iqdepo // A Lokális Halmaz (Dimenzió #20)

                              A LOKÁLIS HALMAZ

   A galaxisok nem egyenletesen elszórva találhatók a Világegyetemben, hanem
80-90%-uk  csoportokba  rendeződik, ezeket nevezzük galaxishalmazoknak. Az a
galaxishalmaz, melynek a Tejútrendszerünk is tagja, a Lokális Halmaz.

   A  Lokális  Halmazt  a  benne lévő galaxisok egymásra kifejtett kölcsönös
gravitációs  vonzó hatása tartja össze, így nem vesznek részt a Világegyetem
általános  kozmológiai  tágulásában.  A  rendszer  átmérője  5 millió fényév
körüli,  jelenleg  33  tagját  ismerjük,  a  teljes szám ennek az értéknek a
kétszerese  körül  lehet.  Ez  a  33 galaxis típusát és tömegét tekintve nem
egyforma.  A  Lokális Halmazt két hatalmas objektum uralja: Tejútrendszerünk
és  a  szabadszemmel is könnyen megpillantható Androméda-galaxis (M31). Ez a
halmaz  felépítésében  is  megfigyelhető: a többi galaxis nagy része ugyanis
ezek körül kering kísérőgalaxisokként.

   A  Tejútrendszerről  már  olvashattunk, vizsgáljuk most meg az M31-et. Az
Androméda-galaxis  a  Lokális  Halmaz  legnagyobb tagja, Tejútrendszerünkhöz
hasonlóan  spirális  galaxis.  Átmérője kb. másfélszerese a miénknek, tömege
pedig  mintegy  kétszerese.  A  Tejútrendszerrel  együtt  ennek  a két óriás
galaxisnak  a  gravitációs hatása dominál a rendszerben, melynek középpontja
kb.  félúton  van  a  két  galaxis  között.  A  Lokális Halmazban a harmadik
spirális  galaxis  az  M33  jelzésű,  ez  a  harmadik  legnehezebb  tagja  a
rendszernek.   Átmérője  azonban  csak  20  ezer  fényév,  tömege  tizede  a
Tejútrendszerének.  A többi galaxis között egy nagyobb elliptikust találunk,
az   M32-t,   a   "maradéknak"  pedig  fele  törpe  elliptikus,  fele  pedig
szabálytalan galaxis. Az ilyen törpegalaxisok csak néhány százezer csillagot
tartalmaznak,  azaz  csillagtartalomban  egy nagyobb gömbhalmaz is felveheti
velük  a  versenyt.  (Méretben  azonban  nagyobbak  a  gömbhalmazoknál,  így
centrumukban kisebb a csillagok sűrűsége.)

   Tejútrendszerünknek  11  kísérőgalaxisát  fedezték  fel  eddig, közülük a
legnagyobbak   a   Kis-   és   a   Nagy  Magellán-felhők,  mindkét  objektum
megfigyelhető  szabadszemmel a déli égen. A Nagy Magellán-felhő szabálytalan
galaxisként  van  kategorizálva,  bár spirális jellegű belső szerkezettel is
rendelkezik.  Távolsága  160 ezer fényév, tömege kb. 10 milliárd naptömeg. A
Kis  Magellán-felhő  távolsága  200  ezer  fényév, tömege mintegy 2 milliárd
naptömeg  körüli.  (Mindkét  Magellán-felhőnek bonyolult felépítése van, ezt
egyelőre  nehéz  pontosan  meghatározni.)  A valóságban csak egy-egy nagyobb
csomóját  képviselik  a Magellán-áramlásnak, amely egy 300 ezer fényévnél is
hosszabb,  átlagosan  15-30  ezer fényév széles gázfelhőkből és csillagokból
álló  szalag  a  déli  galaktikus  pólus  felett, helyzete közel merőleges a
Tejútrendszer   fősíkjára.   Az   áramlás   alakja  erősen  deformálódott  a
Tejútrendszer   és   a   Magellán-felhők  gravitációs  hatására.  Galaxisunk
valószínűleg befogta az ősi Magellán-galaxist, amikor az túl közel haladt el
mellette,  és  amióta  elkezdett körülöttünk keringeni, folyamatosan anyagot
szakítottunk  le  róla. Ezek alkotják a Magellán-áramlást, közülük sok felhő
nagysebességgel közeledik a Tejútrendszerhez. A Magellán-felhőket galaxisunk
egyébként   a   távoli  jövőben  el  is  fogja  nyelni,  anyaga  a  miénkkel
összekeveredik.  A  Magellán-felhők  gravitációs  hatása  némileg  torzít  a
Tejútrendszer  alakján.  Ennek  eredménye  szabadszemmel is megfigyelhető: a
nyári  és  a  téli  ég legfényesebb csillagai nem a Tejútban helyezkednek el
(Gould-öv).

