Dimenzió #21

Magyar nők a dualizmus korában

(történelem)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                             6. Politikai jogok

   Már  a  XVIII. század végén, amikor megfogalmazottá vált az a kijelentés,
hogy  minden  emberi  lény  egyenlő,  megjelentek  olyan  írások, melyek - a
felvilágosodott   illetve   forradalmi   eszmékre   hivatkozva  -  politikai
egyenlőséget  is  követeltek  a  nőknek. Ilyen korabeli dokumentum például a
"Petition des femmes du Tiers Etat au Roi" (1789. január) vagy a "Cahier des
doléances  et réclamations des femmes", melyet egy anonim normandiai nő írt,
és  mely vitákat kavart a nők politikai jogait, jogi helyzetét és oktatáshoz
való  viszonyát  illetően.  [51]  Ezeknél  is nagyobb visszhangot váltott ki
1791-ben  a holland Etta Palm d' Aelders felhívása ("Appel aux Fran‡aises"),
melynek követeléseit még a forradalmárok sem kívánták véghezvinni. A holland
hölgy  a  forradalom  idején  Franciaországban élt, és egy klubot alapított,
melynek  csak  nők voltak a tagjai (az Igazság Barátainak Társaságá-t). [52]
Az  ő  követeléseinél  sokkalta  szélesebb körben ismertek Condorcet, a nagy
francia filozófus és matematikus gondolatai, aki az 1789-es Deklaráció durva
megsértésének  vélte  a  nők  kizárását a politikai jogokból. [53] Ugyancsak
1791-ben  dolgozta  ki  és  terjesztette  a  nők jogairól szóló 17 szakaszos
tervezetét  Marie  Aubré.  [54]  Tovább  idézhetnénk  még  a  sort a francia
forradalom  időszakából, hiszen számos jeles egyéniség lépett fel és állt ki
a  nők politikai jogaiért, és akár élete feláldozása árán is állampolgárként
tételezte a nőt. [55]

   Angliában   a   fentebb  már  említett  Mary  Wollstonecraft  lépett  fel
legharcosabban  a  nők  jogaiért  a  XVIII.  század  végén.  A nők politikai
(választó)  jogáért  folytatott küzdelmek legjelentősebb eseményei azonban a
XIX.  század  közepétől  datálhatóak.  A  történéseket  nyomon követve és az
okokat kutatva egyértelműen látszik, hogy e törekvések szorosan összefüggtek
a    nők   munkába   állásával,   művelődésével,   iskoláztatásával   és   a
városiasodással is. A szavazati jog többféle értelmezése (nemzeti/föderális/
helyi  vagy  speciális  szavazati  jog)  lehetővé  tette a nők számára, hogy
lépésről lépésre jussanak el a teljes polgárjogig.

        "A   XVIII.   század   végén  semilyen  nő  nem  bírt  politikai
     egyenlőséggel.  Már  véget  ért az I. világháború, amikor Közép- és
     Dél-Amerika,  Görögország,  Ausztria, Olaszország, Spanyolország és
     Quebec  nem  ismerte  még  az  emancipációt; Franciaország 1946-ig,
     Svájc  1971-ig  várt  azzal,  hogy  megadja  a  nőknek a teljeskörű
     választójogot.  Ebben  az  utóbbi országban 100 év volt szükséges -
     több,  mint  82  szavazás  -  ahhoz, hogy kimondják a nők politikai
     egyenlőségét"

- olvasható egyik nőtörténeti monográfiában. [56] (Lásd: 2. táblázat)

   1850-ben  az amerikai Worcesterben ült össze az első kongresszus, ahol is
a  nők  szavazati jogának bevezetését követelték, és azt, hogy a "férfi" szó
minden  alkotmányos iratból töröltessék. [57] A századvég pedig két jelentős
szervezet  alapítását  hozta  az  USA-ban:  Cady Stanton és Susan B. Anthony
vezették  a "National Woman Suffrage Association"-t (NWSA), Lucy Stone pedig
az  "American  Woman  Suffrage  Association"-t (AWSA). [58] 1869-ben Wyoming
államban a nők elnyerték a választójogot, erről így adott hírt Beniczky Irma
lapja, az "Új Regélő":

