai civilizáció
meghódította Amerikát. Ma, harminc évvel az űrkutatás kezdetei után azt kell
mondjuk,  hogy  egy  ilyen  lépés  ugyan  nem  zárható ki, de egykönnyen nem
valósítható  meg.  Egyrészt  a  hosszú  űri  tarozkodások  komoly kérdéseket
vetettek fel, másrészt az emberiség sem mutatta az ezirányú eltökéltséget.

      - Milyen  állapotban  van  ma  a  földi  ökológiai  rendszer?   Milyen
        változások érzékelhetők benne?

   - Egyetlen  elemből  álló  rendszer  nem létezik. Minden működő  rendszer
sokféle   elemből  áll.  Ez  nemcsak  az  ember  által  készített  technikai
eszközökre  igaz,  ez  egy  sokkal  mélyebb szabályszerűség. Ez a sokféleség
nemcsak    a   fizikai   különbözőségekben,   hanem   az   emberi   kultúrák
sokszínűségében,   a  soknyelvűségben  is  megmutatkozik.  Ha  az  emberiség
elpusztítja  az  élő  fajok egy részét, vagy politikai szinten a társadalmak
kiirtják  maguk közül a különféle kultúrákat, akkor ezzel az elszürküléssel,
ezzel   az  egy  egyszínübbé  válással  nemcsakhogy  szegényebbé  teszik  az
élővilágot,  hanem működésképtelenné is. Az egyszínű civilizáció elhal, mert
egyelemű rendszer. Ennyit bizonyos 20. századi, részben sajnos még ma is élő
eszmékről.

   Ahogy  olyan  egyszínű biológiai rendszer sem létezhet, ami csak emberből
állna.  Ezt  mindenki belátja, már csak azért is, mert nem tudnánk mit enni.
Az  ember nem képes fotoszintetizálni, és így tovább. Ha van egy természetes
élővilág,   akkor   tudunk   csinálni   űrállomást,  tengeralatti  állomást,
mindenfélét, de ha ez a természetes háttér megszűnik, akkor valószínűleg már
nem  fog  menni.  Ennek  a  természeti  háttérnek  a működésében jelentékeny
instabilitást érzékelünk, és bizonyos, hogy ennek létrejötte döntő mértékben
az embernek köszönhető.

   További   problémahalmazt  jelent  a  Föld  felmelegedése:  sivatagosodás
zajlik,  megváltozik  a  földi  légkör  összetétele,  szennyezett  a levegő.
Összességében  elmondható,  hogy  a  természeti  háttér instabilitás jegyeit
mutatja.

   A  terjedő  sivatagok  miatt  növekszik  az  éhinség,  változóban  van az
időjárás,  emiatt  változnak  a  terméshozamok.  Az  erdőírtás következtében
pusztulnak a talajok.

   A  különböző  jelenségek közti összefüggések jól érzékelhetőek, például a
Napban  zajló jelenségek megjelennek a földi gazdasági folyamatokban, hiszen
a    bioszféra   gazdasági   övezet.   A   haszonnövények   terméshozama   a
terménytőzsdének   az   egyik  legfőbb  meghatározója.  Ezek  az  eredetileg
feltételezettnél sokkal közvetlenebb kapcsolatok.

   Ílymódon   a  természeti  háttér  instabilitása  gazdasági  instabilitási
jegyeket tud generálni. Ennek nyomán a pénzügyi rendszer, az egész gazdasági
aktivitás  megváltozik.  Például egy sivatagosodó, az élelmiszer termelésben
az  önellátásból  az  éhezés  felé  csúszó országnak a pénzügyi rendszere is
meginog,  és  attól  kezdve  segélyezésre szorul. Egy gazdasági recesszióban
lévő glóbuszon azonban nehéz megoldani a segélyezést.

