Nemere István:
EGY EMBER - HÁNY EMBER?
(Forrás: RTV hét, 1998. február 23. - március 1., 9. szám, 12-13. o.)
Most nem arról lesz szó, amiről azok számolnak be, akik a halálközeli
állapotban látják önmagukat testükön kívülről. Nem a lélek (tudat, szellem?)
pillanatnyi, néhány percig tartó vándorlását elemezzük. Amiről most szó
lesz, ha szabad így mondani, sokkal érdekesebb.
Akadnak emberek, akik valamilyen - ma még ismeretlen módon - képesek
maguknak még egy testet generálni, méghozzá a szó fizikai értelmében. Már
sok ilyen esetről már magam is írtam az évekkel ezelőtti Kiléphetsz
testedből? című kőnyvemben. Ez az eset ott sem szerepelt.
A két világháború között Ausztráliában élt a sokak által rendkívül
izgalmas egyéniségnek tartott Louis Rodgers. Mint médium is szerepelt, de
nem ez volt hírnevének oka.
Bár a rendőrség szélhámosságra gyanakodott - ezért figyelték is, de
semmit sem tudtak rábizonyítani és később is csak azt állapíthatták meg,
hogy "tiszta" volt. A férfi körüli szóbeszéd azonban mégsem ezt sugallta,
mivel azonos időben többfelé is felbukkant. Akadt, aki egypetéjű
ikertestvérre gyanakodott, ám ezt - mint látni fogjuk - megcáfolták.
Miközben a rendőrség semmiféle bűnügyet nem talált Rodgers körül,
befejezte a vizsgálatot, ám rögtön újabb indult körülötte, de ez egészen
másfajta volt. Dr. Spencer, az Ausztrál Pszichikai Kutatóintézet igazgatója
úgy döntött, tudományos karrierjét kockára téve végez néhány vizsgálatot a
furcsa médiummal. A kockázatot szó szerint kell érteni, hiszen a lélektan
kutatói már a század elejétől nagyon ellenségesen viszonyultak az efféle
különleges képességű emberekhez és kollégáiknak "nem ajánlották" a velük
folytatandó kutatásokat...
Hogy ne vádolhassák csalással, dr. Spencer is a rendőrség segítségét
kérte, de bevont az ügybe egy magándetektívet is. A rendőrség Melbourne-ben
diszkréten figyelte Rodgerst, és a magándetektív sem szállt le róla. Rodgers
pedig, talán ezért, talán más okból elvállalta, hogy három hétig ott marad,
és vállalja a vele való kísérletezést. A pszichológus és a kollégái éjjel-
nappal együtt voltak vele, mégis fura dolgok történtek.
Egyik nap éppen együtt reggeliztek amikor megszólalt a telefon. A
magándetektív jelentkezett Sydneyből! Vagyis légvonalban csaknem kétezer
kilométernyi távolságból - és közölte, hogy idáig követte Rodgerst aki
megszállt egy hotelben.
- Kötve hiszem - felelte dr. Spencer. - Mivelhogy én meg itt reggelizem
vele...!
Maga Rodgers az ilyen pillanatokban csak mosolygott. Azt mondta: ha
akarja, megkettőzi önmagát és az a másik fele semmivel sem rosszabb mint ő.
Az is ugyanannyit tud, mint ő, ugyanolyan a külseje, sőt... az voltaképpen
ugyanaz az ember, csak egy másik példány! És tudata is ott van vele amikor
csak akarja, láthatja azt, amit az a másik példánya lát, például éppen abban
a pillanatban Sydneyben, miközben ő itt reggelizik doktor Spencerrel
Melbourne-ben!
A dolog teljesen érthetetlen volt de Spencer nem adta föl. Újabb
kísérletet készített elő. Úgy döntöttek, tanúk előtt bezárják Rodgerst egy
szobába, amelynek nincs több kijárata, az ablakon rács, az ajtót pedig
állandóan őrzik. Egy egész bizottság előtt vonult be Rodgers abba a zárt
helyiségbe, de előtte maga javasolta: beszéljenek meg valamilyen jelszót!
Spencer gondolkodás nélkül kimondta az első szót, ami eszébe jutott:
Liliom.
Ezt követően Rodgers bement a szobába, rázárták az ajtót, és a bizottság
pedig ott űlt az ajtó előtt és várt. Alig negyedóra telt el, és csörgött a
telefon. Sydneyben látták Rodgerst. Hamarosan újabb telefon - a sydneyi
telefonközpontos név szerint kéri dr. Spencert. Az igazgató felveszi a
kagylót és bemutatkozik. És ekkor... Rodgers hangját hallja Sydneyből, amint
bemutatkozik és közli: - A jelszó Liliom, doktor úr!
Hogy mi történt ezután, nem tudni. Illetve tudományos vagy rendőri
vonalon lényegében semmi. Csak a történelem szólt közbe: kitört ugyanis a
második világháború, amelybe Ausztrália, mint angol terület is
belekeveredett. Rodgerst behívták, és 1942-ben elesett a fronton. Így aztán
titka sírba szállt vele együtt. Vagy mégsem? Valahol még meg van nemcsak a
titok, de annak magyarázata is? Hány ilyen "Rodgers" élhet közöttünk most
is? Egyszer talán erre a titokra is fény derül...