A nőtörténet forrásai közül számos arról (is) vall, hogyan éltek a nők,
milyen teendők és szórakozási formák töltötték ki mindennapjaikat. Miközben
megfigyelhetjük azt, hogy a politikai életben, az oktatásügyben, a
munkaerőpiacon jelentős változások zajlottak le a nők színrelépésének
köszönhetően, az életmód is fokozatosan átalakult. A mindennapok
megváltozása egyrészt a naplók, háztartási könyvek bejegyzései segítségével
tárható fel, másrészt a divat, a reklámok, az illemtankönyvek vizsgálata
szükséges.
1. Otthoni elfoglaltságok, házimunkák
A mindennapok dimenzióinak feltárását jelentősen nehezíti az a tény, hogy
különböző társadalmi rétegekhez, foglalkozásokhoz tartozó nők meglehetősen
eltérő módon éltek. A fentebb említett források főként a polgári és a főúri
családok leányainak, nőtagjainak életébe nyújtanak bepillantást. Miként az
angol történész, Evans írja, a századfordulón a nők nagyobb részét nem ők
tették ki az európai társadalmakban, hanem azok a dolgozó nők, akik a nagy
ipari központok munkásnegyedeiben élték le életüket, és nem jutott nekik
más, mint a kemény munka, a szegénység és a szigorúan takarékoskodó
életforma. [1] (A parasztasszonyokról is ritkán szólnak a ránk maradt
források.)
E nyomorúságos körülmények ellenére - vagy éppen ezért - a nagy
nehézségek árán megteremtett otthon a századforduló családjainak menedéke
volt, csinosítása, kényelmesebbé tétele, rendben tartása pedig az asszonyok
egyik legfőbb feladata volt. Angliában például elterjedtek a
munkásotthonokban azok a papírszalagok, amelyeket a konyha falára téve nap
mint nap olvashattak az ottani családok, ilyesféle feliratokkal:
"Kelet, Nyugat, az otthon a legjobb.", "Az otthon az a fészek,
ahol minden a legjobb.", "Ennek a háznak az Isten az ura..."
stb. [2]
A magyar paraszti és polgári családok otthonaiban a hímzett falvédők divatja
terjedt, és a felfüggesztett Házi áldás is utalt az otthon, a családi béke,
a vallásos szellem fontosságára. Ennek irodalmi megfogalmazása is
kikerekedett több korabeli szerző tollából, például De Gerando Antonina így
írt az 1883-ban kiadott "Háztartástan" című művében:
"A ház, bármily szerény és kicsiny, templom lehet, honnan a házi
asszony költői lelke szétsugárzik, s művelőleg hat környezetére
..." [3]
A polgári családoknál csakúgy, mint az alsóbb társadalmi rétegek körében,
fontos szempont volt a takarékoskodás. A XIX. század végéről több olyan
forrás is maradt ránk, amelyek arról tanúskodnak, hogy a korabeli
háziasszonyok rendszeresen bejegyezték a család kiadásait és bevételeit.
Egyes naptárak, kalendáriumok készítői előre gondoskodtak olyan
megvonalazott oldalakról, ahová a nők e bejegyzéseiket elkészíthették,
sőt, tankönyvekben, tanácsadó útmutatásokban is találkozhatunk efféle
mintákkal. [4] Ezek az aprólékos, első pillantásra ma már értéktelennek tűnő
bejegyzések sokat elárulnak hajdani megszövegezőjük életéről,
takarékoskodási szokásairól. Egy kézírásos feljegyzés-sor, mely az 1860-as
évek 2. felében készült Baranyában, egy magyarul és németül egyaránt tudó
polgárasszony mindennapjaiba enged bepillantást. Az ő gondja volt a házbér
kifizetése, a tüzifa beszerzése, az uborka és a káposzta savanyítása, az
alapvető ruhaneműk és élelmiszerek beszerzése, a mosónő és a szolgáló
munkájának felügyelete. [5] A házi naptárak és kalendáriumok, a leányiskolák
tankönyvei mellett az egyre szaporodó sajtótermékek és praktikus tanácsokat
sorakoztató kiadványok szerzői is próbálták segíteni a nőket életvitelük
megváltoztatásában, a házi munkáik megkönnyítésében. Medve Imre könyve
például, amelyet 1872-ben a Magyar Gazdasszonyok Egylete jóváhagyásával
adtak ki, számos tanácsot tartalmazott a mosás, betegápolás, takarítás
megkönnyítésére, és ráadásként a szerző megtoldotta e gondolatait egy
szakácskönyvvel is. [6] (A receptközlés és a szakácskönyvek kiadása ebben az
időszakban már tipikusnak és elterjedtnek mondható volt. A magyar nők
életéhez is szorosan hozzátartozott a mindennapi főzés. Szabadidejük
növekedését, érdeklődésüket és olvasni tudásukat jelzi a kiadói aktivitás.
