4. A nők egyetemi képzése
Európa valamennyi országában már a XIX. század közepétől kezdve
napirenden volt a nők egyetemi képzésének ügye is. A korszak megváltozott
viszonyai közepette sokak számára elképzelhetetlen volt a korábbi állapotok
fenntartása. (Megjegyzendő, hogy mindez szorosan egybefüggött az egyetemi
hálózat kiépítésével általában.) Ahogy a fentiekben is bemutattuk, a kor
igényeinek, gazdasági kihívásainak következményeként Európa-szerte egyre
inkább kiszélesedett a leányoktatás is. A kötelező népoktatás megteremtése,
a bővülő középiskolai hálózat, a fellendülő közművelődés (sajtó, könyvtár,
egyletek stb.) együttesen vonták maguk után a nők egyetemi képzésének
bevezetését. Mindennek egyik háttere a megváltozott gazdasági, társadalmi
viszonyokban keresendő (iparosodás, városokba áramlás, életkörülmények
átalakulása, nők munkavállalása, népességnövekedés, szabad idő növekedése),
melyek egyrészt lehetővé másrészt pedig szükségessé tették a nők új
szerepkörökben való helytállását. [72] A nők egyetemi képzéshez való jogát a
liberális gondolkodók is alátámasztották, akik az emberi nemek egyenlő
jogaiból vezették le ezt. A marxista gondolkodók is támogatták és
buzdították a nők efféle követeléseit.
Európai és magyar viszonylatban is elmondhatjuk, hogy számos olyan
tanulmány és könyv született, melyek szerzői a nők egyetemre kerülésével
foglalkoznak. Elmondható, hogy ezt a kérdést kiemelten kezelték mind a
történészek általában, mind pedig a feministák. Sokan ebben látták a
legjelentősebb lépést a nők politikai jogai irányába. Magyarországon a
kutatók közül leginkább kiemelkednek Nagyné Szegvári Katalin, Ladányi Andor
és Kovács M. Mária kutatásai. [73] A nők dualizmus-kori egyetemi képzésével
kapcsolatosan a régi munkák közül kiemelkedő Bobula Ida: "Az egyetemi
nőkérdés Magyarországon" című műve. [74] Ezt a témát minden országban
alaposan feldolgozták, és az összefoglaló elemzések, bemutató monográfiák is
elkészültek - gyakran a nők történetét bemutató kötetek részeként. [75]
Magyarországon Wlassics Gyula kultuszminiszter rendelete, mely
megnyitotta a nők előtt bizonyos egyetemi karok kapuját (bölcsészeti, orvosi
és gyógyszerészeti), 1895-ben kelt. [76] A magyar sajtóban és a nőkérdéssel
foglalkozó kiadványokban ezt megelőzően és ezután is széleskörű publicitást
kapott ez a "probléma". (A dualizmus kezdeti évei óta elmondható, hogy a nők
egyetemre kerülése folyamatosan téma volt.) Több oldalról lehet
megközelítenünk a tetemes mennyiségű forrásanyagot, mely ezzel kapcsolatosan
született. A cikkek és a könyvekben található írások jó része - elítélő vagy
elismerő hangnemben - a külföldi országok példáit sorolta. Más, nem kevésbé
terjedelmes részük a nők tanuláshoz szükséges képességeit - vagy azok vélt
hiányát - ecsetelte. Az 1890-es évektől pedig, de különösen 1895 után,
harsány viták kezdődtek a további egyetemi fakultások megnyitásával
összefüggően. Mielőtt ezen magyar forrásokat felidéznénk, szükségesnek
véljük a nemzetközi kitekintést, hiszen talán soha, semilyen nőket érintő
témával kapcsolatosan nem idézték annyit a külföldi viszonyokat, mint az
egyetemi képzés kapcsán.
