iqdepo // Hold (Dimenzió #20)

HOLD

A Hold bolygónk egyetlen nagyméretű, természetes kísérője. Átmérője közel
negyede a Földének, így a Naprendszer hatodik legnagyobb holdja. Tömege
1,2%-a bolygónkénak. Átlagosan 27 földátmérőnyire kering bolygónk körül, 1
km/s-os sebességgel direkt irányban. 27,3 nap alatt tesz meg egy fordulatot,
ezt nevezik sziderikus keringési időnek. Tengelyforgási periódusa ugyancsak
27,3 nap, aminek következtében mindig ugyanazt az oldalát fordítja bolygónk
felé - ezt nevezik kötött tengelyforgásnak. A valóságban felületének
valamivel több mint felét tudjuk megfigyelni. Ennek egyik oka, hogy a Hold
pályasíkja 5 fokos szöget zár be az ekliptikával, a Föld pályasíkjával, így
időnként északi, időnként pedig déli pólusára látunk rá jobban - ez a
szélességi libráció. A Hold tengelyforgása egyenletes, de földközelben
gyorsabban, földtávolban pedig lassabban halad pályáján. Így néha előresiet,
máskor pedig kicsit lemarad, ezért néha keleti, néha nyugati oldalára látunk
rá jobban - ez a hosszúsági libráció. A Hold librációs mozgásának
következtében felszínének mintegy 59%-a figyelhető meg a Földről.

Kötött tengelyforgása csak a Földre vonatkoztatva áll fenn, a nappalok és
éjszakák természetesen a Holdon is váltakoznak. Egy holdi nap a 27,3 napos
tengelyforgási időnél valamivel hosszabb, mivel a Hold a Földdel együtt a
Nap körüli pályán halad - azaz a Nap elmozdulni látszik a háttércsillagokhoz
képest. Így ahhoz, hogy a Nap ismét deleljen a Hold egy adott helyéről
nézve, még 2,2 napnak kell eltelnie - ez a Hold szinodikus keringési ideje.
A Holdnak nincs saját fénye, a bolygókhoz hasonlóan a róla visszaverődő
napfény teszi láthatóvá. A felszínét borító anyag fényvisszaverő képessége
meglehetősen rossz, a ráeső fénynek átlagosan 7%-át veri vissza, hasonlóan
pl. a hamuhoz. Ennek ellenére, mivel elég közel van hozzánk, a második
legfényesebb objektum a Nap után. Újhold környékén - első negyed előtt és
utolsó negyed után - az ún. hamuszürke fényt figyelhetjük meg rajta. Ez az
árnyékos oldal enyhe derengése, amit a Földről a Holdra, onnan pedig ismét a
bolygónkra visszavert napfény hoz létre.

Belső szerkezet: A Hold több szempontból is aszimmetrikus égitest,
belseje differenciálódott. Tömegközéppontja 3 km-rel közelebb van a Földhöz,
mint geometriai középpontja, a kéreg vastagsága a Föld felőli oldalon 60 km
körüli, a túloldalon kb. kétszer ekkora. Magja valószínűleg olvadt
állapotban van, sugara 700 km körüli lehet.

Légkör: A Hold légköre rendkívül ritka, felszíni sűrűsége 10-20 g/cm3, a
földi exoszférával mérhető össze. Eddig hélium és argon, valamint kálium és
nátrium jelenlétét sikerült kimutatni benne. Ezeket az anyagokat részben a
bolygóközi térből fogja be, részben pedig a mikrometeorit-bombázás hatására
szabadulnak fel felszínéről. A légkör alakja leginkább egy üstököscsóvára
hasonlít: a Nap felőli oldalon kétszeres, az ellentétes oldalon pedig
nagyjából tízszeres holdátmérőig terjed ki. Jelentős atmoszféra hiányában
nagy a napi hőingás: a nappali oldalon +130 ºC-ig emelkedik a hőmérséklet,
majd éjszaka -160 ºC-ig süllyed. Mivel a talaj rossz hővezető, a hőingás
csak a legfelső fél méteres rétegre van hatással, ám itt erős aprító
tevékenységet fejt ki.

Felszín: A Hold szilárd felszínnel rendelkezik, melyet kráterek sűrűn
borítanak. Felszíne már szabad szemmel is két különböző területre bomlik: a
világosabb felföldekre (terra) és a sötétebb tengerekre (mare). A Föld
felőli oldalon a tengerek aránya 30%, míg a túloldalon csak 3%, az egész
felszínen 16,5%. A felföldek fényvisszaverő képessége a jobb, ezek
képviselik a Hold ősi kérgét. Alacsony vastartalmú anortozitos
összetételűek, magas földpát tartalmúak, alumíniumban és kalciumban
gazdagok. Eredetileg kristályos formában létezhettek, de a becsapódások
során sokszor darabolódtak és újra összeolvadtak, így breccsa alakban
találhatók. (Az anortozit földünkön nem túl gyakori ásvány. A Holdon
valószínűleg azért található nagy mennyiségben, mivel égi kísérőnkön a
környezet redukáló jellegű, hiányzik az ásványokat átalakító víz.) A kéreg
vastagsága néhányszor 10 km lehet, kora 4,5 milliárd év körüli.

A tengerek a felföldeknél sötétebb területek, nagyméretű becsapódásos
medencék talapzatát töltik ki. Nagy vastartalmú, kristályos szerkezetű
bazaltok, a felföldeknél nagyobb sűrűségű anyagok. A legnagyobb becsapódások
átszakították a kérget, és az így keletkezett sebhelyeken ömlött a felszínre
a láva, amely szétfolyt, kitöltötte a mélyedéseket. A tengerek területén
gravitációs anomáliákat lehet kimutatni, amelyet a bennük elhelyezkedő
nagytömegű és sűrűségű bazalt hoz létre. Ezeket masconoknak (mass
concentration) nevezik. Létük arra utal, hogy a medencék feltöltődése akkor
történt, amikor a holdkéreg már olyan szilárd volt, hogy nem jöhetett létre
izosztatikus kiegyenlítődés. A tengerek nem egyszerre keletkeztek, koruk
3,2-3,7 milliárd év közötti.

A felszín legfelső rétege a becsapódások, a napszél, a kozmikus sugárzás
és a hőingás hatására laza, kötőanyag nélküli törmelékké alakult - ez a
regolit. Vastagsága méteres, tízméteres nagyságrendű, a felföldeken
vastagabb. Legfelső néhány centiméteres rétege por finomságú, szemcséi
átlagosan 0,1-0,01 mm-esek. Ennek 25-30%-át üvegszerű gömbök alkotják,
amelyek a meteoritbecsapódások alkalmával megolvadt és szétfröccsent anyag
apró megfagyott cseppjei.

Medencék: Nagyméretű becsapódásos képződmények, feneküket sötét bazalt
borítja. A becsapódás alkalmával felszabadult energia gyakran több
koncentrikus gyűrűt alakított ki bennük. Ezek területén illetve
környezetükben található a becsapódáskor kirobbant anyagtörmelék takarója,
valamint az ekkor kirepült nagyobb testek által ütött másodlagos kráterek.

Kráterek: Becsapódásos képződmények, nagyságuk a cm-es mérettől egészen a
200 km-es átmérőig terjed. (Az ezeket kiváltó becsapódások kisebbek voltak a
medencéket létrehozóknál.)

Thalasszoidok: Medence nagyságú mélyedések a felföldek területén,
óriáskráterek. Méretük mare medencék nagyságrendjébe esik, fenekük azonban
világos színű kéreganyagból áll, főleg a Hold túloldalán fordulnak elő.
Létrejöttük oka, hogy a túloldalon vastagabb a kéreg, így a nagyobb
becsapódások közül csak kevés tudta azt átszakítani, és a magmát a felszínre
juttatni.

Sugársávok: A nagyobb, fiatal kráterekből sugárirányban szétágazó,
többszáz km hosszú keskeny sávok, amelyek minden útjukba eső formáción
áthaladnak. Általában világos árnyalatúak, csak magas napállásnál
figyelhetők meg. Létük egyelőre nem tisztázott, vagy a becsapódások által
kidobott anyagszemcsék alkotta vékony törmeléktakarók, vagy ugyancsak a
becsapódások által kidobott anyag formálta apró kráterek milliói.

Vulkanikus képződmények: Legnagyobbak a becsapódásos medencék
bazaltlávával feltöltött területei. Ezeken a helyeken nem alakultak ki
vulkanikus hegyek, a köpenyből feltörő lávák laposan szétfolytak a
mélyedésekben. Csak kis szintkülönbségek találhatók rajtuk: lépcsők,
lávafolyások frontvonalai. A medencéket feltöltő vulkanikus tevékenység kb.
3 milliárd évvel ezelőtt ért véget.

A felszínen lávafolyások nyomai is láthatók: völgyek, csatornák, amelyek
egykori lávaalagutak beomlott maradványai lehetnek. Akadnak szerkezeti
mozgásokra utaló rianások is, ezek valószínűleg holdrengések alkalmával
keletkeztek. (A Hold egyébként gyenge szeizmikus aktivitást mutat, a
rengések ritkán érik el a Richter-skála szerinti 3-as értéket. A
rengésfészkek átlagos mélysége 800-1200 km közötti.)

Az egykori vulkanikus tevékenység nyomait őrzik a dómok. Ezek
kilométeres, illetve kisebb, lapos, kúp alakú kiemelkedések, tetőaknával a
csúcsukon. A Hold napjainkra már vulkanikusan halott égitest. Egyes vidékein
időnként felfényléseket lehet megfigyelni, amelyek valószínűleg
gázfeltörések. Ezeket TLP (Transient Lunar Phenomena) rövidítéssel jelzik,
felszínformáló hatásuk elhanyagolható. A Hold egykori vulkanikus
tevékenységéről még napjainkban is heves viták folynak, általánosan
elfogadott álláspont nincsen.

A Hold keletkezését szintén nem ismerjük pontosan. Összetétele arra utal,
hogy a Naprendszer belső területén alakult ki, de különbözik bolygónk
összetételétől. Lehetséges, hogy a Földtől külön jött létre, és csak később
állt bolygónk körüli pályára. Ugyancsak elképzelhető, hogy a Földdel együtt,
annak környezetében keletkezett - azonban valamilyen inhomogén összeállás
során, amely eltérést hozott létre a két égitest anyagösszetételében.
Összeállása után a kezdeti és a radioaktív bomlás során felszabadult hőtől
belseje megolvadt és differenciálódott. Ekkor alakult ki a mag, a köpeny és
az anortozitos kéreg, amelyet a későbbiekben a nagy meteoritbecsapódások
néhol átszakítottak.

Dimenzió #20

Csillagnézők

(csillagászattörténet, csillagászat, űrkutatás, fizika, asztrofizika)

Legnépszerűbb számunk

Legnépszerűbb cikkünk

Dimenziók