AMIT SZABAD JUPITERNEK...
(Forrás: Hvg, 1997/10. szám, 1997. március 8., 96. o.)
A tudományos életben a ma már szinte mindennapos csodák közt sem igen
akad példa arra, hogy egy eredmény bejelentését követő egyetlen hét
leforgása alatt a Vatikán és az amerikai elnök, teológusok és filozófusok
kommentálják és értékeljék az eseményt. Ezúttal azonban feltehető, hogy
indokolt a figyelem: egyetlen sejtből a sejtadó anyával "azonosnak"
tekintett élőlény létrehozása olyan teljesítmény, amire a zsidó-keresztény
alapú nyugati felfogás szerint egyedül Isten vagy - egy másik felfogás
szerint - a természet képes.
Kérdés persze, hogy e tudományos eredménytől, pontosabban, ami ebből
nagyon valószínűen hamarosan lehetővé válhat, egy emberi lény - genetikai -
megismétlésétől miért kell olyannyira megrettenni, hogy a félhivatalos
katolikus lap, az Osservatore Romano hasábjain, alig egy nappal Ian Wilmut
skót genetikus kutatócsoportjának bárányklónozási sikerjelentése után Gino
Concetti, a pápához közel állónak ismert morálteológus, érdemesnek látta
sürgetni a világ államait: mielőbb hozzanak törvényeket az istentelen
embergyártás korlátozására, illetve tiltására.
Az Egyesült Államokban Clinton elnök rögvest megbízott egy bioetikai
tanácsadó testületet, hogy május végéig, vagyis három hónapon belül
foglaljon állást: szükséges-e betiltania a kongresszusnak az emberklónozást?
Az ideológiai és tudományetikai vitákat kiváltó Dolly birka hazájában, Nagy-
Britanniában Joseph Rotblat Nobel-békedíjas fizikus nemzetek feletti etikai
bizottság felállítását javasolta, amely az atomfegyverek nemzetközi
kontrolljához hasonlóan ellenőrizné az emlősök és emberek "kopírozása" és
más ehhez hasonló jelentőségű tudományos felfedezések alkalmazását.
A legtöbb keresztény teológus ellenállása a klónozással szemben nem
annyira felekezeti, mint inkább nagyon is egyetemes etikai elveken alapszik
- fogalmazott a hvg felkérésére írt kommentárjában Ingrid Shafer, a
vallásdialógust globális etikai alapokra helyező amerikai reformkatolikus
teológus és filozófus. Szerinte morális értelemben a személyiség autonómiája
miatt tilos az ember klónozása.
A professzornő úgy látja, hogy az
ilyen és ehhez hasonló jelentőségű
felfedezések immár korántsem
szaktudományos, hanem nagyon is általános
- etikai - kérdéssel szembesítik a
tudósokat. Történetesen, hogy a
tudománynak mindig, minden körülmények
között újabb tudásra, újabb
felfedezésekre kell-e törekednie, avagy
elofordulhat olyan eset is, amikor azzal
használnak többet, ha az önkorlátozás
erényét gyakorolva lemondanak bizonyos
tudományos kísérletekről. A dilemma abban
áll, hogy ha ez az önkorlátozás önkéntes
is, sokak félelme szerint a tudományos
kutatás szabadságát veszélyeztetheti.
"Volt olyan idő, amikor az igazság keresőinek nem kellett bepiszkolniuk a
kezüket. Ebből a nemes nemzetségből az egzakt tudományok területén (ahol a
természetkutatásról van szó) egyedül a matematikusok maradtak fenn. A modern
természettudomány azzal a döntéssel jött létre, hogy a természettől aktív
beavatkozással fogja az igazságát kicsikarni, tehát a megismerés tárgyába
történő beavatkozással. Ezt a beavatkozást hívják kísérletnek" - írta Hans
Jonas tudományfilozófus és bioetikus a DNS-láncba való beavatkozás
lehetőségének felfedezése után, de még az első sikeres klónozás előtt.
Hozzátéve, hogy a tisztán elméleti tudomány, illetve annak alkalmazása, más
szóval a tudomány és a technika közötti válaszfal mára végképp leomlott, s
az egész világ vált laboratóriummá.