Európában az első egyetemi hallgatónők Svájcban juthattak diplomához,
mint orvosok. Zürich, Bern és Genf voltak az első városok, ahol orvosnő
diplomát kapott. (Baboss 1902-ben írt művében megjegyezte, hogy Amerikában
1849-ben végzett az első orvosnő, New Yorkban.) [77] A magyar és nemzetközi
feldolgozásokban szinte minden esetben más és más évszám szerepel az
egyetemekkel kapcsolatosan. Ez az eltérés nyilván abból is ered, hogy
egyesek a beiratkozás, mások a diplomaadás évétől számítják a nők egyetemre
kerülését.
Volt jónéhány olyan ország vagy intézmény, ahová a XIX. században
egyáltalán nem juthattak be női hallgatók. Ilyen terület volt például
Németország, ahol a Badeni Egyetem törte meg a jeget, és 1900-tól fogadtak
itt női beiratkozókat. Berlinben azonban csak 1908-tól. (A magyar ellentábor
képviselői gyakran hivatkoztak Németország esetére, ami akkoriban nagyon
természetesnek is tűnt, hiszen a magyar oktatáspolitikán belül mindig is
volt egy jelentős német (porosz) vonulat.) Angliában Oxford és Cambridge
ugyan már korábban "beengedte" padsoraiba a nőket, de az I. világháborúig
nem szerezhették meg ugyanazokat a fokozatokat, mint férfi társaik, és
Cambridge-ben 1948-ig nem kapták meg - még fokozatuk mellé sem - a
teljeskörű egyetemi szavazati jogot. [78] A legelső hallgatónőket Európa-
szerte gúny és megvetés fogadta az egyetemeken és a sajtó hasábjain
egyaránt. Sophia Jex-Blake edingburghi vagy Pilar Tauregui spanyolországi
medikák szenvedései (akiket kővel és sárral dobáltak meg férfi
hallgatótársaik, és csúfoltak, kikergettek az előadóteremből) nem mondhatóak
egyedülállónak. [79] Érdemes a korabeli karikatúrák, illusztrációk világába
is bepillantanunk: a rajzolók tolla hegyén gyakorta született egyetemista
nőket gúnyoló alkotás. [80]
A magyarországi sajtó ha nem is éppen ezekről az esetekről, de sok
hasonló, és egyéb, az egyetemi képzést illető kérdésről is beszámolt. Több
magyar lap esetében elmondható, hogy már az 1870-es évektől kezdve
"sugallta" annak gondolatát, hogy a nőknek helyük van a felsőoktatásban. A
"Vasárnapi Újság" például, mely nem minden esetben említhető úgy, mint a női
emancipáció "szócsöve", a külföldi egyetemekről szóló beszámolóival
vitathatatlanul bátor hangot ütött meg, és a nők egyetemre kerülését
készítette elő. Évtizedeken át rendszeresen közöltek statisztikai adatokat e
lapban arról, hogy más országokban már hány diplomás nő van, illetve
leírásokat arról, hogy hogyan látják el munkájukat. 1876-ban például
közölték egy rövid hírben, hogy az USA-ban 500 gyakorló orvosnő és 200
medika van. Európában a svájci egyetemek voltak az élen (kb. 200 női
hallgatóval), ahol számos közép-kelet-európai nő tanult (román, orosz, majd
később magyar, pl.: Hugonnay Vilma). Az újságban kiemelkedő tényként
megemlítették Chenut Emma nevét, aki a Sorbonne-on katedrához is jutott. A
cikk ázsiai (indiai és japán) példákat is sorolt a nőorvosok képzésével
kapcsolatosan. [81] 1883-ban arról tudósítottak, hogy Upsalában (akkor
Svédország!) letette az első nő a doktori vizsgát (Fries Ellen), mégpedig a
bölcsészettudományi karon. Az újságíró szerint nehéz vitatémája volt: a X.
Károly idejében fennállt svéd-holland diplomáciai kapcsolatokról faggatták.
[82] Ugyanekkor írt az újság arról is, hogy Londonban elsőként vehettek át
nők orvosi diplomát. [83] (Több női orvospályát bemutató írás szerzője
megjegyezte, hogy a nők azért léphették át az orvosi fakultások kapuit - más
karokkal összevetve viszonylag korán -, mert a hagyományok, félelmeik miatt
a beteg nők nem szívesen fordultak férfi orvoshoz. Ám, mint azt többen is
leírták, számos doktornő csekély fizetségért vagy sokszor ingyen segített
bajbajutott nőtársain /közismert Hugonnai Vilma élettörténete/.)
1884-ben a hetilap szintén angliai orvosnőkről tudósított, akik
"nem riadoznak már nagyon attól, hogy föltegyék a komoly tudori
kalapot s apró csecsebecséik és szépségszereik közt a rideg
kutyabőrös diplomát is megtűrik." [84]
A cikkíró tréfásan hozzátette még, hogy minél több női orvos lesz, annál
jobban fognak hajlani a férfiak a megbetegedésre. Ugyanebben az évben
többször is közölt részleteket a lap az orosz egyetemekről, valószínűleg
azért, mert egész Európát lázban tartották az új oroszországi mozgalmak,
legfőképpen az új nihilista irányzat. Többen úgy vélték, hogy ez a mozgalom
azért terjed a nők körében, mert a művelt nők életfelfogása jelentősen eltér
a hagyományos gondolkozásmódtól, és e nők a tudományokkal felvértezve
hamarabb kiábrándulnak a világból, mint a szokásokba és a vallásba
kapaszkodó, tanulatlan nőtársaik. Az egyik cikk szerint az orosz kormány
kényszerítette az orvosi kar női hallgatóit, hogy egy közös, újonnan épült
lakóházban lakjanak, és szigorú napirendet írtak elő számukra (pl.:
kötelesek voltak este 9-re hazérni). Így próbálták őket a "felforgató"
eszméktől távoltartani. [85] (1887-ben aztán, amikorra már 350 fölött volt
az orosz egyetemet végzett nők aránya, a cár jelentős korlátozást rendelt el
a nők egyetemi felvételét illetően. Nancy Green kutatónő szerint ez az
intézkedés - mivel a zsidó népességet érintette legérzékenyebben - egyik
kiváltó oka volt az oroszországi zsidók intenzív külföldre áramlásának a
századvégen. [86])
Mint a fentiekben már többször is utaltunk rá, a korabeli magyar
könyvekben és újságokban számos írás foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a
nők alkalmasak-e a tanulásra, a tudományos pályákra. Az is kimutatható az
írásokat vizsgálva, hogy a témáról szólók eleinte az "egyetem" fogalma alatt
csakis az orvosi karokat értették. Sokan nem láttak előre a jövőbe, az
1870-es években a legtöbb aggodalmaskodó szerző még úgy gondolta, a nők csak
az orvosi pályára törekednek, ezért ettől próbálták őket "óvni". Beniczky
Irma azzal érvelt, hogy a nők nem elég erősek fizikailag ahhoz, hogy nehéz
műtéteket végezzenek, és családi kötelezettségeik miatt nem lesz elegendő
erejük e foglalkozás műveléséhez. Azt is megjegyezte, hogy úgysem volnának
olyan páciensek, akik nőorvossal gyógyíttatnák magukat. (ami ezen utóbbi
gondolatát illeti, tévedett...) [87] Herczeghy Mór, aki foglalkozását
tekintve orvos volt, hasonlóan vélekedett majd egy évtizeddel később is. A
keresztény szerző úgy vélte, hogy a nők ugyan tanítónak sikerrel
alkalmazhatóak, de orvosi, művészi és tudományos pályára nem valók. [88]
Az ellenlábasok figyelmeztetései ellenére kivétel nélkül valamennyi
országban először az orvosi és a bölcsészeti fakultások nyílottak meg a nők
előtt. Ennek magyarázata jórészt a történeti gyökerekben keresendő. A