        "A  minnesotai  törvényhozótest  azon  billt, mely szerint a nők
     szintén  résztvehessenek a közelebbi őszi választásokon, elfogadta,
     és  Austin  kormányzó  aláírta, e szerint az már törvényerővel bír.
     Wyomingban  a  szép-nem  már  élvezni  is  kezdi egyenjogusitásának
     gyümölcseit,    a   mennyiben   az   Albany-törvényszék   márcziusi
     terminusára  a  washingtonba  hivott  esküdtek  közt tizenegy nő is
     volt,  kik  közül  nehányan  a legkiválóbb polgárok nejei. A hatás,
     melyet ezen eljárás okozott, rendkívül nagy." [59]

Ugyanakkor azonban, mikor Beniczky így adta hírül az amerikai eseményeket, a
női  hivatásról szóló könyvében már sokkal óvatosabban fogalmazott. Azt írta
ebben, hogy

        "legyenek  a  nők  szabadok,  a férfival egyenlő jogtéren állók,
     vagy  rabszolgák:  ők mindig uralkodni fognak, mert övék a szeretet
     birodalma." [60]

Kissé alább könyvében az írónő így folytatta:

        "Magam  is  nő  vagyok, s buzgó védője szellemi jogainknak, - de
     szilárd meggyőződésem az: hogy a világ vége, a végítélet napja azon
     időpontban következnék be, melyben a nők szellemi és anyagi - s igy
     természetesen  a  politikai  egyenlőséget  is elnyerik. (...) A nők
     politikai   és  általános  egyenjogusága  különben  oly  tulfeszült
     ábránd,   melynek   valósulása  kivihetetlen,  a  mig  a  természet
     törvényei  fennállnak, melyek szerint a nő nőnek, a férfi férfinak,
     van teremtve..." [61]

   Az angliai választójogi küzdelem története méginkább közismert Európában.
John  Stuart  Mill  fellépésétől kezdve az 1918-as döntésig Szegvári Katalin
kiválóan  feldolgozta és bemutatta ennek eseményeit. [62] 1918. február 6-ig
nagy  utat tettek meg a nőmozgalom élharcosai és támogatói, úgy, hogy közben
a hatalmon lévő politikai erők véleménye folytonosan változott. Angliában is
a  nők  választójogát  első  bevezetésekor  viszonylag  magas  életkorhoz és
műveltségi   cenzushoz  kötötték  [63].  (Európán  belül  egyébként  először
Finnországban (1906) kapták meg a nők a választójogot.)

   Magyarországon  már  a  reformkorban  felmerült  a  nők szavazati jogának
megadása, például 1843-ban Beöthy Ödön, Bihar megye követe javasolta, hogy a
nemesi  származású nők is kapják meg ezt a politikai jogot. Bezerédy István,
tolnai  követ  ezt melegen támogatta, de a többi követ ellenezte [64], és ez
nem  volt  másképp  1867  után sem. A dualizmus első éveiben, a választójogi
törvény  meghozatala  előtt a széles közvélemény úgy vélekedett, miként Falk
Miksa   írta   egy   tanulmányában.   Eszerint   a  nőknek  passzívan  lehet
politizálniuk,  mert  erre  juthat idejük és felkészülhetnek rá, ám az aktív
politizálás  nem  nekik  való.  Hogyan  indokolta mindezt a korabeli szerző?
Annak, aki a közvéleményt akarja irányítani, szerinte

        "csakugyan  alapos  tudománynyal,  messzelátó tekintettel, érett
     tapasztalással és az érzelem felhőitől nem homályosított értelemmel
     kell  bírnia,  annak  az  érzelem  árján felül kell állnia, nem oly
     messzire ugyan, hogy ez ár irányát fel ne ismerhesse, de nem is oly
     közel,  hogy maga is bele merüljön; a politizálás ezen neme roppant
     felelősséggel    jár,    itt    minden    tévedés    felmérhetetlen
     szerencsétlenséget  okozhat,  mert  hatása  ezreket,  sőt milliókat
     sújt." [65]

A  választójogi  törvény  megalkotóinak  többsége  is  valószínűleg ugyanezt
vallotta, csakúgy, mint az újságírók.

   Máday  Andor  1913-ban  kelt  művében  az  1848:V.  tc.  2.paragrafusáról
megállapította, hogy abban világosan ez áll:

        "választók,   ...   a   nőket   kivéve",   és  hozzátette,  hogy
     "választójogunknak  a  hetvenes években keresztülvitt reformja a nő
     jogtalanságát szintén fenntartotta." [66]

Részletesen  felidézte  az  1871-74  közötti  parlamenti felszólalásokat, és
törvényeket,  melyek  a választójoggal foglalkoztak. Az 1874:XXXIII. tc.-ből
is  hiányzott  a  nők  szavazati  jogának kimondása, dacára olyan képviselők
korábbi felszólalásainak, mint Madocsányi Pál (1871. márc. 13.) vagy Majoros
István  (1872. jan. 13.). Máday műve végén határozottan állást foglalt a nők
szavazati jogának megadása mellett:

        "A  rabszolgaság  már  rég  letűnt,  a  jobbágyság is a multé; a
     felekezetek testvérekké lettek, csak a férfi és a nő között van még
     óriási   jogi  és  társadalmi  különbség.  Nem  nyitjuk  meg  nekik
     ugyanazon  pályákat,  mint a férfiaknak; a tudomány csarnokába csak
     kivételesen   eresztjük  be  őket;  más  erkölcsöket  állítunk  fel
     számukra,  s az irántuk való udvariasság szép kötelességének ürügye
     alatt   megfosztjuk  őket  a  jogi  önvédelemtől  és  a  demokrácia
     előnyeitől." [67]

   Az 1874-ben alkotott választójogi törvény szerint

        "országgyűlési  képviselőválasztásnál  választói  joguk  van  az
     ország  mindazon  bennszületett  vagy  honosított  polgárainak, - a
     nőket kivéve - kik 20-ik évüket betöltötték" [68],

és  bizonyos mennyiségű adót fizetnek vagy diplomával rendelkeznek. A nőknek
tehát  nem  volt  választójoguk, még akkor sem, ha jövedelmeik után adóztak,
vagy  felsőbb  szintű tanulmányokat folytattak. A törvényben azonban az áll,
hogy  abban  az esetben "beszámítják" a feleség vagyonát és jövedelmét, ha a
férjéé  nem  elegendő  ahhoz,  hogy  választójoga  legyen. A nők tehát sem a
vagyoni,  sem  a műveltségi cenzus alapján nem kapták meg a választójogot. E
tények kapcsán azonban szükséges több dolgot hangsúlyoznunk.

   1.  Magyarország   férfi   népességének   nagy   része  is   kiszorult  a
       választópolgárok köréből.

   2.  Európa  és  Észak-Amerika  más államaiban sem bírtak választójoggal a
       nők, eredményt e vonatkozásban a XX. század hozott.

   3.  Magyarországon   ebben  az  időszakban  nem  voltak  még  jelentősebb
       küzdelmek   a   választójog  elnyeréséért.  Nem  voltak  szervezetek,
       hírlapok  és  könyvek  is alig, melyek szélesebb körben terjesztették
       volna a politikai egyenlőség eszméjét. Inkább "elleniratok" léteztek.

   A  törvény megszavazásának évében jelent meg például egy verses pamflet a
"nők   emancipátiójáról",  melyet  bizonyos  Márki  Sándor  írt,  és  valódi
gyöngyszem  érdekességénél  fogva  a  korabeli  könyvpiac termékei között. A
mindössze  24  oldalas,  kicsi  füzetet  20 kr-ért árulták, és a benne rejlő
gúnyos,  nőellenes  költemény nem volt más, mint egy szörnyűséges versezet a
római  mitológia  köréből  -  ám  nagyon is a szerző korára utalva. (Jupiter
összehívta   az  isteneket,  hogy  tegyenek  valamit,  mert  a  nők  -  Juno
vezetésével  - jogokat követelnek.) Ilyen epés és nőket nevetségessé tevő mű
talán  nem  is található több a korabeli források között. Két apró részlet a
költeményből, a mondanivaló érzékeltetésére:

                         "Igen régen sarkall engem
                          Donna Juno ifj'asszony,
                          Hogy a közügy virágiból
                          A nőnem is szakasszon.
                          Hogy törvényt a föld számára
                          Velünk együtt irjanak;
                          Szóval, hogy a férfiakkal
                          Egy jogokat birjanak.

                          No, de anyjok! - kérdém nőmet -
                          Hát az étel miként fő meg,
                          Ha sütés-főzés helyett
                          Itt nyertek ti helyet?!"

                          "Vigyázni kell a nőkre, hogy
                          Szemünk be ne ragasszák,
                          Míg a módis ruhatárra
                          Kiüritik a kasszát.
                          Ha velük megosztjuk jogunk,
                          Boldogúlni soh'sem fogunk..." [69]

   A  "Vasárnapi  Újság"  az  1880-as  években  számos  esetben hírt adott a
külföldi  választójogi  törekvésekről.  1882-ben közölték, hogy Tóth Kálmán:
"Nők  az  alkotmányban"  című vígjátékát előadták a viborgi finn színházban.
[70]   1883-ban  azt  adta  hírül  a  lap,  hogy  Izland  után  valószínűleg
Olaszországban fog először életbe lépni a nők szavazati joga, persze, számos
megszorítással.  (21  évesnél idősebb, írni-olvasni tudó, teljes polgárjogú,
évi 5 franknyi adónál többet fizető nők részére kívánták bevezetni.)

        "Az   udvarias   törvény   még   azt   is   megengedi,   hogy  a
     nők     a     bizottsághoz    írásban    lepecsételt     boritékban
     elküldhetik  szavazatukat,  ha  ugyan  aláirásuk hatóságilag eléggé
     igazoltatik." [71]

Pár  héttel  később  az  újságban az angol parlamenti vitákról számoltak be,
amely során szavazásra került a női választójog kérdése, és 114-en szavaztak
mellette,  130  ellenében. Az újságíró érdekesnek tartotta megemlíteni, hogy
16  évvel  azelőtt,  mikor  Stuart  Mill először vetette fel a kérdést, csak
73-an  szavaztak  igennel.  [72]  (Bár  a  hírhez  nem  fűztek kommentárt, a
korabeli  olvasó  láthatta,  hogy  "ha  így  megy  tovább",  akkor hamarosan
bekövetkezik a női szavazati jog megadása.)

   1897-ben  aztán az "Új Idők" tudósított arról, hogy az angol parlamentben
megszavazták a nők választójogát.

        "És  nem  csak  választók  lesznek,  hanem  választhatók is; már
     tudniillik nem csupán feleségül, hanem képviselőnek is!"

-  írta a lap újságírója. [73] A cikk további részében arról szólt a szerző,
hogy a férfiak mindezt gúnyosan mosolyogva szemlélik.

        "Mintha  csak  előre  tudnák, hogy mikor megnyerte a nő a teljes
     egyenlőséget,  mikor  érezni  fogja,  hogy  nem  királynője többé a
     férfinak,  hanem csak dolgozótársa, akkor - akkor lehajol szépen és
     újra  fölveszi azokat a rabláncokat. (...) Természetesen Anglia nem
     sokáig  fog  egyedül  állni  világrázó reformjával s valószínűleg a
     gőzerővel haladó Magyarország lesz leghamarabb követője.
        Talán  még  tíz  esztendő  sem telik el s az új országház pompás
     termében  a  viharos derültséget csengő kacagás váltja fel. Szegény
     elnök!  Hány  csöngetyűt  fog  majd elkoptatni, csendre intvén a t.
     Házat, s hányszor fog majd elhangzani az intő szózat:
        - Kérem  a  tisztelt  képviselő   hölgyeket,  ne  méltóztassanak
     diskurálni a szónok beszéde alatt!" [74]

   A  századforduló  táján  jelentősen gyarapodott azon magyar könyvek száma
is,  melyek a nők választójogáról szóltak. Ez a nemzetközi és hazai porondon
is egyre erősödő női mozgalom egyenes következményeként fogható fel. Egyesek
támogatólag írtak e kérdés kapcsán. Gyakran idézték ifjabb Dumas gondolatait
a   témával   kapcsolatosan.  A  francia  író  a  női  szavazati  jog  egyik
legharcosabb   támogatója   volt,   aki   szépírói  fegyvereivel,  retorikai
eszközökkel,  gúnnyal  és  iróniával  terjesztette  érveit.  Az  "Élet" című
kétheti  lap 1892-ben közölte például az író egy kis "öninterjúját", melyben
párbeszédes  formában  fejtette  ki nézeteit. Sorra vette és sorra cáfolta a
női szavazati jog elleni érveket.

   1.  Szerinte  nem  indok  az, hogy a nők "nem értenek a politikához és az
       uralkodáshoz", hiszen ezt a férfiaknak is tanulniuk kell.

   2.  Az  sem  érv,  hogy a nők nem katonáskodnak, hiszen - Dumas szerint -
       "...  a  púposak,  a  csámpás  lábuak,  a  rövidlátók,  meg annyi más
       nyomorék  és  beteg"  [75]  szintén  nem  teljesítenek  soha  katonai
       szolgálatot, mégis szavazhatnak.

   3.  Az  író  cáfolta  azt is, hogy a nők nem bírnak felelősséggel a világ
       dolgai   iránt,   hiszen  szerinte  az  asszonyokat  (hajadonokat  és
       özvegyeket  különösen) rengeteg felelősség terheli, például az üzleti
       ügyek kapcsán.

   4.  A  nő  állítólagos  gyengesége  sem  meggyőző  indok  a szavazati jog
       ellenzői  szájából,  hiszen  eszerint  a  női  bűnelkövetőket  is fel
       kellene  menteni,  Dumas  szerint azonban őket elítélik, és senki nem
       mondja  nekik  azt, hogy "szegény kicsikém". "Meg nem foghatom, miért
       legyen a nő gyengébb izomereje gát abban, hogy ő szavazhasson" [76] -
       írta Dumas.

   5.  Az  író  legostobább érvnek tartotta azt, hogy a szavazó nő elveszíti
       báját.  Szerinte  a  nők  "bájjal  fognak szavazni". [77] Felidézte a
       híres  francia  írónő,  Mme de Sévigné legendás alakját, és nem kevés
       gúnnyal  írta,  hogy  vajon mi baj származna abból, ha az ilyen híres
       asszonyok is szavaznának, nem csupán a kertészük.

   Baboss László 1902-ben írt művében szintén Dumast idézte, aki a "Nők, kik
szavaznak s a nők kik ölnek" című írásában felhívást intézett a nőkhöz.

        "... a férfi saját előnyére alkotja törvényeit: csoportosuljunk,
     hogy   követelhessük   magunknak   a  szabadságot,  és  lehetőséget
     függetlenül  és  dolgozva élnünk, hogy szabadon választhassuk azt a
     pályát, melyhez megvannak szükséges kellékeink. A társulást, és nem
     az  alárendeltséget  a  házasságban.  A nők alkalmazását tanácsosi,
     polgári, bírói, esküdti minőségben. A választási és választhatósági
     jogot a községben és az államban." [78]

   Sokan  voltak azonban más véleményen, akik a századelőn harcosan érveltek
a  női  szavazati  jog  ellen.  Cathrein,  a  fentebb  már  említett francia
katolikus   szerző,  akinek  gondolatai  szélesebb  körben  ismertek  voltak
hazánkban,  1904-ben  kiadott művében az angol, amerikai, francia törekvések
bemutatása  mellett  kitért  a szászországi és porosz tartományok helyzetére
is. Ugyan megemlítette, hogy azokon a területeken a birtokkal rendelkező nők
a  községi  választásokon  politikai jogokkal is bírnak, de szerinte a német
nők  azért  nem  vágynak  többre,  mert  a  választójogi  mozgalmak  "teljes
eredménytelenségéről   meg   vannak  győződve."  [79]  Cathrein  -  vallásos
meggyőződéséhez  híven - könyvében azzal érvelt, hogy a teremtő rendeltetése
szerint  a nő helye a családban van, és veszélybe kerül a gyerekgondozás, ha
a  nők  politizálni  kezdenek. Szerinte a feleség és az állampolgárné között
szerepkonfliktus  keletkezne. Megállapította továbbá, hogy a törvényhozóknak
"kardforgatáshoz"  is  kell  érteniük,  és  mivel a nő erre nincs hivatva, a
politikai kormányzásra sincs. [80]

