Dimenzió #21

Magyar nők a dualizmus korában

(történelem)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                                 3. A divat

   A  női  emancipáció  lépései  között  feltétlenül  meg  kell említenünk a
divatot,  annak  megváltozását.  A  divat  minden korban az egyik legékesebb
bizonyíték  arra  vonatkozóan,  hogy az emberek milyenné akarnak válni, hogy
milyen   volt   az  ideális  ember  (külső)  képe.  Ugyanakkor  egy-egy  kor
ruhadarabjai  arról is szólnak, melyek voltak a felhasznált anyagok, színek,
formák, és érdemes vizsgálni azt, hogy miért éppen azok terjedtek el.

   A  XIX. század 2. felében a nők valamennyi rétege szemtől-szembe került a
divat  különböző  jelenségeivel.  A könyvkiadás és a sajtó fejlődése "házhoz
szállították"  az  új  modellek  rajzait.  [62]  A városiasodó életforma, az
egyre-másra  nyíló  nagyáruházak  szintén állandóan "szem előtt" tartották a
ruhákat  és  kiegészítőket.  A  társasági élet színtereinek kiszélesedése, a
különböző  szabadidős  tevékenységek  elterjedése  magukkal vonták a ruházat
megváltozását.  Ware  szerint például Amerikában a századvégen az "új típusú
amerikai nő" öltözetében is gyökeresen szakított a hagyományokkal. A nő, aki
korábban   több   méter  anyagból  készült  ruhákban  járt,  nehéz  fűzőket,
alsószoknyákat  hordott,  kényelmes,  szabad  mozgást  engedő  ruhadarabokat
kezdett   viselni,   melyek  lényegesen  egyszerűbbek  voltak,  mint  anyja,
nagyanyja  ruhái. [63] Az amerikai történetírásban "petticoat-rebellion"-nak
nevezett változás tehát Európában is végbement.

   A    korabeli   magyarországi   könyvekben   és   folyóiratokban   szinte
túlnyomórészt  a  francia divatról tudósítottak az írók, és a századvégen az
angliai viseletekről, melyek a mindennapi (otthoni) és sportruházatra voltak
hatással. Beniczky Irma úgy magyarázta ezt akkoriban, hogy

        "valamennyi  népek  közt  a  franczia az, ki a divaton uralkodik
     (...),  mert  a divat összeillik nemzeti jellemével és ingerlékeny,
     élénk  szellemével,  mely  mindig  ujat  ohajt és talál fel egész a
     legvégső szélsőségekig..." [64]

Beniczky  az  "afrikai  vadnőkkel"  hasonlította  össze európai társnőit, és
megállapította, hogy

        "Bizony  a  mivelt  nővilág  is  csak  úgy  piperézi  fel  magát
     virággal,    levelekkel,   állatbőrökkel,   csőrökkel,   karmokkal,
     tollakkal,  kagylókkal,  gyönggyel,  fémekkel,  üveggel, stb., csak
     azzal  az  egy  különbséggel,  hogy  amazok  ezen  tárgyakat inkább
     természetes  állapotban  viselik, mi meg mesterségesen, sőt részint
     művészileg átalakítva." [65]

A  századvégen  Csepreghy  Ferencné  (a  Divat  Újság  című lap szerkesztője
1894-től) az "Új Idők" hasábjain másként vélekedett. Azt írta:

        "A   franciák  szellemes   találékonyságuknál   és  mesébe  való
     jó  ízlésüknél  fogva   úgyszólván  az  egyedül   hivatottak  arra,
     hogy   a  divatos  öltözködés  terén  ők  legyenek  a  szóvivők  és
     zászlótartók." [66]

Blaha  Lujza,  a  neves  színésznő  is  el  volt  bűvölve  a francia főváros
divatjától,   naplójában  -  párizsi  utazásáról írva  -  az ottani ruhákról
is  beszámolt.  Részletes  leírást adott még a mosólányok ünnepi viseletéről
is. [67]