bölcsészeti kar korábban, a középkori Európában az alapozó fakultást
jelentette ("facultas artium"), mely korántsem bírt olyan jelentőséggel,
mint az orvosi, teológiai és jogi kar; doktori címet sem adományozhatott,
lévén alapozó és nem tudományos fokozatot adó egyetemi képzés. E ponton
tehát a legkisebb volt a nőkkel szembeni ellenállás. Az orvosi karokon
elvétve már a középkorban is tanultak nők (pl. a Salernói egyetemen), és a
bábaképzés számos ókori és középkori államban szervezetten is folyt. A
nőknek tehát volt már bizonyos "közük" az orvosláshoz a XIX. század előtt is
(ugyanez áll a gyógyszerészetre is!). Segítették az orvosi karok megnyitását
azok az általános vélekedések is, melyek a nők legfőbb tulajdonságai között
tartották számon az ápolás, a törődés, az odafigyelés, az altruizmus
képességét. A "Nemzeti Nőnevelés" hasábjain György Aladár is e gondolatok
szellemében írt 1891-ben:
"A nő, kit az emberi nyomor látása az orvosi pályára visz, ha
értelme s tapintata elegendő, annyit érhet e téren, mint hasonló
tehetségű férfiú ... minden nőt csak azért, mert nő, az orvosi
pályától eltiltani nem lehet, nem szabad." [89]
A szerző feltette a kérdést: Vajon múlékony kortünet-e mindössze az a
törekvés, hogy a nők is bejussanak az egyetemekre. Ő így érvelt:
"... miként az utazó ügynök s tengerész is lehet jóindulatú
családapa, a tanítónő s orvosnő sem szűnik meg igazán nő lenni, ha
neveltetése helyes s egyénisége nem félszeg." [90]
Felhozta példaként Svájc, Anglia, Franciaország és Oroszország oktatását és
kórházi gyakorlatát, a több, mint 3000 amerikai orvosnőt, India, Kína és
Bosznia női orvosait. (Ez utóbbi helyen Kállay Béni vezette be a női orvosok
alkalmazását azért, hogy az iszlám világban élő nők is bátran mehessenek
vizsgálatokra, és kúráltathassák magukat.)
Neves szerzők előadásaikban is népszerűsítették a nők egyetemre
kerülésének eszményét. Maczki Valér például csoportokba szedte az
ellenérveket, és megpróbálta ezeket cáfolni. Szerinte az egyik ellenvetés
úgy fogalmazódott meg, hogy az nők egyetemi képzése "idegen találmány".
Válasza erre vonatkozóan ez volt:
"Azért, mert külföldön gondolkodnak és haladnak, Magyarországon
nem kell erről lemondani." [91]
A másik ellenérv, mely szerint az egyetemi képzés ellenkezik a nő finomabb
és gyengédebb szervezetével, szerinte azért hamis, mert a nő a történelem
során folytonosan fizikai munkákkal is foglalkozott, földművelésben és egyéb
nehéz munkákban vett részt. Azzal kapcsolatosan pedig, hogy a nők
leszorítják a férfiakat a különböző pályákról, Maczki többször is
kihangsúlyozta, hogy a "versengésben" győzzön a jobb. [92] 1892-ben az
"Élet" című lapban közzétettek egy írást Pulszky Polixénia tollából, amely
nagy vitát váltott ki a nőképzést illetően. Bár a neves hölgy kissé maradian
gondolkozott a nőnevelésről, az egyetemi képzéssel kapcsolatosan úgy vélte,
hogy gyerekorvosok, ápolónők és gyógyszerésznők képzése az egyetemeken
megengedhető. Annyit azonban megjegyzett, hogy sebészek semmi esetre ne
legyenek. [93] Később ezzel szemben egy bizonyos "Julius" megjegyezte, hogy
az nem indok a női sebészek ellen, hogy
"ellenszenves, ha a nő késsel emberhúsba vág." [94]
Julius szerint a teljes emancipáció a felsőoktatás terén is szükséges,
minden nő tanuljon, amit akar.
