Árva-Tóth Zoltán:
(arva-toth_zoltan@s16.kibernet.hu)
CSILLAGHULLÁS
(http://www.nexus.hu/arva-toth)
Az ég felé fordított távcső mozdulatlanul állt a hűvös októberi
éjszakában. Állványra szerelt, hengeres fémteste pompás látványt nyújtott.
Sanyi hosszú percekig gyönyörködött benne; tűnődve figyelte a rajta alvó
csillagfényt. Már régen végzett az erre az estére tervezett
megfigyelésekkel, mégsem tudta rászánni magát, hogy búcsút intsen a
műszernek, és bemenjen a házba. Pedig Anna már kétszer is kiszólt neki:
- Sanyikám, hagyd már abba, még a végén megfázol!
Sanyinak azonban föl sem tűnt a mind csípősebbé váló hideg. Mint mindig,
most is elvarázsolta valami különös hangulat, ahogy ott állt a jól ismert
csillagképek alatt, kettesben a távcsövével. Gyerekkora óta ismerte ezt az
érzést: azóta, hogy Feri barátjával először lesték meg a Hold krátereit egy
kis orosz messzelátón keresztül. Sok év telt el azóta, de a csillagászat
iránti szenvedélye csak erősödött. Mostani teleszkópját maga építette hosszú
hónapok, évek munkájával. Mindennap órákat dolgozott rajta: tervrajzokat
készített, fúrt, faragott, esztergált, mesteremberekkel alkudozott, százszor
abbahagyta és százszor újrakezdte, míg végre fölállíthatta házának udvarán.
Mindezek után a távcső még korántsem volt készen, Sanyi azonban már most is
úgy gondolt rá, mint élete eddigi főművére.
Sóhajtott. Aztán erőt vett magán, összeszedte a szanaszét heverő
csillagtérképeket, egy utolsó pillantást vetett a műszerre, és belépett a
házba.
Kezével kitapogatta a villanykapcsolót. Felkattintotta, de semmi sem
történt. "Ezzel is kezdeni kéne már valamit." A gondolat csak átfutott az
agyán, a következő pillanatban már el is felejtette. Ügyetlen mozdulattal
lehuppant egy székre.
A konyhában volt. Sötétséghez szokott szeme minden megerőltetés nélkül ki
tudta venni a tárgyak körvonalait. A szűk kis helyiség legnagyobb részét az
étkezőasztal foglalta el, rajta piros-fehér kockás terítő - Anna gondosan
lesepert róla minden morzsát, mielőtt aludni ment -, körülötte három, jobb
napokat látott szék. Sanyival szemben állt a gáztűzhely. Három főzőlapja
közül csak egy működött, annak is néha perceket kellett rimánkodni, hogy
begyulladjon. Hányszor mondta Anna Sanyinak, hogy csináljon már vele
valamit, ne csak azt az átok távcsövet bütykölje naphosszat! Igaz, volt még
egy mikrohullámú sütőjük is, ott állt a tűzhely mellett a pulton; hanem azt
csak kegyeletből tartották meg: lehetett vagy nyolc-tíz éves - még az NDK-
ban gyártották -, és senki sem emlékezett rá, mikor lehelte ki a lelkét.
Sanyi egy darabig csendesen merengett magában, ujjai öntudatlan mozgással
szántották kócos haját. Harminckét éves volt, de a vele egykorú férfiak
jelentős részével ellentétben egyáltalán nem kopaszodott. Éppen
ellenkezőleg: üstöke sűrű volt, bozontos, és mindig fésületlen. Talán
valamivel rendezettebbnek hatott volna, ha nem hagyja ennyire megnőni, de
Sanyi rendre elfelejtett elmenni a borbélyhoz, noha Anna minden hónap elején
a kezébe nyomott egy ötszázast, hogy nyiratkozzék meg.
Föltápászkodott, és a hűtőszekrényhez lépett. Ahogy kinyitotta ajtaját,
arcára vetült a fény. Hosszúra nőtt, ritkás borostájával egy
geológusprofesszorba oltott ősember benyomását keltette. A hűtőben többféle
készétel sorakozott fóliával letakart lábasokban, ám Sanyi, rövid keresgélés
után, csak egy darabka zsírszalonnát vett ki. Vágott hozzá magának egy kis
erős paprikát, majd leült falatozni. Miután befejezte, a maradékot az
asztalon hagyva belépett a hálószobába.
Anna aludt. Világosbarna haja szétterült a párnán, szorosan ökölbe
szorított kezét a feje mellett tartotta, mint a kisbabák. Szája egyetlen
keskeny vonal volt csupán. Ez annyira jellemző lett rá az utóbbi időben,
hogy már föl sem tűnt Sanyinak.
Sanyi futó pillantást vetett a feleségére. Anna nem volt különösebben
szép nő, de kedves, finom rajzolatú arca mindenkiben rokonszenvet keltett,
aki csak látta. Egy hónapja múlt huszonkilenc éves, és Sanyi restelkedve
emlékeztette magát, hogy azóta sem vett neki ajándékot.
"Majd holnap pótolom" - gondolta, mielőtt elnyomta volna az álom.
* * *
Másnap borús idő volt egész nap, és estére sem tisztult ki az ég. Munka
után Sanyi hazasietett, hogy a teleszkópra szerelendő vezetőtávcső tervein
dolgozzék. Reggel még eszében volt előző esti fogadalma, de délutánra már
teljesen elfelejtette. Akkor sem jutott eszébe, amikor megérkezett Anna,
kezében több nehéz bevásárlószatyorral.
- Szia, drágám - szuszogott. Láthatólag kimerítette a cipekedés. Sanyi
mormogott valamit válaszul, de nem nézett föl a munkájából. Anna fáradtsága
ellenére vidáman csacsogott.
- Tudod, kivel találkoztam ma? - kérdezte. Aztán, hogy Sanyi nem reagált,
folytatta. - Klárival. Olyan régen láttuk egymást! Klári meg is volt sértve,
hogy időtlen idők óta feléjük sem nézünk.
Sanyi arrébb tolt egy rajzlapot, és egy másikon kezdett dolgozni.
- De tényleg, egyszer már elmehetnénk hozzájuk - beszélt tovább Anna. -
Régebben annyit jártunk össze, most meg már mióta nem voltunk sehol. Jaj, és
képzeld, vele volt a kislánya is. Láttad te már egyáltalán?
- Ühüm. - Sanyi rájött, hogy az egyik csavar semmiképpen sem fog elférni
ott, ahova tervezte.
- Nem is láttad! Pedig olyan aranyos! Alig múlt egy éves, és már beszél!
Te, ez a gyerek előbb tanult meg beszélni, mint járni!
Anna elemében volt. Úgy térült-fordult, mint egy balerina; szinte a föld
színe fölött lebegett.
- Klári olyan boldognak látszott! Az a csöppség meg irtó édesen tudja
mondani a magáét. - Anna száját csücsörítve gügyögni kezdett, aztán
fölkapott egy vekni kenyeret, és úgy ringatta, mintha pólyás baba volna.
- A gyerekek mind édesek - mondta Sanyi szórakozottan, és behúzott egy
vonalat. Ha ezt a vasat meghajlítja egy kicsit, talán mégis elfér az a
csavar.
- Ugye? - Anna letette a kenyeret, és odalibbent Sanyihoz. Játékosan
beletúrt a hajába. - Én is ezt mondom.
- Remek.
Anna közelebb simult hozzá.
- Szerinted mit csináljunk ma este?
Sanyi egy kissé eltolta magától, mert nem látta jól a rajzlapot.
- Ma este talán befejezem ezeknek a bilincseknek a terveit. Ezek fogják
tartani a vezetőtávcsövet.
Anna az arcához dörgölte arcát.
- Nem hagyhatnád azokat a csúnya bilincseket holnapra? - Hangja lágy volt
és kedves. - Az a távcső megvár.
- Nem lehet - rázta meg a fejét Sanyi. - Holnap jön Feri, és addigra
szeretnék végleges formát adni ennek az egésznek.
Anna elhúzódott tőle.
- Holnap jön Feri?
- Igen, és ugye megérted, hogy addigra szeretnék kész lenni? Ez nekem
nagyon fontos.
- Hát persze. - Anna sarkon fordult. - Feri roppant fontos.
* * *
Nagy robajjal felpattant az ajtó. Szikár, borvirágos orrú férfi viharzott
be rajta. Mosdatlan testének kipárolgása nikotin- és alkoholszaggal vegyült.
Agyongyűrött kockás inget viselt. Legtöbb gombja hiányzott, felfedve a
jövevény szőrös mellkasát. Az ing gallérján jól látható piszokcsík húzódott
végig.