   A   század   70-es   és   80-as   éveiben  elsősorban  a  túlzásoktól  és
nagyzolásoktól  óvták  a  nőket  az  újságírók.  Stetina  Ilona  a  "Nemzeti
Nőnevelés"-ben   szintén   "az   ember   őstermészetében  élő  vágyakról  és
ösztönökről"  beszélt  a  divatmajmolással kapcsolatosan, és ő is úgy vélte,
hogy  a  nevelés,  az  akaraterő kifejlesztése, a takarékosságra való hajlam
fejlesztése   útját  szegheti  a  divat  túlkapásainak  és  a  nők  esztelen
költekezéseinek.  [68]  Gerando  Antonina  is  azt gondolta, hogy a tetszeni
vágyásnak  nem  lehet köze a fényűzéshez, szerinte is nevelni kell a helyes,
egyszerű, célszerű öltözködésre. [69]

   A  "Pécsi  Figyelő"  egyik  újságírója  viszont  úgy látta egy évtizeddel
később, hogy a nők öltözködési szokásainak a férfiak vágyai a mozgatói. A nő
azért

        "öltözködik  feltűnően a legújabb divat szerint, hozatja a bécsi
     ruhát, párisi kalapon és brüsszeli csipkén alul nem is beszél, tömi
     a vállait, czipőire himez máslikat, mert hisz életczélja a férfiúra
     utalja,  ahhoz  kell  sorsát  kötnie,  valamivel  csak  kell  egyet
     meghódítania, akivel átküzdje a földi nyomoruságokat ..." [70]

Több  lapban  is  gúnyolták  a  fűzőt,  a krinolint és félkrinolint, majd az
ezeket  felváltó  turnűrt.  A  vicclapoknak  is  állandó  témája  volt a női
öltözetek  és  a  "női  hiúság"  kifigurázása.  1890-ben  például  az alábbi
képaláírás jelent meg a pécsi "Veréb Jankó"-ban:

        " - Jaj, Mici, ez a ruha olyan jól áll nekem, hogy szinte kedvem
            volna templomba menni." [71]

   Ugyanakkor,  e  gúnyolódások  mellett  az országos lapokban, magazinokban
rendszeresen  helyet kaptak a főúri hölgyek kelengyéjét bemutató leírások, a
farsangi  szezon  ruhakölteményei, stb. 1894-ben például a "Vasárnapi Újság"
közölte   gróf   Károlyi   Gyula   menyasszonyának,   Károlyi  Melindának  a
kelengyéjét.   A  ruhadarabokat  túlnyomórészt  Worth  párizsi  szabóságánál
készítették el.

        "A  menyasszonyi ruha nehéz elefántcsont szinü Satin Duchesseből
     készült, egyszerüsége mellett rendkivül elegáns." [72]

Ezenkívül estélyi ruhák, színházi öltözet, diner-ruha, utcai ruha, úti ruha,
pongyolák, házi ruhák és különböző kiegészítők képezték a kelengye részét.

   1895-ben   ugyanebben   a   lapban   közölték   Wenkheim  Kriszta  grófnő
kelengyéjének  leírását,  mely jórészt Magyarországon készült, a Monaszterly
és  Kuzmik  utódai  kezéből. Menyasszonyi ruhája mellé ő is két estélyi, két
színházi,  két  látogató  és  három  utcai  ruhát  csináltatott,  valamint 3
felöltőt és számos "matiné"-ruhát. [73]

   1909-ben  megjelent  egy  könyvecske,  mely  minden  szükséges tudnivalót
tartalmazott "magyar urinők" számára, így a ruhatár leírását is. Eszerint az
úrinő   legszükségesebb  ruhái:  2  reggeli  pongyola,  1  trotteur-ruha,  1
díszesebb  posztóruha,  1  selyem  vagy  bársonyruha,  2  vászonruha, néhány
egyszerű  selyem és zafír ingblúz és egy-két csipkés fehér blúz, diner-ruha,
soirée-ruha,    sportruha,    lovaglóruha,   vadászruha,   Lawn-tenisz-ruha,
korcsolyaruha,    automobil-kosztüm,   bicikli-ruha,   úszóruha,   kivételes
toilettek  (pl.: vatikáni toilette, bridge-kabátok stb.), kabátok, kesztyűk,
esernyők,  napernyők,  legyező,  ékszerek, fátyolok és kalapok. [74] A felső
réteghez  tartozó  nők ruhatára tehát nemhogy szerényebbé vált volna, inkább
bővült  az  évek során, hiszen az új szabadidős elfoglaltságok, tevékenységi
formák újabb ruhaneműket kivántak (pl.: "automobil-ruha").

