iqdepo // Az ókori Mezopotámia: "a csillagászat szülőföldje" (Dimenzió #20)

             AZ ÓKORI MEZOPOTÁMIA: "A CSILLAGÁSZAT SZÜLŐFÖLDJE"

   Azok az ókori népek, amelyek fejlett csillagászati ismeretekkel és komoly
naptárral  rendelkeztek,  mind  nagy  folyók, folyamok mentén éltek (Tigris,
Eufrátesz,  Gangesz,  Nílus  stb.) Földjeiket e folyamok vizével öntözték. A
vízszint  évszakos  változásait  jól  kellett ismerniük, hogy a termékenyítő
áradások   idejét   előrejelezhessék.   Segítségül   az  égitestek  mozgását
használták   és   fejlett,   pontos  csillagászati  megfigyeléseken  alapuló
naptárakat   alkottak.   A  hajózás  és  a  kereskedelem  fejlődésével  mind
fontosabbá  vált  a tájékozódás, amely szintén csillagászati megfigyeléseket
igényelt.  A  harmadik ok, amiért e birodalmak csillagászati kultúrája magas
szintet  ért  el,  a  csillagjóslás volt. A régi korok embere természetesnek
tartotta,  hogy  az  égitestek  befolyásolják  a  földi  jelenségeket. Ezért
gondosan figyelték az eget és megpróbálták megjósolni a jövő eseményeit. Így
született  meg  -  talán  már a csillagászattal egy időben - a csillagjóslás
"tudománya".  Görögül asztrológiának nevezik és a komoly csillagászok mindig
is  a  csillagászat  (asztronómia)  vadhajtásának  tekintették. Tudományosan
megalapozatlan  mivolta  ellenére sokat köszönhetünk az asztrológiának, mert
az  égitestek  gondos  megfigyelése  során  rengeteg  adatot  halmozott fel,
amelyből a csillagászat aztán bőven meríthetett.

   A  Tigris  és  az  Eufrátesz  folyamok  öntözte  Mezopotámia  (Folyamköz)
népeinek  csillagászati  ismeretei  az  i.  e. XXX. századig nyúlnak vissza.
Csúcspontját  i.  e.  604-500  között  érte  el,  majd az i. e. I. században
hanyatlásnak indult. A csillagászat művelése csakúgy, mint a többi tudományé
papi  kiváltság  volt. Rengeteg megfgyelést végeztek, s ezzel ők teremtették
meg  a  tudományos  csillagászat  alapjait. Mezopotámia népei az időszámítás
szempontjából fontosabbnak tartották a Holdat, mint a Napot.

   A  Holdjárását  ezért  jól  ismerték  és fő időegységük a holdhónap volt.
Ebből  vettek  12-t,  amelyek  egyenként  30  naposak  voltak.  Ha a tavaszi
hónapban  nem  jött el a napéjegyenlőség napja, akkor alkalomszerűen egy 13.
szökőhónapot  iktattak  be.  Az  i.  e.  VI.  századtól  egy 19 éves ciklust
vezettek  be,  -  amelyben  12 év 12 hónapos, 7 pedig 13 hónapos volt. Ezzel
elérték,  hogy a ciklus kezdete és az éppen esedékes tavaszi napéjegyenlőség
időpontja egybeessék. Ez volt az ún. luniszoláris év, amely figyelembe vette
a Hold és a Nap járását is (luna = Hold, szol = Nap).

   Pontos  idő-  és  szögmérő  berendezéseik  voltak, amelyek segítségével a
holdhónap  hosszát  mindössze  0,7 másodperces eltéréssel határozták meg (29
nap, 12 óra, 44 perc, 3,5 másodperc a valóságos 29 nap, 12 óra, 44 perc, 2,8
másodperc  helyett.)  Az  i.  e. IV. században ez óriási eredménynek számít.
Megfigyelték  a  nap-  és  holdfogyatkozásokat.  A mezopotámiai csillagászat
egyik   legjelentősebb   teljesítménye,   hogy   megállapították  a  hasonló
fogyatkozások periodikus egymásutániságát is (Szárosz-ciklus = 18 év és 11,3
nap).  Ők  figyelték  meg először a nap látszólagos mozgását a Föld körül. A
tájékozódás   megkönnyítése   végett  a  nappályát  (ekliptikát)  12  részre
osztották  és  az  egyes  részeknek  nevet  is adtak. A felosztás alapját az
ekliptika  mentén  fénylő  csillagok  adták.  Így  születtek meg az állatövi
csillagképek,  amelyeket  a modern csillagászat is átvett: Kos, Bika, Ikrek,
Rák, Oroszlán, Szűz, Mérleg, Skorpió, Nyilas, Bak, Vízöntő, Halak.

   Hét  olyan égitestet ismertek, amelyek elmozdultak a csillagokhoz képest.
Különlegességüket fokozta nagy fényességük is. Megilletődöttségükben istenek
neveit  adományozták  nekik. A hét mozgó égitest: Nap, Hold, Merkúr, Vénusz,
Mars,  Jupiter,  Szaturnusz. Az utóbbi öt égitestet ők természetesen nem így
nevezték, hiszen ezek római elnevezések. Mindennap más-más istennek áldoztak
hétszintes  templomaikban,  a  zikkuratokban.  Ezen  felül  minden  istennek
felajánlottak   egy-egy   napot  az  életükből.  Amikor  már  minden  istent
kielégítettek,  újra  kezdték  az  egészet. Innen ered a mai naptárunkban is
meglévő  hétnapos  beosztás.  Az  egyes  napok  nevei sok nyelvben világosan
utalnak  származásukra:  például  Sunday = Nap-nap, Monday = Hold-nap stb. A
bolygók  mozgásáról  igen  pontos  táblázatokat  készítettek,  amelyekben  a
csillagászati  évkönyvek  őseit  tisztelhetjük.  A Vénusz megfigyelése során
rájöttek,  hogy  az  esti  és  a  hajnali  csillag  ugyanaz.  A nap kezdetét
napnyugtától  számították  és  i.  e.  1700-tól  24 egyenlő órára osztották.
Mezopotámia  földjén,  az  Asszír  Birodalomban  fejlődött  ki  a rendszeres
asztrológia.  Ez  i.  e.  800-700  körül  történt,  és  ezután még pontosabb
megfigyelések történtek.

   A  papok  valószínűleg tudták, hogy a Föld gömb alakú. Mivel a köznép ezt
nehezen  értette  volna  meg,  a  hivatalos  tanítások félgömb alakú Földről
beszéltek,  vagy hegyekkel övezett lapos tányérról, amelynek közepén Babilon
városa    áll.    A   Világmindenségről   alkotott   elképzeléseik   egészen
fantasztikusak voltak. Mezopotámiát gyakran úgy említik, mint a csillagászat
szülőföldjét.
Dimenzió #20

Csillagnézők

(csillagászattörténet, csillagászat, űrkutatás, fizika, asztrofizika)

Legnépszerűbb számunk

Legnépszerűbb cikkünk

Dimenziók