Szerinte mindannyian lakói vagyunk eme laboratóriumnak. Ez a gondolat -
nem kevés történelmi példázattal alátámasztva - azután hamar felkelti a
félelmet és nyomában az azonnali tiltási reflexet. Nem véletlen, hogy a
klónozással előállított Dolly esete éppen ilyen analógiákat idéz a
közvélemény figyelmébe: a skóciai bejelentés óta például számos tévétársaság
azonnal műsorára tűzte Franklin J. Schaffner 1978-ban Laurence Olivier és
Gregory Peck főszereplésével készült, A brazíliai fiúk című filmjét,
amelyben Josef Mengele, Auschwitz-Birkenau náci orvosa húsz évvel a háború
befejezése után Hitler klónozásos sokszorosításának kísérletébe vág,
ráadásul oly módon, hogy a genetikai tükörképpel meg nem elégedve a 94 kicsi
Hitler esetében a társadalmi hátteret is precízen reprodukálni kívánja.
Egészen addig, hogy ha Hitlernek annak idején 65 évesen halt meg az apja, a
Hitler-klónokat örökbe fogadó apáknak is mind 65 éves korukban kell
meghalniuk. Amiért azután Mengele szervezésében el is kezdik eltenni láb
alól a Hitler-klónok apukáit. A hátborzongató történet egyébként meglepő
módon happy enddel zárul: az egyik 14 éves Hitler-másolat, aki nemcsak
genetikai értelemben volt a Führer szakasztott mása, de társadalmi helyzete
is sokban hasonlított az egykori osztrák piktoréhoz, végül a náci orvos
várakozása ellenére nem bizonyul gyilkosnak, hanem megmenti Mengele
üldözőjének életét. Vagyis a film azt a tudósok által is váltig hangoztatott
igazságot illusztrálta, hogy egy ember klónozása még nem okvetlenül
sokszorosítása is valakinek, pontosabban attól, hogy valaki "ugyanolyan",
mint valaki más, még nem lesz egyszersmind "ugyanaz" is.
Ilyen értelemben tehát abszurd, de persze nem kizárt, hogy a klónozást
szép, erős, okos és még ki tudja milyen szempont szerint szelektált emberek
sokszorosítására is megpróbálnák felhasználni. Pusztán ennek
feltételezéséért azonban - mondják a báránycsináló laboratórium munkatársai
- kár volna leállítani az ellenőrzött kísérleteket is. Hiszen máris számos
tudós hangsúlyozza, az, hogy urambocsá! az eddigi egypetéjű iker
hasonmásokon kívül létezne még néhány száz, aligha változtatna a világon.
Különösen - mondják -, hogy itt csupán biológiai hasonlóságról van szó,
tehát korántsem a tudat, a karakter, a "lélek" kettőződne. Vagyis,
génjeikben azonos, ám külön egyéniségű, éntudatú emberek születnének. Más
kérdés viszont, a klónozással létrehozott emberek esetében a tudósok
tulajdonképpen "kikerülnék" az evolúciót, hiszen az új ember - testileg -
csupán reprodukálna egy korábbit. Újabb kérdést vetne fel, hogy míg az ilyen
emberek születéséhez nem lenne szükség a hagyományos biológiai értelemben
vett apára, béranya viszont feltétlenül szükségeltetne, ez a társadalom
oldaláról tenné fontossá az új helyzet végiggondolását. Ez ugyanis -
utópisztikusnak ítéltetvén - mostanáig halaszthatónak tetszett. A kísérletek
betiltásával pedig - a brit kormány már az első pánikhullám hatására sietve
megvont Wilmuttól minden támogatást - valamelyest tovább halogatható. Ámde
már meg nem kerülhető.
miatt tilos az ember klónozása.
A professzornő úgy látja, hogy az
ilyen és ehhez hasonló jelentőségű
felfedezések immár korántsem
szaktudományos, hanem nagyon is általános
- etikai - kérdéssel szembesítik a
tudósokat. Történetesen, hogy a
tudománynak mindig, minden körülmények
között újabb tudásra, újabb
felfedezésekre kell-e törekednie, avagy
elofordulhat olyan eset is, amikor azzal
használnak többet, ha az önkorlátozás
erényét gyakorolva lemondanak bizonyos
tudományos kísérletekről. A dilemma abban
áll, hogy ha ez az önkorlátozás önkéntes
is, sokak félelme szerint a tudományos
kutatás szabadságát veszélyeztetheti.