   A  középosztályok,  sőt  az  alsó  rétegek hölgytagjai pedig megpróbálták
lehetőségeikhez   mérten   utánozni  az  előkelőbb  nők  ruhadivatját.  Ezen
"igyekezetre"  vonatkozóan  érdekes  adalékokat  nyújtanak  például  azok az
egyházvizsgálati   jegyzőkönyvek,  melyek  a  századvég-századforduló  táján
keletkeztek.  Az  egyházi  elöljárók  több  esetben  elmarasztalták híveiket
"romló  erkölcseik"  miatt, a nőket általában "fényűző" öltözködésük kapcsán
intették  meg. Az 1880-as években Baranya megye református falvait vizsgálva
például  megállapították  a  jelentéstévők,  hogy  a  divatos, drága ruhákat
"városi nők" illetve vásározó kofák hozták divatba a baranyai aprófalvakban.
Nagyharsány leányai a jelentés szerint még akkor is

        "nem egy, hanem több rendbeli selyem ruhával diszelegtek",

ha  szüleik  szegények  voltak. [75] Old község asszonyairól azt írták, hogy
még  lopni  is  képesek  annak  érdekében,  hogy  selyemruhára  való pénzhez
jussanak.

        "...  mert a selyem hosszú szoknyára sok kell, - egynek-egynek a
     legnehezebb selyemből van 6-8 öltözet." [76]

Jól  kiolvasható az is a leírásokból, hogy a hagyományos paraszti ruházat és
népviselet   a   mindennapi  öltözködést  jelentette,  a  divatos,  "városi"
holmikban  (melyekből  gyakorta csak egyetlen egy öltözetnyi volt) ünnep- és
vasárnapokon jártak. Szerdahely lakóiról ezt jelentették:

        "Hétköznap  saját  szötte-fonta  ruhájokba és többnyire mezétláb
     vagy  bocskorba  járnak,  de  már  vasárnap  a  bocskort kiszoritja
     divatbol  a  csizma,  a kis bundát és szür kankót a fekete csuha, a
     nők  az eddigi sárga és piros csizma helyett füzött cipőt viselnek,
     s  a téli kis czifra bunda helyett selyem (...) járja, sőtt a saját
     szötte-fonta  ruhájok fölé is egy boltban vett de saját magok által
     vart virágos fél szerü szövetet vesznek fel." [77]

Alsó-Baranyából,  Bellye  községből is azt jelentették, hogy még a napszámos
nők  körében is dívik a selyem és a bársony. [78] Több lelkész is úgy vélte,
hogy  sokan  azért  nem  járnak el rendszeresen a templomba, mert szégyenlik
magukat,  amiért nincs divatos ruhájuk. Végső soron tehát az erkölcsi romlás
egyik  jelét  látták  a divatozásban, egyesek pedig egyenesen úgy tartották,
hogy a fényűzésre való vágy az egyik oka a vallásos érzés kiüresedésének, az
erkölcsi hanyatlásnak, a csökkenő gyermekszámnak.

   A századforduló talán legjelentősebb divattal összefüggő eseménye

volt az, hogy a fűző fokozatosan teret veszített az öltözködésben. Dr. Crocq
statisztikai  számításait  idézték  minduntalan,  aki  kimutatta,  hogy száz
fiatal hölgy közül 45 a túlságos fűzésből eredt betegségekben pusztul el, és
a  többiek  is  életre  szóló  bajokban  szenvednek.  [79]  Ám szinte e cikk
megjelenésével  egy  időben  a  "Vasárnapi  Újság"  hasábjain  még  mell- és
vállfűzőket   reklámoztak,  melyeket  a  fővárosi  Haris  bazárban  árultak.
Bizonyos "P." ajánlotta

        "ismert  kitűnő  szabásu  saját  gyártmányait,  valamint párisi,
     negligé- pánczél- és mell-vasfűzőket zár-kapoccsal."