   Nemcsak  az  elhatározás  nehézkességei  és  egyéb politikai vagy katonai
problémák  miatt,  hanem  azért  is,  mert az óriási különbségek ellenére az
egész  glóbusz  teljesítménye  csökken.  Még  el  tudja  magát  tartani,  de
kimerültek a tartalékai. Magyarán: föléltük a tartalékainkat.

   Korábban az emberi társadalmak megpróbáltak kitörni különböző irányokban;
ilyen  kitörés  volt  a  földrajzi  felfedezések nyomán kibontakozó globális
európai  terjeszkedés.  Rendelkezésre  álltak különféle módokon hozzáférhető
tartalékok,  amiből  a megújulás táplálkozhatott. Ma, ha történik valami, az
földméretű.   Ezért   aztán   ha  földi  méretekben,  globálisan  összeomlás
következik be, akkor nincs tartalék, amihez nyúlhatnánk.

      - Milyen  hatással  van  ezekre  a  folyamatokra  a  számos   terülten
        tapasztalható sebességnövekedés?

   - A   társadalmi   folyamatok   és  a   földi  változások   nyilvánvalóan
gyorsulásban  vannak. Ez a társadalmon belül összefügg azzal, hogy az emberi
mozgások,   az   anyagmozgatási   és   az   információtovábbítási   sebesség
nagyságrendekkel  nőtt.  Minden  rendszer  értékeli  a  környezetéből érkező
információkat,    ennek    alapján    hoz    döntéseket    illetve   tanúsit
válaszreakciókat,   amit   szabályozásnak   nevezhetünk.  Nemcsak  az  egyes
embernek, hanem a társadalmaknak is van reakcióidejük. Vannak olyan abszolút
határok,  aminél gyorsabban egy-egy rendszer nem tud választ adni. A növekvő
változási sebességű rendszert vizsgálva - és az elmúlt kétszáz év történelme
kétségkívűl  ilyen - elérünk ahhoz a ponthoz, amikor változásra adott válasz
azért  lesz  rossz,  mert  az észlelés és a válaszadás között megváltoztak a
körülmények.  Ez  az  a  pillanat,  amikor az adott rendszer a maga működési
sebességével   már   nem  képes  követni  a  változásokat,  azaz  a  változó
körülmények  között  nem  képes  fennmaradni. A felfogás, a feldolgozás és a
válaszadás sebességi korlátja ma már egyértelműen érzékelhető.

   A  különféle  országok,  országcsoportok  egyre  inkább késve reagálnak a
lezajló  változásokra.  Ez  a késés sokféle szinten megfogalmazódik. És csak
nagyon  ritkán  volt  észlelési hibának köszönhető, inkább az volt jellemző,
hogy  elejétől  fogva  tudta,  de  amire  tudatosult,  megtörtént  társdalmi
feldolgozása  és  annak nyomán kormányzati vagy társadalmi döntés született,
addigra   már   elkésett.   Ezeknek   a  késlekedéses  reakcióknak  száma  a
gyorsulással  arányosan  növekszik.  Ez  azt  is  jelenti, hogy emberiségnél
fennáll   annak   a  veszélye,  hogy  nem  vagy  csak  késve  reagál  fontos
változásokra. Az egyik ilyen terület éppen a földi természeti körülményekben
bekövetkező  változások  megakadályozásának,  az  életfeltételek megóvásának
érdekében  teendő  lépések,  döntések,  tettek elmaradása, ami az egyik nagy
veszélyforrást jelenti.

      - Milyen kilátásokkal kecsegtet mindez?

   - Az   ezredvéghez   közeledve  a   folyamatok  felgyorsulnak,   minőségi
változások  zajlanak,  ezért az emberiség nem mondhatja azt, hogy gondtalan,
felívelő  jövő  állna előtte. Rendkívül nehéz időszak előtt állunk, amelyben
nagy  átalakulásoknak  kell  lezajlaniuk  mindenféle  szinten,  beleértve  a
politikaiakat   is,   ami   nagy   instabilitással  jár  együtt.  Ezeknek  a
változásoknak   akár   teljes  életmódváltással  kell  járniuk  ahhoz,  hogy
megőrízhessük  a  bolygó  életre  alkalmas  állapotát;  hogy  kezelni tudjuk
problémáit a sivatagosodástól a társadalmi ellentétekig.

