Dimenzió #22

MeGiNT eLeVeN

(irodalom, gazdaság, számitástechnika, filozófia, fizika, kommunikáció, egyveleg)

                               ''Kovács Andrásď0:

                            ''PÁSZTOROK KARÁCSONYA

    (Forrás: Aranyág, Katolikus gyermekújság, 1994. december, 10-11. o.)

   A magas júdeai hegyek tövében, ott ahol a városba vezető út kopár sziklák
között  kanyarog,  pásztorok őrizték soványka táplálék után kutató nyájukat.
Soha  nem  látott  mozgás  volt  ezekben  a  napokban  a keskeny hegyi úton.
Ismerősök, messziről érkező idegenek egyaránt a városba igyekeztek.

   Milyen  kicsiny  ez  a  városka, ki gondolná, hogy ők mind itt látták meg
először  Isten  áldott  napját  - csodálkozott az egyik pásztorfiú a sok-sok
idegen láttán.

   - Pedig sokszor a legkisebb helyekről jönnek a legnagyobb dolgok. Gondolj
csak  Dávid  királyunkra, ő is innét származott... S hogyan kezdte? Egyszerű
pásztorfiúként,  éppen úgy, mint te vagy én, s milyen sokra vitte - jegyezte
meg egy másik bojtár.

   - Nosza  pajtás,  akkor  semmi sincsen veszve! Akár belőled is lehet  még
király  -  nevettek  jóízűen  a  többiek. A legény pedig piruló arccal húzta
össze magát.

   Két  utazó imbolygó alakja tűnt fel az út kanyarulatában. Szakállas férfi
vezetett  kantáron  egy  elgyötört jószágot, a szamár nyergében ült törékeny
hitvese,  aki áldott állapotban volt. Nagyon messziről érkezhettek, és ők is
a város felé tartottak. Mikor közelebb értek, fejüket meghajtva köszöntek az
út mellett tanyázó pásztorembereknek.

   - No  őket  sem irigylem - mutatott az öreg pásztor a várandós  asszonyka
felé  -,  gyermeket szülni ilyen nagy kavarodás közepett. Napok óta rengeteg
ember  özönlik a városba. Nem is értem, hogy nem pukkadtak még szét Betlehem
falai.  Annyi  a  nép,  mint hangya a bolyban. Hej, mióta a rómaiak betették
lábukat  őseink  földjére,  csak  a  gondjaink  sokasodnak.  Itt  van  ez  a
népszámlálás  dolog  is;  a gondolat okos, de a megvalósításáról nem éppen a
legbölcsebben  rendelkezett  a  római  császár... Mikor lesz itt végre rend,
mikor  lesz  újra saját királyunk s mikor válik majd valóra az ősi ígéret? -
zsörtölődött  szomorúan  az  öreg,  majd végigsimította hófehér szakállát és
nyugodt hangon csak ennyit mondott:

   - Mindnyájunk  sorsa  Istenünk  kezében van, az Ő tudta nélkül  semmi sem
történhet velünk, ha Ő akarja, akár ma is teljesedhet az ígéret.

   - De szép is lenne? - sóhajtottak a többiek.

   Késő  délutánra  járt az idő, a juhok már csak ímmel-ámmal csámborogtak a
száraz kórók között. A bojtárok rőzsét szedegettek az éjszakai tűzhöz, mások
a  pihenésre  keresték  az  alkalmatos  helyet.  Mivel  váratlan  vihar  nem
fenyegetett, s az idő is nyugalmasnak igérkezett, úgy döntöttek, a szabadban
töltik az éjszakát.

   A  nap már lefelé ballagott az égen, mikor újra megpillantották a városka
szélén tanácstalanul, kétségbeesetten álldogáló házaspárt, kik utolsó esélyt
remélve vették útjukat a pásztorok felé.

   - Békesség tinéktek, jó pásztorok! - köszöntötte őket szelíden  az idegen
férfi.  -  A  távoli  Galileából  jöttünk, Názáret városából. A népszámlálás
miatt  keltünk  erre  a  nagy útra, de sajnos túl későn érkeztünk a városba,
Betlehemben  már minden szállás elkelt. A feleségem gyermeket vár, ezért nem
maradhattunk  a  zajos  utcákon.  Kijöttünk  hát ide abban a reményben, hogy
találunk egy csendes zugot, hol meghúzhatjuk magunkat éjszakára.

   Míg  beszélt,  a  pásztorok figyelmesen hallgattak, s a szavak a szívükig
hatoltak.  Részvét  támadt bennük a törékeny asszony és a születendő gyermek
iránt.  Másfelől,  úgyis a szabadban szándékoztak tölteni az éjszakát, miért
ne segítenének hát a szegény magukfajtán.

