EZREDVÉGI BESZÉLGETÉS FERENCZ CSABÁVAL
(Monory M. András - Tillmann J. A.)
(Forrás: http://bocs.hu)
- Hogyan lettél világűrkutató? Egyáltalán mióta létezik ez a
tudományterület?
- Diákként kezdett el érdekelni a világűrkutatás; később aztán mérnökként
az elektromágneses hullám terjedésének tanulmányozásán keresztül jutottam
ide. Mivel mindig több minden érdekelt, fogalalkoztam minden egyébbel, ami
az űrkutatáson keresztül hozzáférhető volt.
Modern űrkutatásról azóta beszélünk, amióta eszközöket juttatunk a
világűrbe és ott méréseket végzünk. Ennek kezdettől fogva alapvető célja a
földi élet segítése volt. Érdekes például, hogy a műholdas hírközlés első
szabadalma a negyvenes évekből való. A sci-fi íróként is ismert Arthur C.
Clarke szabadalma arról szól, hogy miként lehet három műhold révén
körbetelefonálni a földet. Az ötvenes évek végére megvalósult valamennyi
gyakorlatilag hasznos műhold: a távközlési műhold mellett a meteorológiai, a
navigációt, a légiforgalmat segítő helymeghatározó műhold. Természetesen a
katonai felderítő műholdak is, amelyek hosszú időn keresztül biztosították a
globális stabilitást, mert így tudni lehetett a másikról, hogy éppen mit
csinál. Van továbbá egy olyan része a világűrkuatatásnak, amit
alapkutatásnak nevezünk, ami a Földet és Naprendszert vizsgálja.
- Milyen új felismeréseket hozott ez az új tudományág? Mennyiben
változotta meg a Földről alkotott képet?
- A világűr kutatása gyökeres változást hozott, aminek egyszerű oka van:
a Földet, a nagy fölfedezések ellenére, mindig közelről, szűk horizonton
szemléltük. Csak egyes területeit ismertük meg külön-külön, és ebből
próbáltunk egy összefüggő képet összerakosgatni.
Ez a kép kép nagyon hiányos volt. Például a földi élet szempontjából a
Föld mágneses tere nagyon fontos; megfog egy csomó nagy energiájú részecske-
sugárzást. Ezek a részecskék Van Allen-övezetnek nevezett sugárzási övet
vonnak a Föld köré. Korábban fogalmunk sem volt róla, hogy ilyen van.
Amikor kiléptünk a világűrbe és elkezdtük vizsgálni a Holdat, a Vénuszt,
a Marsot, akkor rájöttünk, hogyan lehet távolról megvizsgálni a bolygók
felszínét, hogyan lehet integrált képet kapni egy bolygóról. Ez, valamint a
katonai felderítési igények fejlesztették ki azt a technikát, amivel először
kaptunk áttekintő, összefogalaló képet a Földről.
A szomszédos bolygókról szerzett ismereteinket a Földről szerzett
ismereteinkkel összevetve arra jöttünk rá, hogy a Föld teljesen más.
Kiderült, hogy a Földön az átlaghőmérséklet - a sarkokat is beleértve -
éppen 15-17 fok között mozog, így aztán a víz folyékony, nem befagyott jég
és nem gőz alakjában van a légkörben, ami életre alkalmassá teszi a Földet.
A Föld egy nagy szabályozott rendszer, amelyben a légkör összetételétől
az óceánok sótartalmáig az egészet alapvetően a földi élet befolyásolja. Azt
is, hogy a beeső napfényből mennyi energiát fogad be a Föld, és a légkör
összetételén keresztül azt is szabályozza, hogy hő formájában mennyi energia
tudja elhagyni a Földet. Ha ezt a szabályozott állapotot alapjaiban
megzavarjuk, akkor a Földön az életfeltételek pusztán azáltal is
tönkretehetjük, hogy magát az életet romboljuk a Földön.
Régen azt gondoltuk, hogy a Nap elegendő energiát biztosít a földi
élethez. Ma már tudjuk, hogy nem így van, hiszen amikor az élet mintegy
négymilliárd évvel ezelőtt létrejött, akkor a Nap jóval kevesebb energiát
sugárzott. Az élet számára alkalmas feltételek ez idő alatt mégis
folyamatosan adva voltak, a jégkorszakok és egyéb változások ellenére az
átlaghőmérséklet egy viszonylag szűk sávban változott. Annak ellenére, hogy
a Nap sugárzó energiája négymilliárd év alatt lassan növekedett, ahogy az
egy sárga csillag esetében szokásos.
