MERKÚR
A Naphoz legközelebb keringő nagybolygó, átmérője mindössze 0,38
földátmérő, tömege 0,055 földtömeg. Erősen elnyúlt pályán kerüli meg a
Napot, napközel- és naptávolpontja közötti különbség átlagos naptávolságának
41%-át teszi ki. Tengelyforgási ideje pontosan kétharmada a keringési időnek
(direkt irányban), azaz míg kétszer kerüli meg a Napot, pontosan háromszor
fordul meg tengelye körül. Ezt a 2:3 arányú rezonanciát valószínűleg a Nap
árapályhatása hozta létre. A Földről nézve látszólag mindig a Nap közelében
tartózkodik, attól 22 foknál messzebb nem távolodik el az égen; a Holdhoz
hasonlóan fázisokat mutat.
Belső felépítés és légkör: átlagos sűrűsége 5,4 g/cm3, ami elég közel áll
a Föld átlagos sűrűségéhez. Mivel a tömege sokkal kisebb bolygónkénál, így
saját gravitációs tere hatására kevésbé van "összenyomva" - azaz valójában
több nehéz elem található egységnyi térfogatában, mint a Földében. Ez nagy,
fémes magjában is tükröződik, amelynek a bolygóhoz viszonyított mérete a
legnagyobb az összes bolygó között. Ennek sugara kb. 1800 km, jelenleg nem
tudni, hogy folyékony vagy szilárd állapotban van-e. A köpeny és kéreg
vastagsága együtt mintegy 650 km. Légköre rendkívül ritka, az a kevés gáz
amely körülötte található, főleg a napszél ionjaiból származik. Ezeket
gyenge mágneses terével befogja, és a felszínnel történő ütközés alkalmával
semlegesítődnek. Jelentős atmoszféra híján nagy a napi hőingás, napközben a
maximális hőmérséklet +430 ºC, éjszaka a minimális -170 ºC fok.
Felszín: A Merkúr felszínét sok kráter borítja. Ezek közül a legidősebbek
kb. 4 milliárd évesek, azaz felszíne nem őrizte meg az első félmilliárd
évben történt becsapódások nyomait. (A nagybolygók összeállása 4,6 milliárd
évvel ezelőtt történhetett meg.) Ennek oka a Merkúr kezdeti aktív
vulkanizmusa lehetett, amely eltörölte a legelső krátereket. A bolygó
összeállása után a radioaktív elemek bomlásától és a kezdeti hőtől
felmelegedett, ennek hatására sugara 7-9 km-el megnőtt. A tágulás során a
fiatal kéreg sok helyen felrepedezett, és a magma a felszínre tört, elöntve
és eltörölve a korábbi krátereket. Kis tömege miatt a radioaktív fűtőanyagok
mennyisége kevés volt, a bolygó a későbbiekben lassanként hűlni kezdett, és
a vulkanikus aktivitás fokozatosan alábbhagyott. A lassú hűlés során 1-2 km-
rel csökkent a Merkúr sugara, a kéreg magmacsatornái pedig fokozatosan
elzárultak - ma már valószínűleg nem működnek vulkánok az égitesten. Az
összehúzódás hatására kialakult gyűrődések megfigyelhetők a bolygó
felszínén.
A földi radarmegfigyelések az utóbbi években arra az eredményre vezettek,
hogy a Merkúr pólusai hósapkával rendelkeznek. A képződmények nem túl
nagyok, és anyaguk csak foltokban borítja a sarkok környékét. Felfedezésük a
bolygó felszínén uralkodó rendkívül magas nappali hőmérséklet miatt volt
váratlan. A Merkúr és a Nap erős gravitációs kapcsolata következtében a
bolygó forgástengelye merőleges pályasíkjára, azaz az egyenlítőről nézve a
Nap mindig a zenitben delel. Így a pólusok környékén a mélyebb kráterek
belsejébe nem jut közvetlen napfény, ott a hőmérséklet rendkívül alacsony
marad. A megfigyelések szerint vízjég 80 foknál magasabb szélességen
elhelyezkedő mély kráterek fenekén található - eredete egyelőre ismeretlen.