5. Gyermekvállalás; nővédelmi intézkedések
A századfordulón több olyan társadalmi méretű probléma jelentkezett
Magyarországon, amelyek elsősorban a nők növekvő arányú munkavállalásával, a
gazdasági változásokkal, a létbizonytalanság növekedésével voltak
összhangban. Egyik ilyen probléma volt a prostitúció illetve a
leánykereskedelem [73], a másik pedig a magzatelhajtások szaporodása, a
házasságon kívül született és a menhelyekre adott gyerekek számarányának
növekedése.
A dualizmus második felében több ízben is születtek olyan jogi
rendelkezések, amelyekkel a törvényhozók igyekeztek elejét venni
a magzatelhajtásoknak. 1901-ben például betiltották valamennyi olyan
készülék és szer forgalmazását, amelyek a női termékenység meggátlását
szolgálták. [74] A rendelet indoklásaként a miniszter azt emelte ki, hogy az
ilyen eszközök ártalmasak az egészségre, sértik a közönség erkölcsi érzékét,
és károsak a társadalomra népesedési, és ezáltal közgazdasági szempontból
is. Az 1914:XIV. sajtótörvény szerint sajtóvétségnek számít a gyermeknemzést
meggátló vagy magzatelhajtó szerek hirdetése. [75] A magzatelhajtást és művi
fogamzásgátlást azonban nem lehetett megszüntetni. Egyes területeken
különösen jelentős arányú volt az elvégzett "műtétek" száma, és ezt úgy a
korabeli elemzők, mint napjaink kutatói gazdasági okokkal magyarázzák. [76]
A városokban dolgozó nők megélhetési gondjaik miatt éltek a
magzatelhajtás különböző módszereivel, bár sokan közülük házasságon kívül is
világra hozták gyereküket, akik nem egyszer az árvaházakban, az országos
menhelyek egyikén kötöttek ki. 1908-ban 18 ilyen menhely működött
Magyarországon, és 1909-ben - a sajtó jelentése szerint - megérkezett a
menhelyre az 50.000. gyermek. [77]
Magyarországon, csakúgy mint Európa más országaiban, a munkásnők
egészségét védő, a kisgyermeknevelés nyugodt körülményeit biztosító
intézkedések, törvények csak lassan és fokozatosan kerültek elfogadásra. A
"nővédelem" fogalma egyrészt annyit tett, hogy az egészségre ártalmas
(éjjeli) munkát kellett korlátozni, másrészt pedig az anyavédelmet érvényre
juttatni.
A dualizmus-kori törvénykezésben az 1872-es ipartörvény volt az első
olyan, amelyben - ugyan kissé homályos és erőtlen módon - találhatunk
utalást a nővédelem vonatkozásában. A VIII. tc. 68. paragrafusa előírta,
hogy a műhelyekben kifüggesztendő munkarend összeállításánál tekintettel
kell lenni a nők testi erejére. [78]
Az 1876-os cselédtörvény kifejezetten anyaellenes volt, hiszen a gazda
részéről akár a felmondási idő előtt is jogos volt a felmondás, ha a
"nőcseléd terhes állapotba" jutott. [79]
Az 1884-es ipartörvény megismételte a 12 évvel korábbi paragrafusrészt,
mely szerint a nők testi erejére tekintettel kell lenni a munkarend
összeállításánál. Újdonság a korábbiakhoz képest, és a magyar nővédelem
egyik első megnyilvánulása, hogy a munkásnőket szülés után 4 hétig
felmentették a munkájuk alól anélkül, hogy szerződésük megszűnt volna. [80]
Az anyavédelem azonban a dualizmus végéig alig lépett előbbre
Magyarországon. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy a nők a szülést
követő hetekben egyáltalán nem nyertek jövedelmet, ezért érdekükben állt a 4
hét lejárta előtt, minél előbb újra munkába állni. Másrészt az
ipartörvényben lefektetett rendelkezés nem vonatkozott a mezőgazdaságban
dolgozó nők tömegeire. Az 1907-es XIX. törvény, mely a betegség- és
balesetbiztosításról szólt, azoknak a munkásnőknek, akik a pénztár tagjai
voltak, előírta a szülészeti támogatást és a gyermekágyi segélyt (maximum 6
hét időtartamra). [81] 1908-ban azonban a dolgozó nőknek csak mintegy 1%-a
volt biztosítva [82], a törvény tehát egyáltalán nem oldotta meg az
anyavédelem problémáját. Az 1916-os betiltott kongresszuson egyik fő téma
éppen ez lett volna, és a német, svájci munkásnők anyasági pénztárait, az
olaszok anyasági biztosítási rendszerét illetve a francia "Mutualité
Maternelle"-t említették (volna) az előadásokban. [83]
A nők éjjeli munkájának szabályozásáról szóló viták is jellemezték a
századfordulót. 1890-ben a Magyarországot képviselő küldöttek a német
fővárosban rendezett nemzetközi konferencián nem szavaztak az éjszakai női
munka betiltására, ám nálunk is voltak ellenzői. 1899-ben Máday Andor
jogászprofesszor azt írta a "Női munka" című könyvében, hogy az éjszakai
munka többszörösen káros az egészségre, hiszen többnyire úgy fordult elő,
mint túlmunka, a nappali tevékenység folytatása; mert rossz körülmények,
gyér világítás mellett végzik. [84] A munkásvédelmi egyesületek 1901-es
kölni, és 1903-as baseli kongresszusukon is sürgették e probléma törvény
szintű megoldását. E követelések eredményeképpen 1911-re már Ausztria,
Franciaország, Anglia, Németország, Olaszország, Svájc és az Usa is
határozott az éjszakai női munka eltiltásáról. Egy 1905-ös üzemi statisztika
szerint Magyarországon 2.888 nőmunkást foglalkoztattak éjjel is dolgozó
üzemekben, de a "Szocializmus" című lap cikkírója szerint a valós szám ennél
jóval magasabb lehetett. [85] A magyar parlamentben - a nemzetközi
helyzethez igazodva - 1911-ben született meg a törvény az iparüzemekben
alkalmazott nők éjjeli munkájának eltiltásáról (1911:XIX. tc.). [86] Ebben
felsorolták, hogy pontosan mely helyeken kell megtiltani a nők
foglalkoztatását este 10 és reggel 5 között (pl.: bányák, kohók, vasúti és
hajózási javítóműhelyek, építési vállalatok esetében). Nem terjedt ki a
tilalom a mezőgazdasági jellegű tevékenységekre, a családi vállalkozásokra,
a szolgáltatói szektorra. A törvény 1912. januárjától lépett életbe.