A századvég véleményeit érdekes módon foglalta össze az a hölgy (?), aki
regényes alakban, az irodalmi alkotás síkjára terelve fogalmazta meg
hitvallását a nők orvosi képzése mellett. [95] Az ismeretlen író(nő) műve
ugyan irodalmi értelemben nem bír kiemelkedő értékekkel, mint történeti
forrás azonban értékelhető és használható, mivel megismerhető belőle a
korabeli érvkészlet - pro és contra. A regény egy Aglája nevű leányról szól,
aki fivére halála után átveszi annak helyét a családban és az orvosi
egyetemen is! Álruhában járja végig az orvosi kar kurzusait, szülei tudta
nélkül. Jellegzetes részei a regénynek Aglája apjával folytatott vitái. Egy
jellegzetes részlet ezen beszélgetésekből:
"Aglája: - Nem mondom, hogy minden pályán egyenlő képességekkel
versenyezhetünk, de vannak pályák, melyeknek mi szintén ép úgy meg
tudnánk felelni, mint a férfiak.
Apa: - Mondj egy példát.
Aglája: - Ím elősorolok néked jó atyám egy néhányat. Például: a
gyógyszerrészi, kereskedői, pósta és távirdai, a vasutaknál
pénztárnoki, tanári, nyomdászi és gyorsirászati pályát; és mindenek
felett az orvosi pálya. (...) Hiddel jó atyám csak tanúlniuk
kellene s jót merek állani érte, hogy a nők is ép úgy meg tudnának
e hivatásnak felelni, mint a férfiak." [96]
Aglája végül nőket gyógyító orvos lett, és szülei is megbocsájtották neki
ezt a "csínytevést".
A múlt század második felének nagy változásai valóban a legtöbb kétséget
eloszlatták a női orvosokkal kapcsolatosan. Egyrészt az a tény, hogy a
fejlődés hatására részterületekre bomlott az orvoslás, hozzájárult a nők
pályára kerüléséhez. Ha valaki fizikumánál fogva nem volt alkalmas összetett
operációk elvégzésére, az orvoslás egyéb ágaiban is talált munkát magának
(nő- és gyermekgyógyászat, szemészet, ortopédia stb.). Másrészt pedig a
megnövekedett népesség, a megváltozott higiéniai viszonyok már önmagukban is
mind több és töb orvost követeltek.
1895 után valamennyi magyar lap vagy támogatólag vagy semleges hangnemben
szólt a nők egyetemre kerüléséről. Az első híradásokból is látszik, hogy
eleinte azok a nők jelentkeztek például az orvosi karokra, akik korábban már
külföldön folytattak tanulmányokat. Schorr Matild például, aki korábban
Zürichben már 4 tanfolyamot végighallgatott az orvosi karon, egyike volt
azoknak az első nőknek, akik itthon egyetemre iratkoztak. [97] A cikk
további két - erdélyi - lányt is feltüntetett, akik szintén külföldi
tanulmányaik után iratkoztak be a budapesti orvosi karra: Szendefi Idát és
Königsberger Leát. Az újságíró a dolog humorosabb oldalát is felvillantotta,
azt írta ugyanis, hogy a hölgyek hátránya lesz az egyetemeken, hogy
"az előadásokat nem bliccelhetik el, mert távollétök
katalógusolvasás nélkül is mindjárt feltünnék." [98]
E cikk írója még úgy vélte - a századvég szinte valamennyi gondolkodójához
hasonlóan, hogy nem kell félni attól, hogy a nők nagy számmal egyetemre
jelentkeznek. 1902-ben Szabó Dénes, az orvosi kar dékánja hasonlóan
vélekedett. [99] Cathrein azt írta könyvében, hogy megtiltani ugyan túl késő
már a nők egyetemi tanulmányait, de ez a mozgalom, mint bármelyik más
"divatáramlat", el fog múlni. Azzal érvelt ezen gondolkodó, hogy a nők úgyis
inkább a férjhezmenést választják majd, mert be fogják látni, hogy nincs
elég kitartásuk a tudományokhoz. Az orvosi egyetem ellen keresztény
szempontból is kikelt, kifejtve, hogy az anatómia árt a leányok "szűzies
tartózkodásának". [100]
A századelő - noha az egyetemi karokra jelentkező nők száma emelkedett és
a kibontakozó feminista mozgalomnak is legfőbb követelései közé tartozott a
nők egyetemi képzésének kiszélesítése - konzervatív fordulattal szolgált. Az
erősödő, és egyre több helyen hangoztatott követelések ellenére Berzeviczy
Albert kultuszminiszter idején elrendelte, hogy csakis "jeles" érettségi
vizsgaeredménnyel fordulhatnak hozzá felvételi kérelemmel a leányok. A
legviharosabb viták azonban nem ekörül az intézkedés körül keletkeztek.
