PLANETÁRIS KÖDÖK
A planetáris ködök megnevezésüket kör alakú, bolygókoronghoz hasonló
megjelenésükről kapták. Átlagos tömegük 0,1-0,2 naptömeg, anyaguk átlagos
sűrűsége 10-20 g/cm3, tágulási sebességük néhányszor 10 km/s, élettartamuk
néhányszor 10 ezer év.
Amikor a csillag másodszor is fölfúvódik, jelentős lesz a
tömegvesztesége, amelynek mértéke a csillag jellemzőitől függ. A csillagszél
nagysága eleinte 10^-6 naptömeg körüli évente. A továbbiakban mennyisége
növekszik, a szél gyorsul, 10-20 km/s-os sebességgel évi 10^-4 naptömeg
áramlik már ki, ezt nevezik szuperszélnek. Ahogyan anyagot veszít a csillag,
egyre mélyebb és forróbb rétegei kerülnek a felszínre. Amikor a felszín
hőmérséklete 20 ezer K körülire nő, ionizálja, sugárzásra gerjeszti a
korábban kidobott gázt, és az körülötte láthatóvá válik. A későbbiekben a
csillag felületének hőmérséklete 100 ezer K fölé emelkedhet, ekkor már
csökken az anyagveszteség, az elszökő gáz sebessége azonban 1-4 ezer km/s is
lehet (ez a gyors szél). A csillag körüli gázanyagot a forró égitest
sugárzásra gerjeszti, világításra készteti. (Ennek az anyagnak az eloszlása
nem egyenletes: az egymást utolérő különböző sebességű csillagszelek sűrűbb
zónákat alakíthatnak ki.)
Planetáris ködöket kb. 0,5-7 naptömeg közötti kezdeti tömegű csillagok
hoznak létre. A köd alakja gyakran aszimmetrikus, amit több folyamat is
létrehozhat: az egyenlítői és a poláris vidékek egymáshoz viszonyított
egyenlőtlen anyagkidobása, kísérőcsillag hatása, mozgás a csillagközi térben
és kölcsönhatás annak anyagával.