Nick J. Fuller:
CSAK KÉT TANÚ KELL A SZOMSZÉDBÓL
(Forrás: TVR hét, 1998. február 23. - március 1., 9. szám, 40-41. o.)
Sovány ápolt külsejű férfi lépett be a sárga, müncheni bérház kapuján.
Hamar megtalálta a világoszöld színű felvonóajtót. A második emeleti lakásba
csöngetett be.
- Daniel Weitershausen vagyok. Önnel beszéltem telefonon? - nyújtotta a
kezét az ajtót nyitó, megnyerő külsejű, fehér hajú férfinak.
- Igen, velem beszélt. Oliver Kaufmann vagyok - viszonozta a kézfogást a
házigazda. - Talán menjünk le előbb a parkolóba, és nézzük meg a Mercedest!
Utána majd visszajövünk, és elintézzük a formaságokat.
- Rendben, Kaufmann úr. Lássuk a kocsiját!
* * *
- Ez lenne az eladó kocsi - mutatott rá Kaufmann a ház előtti parkolóban
a metálbarna, elegáns 600-as Mercedesre.
- Tetszik - gusztálta a belső kárpitozást Weitershausen. - Mielőtt
megvenném, szeretném kipróbálni.
- Uram, semmi akadálya - ült be mellé az "anyósülésre" az ősz hajú,
bajuszos férfi.
* * *
- ... huszonhat-, huszonhét- és huszonnyolc- ezer márka - számolta le a
nappali asztalára a vételárat Weitershausen.
- Tessék, az autó indítókulcsa és a forgalmi - vágta zsebre a pénzt
elégedetten az idős úr. - Csak egy bökkenő van: két tanú is kell az
adásvételi szerződéshez. Átviszem valamelyik szomszédhoz a papírokat, hogy
írják alá tanúként.
Egy perc, és máris itt vagyok.
- Rendben, Herr Kaufmann - mosolygott a férfi, és hátradőlt a kényelmes
fotelban.
Legalább tizenöt perc telt el, amikor végre nyílt a bejárati ajtó.
Kaufmann két zöld egyenruhás, fehér sapkás rendőr kíséretében,
megbilincselve lépett be a hatalmas nappaliba.
- De uraim, micsoda eljárás ez? Tiltakozom! - méltatlankodott a
letartóztatott férfi.
- Az előbb elfelejtettem megmondani a foglalkozásomat. - Weitershausen
ártatlan képpel nézett a fotelből Kaufmannra. - Felügyelő vagyok a bűnügyi
rendőrségen. Remélem, a pénzt is megtaláltátok a fickónál - fordult a
rendőrökhöz.
- Az volt az első teendőnk, főnök! Úgyis ritkán látok egyszerre ennyi
pénzt - lépett egyikük a bankóköteggel Weitershausenhez.
- Mi is az igazi neve, Kaufmann úr? És hol lakik valójában? - nézett a
csalóra a felügyelő.
- Oliver Kaufmann vagyok, felügyelő úr. És igenis itt lakom -
próbálkozott a férfi.
- Két hete Paul Werner, másfél hónapja Johann Klein, előtte pedig Bertold
Hahn volt. Folytassam a felsorolást?
- Mit tudnak? Azt, hogy itt lakom? - biggyesztette le a száját
magabiztosan a férfi.
- Újságban hirdette a Mercedest. Néhány jelentkezőt el is hívott az erre
a célra bérelt lakásba, átvette a pénzt, majd átadta a hamis forgalmit és az
indítókulcs másolatát. Ezután - akárcsak ma - elment a szomszédba tanúért,
és soha nem tért vissza. A gyanútlan, bepalizott vevő egy ideig türelmesen
ücsörgött a lakásban. Majd amikor elvesztette a türelmét, hiába kereste a
parkolóban a már megtekintett kocsit, azzal maga már árkon-bokron túl volt.
Nagyon rafináltan dolgozott, ha egyáltalán munkának lehet ezt nevezni. Arról
sem feledkezett meg, hogy mindig hamis rendszámtábla legyen a kocsin.
- Rendben, felügyelő úr. Mindent tud. Lebuktam. Hogyan talált rám?
- Nagyon egyszerűen. Figyeltük az újsághirdetést. Főleg a Mercedesekét.
Mindegyikre jelentkeztünk. A telefonon megadott lakáscímet ellenőriztük a
nyilvántartásban. Minden csalásánál a hirdetés megjelenése előtti napokban
vette ki a bútorozott lakást amelyben a hamis adásvételt lebonyolította. Az
volt a feladatunk, hogy olyan hirdetést keressünk, amelynek a feladója
néhány nappal azelőtt bérelte ki a telefonos lakást. Mindig van egy
banánhéj. Azt kell csak megtalálnunk!