Nagyobb port kavart a jogi képzés kérdése, hiszen ez szorosan összefüggött
volna a választójog követelésével és megadásával is, mely a nők számára a
dualizmus időszakában csak puszta ábránd maradt. A Feministák Egyesületében
dr. Schwarz Gusztáv már 1906-ban kifejtette, hogy szerinte nincs
tudományosan alátámasztható akadálya annak, hogy a nők jogászok legyenek.
Szerinte a jogi stúdium történeti, etikai és logikai alapú, ezért ha a nők
történészek és bölcsészek lehetnek, akkor jogi pályára is léphetnek. Így
érvelt még:
"Igazságosság-érzet ugyan általában kevesebb van a nőben, mint a
férfiban, miért is a nőket inkább odavalónak tartom az ügyvéd mint
a bíró helyén, de hát nem a nő általában megy az egyetemre, hanem
ez vagy az a konkrét nő, a kiben több igazságosság is lehet, mint a
férfiakban általában. (...) ... a nőt kötelesség tudása,
pontossága, rendszeretete különösen alkalmassá teszi a
közigazgatás, birói, ügyvédi, közjegyzői irodák alkalmazottjául, de
különösen az ügyvédi irodákban az állandóságot képviselő iroda-
főnökül." [101]
Nem mindenki értett azonban egyet a neves jogásszal. 1907 januárjában egy, a
korra nagyon jellemző felszólalás hangzott el az országgyűlésen, mely
kiszabadította a szellemet a palackból, és az újságírók tollára, valamint a
feministák zászlajára új szavakat és követeléseket adott. Az említett keddi
napon, 1907. január 15-én Kmety Károly volt az egyik felszólaló, az a
függetlenségi párti képviselő, aki a budapesti jogi egyetemen a
közigazgatási jog rendes tanára volt (1902 óta). Kmety először a
vizsgáztatási eljárásokkal kapcsolatban keveredett vitába Ugron Gáborral és
Nagy Györggyel, amely vitához aztán többen is hozzászóltak. [102] Utána
viszont a 40 éves közjogász, akinek nyílegyenesen ívelt felfelé a
karrierje [103], más kérdésre siklott át, amely még a vizsgákon való
kivételezés kérdésénél is jobban felbolygatta a kedélyeket az ülésteremben.
Kmety ugyanis kifejtette, hogy nem liberalizmusnak, hanem vandalizmusnak
tartja azt, hogy a nők egyetemi tanulmányokat folytathatnak, és kívánatosnak
vélte volna, ha vagy megszüntetnék, vagy jelentősen korlátoznák a nők
felvételét. Kifejezte aggályát az egyetemeken elszaporodó női hallgatókkal
szemben (hatról 200-ra emelkedett létszámukat tartotta túl magasnak).
Képviselőtársai közül többen ellenkező véleményüknek adtak hangot, a
jogtanár azonban úgy szónokolt, mintha meg sem hallaná a közbevetéseket. Ám
amikor kifejtette, hogy egy új női típus alakult ki, a "női szörnyeteg"
alakja a régi magyar női típussal szemben, akkor az országgyűlési
jegyzőkönyv bejegyzései szerint többször is "Igaz! Igaz!" felkiáltások és
helyeslések hallatszottak, és nem ellenvetések. [104]
A képviselő aztán gyorsan áttért egy másik témára, a színházak
erkölcstelen műsoraira, ami miatt az elnök rendre is utasította, hiszen ez
nem tartozott felszólalása témájához. Ennek az országgyűlési felszólalásnak
a híre futótűzként járta be a magyar sajtó hasábjait, Budapesttől Erdélyig,
és jelentős felháborodást váltott ki a legkülönbözőbb társadalmi és
politikai csoportokból.
A Magyar Országos Levéltárban számos olyan újságkivágatot őríznek, melyek
a korabeli sajtóban megjelent cikkeket tartalmazzák az üggyel kapcsolatosan.
(Az újságcikkeket a Feministák Egyesületének tagjai gyűjtötték össze, és
sajnálatos módon a legtöbb esetben nem jelölték, hogy egyes írások mely
lapból valók.) [105]
Egészen 1907 tavaszáig voltak olvashatóak a sajtóban az üggyel
kapcsolatos visszhangok. Az írások egyik - terjedelmesebb - csoportját
alkották azok a reagálások, melyek egyetemi tanároktól és diákoktól
érkeztek. Közülük is kiemelkedett az a "Nyílt levél", melyet a kolozsvári
egyetem orvosi karának három hallgatónője írt Kmetynek, összes női
hallgatótársuk nevében. Levelük első részében kifejtették, hogy ha a nők
százezreinek szabad dolgozni, akkor a művelődéshez is joguk van. Ez
egybecsengett nem csupán számos korabeli liberális gondolkodó érvelésével,
de Dr. Kosutány Ignácz írásával is, aki az "Erdélyi Hírlap"-ban tette közzé
a kolozsvári egyetem tanárainak véleményét, megerősítve, hogy az intézmény
"az ő nőhallgatóit mindig szeretettel fogja fogadni",
és kifejtette, hogy a századelő társadalmi viszonyai, statisztikai adatai
indokolttá teszik, hogy a nők tudományos karriert fussanak be, hiszen sok
tízezrüknek nincsen esélye arra, hogy férje eltartsa őt. [106]
A kolozsvári hallgatónők egyébként humorukat is megcsillantották levelük
megírásánál, ugyanis név szerinti katalógust kértek Kmetytől azokról a
szellemi munkát végző nőkről, akik a családjukat romba döntik. A humor
fontos fegyver volt az újságírók kezében is. Vagy az egész helyzetet, vagy
magát Kmetyt próbálták nevetségessé tenni különböző írásokkal. A "Nap" című
lap például összegyűjtött egy csokorra valót a jogász-tanár "aforizmáiból"
(melyeket persze sosem mondott), például efféléket:
"A házias nő angyal, a művelt nő szörnyeteg.", "A nő a
társadalom szégyene, ha érettségit tesz.", "Ha az elmaradottság
velem, ki ellenem.", "A nő vagy legyen anya, vagy szerető, de tanár
vagy orvos semmi esetre." [107]
(Ezek a mondatok a sok évszázadon át fennállt és Európában uralkodó
nézeteket tükrözték a nővel kapcsolatosan.
"Nincs rettenetesebb, mint egy nő, ha tanul"
- ez a mondat kísértetiesen egybecsengett egy ősrégi mondással:
"Orditozó öszvértől és olvasó nőtől ments meg, Uram, minket!")
Egy másik újság az alábbiakat írta Kmetyről:
"Magában véve, különálló egyén gyanánt mulatságos figura ez a
Kmety. A tudománynak szórakoztató kis pojácája, a tanításnak vidám
kis paprikajancsija. De szomoru, de kétségbeejtő dolog, hogy a
tudományegyetem tekintélyét, a tudomány méltóságát, az egyetemi
szellem liberalizmusát ez az ember képviseli a magyar
törvényhozásban."