   A  galaxisok  közötti  kölcsönhatások  egyébként  egyáltalán  nem ritkák.
Környezetünkben  a  galaxisoknak legalább 10%-a kölcsönható rendszer, többek
között  a  mi  Tejútrendszerünk  is.  A  kölcsönhatások  során többé-kevésbé
látványosan  eltorzítják  egymás alakját, közeli elhaladások alkalmával nagy
anyagtömegeket téphetnek le egymásról. "Frontális" ütközések esetén hatalmas
"csóvákat" lövellhetnek ki, és az eredetileg két külön csillagváros teljesen
összeolvadhat.   Ilyenkor  az  ütköző  galaxisok  csillagközi  anyaga  heves
csillagkeletkezés  színhelye  lesz,  gyakran  jönnek  létre óriási halmazok,
kivételes    esetekben    kialakulhat    két   egymással   szemben   keringő
csillaggeneráció   is.   Régebben,   a   Világegyetem  fiatalabb  korában  a
jelenleginél sokkal gyakoribbak voltak a kölcsönhatások - sőt akkoriban azok
a  csillagvárosok  számítottak  kivételesnek, amelyek éppen nem vettek részt
semmilyen vad kölcsönhatásban.

   Tejútrendszerünk   is   kölcsönható  galaxis.  Valószínűleg  egy  nagyobb
kölcsönhatás-sorozat  játszódott  le  mintegy  5  milliárd  évvel  ezelőtt a
Lokális  Halmazban.  Két galaxispár haladt át halmazunkon, melyek túlságosan
közel  kerültek  a  nagytömegű  Andromédához.  A  két  galaxispárból egy-egy
bezuhant   az   Andromédába,   míg   párjaik  nagysebességgel  kilökődtek  a
rendszerből.  (Az  egyik bezuhant és "emésztésnek" indult galaxis maradványa
lehet  az Androméda nemrég felfedezett kettős magjának egyik komponense.) Ez
a  két  kilövellt objektum lehet a Maffei-1 elliptikus és az IC 342 spirális
galaxis,  melyek  nagysebességgel  távolodnak  a  Lokális  Halmaztól.  A vad
kölcsönhatás   során   galaxis   "repeszek"   repültek   széjjel,  melyekből
Tejútrendszerünknek  is  kijutott - ezek lehetnek a Magellán-felhők és a Leo
I.  nevű  kísérőgalaxisunk.  Természetesen  az  imént  vázolt eseménysor még
megerősítésre szorul.
   A  Lokális Halmaz látható tömege kb. 650 milliárd naptömeg, ennek mintegy
70%-a  az  Andromédában  és  a  Tejútrendszerben  összpontosul. Amennyiben a
láthatatlan  anyagot is figyelembe vesszük, a valódi tömeg ennek az értéknek
kb. tízszerese lehet.

   A  Lokális  Halmaz  a  kisebb,  kevés galaxist tartalmazó ún. irreguláris
halmazok  közé  tartozik,  nincs  jelentős központi kondenzációja vagy óriás
domináns  galaxisa.  Vele  ellentétben  a  reguláris  halmazok  sokkal  több
galaxist  tartalmaznak,  nagyobb  a tömegük, centrumukban pedig galaxisokból
álló  sűrű  mag található. A középpontban gyakran egy rendkívül kiterjedt és
fényes  elliptikus  jellegű  óriásgalaxis  helyezkedik  el.  Az ilyen furcsa
galaxisoknak   a   tömege   30-50-szerese   is   lehet  Tejútrendszerünkének
(szuperóriás   diffúz   -   cD   -  galaxisok).  Gyakran  többszörös  maggal
rendelkeznek,  a  környezetükben  lévő kisebb galaxisokat bekebelezik. Ez az
osztályozás  természetesen  elég  durva,  sok  átmeneti és különböző sajátos
galaxishalmaz-típust  különböztethetünk  meg.  A  halmazok jellege és fényes
galaxisaik típusa között összefüggést lehet felfedezni. Míg a nagy, domináns
galaxisokkal  rendelkező halmazok fényesebb galaxisai főleg elliptikusak (E)
és  lentikulárisak  (S0), addig az ilyen domináns galaxisok nélküli halmazok
fényes  tagjai  főleg  spirálisok.  Egyelőre  nem  tudjuk,  hogy  a halmazok
galaxistartalma  milyen  folyamatok  révén  alakul  ki.  Valószínűleg fontos
szerepet  játszik  ebben  a  halmaz  anyagának  eredeti sűrűsége, és a tagok
közötti kölcsönhatások gyakorisága, ereje. A galaxishalmazok tagjainak száma
széles   skálán  változhat,  néhányszor  tíztől  több  ezerig  terjedhet.  A
Világegyetem  legnagyobb  gravitációsan  kötött  képződményei  - amelyek nem
vesznek  részt  az  általános  kozmológiai  tágulásban  - a rendkívül gazdag
reguláris halmazok, ezek átmérője 10-30 millió fényév.
Dimenzió #20

Csillagnézők

(csillagászattörténet, csillagászat, űrkutatás, fizika, asztrofizika)

Legnépszerűbb számunk

Legnépszerűbb cikkünk

Dimenziók
