Nemere István:
AZOK A MÁS VILÁGOK
(Forrás: RTV hét, 1998. május 4. - 10., 19. szám, 12-13. o.)
Hugh Everett fizikus 1957-ben olyan ötlettel állt elő, amellyel, enyhén
szólva nem vívta ki kollégái elismerését. Azt állította, hogy a
Világmindenség a maga szüntelen fejlődése során egyre újabb és újabb
"világokra" bomlik, szaporodik, és hogy ez a folyamat elképzelhetetlenűl
régóta tart - talán örök időktől fogva!
Amit nem tett hozzá, az legalább ilyen ijesztő: mivel a Világmindenség
örök, ennek a folyamatnak soha nem szakadhat vége. Így tehát a világ
elképzelhetetlen méretekben sokasodik...
Mielőtt valaki arra gondolna, hogy hallott már a térbeli dimenziókról,
és hogy itt nyilván ugyanarról van szó - felejtse el ezt a gondolatot. Ez
annál több. Mert ugyan való igaz, hogy egyes jelek szerint a Mindenségben
nemcsak az az egyetlen fizikai tér van, amelyet ismerünk, hanem végtelen
számú egyéb tér is található ott, és mindegyiknek (feltehetően) más a
fizikája, a törvényei - Everett nem erről beszélt.
Szerinte is különbözőek ezek a világok, de úgy véli azért, mert mint egy
elágazó ösvény, folyton kétfelé ágazik a világ, a legkisebb eseménynél is
legalább kettő lesz belőle, aztán megint kettő, és így tovább. Mondjuk úgy,
mint amikor elindul a kiskutya az ösvényen. Az első elágazásnál balra megy -
az egy világ. De mehetne jobbra is, és akkor minden, ami azzal a kutyával
történik, egy "jobbösvényes kutya világa" lenne. Ami, persze tovább és
tovább oszlik. Ha a kutya kölyköket ellik, akkor az egyik világban egy
kölyke lesz, s másik világ jön létre akkor, ha kettőt ellik, és így tovább.
Ha az ember futva ugyan, de eléri a villamost és felugrik rá, akkor az ő
tette miatt az egész világ átalakul és más lesz, mintha nem érné el azt a
villamost - ebben az esetben másféle világban fog élni, csupán emiatt. De
persze ilyen változások, "ösvény-elágazások" megszámlálhatatlan mennyiségben
termelődnek nap mint nap hisz' milliárd ember és még több állat él a földön.
És akkor ez csak a Föld - ám a kozmoszban szerte még hány élőlény lehet...?
Egy másik fizikus, Frank Wilczek kijelentette: "Mennyire más lenne a
történelem, ha a trójai Szép Helénának lett volna egy szemölcs az állán!" -
és folytatta: a szemölcsöket mutáns gén hozza létre, gyakran a nap
ultraibolya sugárzása hatására. Mivel itt nálunk Szép Helénának nem volt
szemölcse, attól egy másik világban lehetett. Ott tehát Heléna egyáltalán
nem volt szép, nem tetszett meg a trójai király fiának, és nem rabolta el,
nem lett az ügyből történelmet befolyásoló háború. Minek következtében
Tróját nem foglalták el, az onnan menekülők nem jutottak el Itáliába és nem
alapították meg a Római Birodalmat, és így tovább. Vagyis egyetlen szemölcs
ennyire megváltoztathat mindent?
A fentiekből levonható következtetés, hogy megszámlálhatatlan mennyiségű
Föld létezik valahol, de a múlt, a jelen és a jövő mindegyikben más és más.
Az sincs kizárva, hogy milliárdszor milliárd Föld van, hiszen minden ember
életében ez a mi világunk milliárdszor is "elágazik", az események más és
más fordulatot vesznek, más történik.
E szerint az elmélet szerint az sem ritka - amint hogy ezt aztán átvették
sokan a sci-fi irodalomban is -, hogy "én" itt és most, teszem azt,
vízvezeték-szerelő vagyok, de valamelyik másik, a miénkkel valahogyan
párhuzamosan létező világban híres színész vagy éppen ismeretlen
birkapásztor. De lehetek éppenséggel egy asszony is, mert a világ(om) akkor
szakadt kétfelé először, amikor az anyaméhben a megtermékenyülés
pillanatában eggyel kevesebb vagy több kromoszómát kaptam. És attól kezdve
sok világban létezem.
Mi értelme lehet mindennek a tudomány számára? Vajon csupán a
hiperértelmes emberek agytornája az egész? Talán több annál, hiszen a
feltételezés Einsteint és Niels Bohrt is foglalkoztatta már, manapság pedig
egész tanulmányt szentelt neki Stephen Hawkings, "korunk Einsteinje". Az
biztos, hogy nemcsak a fizikusoknak, hanem a filozófusoknak is valóságos
rémálom már a kérdés felvetése is. Mindazonáltal nem zárható ki, hogy a
világmindenségnek ez az idő- és térkoncepciója éppen úgy helyénvaló, mint
oly sok másik, amely eddig született. És hiába él az alapelv, amit minden
tudós elfogadott - hogy fölöslegesen ne szaporítsuk a lehetőségeket ott,
ahol erre nincs szükség -, azért csak sokak fantáziáját csiklandozza ez a
világkép.
Albertus Magnus, a nagy filozófus (1200-1280) már a maga idejében is ki
merte mondani: "Sok világ létezik-é, avagy csak egyetlen? Ez ám az egyik
legnemesebb és legemelkedettebb kérdés, amit feltehetünk a Természetnek..."