Dimenzió #21

Magyar nők a dualizmus korában

(történelem)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                              4. A nők bérezése

   A   XIX-XX.  század  fordulóján  a  nők  -  csakúgy,  mint  a  férfiak  -
Magyarországon is heti- vagy havibérért dolgoztak, esetleg napszámosként, az
órabért  nem  ismerték.  1892-ben változott meg a pénzrendszer az országban,
ekkor  váltotta  fel a forintot a korona (1 forint = 2 korona), a krajcárt a
fillér  (1  krajcár = 2 fillér), de a korábbi elnevezések is tovább éltek. A
nők nem csak női mivoltukból következően részesültek alacsonyabb bérezésben,
hanem  általában azért is, mert nem rendelkeztek szakképesítéssel. Aranyossi
Magda  kutatásai szerint néhány korabeli adat bepillantást nyújt a munkásnők
bérezésébe:  1885-ben  a  Ziffer-féle gyapjúszövőben a nők napi 25 krajcárt,
1896-ban   a   jutagyárban   heti  2-3  forintot,  1897-ben  a  szepes-iglói
szövőgyárban  heti  1  forint  80  krajcárt  kerestek,  1902-ben a cséplőgép
mellett   dolgozó  nők  napi  80  fillért  kaptak.  [64]  Magyarországon  is
szokásosak  voltak  a  különböző  jogcímeken levont "büntetések". 1903-ban a
fehérnemű-tisztító  munkásnők heti bére 10-11 korona volt, a szabónőké 6-10,
a  nyomdai  dolgozónőké 6-7, a cipőfelsőrész-készítőké pedig 12-18 korona. A
kereskedelmi alkalmazottak havonta 40-50 koronát kaphattak, de volt közöttük
olyan, aki 10-ért dolgozott. [65]

   Az  1916  júniusára összehívott Feminista Kongresszust ugyan betiltották,
de  megjelent  az el nem hangzott előadások szövege egy kis kötetben. [66] A
könyvecskében  Spády  Adél  foglalta  össze  az  1910-es népszámlálás adatai
alapján  a különböző nőket foglalkoztató szakmák jellemző adatait, beleértve
a  bérezést  is.  Ezekből  az  adatokból  jól  látszik az, ami Európa-szerte
jellemző  volt:  a nők segédmunkájukért illetve ugyanazon szakmunkájukért is
mindenütt  alacsonyabb bérezésben részesültek, mint a férfiak. Míg a férfiak
heti  keresete  20-40  korona  között  mozgott, addig a nők 6-14 korona heti
bérért  dolgoztak.  Még a hagyományosan "női" munkáknak tartott foglalkozási
ágakban  is a férfiak kerestek többet, pl.: a mosásból és vasalásból élő nők
heti  keresete  10-14  korona  volt,  a  férfiaké  20-30.  [67]  A felsorolt
foglalkozások  többségénél  Spády  megemlítette,  hogy  a nők nem, vagy csak
újabban szerezhetnek szakképzettséget. Így volt ez a nehézipari ágazatokban,
ahol  általában csak segédmunkásként vagy napszámosként alkalmaztak nőket, a
papír-,  sütő-,  malom-,  cukor-,  konzervipari,  a  hentes-  és  mészáros-,
cukrász,  szakács,  vegyészeti-, kávéházi és szállodai alkalmazottak körében
is  csak  férfiak szerezhettek szakképesítést 1910-ig. A népszámláláskor női
szakmunkásokról  találhatunk  adatokat  az  alábbi  foglalkozások  esetében:
ékszerész,  műszerész,  órás, kosárfonás, fésűs, gyapjú-, szabó-, szűcsipar,
divatáru-készítés,  varrás, fényképészet, fogtechnikus, ám az ő bérezésük is
fele - 2/3-a volt - a férfi szakmunkások bérének.

   A mezőgazdasági munkákat végző nők is alacsonyabb bérezésben részesültek:
míg  a  férfi napszám átlagosan 151 fillér volt, addig a nőké 105 fillér. Az
egy  hónapra leszerződtetett gazdasági munkásnő lakást, 3 kg szalonnát és 40
koronát kapott fizetségül, és cserében mindenfajta munkát el kellett látnia,
miközben  egy  17  éves  béresfiú  a teljes ellátás és szállás mellé havonta
50-60 koronát kapott. [68]

   Könnyen belátható, hogy a nők keresete valóban csak önmaguk fenntartására
volt elég, vagy kiegészítő keresetként szolgált férjük (eltartójuk) magasabb
bére  mellett.  A századelő árait összevetve a női bérekkel elmondható, hogy
bár az élelmiszerárak is relatíve magasak voltak és folyamatosan emelkedtek,
mégis  a  lakbér  (illetve  al- vagy ágybérlet) és a ruházkodás jelentette a
nagyobb  terhet.  Berend T. Iván és Ránki György táblázatban foglalták össze
az  alapvető  élelmiszerek  1901-es  és  1913-as  árait. (Lásd: 3. táblázat)
Budapesten  a  lakbér heti 2 forintnál kezdődött a századelőn, de évi 200 is
lehetett.  Pikler  J. Gyula korabeli (1906-os) adatai szerint Budapesten 1-2
helyiségből  álló  lakásokban  élt a népesség 48,2%-a, és az esetek 60%-ában
egy  lakóhelyiségre  két  embernél is több jutott. [69] Ugyanabban az időben
például  Londonban  az  emberek  2/3-a 4 és több helyiségből álló lakásokban
lakott,  mindössze  16,6%  volt azok aránya, akik másod- vagy többedmagukkal
éltek 1 szobában. [70]
   A  "Szocializmus"  című  szociáldemokrata  lap  a  századelőn többször is
foglalkozott  az  árak  és  bérek összevetésével, az árdrágítás okaival. Egy
1909-ben  kelt  cikkben  az  élelmiszerárakról  volt  szó,  és  a  szerző  a
spekulációval,  a  gyengébb  terméssel  illetve  a  mázsánkénti  6,20 korona
gabonavámmal magyarázta a búza árának emelkedését. [71] A statisztikus Engel
kutatásait  ismertette, aki háztartási könyvek vizsgálata alapján kimutatta,
hogy  minél  kisebb  jövedelmű egy család, jövedelmének annál nagyobb részét
kell  élelmiszervásárlásra  fordítania. (600 korona jövedelemnél 67,7%, 3000
korona esetében 56,9%.) [72]
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező