Moldoványi Balázs:
''ÖTVEN ÉVES A MAGYAR ŰRKUTATÁSď0
Idén ünnepeljük hazánk űrkutatása kezdetének 50. évfordulóját. Bay Zoltán
és csoportja ugyanis 1946. február 6-án jutott eredményre a világhírűvé vált
holdradar kísérletében. Magyarország kis ország, tudományos eredményei
azonban világszerte jól ismertek, sőt jobban is, mint itthon. A fél
évszázados évforduló jó alkalom arra, hogy - terjedelmi okok miatt nagy
vonalakban ugyan, de - áttekintsük a magyar űrtörténelmet.
''1946 előttď0
Már 1946 előtt is dolgoztak olyan magyar, illetve magyar származású
tudósok, akik nemzetközi hírnévre tettek szert. Közülük hármat emelnénk ki.
A Nagyszebenben született Herman Oberth (1894-1989) volt az egyetlen az
űrkutatás úttörői közül, akinek megadatott, hogy álmai megvalósulását lássa.
A mai rakétatechnika elméletét Oberth dolgozta ki, igaz tőle függetlenül az
orosz Ciolkovszkij és az amerikai Goddard is hasonló eredményekre jutott.
Kármán Tódor (1881-1963) aerodinamikai és rakétatechnikai kutatásait
világszerte ismerik. 1944-ben alapította meg a Jet Propulsion Laboratory-t,
ő volt az első vezetője is. A Nemzetközi Asztronautikai Akadémia alapítója
és első elnöke nevét a Holdon és a Marson kráter őrzi.
Fonó Albert (1881-1972) a tolósugárhajtóművek és a sugárhajtás terén
végzett értékes munkát. A róla elnevezett érmet a Magyar Asztronautikai
Társaság az asztronautika területén végzett kiemelkedő munkásságot
végzetteknek adja.
''A holdradar kísérletď0
Fél évszázaddal ezelőtt, 1946. február 6-án az Egyesült Izzó tetejéről
magyar szakemberek radarvisszhangot kaptak a Holdról. Ettől a kísérlettől
számítják a magyar űrkutatás történetét. A csoport vezetője Bay Zoltán volt,
aki 1900. július 24-én született Gyulaváron. Már gyermekkorában motoszkált
benne a kérdés: ha felmászna a templomtorony tetejére és kinyújtaná a
karját, akkor vajon megtapogathatná-e a Holdat? Mindig fogékony volt az új
iránt, doktori disszertációját már atomfizikából írta, sőt egy kísérletet is
kidolgozott a megneto-optikai jelenségek vizsgálatára. Ennek megvalósítására
azonban Magyarországon nem volt lehetőség, ezért tanárai tanácsára Berlinbe
ment. Itt olyan fizikusok között dolgozhatott, mint Max Planck, Albert
Einstein, Erwin Schrödinger, Max von Laue, Niels Bohr vagy Werner
Heisenberg.
A négyéves berlini ösztöndíj után szegedi évek következtek. Az elméleti
fizikai tanszék élére került Magyarország legfiatalabb egyetemi tanáraként.
A harmincas években az Egyesült Izzó a hazai műszaki és tudományos kutatás
fellegvára volt. Aschner Lipót vezérigazgató kérésére 1936-ban Bay Zoltán
felkötözött Újpestre, sőt egy időben szakmai vezetője volt a gyárnak. Az
Egyesült Izzó adott pénzt oktatásra, tudományos kutatásokra is, noha ezek
nem hoztak anyagi hasznot rövid távon.
Támogatásukkal alakult meg pl. a Budapesti Műszaki Egyetemen az
atomfizikai tanszék is. Amikor hazánk Németország oldalán belépett a II.
Világháborúba, a Honvédelmi Minisztérium parancsba adta a feladatot: katonai
radart kell készíteni. Létrehozták a Bay-csoportot, tagjai - kb. negyvenen
lehettek - katonai felmentést kaptak. Mivel a németektől semmilyen szakmai
segítséget nem kaptak, ezért mindent maguknak kellett kifejleszteni. Ez
olyan jól sikerült, hogy a háború végén a János-hegyen felállított
berendezéssel Székesfehérvár térségéből érzékelték a repülőket.
1944 tavaszára eljutottak oda, hogy a rendelkezésre álló lehetőségekkel
nem tudták a radart, mint eszközt továbbfejleszteni. Új célokat kellett
keresni és ekkor jutott eszébe Bay Zoltánnak a gyermekkori álma. Ismerve
azonban a Föld-Hold távolságot, a kisugárzott energia távolságfüggőségét, a
berendezés paramétereit, kiderült, hogy az akkori technika szinte semmilyen
esélyt nem adott a sikeres megvalósítására. A távolság mintegy 400 ezer km,
a visszavert jel energiája pedig a távolság negyedik hatványának arányában
csökken, ezért menthetetlenül elmerül a zajban. Apró trükkökkel (rövidebb
hullámhossz, nagyobb tányér) sikerült valamit javítani, de ez együtt is
kevés volt a visszavert jelek "hallhatóvá" tételére. Bay rájött a
megoldásra. Többször kellett megismételni a kísérletet - legalább ezerszer -
és a kapott jeleket megőrizni, összegezni. Ehhez viszont legalább ötven
percig kellett tárolni az adatokat, amihez a megfelelő memóriarendszert is
ki kellett dolgozni. A bombázások miatt többször abbahagyták majd
újrakezdték a munkát. 1946 januárjában már mutatkoztak bíztató jelek és
február 6-ra bizonyossá vált, hogy célhoz értek. A romokból a Holdig értek.
Név szerint a következők végezték a mérést: Papp György, Simonyi Károly,
Pócza Jenő, Bodó Zoltán, Csiki Jenő, Tary László, Takács Lajos, Horváth
Tibor, és ifj. Bay Zoltán.
Munkájuk végső szakaszában jártak, amikor értesültek arról, hogy 1946.
január 10-én J. H. De Witt ezredes kutatócsoportja New Jersey-ben sikeres
holdradar kisérletet végzett. Az amerikai berendezés persze sokkal
fejlettebb volt, mivel az USA a negyvenes évek elején több, mint 100 millió
dollárt biztosított évente lokátorok fejlesztésére.
A magyar kísérlet két kérdésre adott választ. A mikrohullámok kijutnak-e
a világűrbe és, ha igen, akkor miként veri vissza ezeket a Hold? Ez a
próbálkozás egy új tudományágat, a radarcsillagászatot alapozta meg, melynek
ma gyakorlati haszna is van, gondoljunk csak a térképezésre,
erőforráskutatásra. A jelösszegzés módszere általánosan haszált elv lett.
Néhány évvel ezelőtt dr. Almár Iván és dr. Szeidl Béla közös javaslatot
nyújtott be a Nemzetközi Csillagászati Unióhoz, hogy Bay Zoltánról krátert
nevezzenek el a Holdon.
Sokan megkérdezték, nem kellett volna inkább a háború utáni újjáépítésben
részt venniük ezeknek a szakembereknek. A legfrappánsabb választ Simonyi
Károly, a kísérlet egyetlen ma is élő résztvevője adta meg. Az országot
nélkülünk is felépítették. Az újjáépítés hőseit hamar elfeledték, de Bay
Zoltán nevét 50 év után is ismerik.
''Az 50-es évektől a magyar űrhajósigď0
Hazánkban már az első szputnyik fellövése előtt is élénk érdeklődés
nyilvánult meg az űrkutatás iránt. 1956-ban alakult meg az Asztronautikai
Bizottság a Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat (a
későbbi TIT) keretein belül. 1959-ben a TIT-ből kiválva a Műszaki és
Természettudományi Egyesületek Szövetségében megalakult a Központi
Asztronautikai Szakosztály (KASZ). Tíz év óta Magyar Asztronautikai Társaság
néven (MANT) működik, melynek egyik helyi csoportja városunkban,
Székesfehérváron található.
1956-ban Magyarország hivatalosan is bejelentette, hogy részt vesz a
Nemzetközi Geofizikai Év tudományos programjában - többek között -
ionoszféra mérésekkel. Az ionoszféra-kutató nemzetközi hálózatot a magyar
fejlesztésű (BRG) IRX-típusú rendszerekkel építették ki. Az 1958-as brüszeli
világkiállításon a természettudományos eszközök kategóriájában nemzetközi
Grand Prix-vel jutalmazták ezt a berendezést.
Az ötvenes évek végétől a világűr jellemzőit és a felső légkör
tulajdonságait mérték a magyar szakemberek. Az eszközöket is itthon
fejlesztették ki. 1958-ban a Szovjet Tudományos Akadémia felkérésére az MTA
Csillagvizsgáló Intézete megkezdte a mesterséges holdak átvonulásának
vizuális megfigyelését. 1961-től a vizuális megfigyelések Baján, Budapesten,
Miskolcon és Szombathelyen folytatódtak. A a Posta Kísérleti Intézetében
rádiós műholdmegfigyeléseket kezdtek. 1962-től a felső légkör véltozásainak
megfigyelésére szerveződött nemzetközi program (INTEROBS) koordinátora
Magyarország volt.
Hazánkat 1959-ben felvették az IAF-be, 1962-ben pedig a COSPAR-ba.
