NEPTUNUSZ
A Neptunusz a Naptól kifelé haladva az utolsó óriásbolygó. Átmérője 3,86
földátmérő, tömege 18,22 földtömeg. Kék színű gázóriás, sok tekintetben
belső társához az Uránuszhoz hasonlít. Tengelyforgása gyors, 15 óra körüli,
aminek következtében alakja lapult. Forgástengelye a keringési síkra
állított merőlegessel 28,8 fokos szöget zár be. Belső felépítése jelenlegi
ismereteink szerint nagyon hasonlít az Uránuszéra.
Légkör: Sokak szerint a Neptunusz a Naprendszer egyik legszebb égiteste.
A bolygóról készült felvételeken elsőként annak élénk kék színe tűnik a
szemünkbe. Ezt a felső légrétegek magas metántartalma hozza létre, amely
főleg a vörös fényt nyeli el, és a kéket, zöldet veri vissza. Kevesebb
hosszúláncú vegyület, azaz kevesebb szmog van a légkör felső részében, mint
az Uránusznál - ezért ilyen élénk a felhőzet színe. A szmog hiányát
valószínűleg erős függőleges légáramlások okozzák: az emelkedő gáztömegek
lehűlnek, jég kondenzálódik ki belőlük a környezetükben található anyagokra
(hosszúláncú vegyületekre), és azokat a mélybe húzzák. A Neptunusz légköre
differenciáltan rotál, belső társaihoz hasonlóan óriási légörvények láthatók
atmoszférájában. A Jupiter Nagy Vörös Foltjára emlékeztető képződmény a
Neptunusz Nagy Sötét Foltja, melynek mérete 16 ezer km körüli, de emellett
még sok hasonló légörvényet is megfigyeltünk. Feltűnő, rendkívül gyors
változásokat mutató fehér felhők is láthatók a légkörben. Ezek az ütköző
légtömegek határán jönnek létre, ahol a gyorsan emelkedő gázban jég
kondenzálódik ki, a süllyedéskor pedig felmelegszik és elpárolog.
Holdrendszer: A Neptunusz közelében hat kis szabálytalan alakú hold
kering, ezek átmérője 60-400 km közötti. Sötét objektumok, fényvisszaverő
képességük a Mars két holdjáéra emlékeztet, anyaguk a Neptunusz gyűrűinek
anyagához állhat közel. Ezután következik a Triton, majd a legkülső hold, a
Nereida. Ez utóbbi elég messze: átlagosan 5,5 millió km-re, elnyúlt pályán
kering a kék gázóriás körül, egy évenként megkerülve azt. Átmérője 340 km,
valószínűleg befogott égitest.
A Triton a Neptunusz legnagyobb kísérője és a Naprendszer hetedik
legnagyobb holdja. Átmérője 2720 km, hat nap alatt kerüli meg a Neptunuszt,
a többi holddal ellentétes, retrográd irányban. Pályahajlása 160 fokos,
valószínűleg ez is befogott égitest. Szilikátok, vízjég- és széntartalmú
anyagok építik fel, belső szerkezete differenciálódott. A felszín főleg
fagyott nitrogénből és metánból áll, ezenkívül szénmonoxidot, széndioxidot
és még számos szénhidrogén-vegyületet tartalmaz. Az egyenlítői övezetekről a
napfény hatására a metán- és a nitrogénjég elpárolog, a pólusokon pedig
kicsapódik, nagyméretű pólussapkát létrehozva. Légköre nagyon ritka, főleg
nitrogénből, valamint metánból és egyéb szénhidrogénekből áll, amelyek által
halvány rózsaszínes árnyalatú. Felszínén nagyméretű fagyott lávatavakat
találni, vulkanizmusa azonban eltér a földitől. Az itt található lávák olyan
anyagokból állnak, amelyek a víz fagyáspontja alatt is folyékonyak maradnak,
így kevés belső hő is elegendő a vulkanikus tevékenység kiváltására. (Ez a
többi óriásbolygó holdjaira is általánosítható.) Felszínén hosszú
repedéseket és sokszögletű töredezett régiókat is találni, amelyek
valószínűleg a láva felszín alatti mozgásának hatására alakultak ki. Feltűnő
képződmények továbbá a pólussapkákon megfigyelhető sötét sávok, melyek
gejzírek porlerakódásai lehetnek - ezek napjainkban is működnek a holdon.
Energiájukat a belsőből és/vagy a gyenge napfényből szerzik. A felszíni
áttetsző jégréteg átengedi a napsugarakat, amelyek mélyebben elnyelődnek, és
melegíteni kezdik az ott található anyagot. A gáznyomás fokozatosan nő, míg
végül áttöri a felszínt. A gejzír kitörése port is magával ragad, ami a
lassú tritoni légkörzés hatására a szélárnyékos irányban lerakódik, és
létrehozza a sötét sávokat.
A Neptunusz gyűrűrendszerének sajátos megjelenése van. A gyűrűk
összefüggő objektumoknak tűnnek, mint a többi óriásbolygónál, azonban
feltűnő csomók, vastagabb és vékonyabb szakaszok váltakoznak bennük. A
gyűrűk portartalma rendkívül nagy, így hátsó megvilágításban látszanak a
legjobban. (A sok por valójában egy lapos korongot formál a bolygó körül,
amely túlterjed a gyűrűrendszer határain.) A nagymennyiségű por magyarázata
a gyűrűt alkotó testek egymással történő ütközésében keresendő, ami
legjobban az Adams-gyűrűnél figyelhető meg. Ennél a gyűrűnél nem sokkal
beljebb kering a Galatea nevű hold. A kis égitestnek gravitációs hatása
hullámokat kelt a gyűrűben, amelyek a Galatea pályamenti sebességével
haladnak körbe. Mivel a hold közelebb van a Neptunuszhoz, mint a gyűrűk,
ezért gyorsabban kering azoknál. A hullámok így előre haladnak a gyűrűben az
anyagot megmozgatva, gyakori ütközéseket kiváltva. Itt is találhatunk
terelőholdakat: a hat belső hold közül négy a gyűrűk között kering. A gyűrűk
anyagában megfigyelt további szabálytalanságok még ismeretlen, az
eddigieknél kisebb terelőholdak, illetve nagyobb törmelékdarabok létére
utalnak.