Jászai  Mari,  a  felvilágosult  és  "fűző-ügyben" is radikális gondolatokat
valló nő ezt írta egyik gúnyos újságcikkében:

        "Mindenütt   ott   van,   pedig  sehol  sem  kell.  A  vékonynak
     fölösleges,  a  vastagnak mártíromság. Hány szegény jó tyúk, a ki a
     csibét  viszi a bálokba, hány szegény anya ájuldozik az ülőhelyén -
     mert  éppen ülni kínos benne - míg a leánykája ugrál, nevet, nem is
     képzelve,  hogy a szegény anyja kéket-zöldet játszik a kíntól, mert
     fűzőben  van  az  illendőség kedvéért. A vastagot szebbé nem teszi,
     mert  »valahol  csak  ki  kell  jönnie«  annak a soknak ugyebár, és
     szebbé (...) nem tesz bennünket." [80]

   A  fűző  végül  lekerült  a nőkről, de Morris új nőideálja, a derékban bő
övvel összefogott ingruhát viselő hölgy eleinte erkölcstelennek tűnt. [81] A
XX.  század elejére azonban Amerika ás Európa-szerte lazább, kényelmesebb és
rövidebb  lett  a  nők  ruhája, nagyobb mozgásszabadságot engedve számukra a
munkavégzésben,   a   sportban,  az  otthoni  és  társasági  színtereken.  A
divathóbortok,  a fényűzés azonban nem tűntek el ezekben az években sem... A
századelőn   a  korábbi  divatrajzokat  felváltották  a  fekete-fehér  (néha
szinezett)   fotók   az  újságokban,  és  a  "Vasárnapi  Újság"-ban  például
rendszeresen  közölték  az  előkelő  hölgyek  báli  ruhás  fényképeit,  néha
oldalakon  át.  E  képek  tanúsága  szerint  nagy  divat volt - különösen az
idősebb hölgyek körében - az, hogy "magyaros" ruhába öltöztek fel, néha már-
már   a   nevetségesség  határát  súrolva.  (Mezőkövesdi  "lánynak",  kazári
"menyasszonynak" öltözött testes, éltes asszonyságok...)

   Az  újságok hirdetéseiben a ruhaneműk mellett a századvégen és századelőn
már  tetemes  mennyiségű  szépítőszer  reklámját is megtalálhatjuk. Kínáltak
svéd nyirfabalzsamot, szeplő- és hajhullás elleni kenőcsöket, hajfestékeket,
szagoló  sókat  és  illatosítókat, Leichner-féle zsírpúdert és hermelinport,
pipere  hölgyport,  Csillag  Anna  hajnövesztőszert és egyebeket. Az újságok
többségében  századunk  10-es  éveiben a reklámok között a kebelnövesztők és
haskötők  mellett  megjelntek  olyan  hirdetések  is, amelyek "női reticule-
kamarát",    "önműködő    hangszereket"    (gramafont),    teniszütőket   és
korcsolyacipőket  ajánlottak  a  hölgyek  figyelmébe.  Mindez  jól mutatja a
szórakozási formák átalakulását, kiteljesedését.

   Az  1910-es  években  a  divatfotókon  jól  látható, hogy a divat valóban
nagyon   sokat   egyszerűsödött.   A   divattudósítók  azonban  többször  is
megállapították, hogy egy-egy idényen belül jobban megváltozik a divat, mint
amennyire  a  nagymamák  és  dédanyák  ruhája  különbözött egymástól. [82] A
divatban  az  egyszerűség  mellett  utat tört magának a merészség. A "modern
lány"  az  első  világháború kitörésének évében felhasított szűk szoknyákban
járt,  "lehellet-könnyű  gázok  (!?)  és  tüllök"  [83]  vették  körül, és a
tudósító  szerint  még  a  legemancipáltabb  nő  sem álmodott ilyen divatról
lánykorában.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező