Dimenzió #22

MeGiNT eLeVeN

(irodalom, gazdaság, számitástechnika, filozófia, fizika, kommunikáció, egyveleg)

                               Nemere István:

                              ÁRTATLAN SZEMPÁR

    (Forrás: TVR hét, 1998. április 27. - május 3., 18. szám, 44-45. o.)

   Az  öregasszony  csodálatos  kék  szeme  maga volt a tiszta égbolt. Olyan
ártatlan  is,  akár a mennyei kékség. Silver felügyelő kis híján lesütötte a
szemét,  amikor  a  tekintetük  találkozott.  Pedig őt aztán aligha lehetett
szégyenlősnek nevezni.

   - Asszonyom,  a  tények  makacs  dolgok.  A Naplemente öregek  otthonának
igazgatóját,  Mr.  Freemant  ma reggel holtan találták a hátsó kapunál. Az a
robbanótöltet végzett vele, amelyet postán küldtek.

   - Ezt  már  tudom - bólogatott kis fejével szaporán Mrs. Higgins.  A bőre
májfoltos,  aszott  volt.  Hiába, nyolcvankét év nem kis idő. A felügyelő is
tudta,  hogy  ő  a  Naplemente  egyik  legöregebb  lakója. Elnézte a hófehér
frizuráját,  amelyben  tüzetesebb  szemlélődés  után  valamiféle  rendet  is
felfedezett.

   - Hallottam,  hogy  tegnap  kiment a városba. Taxit hívott, és  állítólag
kisebb csomag is volt önnél.

   - Kenyeret  vittem  dobozban a hattyúknak. Tudja, felügyelő úr,  a városi
parkban, a tavon úszkálnak, és olyan szép fehérek!

   - Tudom, asszonyom. Biztos, hogy kenyér volt abban a dobozban? Nem valami
csomag, amit aztán feladott a postán?

   Mrs.  Higgins  kék  szeme  ismét  a férfira meredt. Silver nyelt egyet. A
fenébe is, csak ne nézne így! Zavar tan folytatta:

   - A  városban  jó  ideje  suttogták,  hogy  Mr.  Freeman rosszul bánt  az
öregekkel.  Nem  adta  át  a  zsebpénzüket,  mindenféle büntetést talált ki.
Fegyelmezte is őket, hogy úgy mondjam kegyetlenül.

   - Éheztünk  is  -  jegyezte meg Mrs.  Higgins komoran, és az arcán fekete
felhő suhant át. Bosszú?... Silver feszülten figyelt. De az öregasszony arca
ismét kisimult, és már mosolygott.

   - Igen,  khm...  Most,  hogy  meghalt,  és már nem kell  tőle félniük, az
öregek  egyre  szörnyűbb  dolgokat  mesélnek Mr. Freeman viselkedéséről. Úgy
tűnik,  az igazgató maga volt a borzalom, valóságos haláltábort rendezett be
az  otthonban.  Önöknek  nincs  hozzátartozójuk,  családjuk, ezért azt tette
önökkel, amit akart...

   - Többé már nem teszi - jegyezte meg halkan az öregasszony. Silver nagyot
sóhajtott:

   - Asszonyom, Mr. Freemannel ügyes kis szerkezet végzett, alig  fél kilós,
régimódi  bomba.  Ilyent  a mai terroristák már nem használnak, azt mondta a
szakértőnk.  És ön, ugyebár... hogy is mondjam csak... Negyven éve hivatásos
katona volt, méghozzá robbantási szakértő a gyarmati hadseregben, ugyebár...

   Mrs. Higgins szeme elkerekedett:

   - Ugye,  nem  arra céloz felügyelő úr, hogy én tettem? Gondolja  csak el,
uram:  nyolcvankét  éves  vagyok.  Járni  is alig tudok. Kezet emeltem volna
valakire?

   Szótlanul nézték egymást. Silver tudta, amit tudott. És látta: az asszony
is  tudja, hogy ő tudja. A felügyelő agyában egymást kergették a gondolatok.
Mrs.  Higginst  soha  senki  nem  fogja  elítélni,  az  biztos.  Nincs olyan
esküdtszék,  amely  ellen  tudna  állni  ennek a kék szempárnak. Nyelt egyet
ismét,  valami  olyasmit  mondott,  hogy "nemcsak kézemeléssel lehet eltenni
valakit  láb  alól".  Amikor  azonban  ismét  belenézett az asszony szemébe,
zavartan felállt:

   - Ugyan  már, asszonyom! Hová gondol, Mrs. Higgins?  Az igazgató úr, hogy
úgy mondjam, voltaképpen rászolgált a tragikus sorsára.

   - Ebben  egyetértünk  -  bólogatott  szaporán  az asszony, aztán a  kezét
nyújtotta  Silvernek.  -  Elsétálna  velem  a  kertbe,  kedves felügyelő úr?
Megmutatom a kedvenc virágomat. Önnek is biztosan nagyon fog tetszeni.

   A  csodálatosan  kék  szempár  mintha  kicsit  diadalmasan,  sőt cinkosan
csillant volna a felügyelőre.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.