   Gondoljunk  arra,  hogy  milyen  rosszul  viselik  a gazdag társadalmak a
stagnálást, vagy akár a kismérvű életszínvonal romlást. A mi társadalmunk is
rosszul  viseli,  pedig nem következett be a teljes gazdasági összeomlás, de
az átalakulásnak kétségkívül súlyos ára van, ám ha nem hajtottuk volna végre
az  átalakulást,  akkor  már  összeomlottunk  volna. Viszonylagos stabilitás
mellett  ment  végbe,  senki  nem  az  utcán akarta a problémákat megoldani,
sokkal  inkább  megpróbált  valamit  tenni  kicsiben  vagy  nagyban.  Ha  ez
párosulna  egy  tevékeny  demokratikus magatartással, amire elngedhetetlenül
szükség  van  Magyarországon.  A  politikai  passzivitás ugyanis előbb-utóbb
általánosabb,  családokon  belüli  passzivitásba megy át, a vállalkozásoktól
való visszavonulásba, ami a társadalom egész működését tönkreteheti. Esetleg
a  nagyobb  tanulási  befektetést  igénylő mérnöki, orvosi stb. pályák iránt
lecsökken az érdeklődés, akkor társadalmunk egésze működésképtelenné válik.

      - Milyennek látod Magyarország mai helyzetét?

   - Magyarország és az egész régió azzal a problémával kűzd, hogy felélte a
tartalékait,  miközben temérdek ismert technika és technológia el sem jutott
hozzánk. Mindemellett másfajta tapasztalatokra és egyfajta állóképességre is
szert  tettünk.  Magyarországon  több  mint  tíz  éve  állandóan  csökken az
életszinvonal,  ezt  az  ország  viszonylag  rendezetten viseli el és próbál
valamit  tenni  a felemelkedésért. Ez egyfajta felismerése annak, hogy olyan
komoly  problémával  van  dolgunk,  amelyik ellen tenni kell. Mindemellett a
régió  egésze  nemigen  reménykedhet  abban,  hogy  problémái maradéktalanul
megoldódnak.  Ezt  tudni  kell,  számítani  kell  összes  következményére. A
szomszédos  nyugati régió is versenyhelyzetben van, a saját pozicióit akarja
erősíteni,  a  legnagyobb  együttműködési szándék mellett is. Az átalakítást
egy  nagy  gazdasági  visszaesés közepette kell végigvinnünk és remélem hogy
ebben nem fogunk megtorpanni, mert az esetleges megtorpanások az esélyeinket
rontják.

   Biztosítékunk  nincs,  csak  reményünk van arra, hogy nem csúszunk bele a
szomszédos válságrégióba. Erre az ad esélyt, hogy a Kárpát-medence egésze, a
szűken  vett  régiónk  gazdaságilag,  népességét  és  területét tekintve oly
kicsiny  az  egész  Földhöz  képest, hogy a recesszió ellenére is van remény
arra,  hogy  őrizzük  a pozíciónkat vagy javítsuk valamennyit rajta. Ez csak
egy  elvi  lehetőség,  ez  nem  egy  garancia. De azt jelenti, hogy a magunk
számára  megfogalmazhatunk  némi  reményt, amiért dolgozni érdemes. Miközben
tudnunk  kell  hogy  sem a globális gazdaság sem a régió fejlődése nem fogja
Magyarországot  kiemelni.  Erre  kicsi  az  esély,  mert  egy  nagyobb régió
kimozdulásának  a  világátlagot  kellene  kimozdítania,  és  arra nincs nagy
esély. De piciben vannak sanszaink, amiért érdemes dolgozni.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező