1. Elsődleges és másodlagos források
Az a történész, aki a nők történetével foglalkozik, meglehetősen nagy
nehézségekbe ütközik kutatásai során. A nők életmódjára, társadalmi
helyzetére, szerepeire utaló írásos források tartalmukat és mennyiségüket
tekintve egyenetlenek. A nőtörténeti kutatások kapcsán nem áll rendelkezésre
gazdag levéltári forrásanyag, a mai napig sem jól kidolgozottak a
kutatásmódszertani alapok, a tipológiai alapvetések. E témát illetően tehát
új utakat, korábban figyelmen kívül hagyott forrásokat, írásos és tárgyi
emlékeket kell keresni, és ezeket kell beilleszteni az egyes korokról,
földrajzi helyszínekről szóló történeti elemzések, leírások sorába.
A rendelkezésre álló elsődleges és másodlagos források általában férfiak
által íródtak, így szükségképpen a férfiak szükségleteiről és hozzáállásáról
tanúskodnak, és nem a nők valóságát tükrözik. Már a legrégebbi források
esetében is megfigyelhető az a polaritás, amely a nőértékelést jellemzi, ez
pedig nehézzé teszi annak feltárását, hogyan is éltek valójában egy-egy
korszak női. [1] Kutatásunk során nem csak azzal próbálkoztunk, hogy új
forrásokat tárjunk fel, hanem célul tűztük ki a régi források
újraértékelését is.
Az 1980-as, 90-es évek óta egyre több fórumon hangzik el az a történészi
álláspont, hogy a nők történetének vizsgálatához elengedhetetlen az
interdiszciplináris megközelítés. Miként például Claude Fohlen írja:
"Ha a nő alakja nehezen vagy egyáltalán nem emelkedik is ki a
történeti kutatások forrásanyagában, segítségünkre lehetnek a
szomszédos diszciplínák; a pszichológia, a szociológia, a
pedagógia, a társadalompszichológia, a politológia eredményei." [2]
A nőtörténeti kutatásokkal kapcsolatosan tehát nem áll már az a korábbi
vélekedés, mely szerint nincs elegendő forrásanyag a téma kutatásához.
Sokkal inkább helytálló az a megállapítás, hogy az értelmezés kritériumai
nem kellően kidolgozottak. Számos mű született az utóbbi időkben az Egyesült
Államokban és Európában is, melyek a kérdésfeltevés, az értelmezés, a
lehetséges elemzési módok problematikájával foglalkoznak. Joan W. Scott
például a nemet helyezte a történeti elemzések középpontjába [3]; Sandra
Harding, amerikai kutató pedig a "feminista módszerről" írt.
A felhasználható források rendkívül sokszínűek. Az írásos dokumentumok
egyik nagyon fontos csoportját jelentik a jogi forrásanyagok, melyek
valamennyi időszak vizsgálatakor sokat árulnak el a nők társadalmi
helyzetéről, megítéléséről (pl.: törvények, peres iratok, stb.). Szintén
lényegesek azok a politikai, filozófiai, teológiai, pedagógiai és egyéb
tárgyú művek, melyek szót ejtettek a nőkről. (Sőt, sok esetben az is
"vallomás" a kutató számára, ha az "emberekről" szóló írásokból hiányzik a
nő!)
A szépirodalmi mű is segítheti a nőtörténeti kutatásokat, az ókori
drámáktól a középkori verseken át az újabb kori regényekig.
Jól használhatók azok a levelek, naplók, memoárok, melyek vagy a
levéltárak családi gyűjteményeiben találhatóak [5] vagy nyomtatott formában
olvashatóak. [6]
Az írásos források sorából kiemelkednek még a sajtótermékek, melyek -
különösen a XVIII. század végétől kezdve - egész Európában egyre jelentősebb
mértékben nőkről és nőknek szóltak.
Tárgyi források is szóba jöhetnek, ha az egyes korok nőiről szeretnénk
véleményt alkotni. Egyrészt olyan képzőművészeti alkotások (festmények,
szobrok, kisplasztikák, stb.), melyek képet nyújtanak egy-egy időszak
divatjáról, szépségeszményéről, szokásairól, a korabeli női
elfoglaltságokról: gyereknevelésről, munkavégzésről, szórakozási formákról,
stb. (Magyar nyelven is megjelent számos olyan mű, melyekben egyes korszakok
nőábrázolásai láthatóak.) Sok régészeti lelet is forrásként használható a
nőtörténeti kutatások kapcsán. Egyrészt például a sírmellékletek, másrészt
egyéb feltárások nyomán előkerült használati tárgyak, ékszerek is sokat
elárulnak a nők életéről. Végezetül az eszközök felsorolásánál meg kell
említenünk azokat az orvosi - nőgyógyászati - műszereket, melyek a
gyermekszüléskor illetve a nők betegségei kapcsán voltak használatosak. [7]