Ugyanakkor a cikk írója kifejtette, amit sokan véltek hasonlóképpen a
korabeli Magyarországon, hogy a haladást úgysem lehet megállítani, az
egyetemekről kiszorított, tanulni vágyó fiatal nők úgyis próbálkozni fognak.
Szellemesen és elgondolkodtatóan fejezte be az újságíró cikkét, az alábbi
szavakkal:
"Hiszen már csak Budapesten jelentik a kmetyek a tudományt, a
tekintélyt, az egyetemet és a hatalmat. Hiszen ugyanakkor, mikor
egy kmety ki akarja zárni a budapesti egyetemről a nőket,
ugyanekkor a párisi egyetemen egy Curie asszony adja elő a
kémiát." [108]
A "Kor" című lap újságírója a Lányok Lapja" rovatban szintén gúnyos,
szatirikus cikket írt az eset kapcsán. "Mariska" levelében, melyet
barátnőjének, a képzeletbeli "Lolának" küldött, egy középiskolás leány
szemével ecsetelte a történteket. Leírta, hogy osztálya két pártra szakadt
az események kapcsán, "Bájosak" (akik szeretnének férjhez menni és tanulni
is) és "Szörnyetegek" (akik csak tudományos karriert akarnak) pártjára, és ő
nem tudta, melyik párthoz tartozzon.
"Épen ezért, most el fogok menni a Buzogány Etelka magyar
tanárnőnkhöz és elmondom neki az egészet, hiszen ő is dühös lehet a
Kmetyre, de meg miránk is, mert mi már régebben mondjuk róla, hogy
szörnyeteg, mint a Kmety." [109]
A "Hét" című újság sem kímélte a képviselőt, az újságírók ennél a lapnál
is valamennyi, a nők egyetemi tanulmányait ellenző ember elleni dühüket
Kmetyre zúdították. Leírták azt a módot, ahogyan a jogtanár vizsgáztat, aki,
miközben a hallgató vele szemben ül
"... sugározza magából az ellenséges indulatot, az a priori
lekicsinylést, a fölényes szatirát és más ilyen rokonszenves
fluidiumokat", és aki "tökéletes reinkarnációja ennek a
gondolatnak: én tanár vagyok, tehát tudós vagyok, s ezért az a
kötelességem, hogy földeritsem a te tudatlanságodat." [110]
Kmety ugyan állta a nagy felháborodást, melyet országosan kavart, csak
annyit tett, hogy helyesbített országgyűlési felszólalásának szavain, és
kijelentette, hogy nem a női egyetemi hallgatókat tartja női
szörnyetegeknek, hanem az "ultramodern műveltségű feministákat". [111]
Ellenfeleinek népes táborát azonban e kijelentésével nem sikerült
meggyőznie, annál is inkább nem, mivel közben indítványozta a jogi kar
egyetemi tanácsának (mint a kar azévi dékánja), hogy az 1895-ös miniszteri
rendelkezést helyezzék hatályon kívül, illetve "alkalmazzák helyesen". [112]
A viták ezzel természetesen nem zárultak le, vélemények pro és contra -
az újságok hasábjain és egyéb fórumokon - továbbra is elhangzottak. Hogy jó
ideig nem történt mégsem semmi érdemleges előrelépés, azt jól mutatja az a
tény, hogy 1915. december 5-én, az egyetemi hallgatók naggyűlésén újra
napirendre került az 1907-es követelés, hogy nyissák meg a nők előtt
valamennyi egyetem kapuját, korlátozás nélkül. [113] A gyűlés egyik
nagyhangú szónoka pedig Kmety Károly volt, az addigra már nyugalmazott
tanár, aki ugyanúgy érvelt, mint csaknem 9 évvel azelőtt, az
országgyűlésen...