1966-től a Budapesti Műszaki Egyetem Űrkutató Csoportja rádiós
műholdmegfigyeléssel, űreszközök elektronikájának és mechanikai
szerkezeteinek tervezésével foglalkozott, illetve foglalkozik ma is. Ez a
csoport vett részt az Interkozmosz-holdak Egységes Telemetriai Rendszerének
elkészítésében is.
Magyarország a többi szocialista országgal együtt 1967-ben írta alá az
Interkozmosz együttműködést. A kutatás fő iránya ezekben az években:
kozmikus fizika, kozmikus meteorológia, orvosbiológia, űtávközlés,
erőforráskutatás volt.
Hazánk a többi szocialista országgal együtt 1967-ben írta alá az
Interkozmosz együttműködést. Az Interkozmosz Tanács felügyelője a Magyar
Tudományos Akadémia volt. A kutatás fő iránya ezekben az években a kozmikus
fizika, kozmikus meteorológia, kozmikus orvosbiológia, űrtávközlés,
erőforrás kutatás volt. A magyar űrkutatás szervezése, koordinálása
kezdetben az Űrkutatási Kormánybizottság feladata volt. 1978-től az MTA
Interkozmosz Tanácsa vette át.
A magyar űrkutás fellegvára a Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI). Itt
készültek azok a több egymásra helyezett műanyag fóliából összeállított
mikrometeoritcsapdák, amelyek - mint az első magyar műszerek - 1970-ben a
Vertyikál-1 fedélzetén eljutottak a világűrbe. A továbbiakban tápegységeket,
részecskeanalizátorokat és sugárzásdetektorok stb. építettek hazánkban és
használtak a világűrben különböző műholdakon. Hazánk csatlakozott az
Interkozmosz geodéziai programjához is és pontos fotografikus, lézeres és
Doppler-megfigyeléseket hajtott végre geodéziai műholdakkal abból a célból,
hogy létrejöjjön egy egységes geodéziai alaphálózat. Az első erre
specializált intézet a Kozmikus Geodéziai Obszervatórium Penc mellett épült
fel és 1977 óta működik.
Az Interszputnyik űrtávközlési együttműködést 1971-ben írták alá a
szocialista országok műholdas távközlési kapcsolatának biztosítása végett.
Földi állomás hazánkban a Bakonyban, Taliándörögd közelében található.
''Magyar űrhajós a világűrbenď0
Az Interkozmosz együttműködés keretében lehetővé vált, hogy a tagországok
egy-egy képviselője is eljusson a világűrbe. A magyar űrhajóst 1977
májusától kezdték kiválogatni a vadászpilóták közül Kecskeméten a
Repülőorvosi Kutató és Vizsgáló Intézetben. A vizsgálatok eredményeképpen
négy főt választottak ki, akik közül ketten (Farkas Bertalan és Magyari
Béla) a Gagarin Űrhajós Kiképző Központban) végezték a további felkészülést
szovjet kollégáikkal együtt. Ketten (Elek László és Buczkó Imre) itthon
maradtak, "vésztartalékként". Végül a tervezetthez képest egy évvel később,
1980 május 26-án, a Szojuz 36 fedélzetén indult a világűrbe Farkas Bertalan,
az első és mindmáig egyetlen magyar űrhajós. Egyhetes programjukban több
magyar kísérleti programot is végrehajtottak, az egyik legnevezetesebb az
Interferon volt. Útjának más magyar vonatkozásai is voltak. A Dóza
kísérletben a Pillével mérték az űrhajósokat érő sugárzást. A Balatonnal az
űrhajósok szellemi munkavégző képességét vizsgálták. A magyar készítésű
élemiszerek nagyon ízlettek a vendéglátóknak.
A KFKI Pille nevű sugárdózismérője talán a legsikerültebb és legismertebb
berendezése az Intézetnek. (Főkonstruktőre Apáthy István.) Farkas Bertalanék
használták először a Szaljut-6-on, de Sally Ride jóvoltából repült a
Challenger űrrepülőgépen, továbbfejlesztett változata pedig most is működik
a Mir űrállomáson. Az amerikai űrrepülégép és az orosz Mir űrállomás közös
programjában is használták. A tervek szerint a nemzetközi űrállomás, az Alfa
szolgálati műszere lesz.
''1980-tól napjainkigď0
Talán a legnagyobb tudományos sikert, amihez a magyar szakemberek is
hozzájárultak a VEGA szonda hozta. A KFKI szakemberei a BME-vel
együttműködve elkészítették a Vénusz bolygót és Halley üstököst 1985-86-ban
vizsgáló űreszköz tv-elektronikáját és vezérlő számítógépét.
A Mir űrállomáson ma is használják a Mikroszvit számítógépes rendszert,
melyet magyar és szovjet szakemberek közösen fejlesztettek ki.
1988-ban indult a Fobosz-1 és -2 a Mars és holdja, a Phobos vizsgálatára.
A leszállóegység számítógépe, sugárzásanalizátor, részecskedetektor,
részecskespetrométer került a két szonda fedélzetére a magyar gyártmányú
műszerek közül. Sajnos mindkét Fobosz elveszett.
1992 óta működik az MTA Csillagászati Kutatóintézetében a NASA planetáris
adatbázisának európai alközpontja, mely a Naprendszer apróbb égitestjeinek
adatait tartalmazza. A Távérzékelési Központ 1993-ban egy munkaállomást
kapott az ESA-tól az ERS távérzékelési műhold adatainak feldolgozására. Már
a 80-as években is együttműködtünk a nyugati űrszervezetekkel. Az
Interkozmosz megszűnése után elsősorban az ESA-val, de a környező országok
mellett például Indiával is jó kapcsolatunk van.
A jelenlegi rendszerben három szervezet működik:
Magyar Űrkutatási Tanács: e testület dönt stratégiai kérdésekben és
koordinálja a magyar űrtevékernységet.
Űrkutatási Tudományos Tanács: Távlati elképzeléseket és javaslatokat
dolgoz ki, elbírálja a benyújtott pályázatokat, dönt a nemzetközi
kapcsolatokról.
Magyar Űrkutatási Iroda: irányatja az űrkutatásban résztvevő magyar
intézmények tevékenységét. Képviseli hazánkat az ENSZ Űrfórumán.
A jelenlegi irányelvek szerint főként nemzetközi együttműködések
keretében kell végrehajtani az űrprogramokat, egyedül az űrkutatási
eredményeken alapuló gyakorlati alkalmazások terén indít önálló programokat.
A fő irányok: a Föld vizsgálata a világűrből; űrfizika; űrélettan;
űrtávközlés; űrtechnika és űrtechnológia.
''A következő 50 évď0
Az első ötven év sikereinek köszönhetően ismerik és elismerik hazánk
szakembereit a világban. Ennek köszönhetően számítanak a magyarok
közreműködésére a következő évek, évtizedek programjaiban. A teljesség
igénye nélkül néhány példa. A novemberben induló Mars'96 szondára
plazmafizikai műszereket készítettünk. Részt vettünk az (egyik) Mars Rover
automatikus vezérlésének elkészítésében, igaz még nincs döntés, hogy
melyiket indítják. Szintén dolgoztak magyar szakemberek a Mars légkörét
vizsgáló - tervezett - ballon elkészítésében. Részt veszünk a Szaturnuszt
meglátogató Cassini programban, a nagy nemzetközi űrállomás, az Alfa néhány
berendezésének elkészítésében. A Pilléről már szóltunk, a miskolci
Űrkemencét pedig most tesztelik a NASA-nál. A 2008-ban indítandó Rosetta
nevű üstököskutató szonda is "vár" a magyar kutatókra. Ennél közelebbi az az
időpont (várhatóan 1997), amikor pályára áll az izraeli kooperációban
készülő MagyarSat műhold. Európa nagy részén és a közel-keleten 50-60 cm-es
antennákal lehet majd venni magyar rádió és tévéműsorokat.
Hazánkban jelenleg kb. 30 kutatóhelyen mintegy 200 ember dolgozik űrrel
kapcsolatos programokban a műholdas meteorológiától kezdve a műszerépítésen
és adatfeldolgozáson keresztül a távközlésig. Ez a szám mindenféle
összehasonlításban kicsinek számít, mégis jelentős eredményekkel
büszkélkedhetnek. Ezeket a kutatókat tárt karokkal várnák bármely nyugati
állam űrszervezeténél. A magyar űrkutatásért felelős vezetők pedig azért
érdemelnek dicséretet, hogy ezeket a szakembereket sikerült itthon tartani.
(Ellenkező példákat tucatszámra sorolhatnánk.) Reméljük így lesz ez a
következő ötven évben is.
''Felhasznált irodalom
Staar Gyula: Megszállottak, Typotex kiadó 1991
50 éves a magyar űrkutatás, Magyar Űrkutatási Iroda
Horváth András-Szabó Attila: Űrkutatás-űrhajózás
Guman István: Aki megérte álmai megvalósulását, Űr 1990/1
Űrhajózási Lexikon, Akadémiai Kiadó-Zrínyi Katonai Kiadó 1984
Űrkaleidoszkóp
Tófalvi Gyula: A hazai űrkutatás, Andromeda 1993/6
A Magyar Asztronautikai Társaság alapszabálya