Lényeges az, hogy a Föld anyag-forgalmát tekintve egy zárt rendszer. A
világűrből minimális mennyiségű por szitál a Földre és a Napból kap
energiát. Minden energiaátalakulás entrópiát, képletesen szólvó
rendetlenséget termel. Minden élő szervezet rend, az ember öregedése során
egyre rendetlenebbé válik, és amikor meghal, utána szétesik a szervezete. A
Földön lezajló energiaátalakulási folyamatok következményeinek nagy részét
el kell távolítani, mert ha ez nem történne meg, akkor már régen megszűnt
volna az élet a Földön. Ennek a "rendetlenségnek" a zöme hősugárzás
formájában távozik a Földről; a Földet mintegy átmossa a Napból érkező
energia. Ez az "átmosás" természetesen nem tökéletes, valamennyi
rendetlenség visszamarad: a Föld állapota degradálódik.
Így aztán amihez régen elég volt egy egyszerű egysejtű szervezet, ahhoz
ma nagyon bonyolult szervezetre van szükség. Így kényszerítő szükség van
arra, hogy az élő rendszer egyre bonyolultabb formákban jelenjen meg. Olyan
bonyolult formák nélkül, mint amilyen a teljes bioszféra összetettsége, már
nem volna képes fennmaradni. Ez azt is jelenti, hogy egy véges bolygón nem
tartható fenn végtelen sokáig a fejlődés - aminek a civilizáció számára
tudatossá kell válnia. Ha ezekre a problémákra nem tudunk megfelelő választ
adni, akkor a szabályozórendszerekben beálló zavarok következtében maga a
rendszer, a bioszféra küszöböli ki a zavarokat, ha pedig nem képes erre,
akkor megszűnik az életfeltételeket fenntartó óriási rendszer.
- Egyáltalán mennyire tárhatók föl ezek az összetett folyamatok?
- A nyolcvanas években jöttünk rá arra, hogy a déli sark környékén,
évszak-függően nagyon kivékonyodik az ózonréteg. Az elmúlt időszak mérései
azt sejtetik - és innentől kezdve szubjektív amit, mondok, mivel vitatott a
terület -, hogy az emberi civilizáció rombolja ezt az élet számára oly
fontos magaslégköri réteget.
Hogy ez a rombolás miként megy végbe, hogy valóban a civilizáció rombolja
vagy pedig természeti folyamatok befolyásolják, melyik tényezőnek mekkora a
szerepe benne? - ez tudományosan még nincs végigvizsgálva. Ha a civilizáció
okozza, akkor rettenetes veszélyforrás!
Ezért áll fenn az a furcsa helyzet, hogy miközben még a kutatás elején
vagyunk és még nagyon sok mérésre és munkára van szükség, mégis arra
vetemedünk, hogy a veszélyre figyelmeztessünk.
Több változás is arra utal, hogy a civilizációnk e pillanatban nem segíti
az életfeltételek megőrzését a Földön, sokkal inkább rombolja.
Időközben a káoszelmélet matematikájából és a matematikai
katasztrófaelméletből megtudtuk, hogy ha egy nagy szabályozott rendszerben a
folyamatok elkezdenek elcsúszni, akkor egy ideig csak nagyon elenyészőek a
változások, de később fennáll a gyors átbillenés lehetősége. Így egy súlyos
etikai problémával kerültünk szembe: miközben nincsenek lezárható
eredményeink, csak folyamatokat érzékelünk, trendeket látunk, felmerül a
kérdés, hogy megvárjuk-e, amíg biztosat tudunk, és akkor esetleg már késő,
vagy szóljunk, noha mondandónk nem zár ki minden kétséget.
- Ez egyuttal felveti a tudomány helyének, határainak,
kétségességének, illetékességének kérdését is.
- A tudomány nem mindenható, csak egy nagyon jó eszköz arra, hogy a
világot bizonyos szempontból megismerjük. A tudomány azonban nem
vindikálhatja magának a jogot, hogy a lét egészét és alapvető problémáit
magyarázza. A tudományból a végső ok nem érhető el. Az ember természetesen
elér azokra a határokra, ahonnan a következő lépés a tudományból való
kilépés.
Természetesen a végső ok kérdésére valamiképpen válaszolni kell. Végül
valamiképpen mindenki választ ad erre a kérdésre. Más szóval Istenre,
létezésére vagy nemlétezésére, és a hozzá való viszonyára, ha másként nem az
életével.
Ám ez nem jelenti azt, hogy a tudomány nem elengedhetetlen eszköz arra,
hogy megpróbáljunk válaszokat adni a társadalom problémáira. Ugyanakkor
nincs olyan ember, aki a tudományban részenként felhalmozódott ismereteket
elfogadható szinten össze tudná fogni. Ez azért súlyos kérdés, mert a
részismeretek olyan tömege áll rendelkezésre, amelyeknek az összefogása
mindenképpen szükséges lenne. Lehetséges, hogy a mai részismeretek
összefogása minőségi változást hozna az össztudásunkban.
Egy döntéshez az ember mindig a saját fejében felhalmozódott összes
ismeret használja fel, ennek jegyében valójában egy egy ember fejében
kellene az egészet összefogni. A mai tudományban az emberi lehetőségek egyik
határa sejlik fel, miközben a felelősségünk rendkívülien megnőtt, hisz a
fizika, kémia, biológia stb. által leírt jelenségek területén belül roppant
energiákat tudunk felszabadítani. És ezek az energiák, ha rosszul használjuk
őket, akkor nagyon veszélyessé válnak. Elég csak Csernobilt említeni.
- A földi életre nézve milyen kilátásokkal kecsegtet mindez?
- Valójában az ember veszélyes a földön élő összes élőlény számára az
egysejtűtől a soksejtűig, míg ezek igazából ma nem nagyon veszélyes ránk
nézve. Ugyanakkor az emberi élet ellen semmiféle indokkal nem léphetünk fel
és mindent meg kell tennünk a megmentése érdekében.
A dolognak azonban van egy másik oldala: ha az ember fennmaradásához nem
társul exponenciális szaporodás, akkor az örökletes betegségek automatikusan
felhalmozódnak. Ugyanis exponenciálisan szaporodnak, és nem lehet igazából
kivédeni őket. Lehet ugyan gyógyítani bizonyos betegségeket, a genetika
fejlődése nyomán meg lehet majd szüntetni néhány örökletes betegséget, ez az
orvosok reménye, de összességében a probléma nem oldódik meg: stagnáló
létszám mellett növekszik a betegek aránya.
Ez exponenciális szaporodással kerülhető lesz. Ám ha exponenciálisan
szaporodunk, akkor túlszaporodunk azon a létszámon, amit a Föld elvisel.
Ráadásul általánosabb rendszerelméleti alapon is kiderült, hogy nem tudunk
olyan szisztémát konstruálni, melyben eljutunk egy adott létszámra és akkor
ott stabilizálódunk, leszorítjuk a betegségarányokat, mert egy népesség vagy
gyorsan szaporodik vagy összeomlik.
Ezek a kérdések nehezen megválaszolható dilemmák elé állították az
emberiséget. A világűrkutatás a 60-as években fölvetette annak a
lehetőségét, hogy az emberiség ki tudja terjeszteni létének bázisát,
expandálni tud a világűrbe olymódon, ahogy régen az európai civilizáció
meghódította Amerikát. Ma, harminc évvel az űrkutatás kezdetei után azt kell
mondjuk, hogy egy ilyen lépés ugyan nem zárható ki, de egykönnyen nem
valósítható meg. Egyrészt a hosszú űri tarozkodások komoly kérdéseket
vetettek fel, másrészt az emberiség sem mutatta az ezirányú eltökéltséget.
- Milyen állapotban van ma a földi ökológiai rendszer? Milyen
változások érzékelhetők benne?
- Egyetlen elemből álló rendszer nem létezik. Minden működő rendszer
sokféle elemből áll. Ez nemcsak az ember által készített technikai
eszközökre igaz, ez egy sokkal mélyebb szabályszerűség. Ez a sokféleség
nemcsak a fizikai különbözőségekben, hanem az emberi kultúrák
sokszínűségében, a soknyelvűségben is megmutatkozik. Ha az emberiség
elpusztítja az élő fajok egy részét, vagy politikai szinten a társadalmak
kiirtják maguk közül a különféle kultúrákat, akkor ezzel az elszürküléssel,
ezzel az egy egyszínübbé válással nemcsakhogy szegényebbé teszik az
élővilágot, hanem működésképtelenné is. Az egyszínű civilizáció elhal, mert
egyelemű rendszer. Ennyit bizonyos 20. századi, részben sajnos még ma is élő
eszmékről.
Ahogy olyan egyszínű biológiai rendszer sem létezhet, ami csak emberből
állna. Ezt mindenki belátja, már csak azért is, mert nem tudnánk mit enni.
Az ember nem képes fotoszintetizálni, és így tovább. Ha van egy természetes
élővilág, akkor tudunk csinálni űrállomást, tengeralatti állomást,
mindenfélét, de ha ez a természetes háttér megszűnik, akkor valószínűleg már
nem fog menni. Ennek a természeti háttérnek a működésében jelentékeny
instabilitást érzékelünk, és bizonyos, hogy ennek létrejötte döntő mértékben
az embernek köszönhető.
További problémahalmazt jelent a Föld felmelegedése: sivatagosodás
zajlik, megváltozik a földi légkör összetétele, szennyezett a levegő.
Összességében elmondható, hogy a természeti háttér instabilitás jegyeit
mutatja.
A terjedő sivatagok miatt növekszik az éhinség, változóban van az
időjárás, emiatt változnak a terméshozamok. Az erdőírtás következtében
pusztulnak a talajok.
A különböző jelenségek közti összefüggések jól érzékelhetőek, például a
Napban zajló jelenségek megjelennek a földi gazdasági folyamatokban, hiszen
a bioszféra gazdasági övezet. A haszonnövények terméshozama a
terménytőzsdének az egyik legfőbb meghatározója. Ezek az eredetileg
feltételezettnél sokkal közvetlenebb kapcsolatok.
Ílymódon a természeti háttér instabilitása gazdasági instabilitási
jegyeket tud generálni. Ennek nyomán a pénzügyi rendszer, az egész gazdasági
aktivitás megváltozik. Például egy sivatagosodó, az élelmiszer termelésben
az önellátásból az éhezés felé csúszó országnak a pénzügyi rendszere is
meginog, és attól kezdve segélyezésre szorul. Egy gazdasági recesszióban
lévő glóbuszon azonban nehéz megoldani a segélyezést.
Nemcsak az elhatározás nehézkességei és egyéb politikai vagy katonai
problémák miatt, hanem azért is, mert az óriási különbségek ellenére az
egész glóbusz teljesítménye csökken. Még el tudja magát tartani, de
kimerültek a tartalékai. Magyarán: föléltük a tartalékainkat.
Korábban az emberi társadalmak megpróbáltak kitörni különböző irányokban;
ilyen kitörés volt a földrajzi felfedezések nyomán kibontakozó globális
európai terjeszkedés. Rendelkezésre álltak különféle módokon hozzáférhető
tartalékok, amiből a megújulás táplálkozhatott. Ma, ha történik valami, az
földméretű. Ezért aztán ha földi méretekben, globálisan összeomlás
következik be, akkor nincs tartalék, amihez nyúlhatnánk.
- Milyen hatással van ezekre a folyamatokra a számos terülten
tapasztalható sebességnövekedés?
- A társadalmi folyamatok és a földi változások nyilvánvalóan
gyorsulásban vannak. Ez a társadalmon belül összefügg azzal, hogy az emberi
mozgások, az anyagmozgatási és az információtovábbítási sebesség
nagyságrendekkel nőtt. Minden rendszer értékeli a környezetéből érkező
információkat, ennek alapján hoz döntéseket illetve tanúsit
válaszreakciókat, amit szabályozásnak nevezhetünk. Nemcsak az egyes
embernek, hanem a társadalmaknak is van reakcióidejük. Vannak olyan abszolút
határok, aminél gyorsabban egy-egy rendszer nem tud választ adni. A növekvő
változási sebességű rendszert vizsgálva - és az elmúlt kétszáz év történelme
kétségkívűl ilyen - elérünk ahhoz a ponthoz, amikor változásra adott válasz
azért lesz rossz, mert az észlelés és a válaszadás között megváltoztak a
körülmények. Ez az a pillanat, amikor az adott rendszer a maga működési
sebességével már nem képes követni a változásokat, azaz a változó
körülmények között nem képes fennmaradni. A felfogás, a feldolgozás és a
válaszadás sebességi korlátja ma már egyértelműen érzékelhető.
A különféle országok, országcsoportok egyre inkább késve reagálnak a
lezajló változásokra. Ez a késés sokféle szinten megfogalmazódik. És csak
nagyon ritkán volt észlelési hibának köszönhető, inkább az volt jellemző,
hogy elejétől fogva tudta, de amire tudatosult, megtörtént társdalmi
feldolgozása és annak nyomán kormányzati vagy társadalmi döntés született,
addigra már elkésett. Ezeknek a késlekedéses reakcióknak száma a
gyorsulással arányosan növekszik. Ez azt is jelenti, hogy emberiségnél
fennáll annak a veszélye, hogy nem vagy csak késve reagál fontos
változásokra. Az egyik ilyen terület éppen a földi természeti körülményekben
bekövetkező változások megakadályozásának, az életfeltételek megóvásának
érdekében teendő lépések, döntések, tettek elmaradása, ami az egyik nagy
veszélyforrást jelenti.