   1906-ban  Prohászka Ottokár a VI. katolikus naggyűlésen tartott beszédet,
melyet  nyomtatásban  is  megjelentettek.  [81]  Ebben  a  nők  emancipációs
küzdelmét  "uri  divat"-nak  nevezte,  és úgy vélte, a női emancipáció olyan
erkölcsi romláshoz vezet, amely

        "a  prostitúció  mocsarát, az erkölcsi szabadosságot, a házasság
     és a család megrendülését hozza." [82]

Prohászka megnevezte azokat tudományokat és szellemi irányzatokat is, melyek
szerinte   bátorították   a   nőket   küzdelmük   során:   az  irodalom,  az
orvostudomány,   a  pedagógia  (koedukáció  és  szexuális  felvilágosítás!),
valamint  a pozitivizmus és a szociáldemokrácia tehetőek felelőssé szerinte.
Felszólította  a fiatal férfiakat, hogy a nőkérdés ügyében ne hallgassanak a
filozófusokra és egyetemi tanárokra sem, ha "azok bolondok". [83]

   1907-ben  a "László király" név mögé húzódó szabadkőműves szerző kiállt a
nők  választójogáért. Felidézte azt a két legfontosabb ellenvetést, melyeket
szerinte  le  kell  győzni.  Nem  tartotta elég indoknak a nők kizárásához a
sokat hangoztatott két érvet, melyek az alábbiak voltak:

        "...  a hatalom birtokosait még nagyobb ellenállásra tüzelnők és
     az  esetleg  veszélyeztethetné  a  jámbor  óhajtást már mindenestre
     meghaladott  reményünket,  hogy az általános választójogot legalább
     mi,   férfiak   kapjuk  meg."  és  "...  a  nők  ma  még  erősen  a
     klerikalizmus  befolyása  alatt  állanak,  aminélfogva kétségtelen,
     hogy  ha  az  általános  választójogot  megkapnák,  általa  csak  a
     klerikális tábor erősbödne." [84]

Sőt,  a  szerző  amellett  is  síkraszállt, hogy a nőket is fel kell venni a
szabadkőműves  páholyokba.  Jánossy  Gábor is hasonlóan vélekedett, ő is azt
írta, hogy

        "...  ha  jó  a  nő  feleségnek, hitvesnek, dajkának, cselédnek,
     ipari,  gyári munkásnak, kereskedőnek, alárendelt állásokat betöltő
     hivatalnoknak,  ugy alkalmas ... a politikai élet küzdelmeiben való
     szereplésre, részvételre is." [85]

   A  Magyarországi  Szociáldemokrata  Párt 1903-ban elfogadott programjában
nemi  különbség  nélkül  követelte az általános, titkos és egyenlő szavazati
jogot  és  a  nők teljes egyenjogúsítását. [86] A szociáldemokraták 1906-tól
kiadott lapjában, a "Szocializmus" című újságban a szerkesztők - Garami Ernő
és  Kunfi  Zsigmond - nagy teret szenteltek a válsztójog és ezen belül a női
választójog  kérdésének.  Bár több cikkíró általában "munkásokról" beszélt e
téma  kapcsán,  és  nem  tudni,  a nők politikai jogairól mit gondolt, egyes
szociáldemokraták véleményét megismerhetjük. E véleményekből kiderül, hogy a
párt  lapjában  senki  nem  írt a női politikai jogok megadása ellen, bár az
egyes   gondolatok   eltérőek   voltak.   Bolgár  Elek  -  Kriszhaber  Adolf
választójogról könyvét bemutatva - 1907-ben azt írta, hogy a női választójog
megadása  radikális  követelés.  [87] Bizonyos "S. J." az angol választójogi
vitákról  szólva  megjegyezte,  hogy  a  liberális  demokratákkal  szemben a
szigetországban a szüfrazsetteken kívül leginkább a szocialisták harcolnak a
nők   választójogáért.   [88]   Selymes   Károly  politika-  és  jogelméleti
tanulmányában  gazdasági  és  munkásmozgalmi okok miatt szükségesnek vélte a
női  szavazati  jog  megadását. Szerinte az állami szempont a közjogok terén
szükségképpen  konzervatív,  a  munkásságnak  viszont  érdeke  saját  céljai
érdekében a nők szavazati joghoz juttatása. [89]

   A   munkásmozgalom   egyes   tagjainak   törekvései   mellett   a  Magyar
Nőegyesületek  Szövetségének tevékenységét is ki kell emelni. Ez a szervezet
1909-ben  vette  fel  követelései közé a női választójog megadását. 1910-ben
Dirner  Gusztáv,  a  téma egyik lelkes szószólója a Feministák Egyesületének
közgyűlésén  kifejtette,  hogy  nagyon  nehéz  lesz  a  férfiak  meggyőzése.
Érthetetlennek  tartotta,  hogy  a demokráciát hirdető, általános és egyenlő
szavazati jogot követelők a nőkre nem gondolnak. [90] Az effajta vélekedések
azonban  még  századunk  10-es  éveiben  is kisebbségben voltak. A különböző
politikai  erők,  pártok  ilyen  vagy  olyan  okból általában nem kívánták a
választójog   nőkre   való   kiterjesztését.   Ennek  egyik  oka  nyilván  a
hagyományokban keresendő, a sok évszázad alatt kialakult nőkép folyománya. A
keresztény gondolkodók erkölcsi romlástól, a család széthullásától féltek; a
munkásmozgalom   több   szószólója  jobboldali  befolyástól  a  szavazó  nők
esetében;  a  liberális  demokraták  pedig  feladataik  között elsődlegesnek
látták  a  férfiak  választójogának általánossá tételét. A magyar nőmozgalom
külföldi  szervezetekkel  érintkező  szűk  körei  álltak  ki leginkább a női
választójog  mellett.  Ők  azonban  vélhetőleg  nem voltak túlságosan sokan,
legalábbis  ezt  mutatja  például  az  a  tény,  hogy az 1913-ban Budapesten
megrendezett   nemzetközi  női  választójogi  kongresszuson  magyar  részről
meglehetősen  gyér  érdeklődés  mutatkozott. Bár érdeklődőként még Jankovich
Béla  kultuszminiszter  is  megjelent  a  Teleki  Sándorné és Glüklich Vilma
szervezésében  megrendezett tanácskozáson [91], az egyik résztvevő, Szigethy
Karolina   beszámolója  szerint  a  külföldiek  (finnek,  dánok,  hollandok,
amerikaiak,  angolok,  norvégek, franciák, stb.) sokkal inkább érdeklődtek a
szekcióülések  és  általában  az  egész  rendezvény  iránt.  [92] A források
vizsgálata  alapján  tehát  elmondható,  hogy  bár a századelőre kétségkívül
jelen  volt  a  magyar  közéletben  több  olyan csoportosulás, amelyek a női
választójogért is harcoltak, ez nem volt igazán tömegigény, és nem tartozott
hozzá  olyan  szorosan a magyar társadalom, a közvélemény gondolatvilágához,
mint Angliában vagy Amerikában.

   1918-ban  az  I.  néptörvény kimondta, hogy a nők akkor választhatnak, ha
valamely  hazai  élő  nyelven  írni  és  olvasni  tudnak,  ha 24. életévüket
betöltötték,  és  legalább  6  éve  magyar  állampolgárok (1. paragrafus). A
választói   jog   automatikusan   a   választhatóságot   is  jelentette  (2.
paragrafus).   A   magyar   nők   teljes  választójogának  első  megadása  a
Tanácsköztársaság  idejére  esett:  1919. április 2.-től minden 18. életévét
betöltött  férfi és nő szavazati joggal bírt. 1919 után azonban eme jogaikat
újra korlátozták, és az 1925:XXVI. [93] illetve az 1938:XIX. törvény szigorú
megszorításokkal  élt  a  női  (és  férfi) választójog tekintetében. (Kovács
Judit kutatásai szerint azonban még a választásra jogosult nők közül is csak
kevesen   éltek   e  jogukkal  a  20-as,  30-as  években,  [94]  amely  tény
alátámasztja a századelőre vonatkozó fentebbi megállapításainkat a kérdéssel
kapcsolatos viszonylagos érdektelenség vonatkozásában.)
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező