3. A középiskolai képzés
A leányok számára létrehozott középiskolák fejlődése, szerkezeti és
tartalmi átalakulása a dualizmus időszakának egyik jelentős oktatáspolitikai
eredménye volt. A kutatások ebben a tárgykörben legalább annyira
kiterjedtek, mint a nők egyetemi képzésének alakulását illetően. [39] A két
képzési forma tulajdonképpen szervesen összefüggött, az 1890-es évek
közepétől kezdve főleg együttesen érdemes értelmezni és kutatni ezen
intézménytípusok történetét. A korabeli folyóiratokban, napilapokban a
középiskolákról általában kevesebb szó esett, ami nyilván azzal magyarázható
leginkább, hogy a felső leányiskolák, majd a leánygimnáziumok hálózatának
fokozatos kiépülése lassú folyamat volt. Nem beszélhetünk olyan
"szenzációról" ezeknek az iskoláknak a kapcsán, mint az egyetemi karok
megnyitásának esetében.
Ha a leányközépiskolák ügyét vizsgáljuk, akkor néhány korabeli szerző
nevét feltétlenül ki kell emelnünk. Az egyikük Veres Pálné Beniczky Hermin,
aki 1867-ben összehívott egy értekezletet, ahol elhatározták az Országos
Nőképző Egylet felállítását, mely 1 évvel később alakult meg, és 14
tanulóval leányközépiskolát is nyitottak tagjai. [40] 1868-ban jelent meg
Veres Pálné később híressé vált, és sokat idézett könyve, a "Nézetek a női
ügy érdekében" című. Ebben kifejezte örömét az egyletek működése kapcsán, és
üdvözölte az oktatásügy kormányszintű felkarolását (1868: XXXVIII. tc.),
ugyanakkor sajnálattal állapította meg, hogy a nőnevelés alig jelent többet
elemi oktatásnál.
"Nőgyermekeink szokásos oktatása a tudományok elemein túl nem
terjeszkedik. Leginkább szorítkozik pedig külföldi nyelvek, zene,
táncz és társadalmi külső szabályok betanulására. S az oktatás a
gyermekkorral megszűnvén, szabályszerűleg megszűnt a tanulás
további folytatása is." [41]
A szerzőnő megjegyezte, hogy az ismeretszerzés időt igényel, ezért
legkevesebb 18 éves korukig taníttatni kell a lányokat, mivel nem
alacsonyabbrendűek a férfiaknál, csak nincs lehetőségük tanulni. [42]
Az 1870-es évektől kezdve Magyarországon a tanulni vágyó leányok a
népoktatási intézményekből kikerülve polgári iskolákban, felsőbb
leányiskolákban és tanítónőképzőben illetve ún. leánynevelő intézetben
tanulhattak tovább. Egy 1872-es hirdetés szövege szerint például Váczy
Emilia fővárosi nőnevelő intézetében a következő tantárgyakat sajátíthatták
el a leánykák:
"vallástan magyar, német és francia nyelv, helyesírás és
fogalmazás mindhárom nyelven, szépírás, fő- és tábláni számolás,
földrajz, általános világtörténet, természetrajz és népszerű
természetisme. Mindennemű női kézi munkák, fehérnemű varrás,
ruhakészítés. Rajzolás, zene és tánczban a szülék kívánatára adatik
oktatás." [43]
Számos forrás mutatja, hogy még századunk első felében is számos
leányközépiskola kifejezetten azt a célt tűzte ki maga elé, hogy
felkészítsék növendékeiket a "női teendőkre". A budapesti Szent Angelina
intézetben - mely 1904-ben nyílott - például igyekeztek, hogy a tanítványok
"szerény, derék, művelt asszonyokká és szorgalmas
gazdasszonyokká váljanak; hogy életükben megelégedettek és
szerencsések lehessenek; esetleg hogy tisztességesen meg tudják
keresni kenyerüket." [44]
A későbbi tankönyvjegyzékeket, miniszteri rendeleteket nézve jól látszik,
hogy nem csupán a tantervi struktúra, de a kötelező tankönyvek is eltérőek
voltak az azonos szintű fiú és leány középiskolákban. Ennél is súlyosabb
volt viszont az, hogy a lányoknak nem voltak törvény által biztosított
lehetőségeik gimnáziumi tanulmányok folytatására, noha 1868-ban Eötvös
József és Molnár Aladár szerették volna, ha a Zirzen Janka-féle leányiskolát
gimnáziummá nyilvánítják. [45] Egyes kivételek azonban mindig akadtak, és
ezt éppen a korabeli sajtó híradásaival támaszthatjuk alá. 1877-ben pl. a
Vasárnapi Újság "kuriózumként" említette a pozsonyi Révfy Örzsét, aki a
városi gimnáziumba járt. A cikkben mindennek a magyarázata is olvasható: a
lány apja dr. Révfy László, a királyi akadémia tagja volt, aki bizonyára
képes volt megteremteni gyermekének ezt a lehetőséget. [46]
E lap rendszeresen tudósított külföldi leányközépiskolákról, az amerikai
vagy orosz, francia intézmények bemutatása gyakori volt az újság hasábjain.
E beszámolókkal a lap munkatársai kétségkívül bátor hangot ütöttek meg a
lányneveléssel kapcsolatosan, és hozzájárultak a "talaj előkészítéséhez" a
középiskolák és egyetemek kapcsán. 1873 nyarán Szász Domokos azt írta a
Vassar és más amerikai College-ok bemutatásakor, hogy amiről Európa csak
vitatkozik, azt "odaát" már megvalósították.
"A legbámulatosabb eredmények igazolták eljárásukat s
dönthetetlenül megcáfolták mindazon érveket, melyekkel nálunk még
ma is sokan harczolnak a nők értelmi emanczipácziója ellen." [47]
A cikk tehát egyértelműen hitet tett a nők tanulmányai mellett, és idézte
Hippeau művét is [48], melyben a francia közoktatási miniszter küldötte
beszámolt amerikai tapasztalatairól. Emellett a michigani egyetem
rektorának, és Stuart Millnek a gondolatai is megtalálhatóak Szász írásában
a nőnevelés hasznáról.
Egy másik terjedelmes írás az orosz leányközépiskolákról szólt, melyekből
1870-ben 186 létezett, 23.400 növendékkel. [49] Más szerzők egyéb országok
példáját is említették, sokan saját tapasztalataikat, látogatásaik
élményanyagát felhasználva írtak. Jól látszik, hogy az egykori középiskolai
igazgatók, pedagógiai gondolkodók és a nőnevelés céltudatos apostolai
keresték a helyes tartalmakat és módszereket, és próbálták - legalábbis
részben vagy alkalmanként - a külföldi példákat adaptálni. A "Nemzeti
Nőnevelés" című lap egyik legfőbb sajtóorgánuma lett a leányközépiskolák
szervezőinek és tanárainak. Többek között Péterfy Sándor írt sokat arról,
hogy hogyan lehetne megoldani ezt a kérdést, és milyen új iskolatípusokra
volna szükség. Egy cikkében pl. úgy vélte, hogy a felső népiskola (mely
gyakorlatilag az oktatási rendszer zsákutcája volt!) és a polgári iskola
folytatásaként továbbképző tanfolyamokat kellene szervezni, ahol valamilyen
"kenyérkeresetre is képesítő" ismereteket sajátíthatnának el a lányok. [50]
1883-tól kezdve a lányok tehettek magántanulóként érettségi vizsgát, de
ezeket a vizsgákat a fiúkétól elkülönítve kellett tartani. [51]
Még az 1880-as években is sokan voltak azonban, akik ellenezték a
leánynevelés kiterjesztését, újabb és felsőbb szintű leánynevelő intézetek
megnyitását, ám a kor követelményei elől nem lehetett kitérni. Ennek egyik
jele volt például az a rendelet, amelyben a miniszter 1890-ben női
kereskedelmi tanfolyamok felállításáról rendelkezett. [52] Ezen tanfolyam
feladata volt a nőknek alsóbb fokú kereskedelmi feladatokra való
előkészítése. A tanulmányi idő 8 hónap volt (ezt később kibővítették), és az
alábbi tárgyakat tanulhatták itt a 4 polgárit vagy felsőbb leányiskolát
végzett, 18 évesnél nem idősebb növendékek: könyvvitel, kereskedelmi
számtan, kereskedelmi- és váltóisme, irodai munkálatok és levelezés, áruisme
kereskedelmi földrajzzal, szépírás, rendkívüli tárgyként magyar és német
gyorsírás. [53]
1891-ben napirendre került a felsőbb leányiskolák reformja. Ezen
iskolatípus mibenlétével már az akkori kortársak közül is sokan nem voltak
tisztában. Ezen iskolatípus ugyan nem tartozott a népoktatási intézmények
közé, mégis 1868 óta a népiskolai tanfelügyelők felügyelték, akik közül
egyesek azt állították, hogy a felső népiskola és a felsőbb leányiskola
között egyetlen különbség létezik: a két bé! [54] Az első - állami - felsőbb
leányiskola 1875-ben nyílott Budapesten, amely csak az elemi iskolákhoz
képest volt "felsőbb". [55] Ezen iskolatípus hivatalos célja az volt, hogy
"benne a leányok nemük sajátosságainak s a társadalmi
viszonyoknak megfelelő olyan általános műveltséget nyerhessenek,
amely egyrészt élethivatásukhoz szükséges, másrészt megfelel annak
az általános műveltségnek, melyet a férfiak saját életcéljaik
érdekéből a gimnáziumokban s a reáliskolákban nyerhetnek." [56]
A felsőbb leányiskolák igazgatói közül néhányan 1891-ben memorandumot tettek
közzé a lapokban, és ezt eljuttatták a képviselőkhöz is. Kérték annak
kimondását, hogy ez az iskolatípus középiskola [57], és javasolták a
tananyag megreformálását. A "Nemzeti Nőnevelés" hasábjain egész évben
zajlott az a vita, amely során sok szakember hozzászólt a kérdéshez. (Ekkor
egyébként 11 felsőbb leányiskola létezett Magyarországon a 19 tanítónő-
képezde, a 130 felső nép- és polgári iskola, a 16 bábaképző és más felsőbb
szakiskola és 50 magán- nevelőintézet mellett.) [58] Az "Élet" című
folyóirat hasábjain is visszatérő téma volt 1892-ben a leánygimnáziumok
ügye. Rendszeresen közöltek beszámolókat külföldi intézményekről, és a
lapszerkesztő Vikár Béla kezdeményezésére egy 9 osztályos leánygimnáziumot
akartak nyitni a fővárosban. Hónapokon át közölték a hozzászólásokat, melyek
közül kiemelkedett Hugonnai Vilma írása. Ő rendkívüli örömét fejezte ki,
amikor úgy látta, hogy a leányok középiskolai képzése mennyire fejlődik, és
saját küzdelmeit felemlegetve követelt magas szintű képzést és tanulási
lehetőséget a lányok számára. 1892-ben úgy vélte, ha a lánygimnáziumok ügye
megoldódik, akkor már csak 8-9 év a lányok egyetemre kerülése, hiszen
"az egyetemek statútumai nem a nőt mint olyant zárják ki, hanem
azt, aki rendes gimnáziumot nem végzett." [59]
Vikár Béla azt "üzente" a konzervatív gondolkodóknak, hogy
"A jövő a mienk, önöké a múlt és a jelen. (...) Most mi vagyunk
a gyöngék, önök az erősek. De azért nem félünk önöktől, és nem
imponál nekünk az önök nagy száma és penészes bölcsessége." [60]
Később, mikor a leánygimnáziumok ügye megoldódni látszott, a
leányérettségi ellen tiltakozók száma méginkább növekedett. Sokan úgy
gondolták, a nők elveszik a férfiak elől a kenyérkereseti lehetőséget az
értelmiségi pályák vonatkozásában. Az előbbi szerző pl. 1892-ben így
foglalta össze az MDE budapesti tanítónői szakosztályában tartott
előadásában a leánygimnázium eszméjét támadók érveit:
"Torkuk szakadtából zengették világgá vészkiáltásaikat:
veszélyben a haza és az emberiség! A főzőkanál és a portörülő!
A tudományos akadémia és az egyetem! A házasság és a
konyha! Forradalom készül. A hozományt elnyeli az érettségi
bizonyítvány! Férfiak vigyázzatok! Ma sem tudunk megélni, hát még
majd ezután!" [61]
Ebből a rövid forrásból is kiolvasható az, ami számos más cikk és könyv
soraival alátámasztható még: a leánygimnáziumok ellenfeleinek érvkészlete a
hagyományos értékek megőrzéséből indult ki, a házias, feleség és anya
szerepét ellátó, hazaszerető és dolgos nőket tartották értékesnek -
szembeállítva őket a tanult vagy tanulni vágyó nőkkel. Miként Maczki
felidézte előadásában e vélekedéseket:
"Minek a leánynak iskola, mondják még a mai nap is civisek és
spitzbürgerek, ha valamely ósdi városban polgári iskola
felállításáról van szó. Régente sem volt, főzőkanál való a leány
kezébe, nem könyv: fizika és vegytan. Tanulnak a kovasavas
mészélegről, s nem tudják berántani az ételt." [62]
(A nők iskoláztatását ellenzők általában meg sem próbálták a tudás és a
háziasság, a hagyományos és az újabb értékek együttes szemléletét, csakis
külön voltak képesek áttekinteni a női szerepköröket, egymást kizárónak
tartották az egyes szerepeket, holott a nők valamennyi feladatuknak
szerettek volna megfelelni. Nem egyiket a másik helyett választották.)
A Vikár-féle leánygimnázium kapcsán 1892-ben "A Hét" című lap hónapokon
át közölte azokat a véleményeket, melyek az olvasóktól érkeztek, az újság
felhívására. Ezeknek a leveleknek az áttekintése egy fontos és kétségkívül
érdekes forrásként szolgál kutatásaink során, hiszen segítségükkel lehetővé
válik a szélesebb közvélemény megismerése. Számos férfi és nő ragadott
tollat, hogy a lapban feltett kérdésekre válaszoljon:
"1. Szükség van-e a leánygimnázium felállítására (miért)?
2. Csak műveltségbeli képzést nyújtson vagy mesterséget is
tanítsanak?
3. Ha a különböző életpályák a nők számára is hozzáférhetővé
válnának, mi történne a házasságkötésekkel? Akadályozná-e vagy
elősegítené a lányok férjhezmenetelét a tanulás illetve az azt
követő munkavállalás?" [63]
Alig telt el egy hét a felhívás közzététele után, és az olvasók nem
késlekedtek a válaszadással, a szerkesztőség nem győzött válogatni. Az
olvasók egyik része - köztük zömmel nők szerepeltek - úgy vélte, nem volna
helyes, ha a gimnáziumokban lányok is tanulnának, azzal pedig főleg nem
értettek egyet, hogy egyetemre menjenek vagy tudományos karriert fussanak
be. Bizonyos II. Margit pl. azt írta, hogy
"a férfiak nem azért házasodnak, hogy feleségük a
nyilvánosságban szerepeljen, hanem hogy családjuk legyen; a nőknek
a családban benn a helyök." [64]
Egy "Alexandrine" nevű olvasó(nő) úgy vélte, hogy a tanult férfiak
tekintetében máris "tulproductio" van.
"Minek bennünket, szegény nőket is a szellemi prolatariátus
kétségbeejtő ösvényébe erőszakosan belesodorni?"
- kérdezte a levélíró, és azt javasolta, hogy inkább háztartási iskolákat
állítsanak fel. [65] Az "O. L. Sz." monogram mögé rejtőző levélíró úgy
vélte, a gimnázium csak a csúnya lányoknak való, hiszen
"csinos nő mindig egy áldozatkész férjjel biztosíthatja
legjobban jövőjét."
Mamsell Nitouche úgy vélte, a leánygimnázium csak fokozná a nők hiúságát,
dr. Biguioné szerint pedig azért nem kellenek ilyen iskolák, mert nem
szeretné, ha a következő nemzedék lányai okosabbak lennének, mint ő. [66]
Jól látható ebből a néhány felidézett ellenvéleményből is, hogy ezek az
érvek nem voltak igazán mélyreszántóak, sokszor inkább a humor mint a bölcs
átgondolás szülte őket. Ugyanakkor az is látszik, hogy a nők hagyományos
értékelésére épültek, és a nők örökkön emlegetett tulajdonságait (szépség,
hiúság, érzékenység stb.) emelték ki. A téma felemlegetése a humorlapokból
sem hiányzott. A Veréb Jankó az 1892. év végén ezt a versikét közölte fő
oldalán:
Leánygimnázium
--------------
Valamennyi pesti hirlap
Verset, czikket, tárczát hoz:
Hogy a lány is érett legyen
Értsen a chemiához.
Hozzászól most a "Jankó" is,
Halljátok meg, mit beszél:
A leánynál egy százezres
A legszebb »érett-levél«". [67]
Sok olvasói vélemény azonban a "másik oldal" felfogását tükrözte, vagyis
a leánygimnázium felállítása mellett foglalt állást. "Sz-né" pl., aki
Trencsén-Tepliczből írt a lapnak, úgy vélte,
"ha ellene szólnak is, mégis meglesz. Ha most nem, hát később.
De minek is belekapaszkodnunk azon óriási kerék óriás küllőibe,
melynek »fejlődés« a neve..." [68]
Wilhelm-Neust„dtl Berta és C. Berta is úgy érveltek, hogy szükség van a
leánygimnáziumokra, sőt utóbbi szerint a női orvosokra is, mert a "doktor
kisasszony kevésbé lesz naív." "Alice" Zugligetről egyenesen azt írta, hogy
a gimnázium megnyitása azért szükséges, hogy Magyarország a nyugati
civilizált országok közé kerülhessen. [69] Az iskola mellett érvelők tehát
valamennyien felismerték, hogy az ország haladásának, a társadalmi
fejlődésnek a nőnevelés is kulcsfontosságú záloga, és hogy a lányok
oktatásának kiterjesztését nem lehet visszafordítani.
Az 1896-os év ugyan elhozta a sokak által régen áhított lehetőséget, és
ettől az évtől kezdve lányok is tehettek nyilvános érettségi vizsgát, a
sajtóban azonban mindez nem vert nagy port. Ennek egyik oka volt, hogy rövid
idővel korábban az egyetemi kapuk megnyitása kapcsán már mindenki, aki
számított és megszólalni akart, elmondta vagy megírta véleményét - pro vagy
contra. Másrészt pedig 1896-ban olyan folyamat tetőződött be a
leányneveléssel kapcsolatosan, melynek minden mozzanatát figyelemmel
kísérhette a magyar közvélemény évtizedek óta. 1896-ban a magyar közvélemény
általában elfogadta a leánygimnáziumok megnyitásával kapcsolatos felsőbb
szintű döntést.
Pár év múlva, 1900-ban az "Új Idők" egyik számában közöltek egy fényképet
a Zöldfa utcai leánygimnázium 8. osztályos tanulóiról, és ez állt a kép
mellett:
"Húzódott eleinte a magyar társadalom attól a gondolattól, hogy
magasabb tudomány is való a lányoknak. Az akadémiai pályát a
férfiak privilégiumának tartották s úgy vélték, hogy ne csak az
eklézsiában, hanem a tudományban is hallgasson az asszony. Ma már
ez a fölfogás a régi kalendáriumokba való. Az első leánygimnázium
meglett, épp annyi jóakaratu érdeklődés, mint amennyi kétségbeesett
élcelődés fogadta. A felsőbb leányok azonban keményen megállták a
sarat, mindjárt az első évben szépen kimutatták, hogy bízhatunk
ebben a merőn új intézményben." [70]
Ez a szöveg is azt bizonyítja, hogy a századfordulón már elültek a
leánygimnáziumokkal szemben kelt viharok, ez az iskolatípus is betagolódott
a magyar oktatásügy rendszerébe. Az Országos Nőképző Egyesület budapesti
felsőbb leányiskolájában tartották az első hazai leánygimnáziumi érettségit
Magyarországon, 1900 júniusában. [71] Jóllehet, a középiskolák közül a
leányok jobban preferálták a polgári és kereskedelmi iskolákat, az
érettségiző és egyetemre készülő nő alakja egyre megszokottabb figurává vált
a századelő magyar társadalmában. Az egyetemen való tanulás teljeskörű
lehetőségéért azonban tovább kellett folytatni a harcot.