   - Nem messze van ide a hegyoldalába vájt akol, amit eső idején használunk
menedékül. Nem éppen a legmegfelelőbb szállás egy gyermeket váró anyának, de
van  benne  friss  szalma.  az  megvéd a hidegtől, jószívvel átadjuk erre az
éjszakára.

   Ők   ketten  hálálkodva  elfogadták  a  kínált  szállást.  Egy  bojtárfiú
elkísérte  őket  a  barlangistállóba,  s  megszánva  az  asszonyt, subáját a
szalmára terítette, aztán sietve szaladt vissza a nyájhoz.

   Hidegre  fordult az éjszaka, a juhok is összebújtak csendben. Nyugalom és
béke  honolt a tájon. Parázsló tűz mellett szunyókáltak a pásztorok is, csak
amelyik a tüzet őrizte, az volt ébren, hanyatt fekve, subájába burkolózva, a
csillagos  eget nézve. A sötét égbolton mint apró, kicsiny mécsek, csillagok
ragyogtak.  Közben a galileai idegenek jártak az eszében: "Vajon milyen sors
juthat  annak  a  gyermeknek,  kinek  már  születése  pillanatában  meg kell
tapasztalnia a hajléktalanok kiszolgáltatottságát?"

   De nicsak, új csillag tűnt fel hirtelen az égen, és szélsebesen megindult
lefelé,  már szinte a betlehemi hegyek csúcsát súrolta. Egyenesen a sziklába
vájt akol irányába tartott. Különös izgalom kerítette hatalmába a legényt. A
juhok  is  mozgolódni  kezdtek.  Midőn  a  csillag  célba ért, millió csengő
üveghang hallatszott, s a csillagok is táncra perdültek az égen. Egymás után
ugráltak fel a pásztorok is furkósbotjuk után kapva.

   - Mondd  csak,  mi  történik  itt?  Mi ez az egész? - faggatták az  ijedt
bojtárt.

   - Nem  értek én semmit! Egy üstököst láttam kigyúlni az égen.  Sziporkázó
fénye  tündöklően  világított  bele  az  éjszakába,  majd  hirtelen eltűnt a
juhakol felett, aztán muzsikát hallottam, de valami mennyeit, édest...

   Folytatta  volna  tovább  a fiú, ám egy fényes angyal tűnt fel a parázsló
tűz  mellett. A pásztorok megrémültek. De a fényes látomás barátságos hangon
megnyugtatta őket:

   - Ne  féljetek pásztorok, ti istenfélő, jámbor lelkek!  Ezen a csodálatos
éjszakán  valóra  vált  a  régi álom, betelt az Ígéret: megszületett a régen
várt Megváltó, imádásra jertek!

   A  pásztorok  a  hirtelen örömtől szinte megbénultak. Erre a napra vártak
őseik  és  erre  vártak ők is, de igaziból nem hitték, hogy a csoda még az ő
életükben  valóra  válik.  Végül  a  legöregebb, legbölcsebb közülük vette a
bátorságot és szólásra nyitotta ajkát:

   - Dicsöség légyen a Magasságbéli Istennek! Engedelmet, hogy  megkérdezem,
de  a  rongyos  pásztor  hol keresse a fényes palotát? És vajon e jámbor nép
bebocsátást nyerhet-e?

   - Nem fényes királyi palotában, de még csak nem is egyszerű házban, hanem
csupasz   szalmán,   hideg  barlangistállóban,  a  hegynek  másik  oldalában
találjátok - válaszolta az angyal, s ahogy jött, el is tűnt hirtelen.

   - Csupasz szalma, hideg istálló... - ismételték újra az angyal szavait. -
De  hisz  ez  a  mi  barlangunk, a szent szülők pedig a názáreti vándorok! -
kurjantotta örvendezve egyikük.

   - Nosza,  akkor  induljunk  még mielőtt bölcsőjénél a sok kíváncsi  ember
sorba  állna.  Vigyünk  ajándékot nagy bőséggel, aztán köszöntsük illendőn e
gyermeket! - sürgette a társait a legöregebb.

   A  barlang  fényes  volt. Mennyei fénnyel beragyogták az angyalok, és ott
volt  a  titokzatos  üstökös is, közvetlenül a bejárat felett. Gyönyörű szép
muzsika  áradt,  angyalok  dala szállt. József, az ács, botján támaszkodott,
mosollyal az arcán, szemét a Gyermeken és anyján nyugtatta. Mária ölbe fogta
a kisdedet, karjával melengette.

   Mikor  meápillantották az egyszerű pásztorok az istálló szalmájáról rájuk
mosolygó  Kisjézust,  szívük túlcsordult szeretettel. Örömükben furulyáltak,
énekeltek, de még táncra is kerekedtek.

   Ezen  az  éjszakán  föld  és menny összecsendült, a puszta népe: emberek,
állatok  mind  odasereglettek  és  köszöntötték  a  kisdedet, Isten csöppnyi
Gyermekét.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.