- Milyen kilátásokkal kecsegtet mindez?
- Az ezredvéghez közeledve a folyamatok felgyorsulnak, minőségi
változások zajlanak, ezért az emberiség nem mondhatja azt, hogy gondtalan,
felívelő jövő állna előtte. Rendkívül nehéz időszak előtt állunk, amelyben
nagy átalakulásoknak kell lezajlaniuk mindenféle szinten, beleértve a
politikaiakat is, ami nagy instabilitással jár együtt. Ezeknek a
változásoknak akár teljes életmódváltással kell járniuk ahhoz, hogy
megőrízhessük a bolygó életre alkalmas állapotát; hogy kezelni tudjuk
problémáit a sivatagosodástól a társadalmi ellentétekig.
Gondoljunk arra, hogy milyen rosszul viselik a gazdag társadalmak a
stagnálást, vagy akár a kismérvű életszínvonal romlást. A mi társadalmunk is
rosszul viseli, pedig nem következett be a teljes gazdasági összeomlás, de
az átalakulásnak kétségkívül súlyos ára van, ám ha nem hajtottuk volna végre
az átalakulást, akkor már összeomlottunk volna. Viszonylagos stabilitás
mellett ment végbe, senki nem az utcán akarta a problémákat megoldani,
sokkal inkább megpróbált valamit tenni kicsiben vagy nagyban. Ha ez
párosulna egy tevékeny demokratikus magatartással, amire elngedhetetlenül
szükség van Magyarországon. A politikai passzivitás ugyanis előbb-utóbb
általánosabb, családokon belüli passzivitásba megy át, a vállalkozásoktól
való visszavonulásba, ami a társadalom egész működését tönkreteheti. Esetleg
a nagyobb tanulási befektetést igénylő mérnöki, orvosi stb. pályák iránt
lecsökken az érdeklődés, akkor társadalmunk egésze működésképtelenné válik.
- Milyennek látod Magyarország mai helyzetét?
- Magyarország és az egész régió azzal a problémával kűzd, hogy felélte a
tartalékait, miközben temérdek ismert technika és technológia el sem jutott
hozzánk. Mindemellett másfajta tapasztalatokra és egyfajta állóképességre is
szert tettünk. Magyarországon több mint tíz éve állandóan csökken az
életszinvonal, ezt az ország viszonylag rendezetten viseli el és próbál
valamit tenni a felemelkedésért. Ez egyfajta felismerése annak, hogy olyan
komoly problémával van dolgunk, amelyik ellen tenni kell. Mindemellett a
régió egésze nemigen reménykedhet abban, hogy problémái maradéktalanul
megoldódnak. Ezt tudni kell, számítani kell összes következményére. A
szomszédos nyugati régió is versenyhelyzetben van, a saját pozicióit akarja
erősíteni, a legnagyobb együttműködési szándék mellett is. Az átalakítást
egy nagy gazdasági visszaesés közepette kell végigvinnünk és remélem hogy
ebben nem fogunk megtorpanni, mert az esetleges megtorpanások az esélyeinket
rontják.
Biztosítékunk nincs, csak reményünk van arra, hogy nem csúszunk bele a
szomszédos válságrégióba. Erre az ad esélyt, hogy a Kárpát-medence egésze, a
szűken vett régiónk gazdaságilag, népességét és területét tekintve oly
kicsiny az egész Földhöz képest, hogy a recesszió ellenére is van remény
arra, hogy őrizzük a pozíciónkat vagy javítsuk valamennyit rajta. Ez csak
egy elvi lehetőség, ez nem egy garancia. De azt jelenti, hogy a magunk
számára megfogalmazhatunk némi reményt, amiért dolgozni érdemes. Miközben
tudnunk kell hogy sem a globális gazdaság sem a régió fejlődése nem fogja
Magyarországot kiemelni. Erre kicsi az esély, mert egy nagyobb régió
kimozdulásának a világátlagot kellene kimozdítania, és arra nincs nagy
esély. De piciben vannak sanszaink, amiért érdemes dolgozni.