"Volt olyan idő, amikor az igazság keresőinek nem kellett bepiszkolniuk a
kezüket. Ebből a nemes nemzetségből az egzakt tudományok területén (ahol a
természetkutatásról van szó) egyedül a matematikusok maradtak fenn. A modern
természettudomány azzal a döntéssel jött létre, hogy a természettől aktív
beavatkozással fogja az igazságát kicsikarni, tehát a megismerés tárgyába
történő beavatkozással. Ezt a beavatkozást hívják kísérletnek" - írta Hans
Jonas tudományfilozófus és bioetikus a DNS-láncba való beavatkozás
lehetőségének felfedezése után, de még az első sikeres klónozás előtt.
Hozzátéve, hogy a tisztán elméleti tudomány, illetve annak alkalmazása, más
szóval a tudomány és a technika közötti válaszfal mára végképp leomlott, s
az egész világ vált laboratóriummá.
Szerinte mindannyian lakói vagyunk eme laboratóriumnak. Ez a gondolat -
nem kevés történelmi példázattal alátámasztva - azután hamar felkelti a
félelmet és nyomában az azonnali tiltási reflexet. Nem véletlen, hogy a
klónozással előállított Dolly esete éppen ilyen analógiákat idéz a
közvélemény figyelmébe: a skóciai bejelentés óta például számos tévétársaság
azonnal műsorára tűzte Franklin J. Schaffner 1978-ban Laurence Olivier és
Gregory Peck főszereplésével készült, A brazíliai fiúk című filmjét,
amelyben Josef Mengele, Auschwitz-Birkenau náci orvosa húsz évvel a háború
befejezése után Hitler klónozásos sokszorosításának kísérletébe vág,
ráadásul oly módon, hogy a genetikai tükörképpel meg nem elégedve a 94 kicsi
Hitler esetében a társadalmi hátteret is precízen reprodukálni kívánja.
Egészen addig, hogy ha Hitlernek annak idején 65 évesen halt meg az apja, a
Hitler-klónokat örökbe fogadó apáknak is mind 65 éves korukban kell
meghalniuk. Amiért azután Mengele szervezésében el is kezdik eltenni láb
alól a Hitler-klónok apukáit. A hátborzongató történet egyébként meglepő
módon happy enddel zárul: az egyik 14 éves Hitler-másolat, aki nemcsak
genetikai értelemben volt a Führer szakasztott mása, de társadalmi helyzete
is sokban hasonlított az egykori osztrák piktoréhoz, végül a náci orvos
várakozása ellenére nem bizonyul gyilkosnak, hanem megmenti Mengele
üldözőjének életét. Vagyis a film azt a tudósok által is váltig hangoztatott
igazságot illusztrálta, hogy egy ember klónozása még nem okvetlenül
sokszorosítása is valakinek, pontosabban attól, hogy valaki "ugyanolyan",
mint valaki más, még nem lesz egyszersmind "ugyanaz" is.
Ilyen értelemben tehát abszurd, de persze nem kizárt, hogy a klónozást
szép, erős, okos és még ki tudja milyen szempont szerint szelektált emberek
sokszorosítására is megpróbálnák felhasználni. Pusztán ennek
feltételezéséért azonban - mondják a báránycsináló laboratórium munkatársai
- kár volna leállítani az ellenőrzött kísérleteket is. Hiszen máris számos
tudós hangsúlyozza, az, hogy urambocsá! az eddigi egypetéjű iker
hasonmásokon kívül létezne még néhány száz, aligha változtatna a világon.
Különösen - mondják -, hogy itt csupán biológiai hasonlóságról van szó,
tehát korántsem a tudat, a karakter, a "lélek" kettőződne. Vagyis,
génjeikben azonos, ám külön egyéniségű, éntudatú emberek születnének. Más
kérdés viszont, a klónozással létrehozott emberek esetében a tudósok
tulajdonképpen "kikerülnék" az evolúciót, hiszen az új ember - testileg -
csupán reprodukálna egy korábbit. Újabb kérdést vetne fel, hogy míg az ilyen
emberek születéséhez nem lenne szükség a hagyományos biológiai értelemben
vett apára, béranya viszont feltétlenül szükségeltetne, ez a társadalom
oldaláról tenné fontossá az új helyzet végiggondolását. Ez ugyanis -
utópisztikusnak ítéltetvén - mostanáig halaszthatónak tetszett. A kísérletek
betiltásával pedig - a brit kormány már az első pánikhullám hatására sietve
megvont Wilmuttól minden támogatást - valamelyest tovább halogatható. Ámde
már meg nem kerülhető.