Medve Imre említett könyvének egy olyan példányát láttam, melynek receptjeit
egy korabeli olvasónő minduntalan kiigazította, ceruzával javított bele a
nyomtatott szövegbe. Ez mutatja, hogy valóban kipróbálta - és megkritizálta
- a legtöbb ételleírást.) Medve Imre e könyvéből kiderül, mivel foglalkoztak
még az akkori asszonyok, a szerző ugyanis leírta a kelmefestés, kenőcsök és
szappanok készítésére vonatkozó tudnivalókat is.
Beniczky Irma több könyve [7] és az általa szerkesztett folyóirat, az
1882-től megjelenő "Magyar Háziasszony", szintén sok részletet tartalmaznak
a nők tevékenységére, életvitelére vonatkozóan. Bár az említett hetilap
főként háztartással foglalkozó nőknek készült, az első szám üzenetei között
olvasható Beniczky véleménye, mely szerint "szalonhölgyek kezébe éppúgy
való". [8] Számos más, hasonló témájú könyv is napvilágot látott, az egyik
legszebben szerkesztett volt ezek között az "Anyák könyve". [9]
A sok jó tanács, apróbb-nagyobb ötlet e művekben már mutatta azt a
törekvést, hogy a nők mindennapi munkája könnyebbé váljon, hogy könnyebben
és kényelmesebben éljenek, mint korábban. A cikkek, könyvek szerzői
egyetértettek abban, hogy a nőknek joguk van életük megkönnyítéséhez. A
század során fokozatosan nyomultak be az új technikai vívmányok, találmányok
a háztartásokba is, elsősorban a konyhai eszközök nagyfokú változásának
lehettek tanúi a kor asszonyai. [10] A századforduló nagyvárosi lakásaiba
pedig kezdett bevonulni a központi fűtés, az elektromos áram, a házi
vízvezeték, melyek szintén megkönnyítették a nők életét.
Wohl Janka [11], De Gerando Antonina és mások sokat írtak az új
háztartási eszközökről, és elvétve az újságok hirdetéseiben is
találkozhatunk ezekkel. A múlt század nyolcvanas éveiben konyhai újdonságnak
számított a
"tejforraló szerkezet, mely felül keskeny, alatt széles, fenék
nélküli bádog edény, melyet a tejbe tesznek, hogy ki ne futhasson.
Öntött vasból való husvágó gép. Magtávolító gépecske. (...) Tejsürü
habgép, mely néhány percz alatt habra veri a tejet. Drótból készült
tojásfőző kosárka, melyet egyszerre lehet a forró vizbe ereszteni,
tojással megrakva. Kenyeret piritó hosszú, betolható villa. Fali
óra." [12]
Ez utóbbi, nem éppen konyhai tárgynak e felsorolásban való szerepeltetése
mutatja: a konyhában főzőcskéző nőnek fontossá vált az idő, az idő jobb,
ésszerűbb beosztása.
A "Vasárnapi Újság" 1886-ban a brüsszeli községi iskola példáját idézte,
ahol is a növendékek számára kötelező tárgy volt a "főzés és konyhakezelés",
mely óra keretében elméletben és gyakorlatban megtanulták a "finomabb
ételek készítését", megismerték az "ételek tápláló erejét" és a
számlavezetést. [13]
A nők munkáját a konyhai eszközökön kívül más találmányok is
könnyítették, például a gőzmosógép, mely
"... rendes fürdőkád alaku, galvánozott vaspléhből készült, és
fürdésre is használható. Fával, szénnel, cokszal egyaránt fűthető"
volt. [14]
Az újsághirdetésekben számos cég kínálta női és férfi készruháit, így a
legtöbb nő a házi szövés-fonás-varrás kötelezettsége alól is "felszabadult".
A Boross testvérek fémáru gyára 1895-ben a "Vasárnapi Újság"-ban többször is
hirdette "szétrakható jégszekrényeit", fagylaltgépeit és hordozható
gőzfürdőit. Ebben az évben a reklámok között már megtalálhatjuk a lakás- és
ablaktisztítást, féregirtást vállaló társaságok szövegeit. Számos, főleg
külföldi cég hirdette a századvégen élelmiszertermékeit, melyek között a
Liebeg Company húskivonata éppúgy megtalálható volt, mint a Kneipp maláta-
kávé, mely később is közismert és közkedvelt volt. [15]
Természetesen annak ellenére, hogy számos új termék és eszköz könnyítette
a nők otthoni munkáját, még ezzel együtt is rengeteg tennivalójuk akadt. Jól
ír erről "Emma asszony" szerepében Ignotus, aki a leányévek "unalmával"
szembeállította a polgárasszony ezernyi elfoglaltságát. [16]