- Szabadság, elvtárrrsak! - kurjantott jókedvűn, és meglengette a kezében
tartott kétliteres boroskannát.
- Szevasz, Ferikém! - köszöntötte Sanyi. Anna és ő a konyhában voltak.
Anna a reggeli maradékának eltüntetésével foglalatoskodott, Sanyi az
asztalnál ült, és a Meteor legújabb számát lapozgatta. - Miféle bor az?
- Jóféle - csapta le a kannát Feri. Nyugtalan szemének egy gyors
pillantásával végigmérte Annát, amit az asszony igyekezett nem észrevenni.
- Tablettás, mi?
- Naná - vigyorodott el Feri. - Az kell a májnak, igaz-e, virágom?
Anna nem nézett rá, jóllehet nyilvánvaló volt, hogy neki szól a kérdés.
- Na, Ferikém, megvannak a tervek! Most már csak neki kell gyürkőzni, és
újévre kész lesz az egész rendszer.
- Akkor aztán látástól vakulásig, vagy mit is mondok, vakulástól látásig
észlelni fogunk! - csapott az asztalra Feri.
Anna összerándult.
- Így van, onnantól kezdve mással sem foglalkozunk, csak csillagászattal!
- lelkendezett Sanyi is.
- Erre iszunk! - harsogta Feri. Sanyi azonnal benne volt.
- Asszony, hozz gyorsan két poharat!
Anna lecsapta a kezében lévő mosogatószivacsot, és bevágta maga mögött az
ajtót.
- Hát ennek meg mi baja? - nézett utána Feri. - Menstruál?
- Biztos - hagyta helyben Sanyi. - Na, kérlek szépen, ez a rendszer úgy
néz majd ki...
* * *
Sanyi a nappaliban ült, és laposvasakat válogatott az olvasólámpa
fényénél. A szoba többi részére félhomály borult. Hallotta, hogy Anna
bejött. Nem nézett föl, úgy mondta:
- Az a baj, hogy nincs megfelelő anyagom. Ezeket a bilincseket nem
csinálhatom meg akármiből.
Anna nem válaszolt. Sanyi megcsóválta a fejét.
- Vacak. Mind vacak. Manapság már semmi hasznáhatót nem gyártanak. De
talán apámnak lesz... hát te meg mit csinálsz?
Sanyi most vette észre, hogy Annánál egy bőrönd van, abba pakol
mindenféle ruhákat.
- Láthatod. - Anna egy pillanatra sem hagyta abba a rakodást.
- Abban a kofferben a nyári ruhák voltak, nem? Minek vetted most elő?
- Ne mondd, hogy nem érted.
Sanyi felhúzta a szemöldökét.
- Pedig tényleg nem.
Anna hangja csendes volt, mint mindig, Sanyi mégsem hallotta még
ilyennek.
- Elmegyek.
- Elm... hová?!
- Az ne érdekeljen. Te csak foglalkozz a távcsöveddel. Úgyis - az
aszszony hangja elcsuklott -, úgyis az a fontos.
Sanyi előbb a feleségére nézett, aztán az előtte heverő alkatrészekre,
majd vissza. Úgy festett, mint egy macska, amelyet egy lezárt kosárban
ismeretlen helyre vittek, és most engedtek ki.
- Persze, hogy fontos a távcső, de... Úgy érted, itthagysz?
- Pedzed már - mondta keserűen Anna.
- Azért, mert - Sanyi kétségbeesetten próbálta összeszedni a gondolatait
-, azért, mert megfeledkeztem a születésnapodról?
Anna hangja hitetlenkedőn csattant föl.
- A szüle... úristen, te tényleg ennyire nem érted?
- Nem. Mit kellene értenem?
- Sándor - most szólította először így -, te a nyomorult csillagaidon
kívül semmi mással sem törődsz!
- Ez nem igaz...
- Nézz körül! Rohad az életünk, te meg folyton a távcsöveddel babrálsz!
Mikor beszélgettünk utoljára egy jót? Mikor?
- Régebben te is szeretted a csillagokat - védekezett Sanyi. -
Emlékszel... emlékszel, órákat ültünk esténként a parkban, és az égboltot
bámultuk. Akkor még semmi bajod sem volt a csillagokkal.
Anna szándékosan megkeményített arcvonásai egy kissé meglágyultak.
- Akkor még voltak más vágyaid is. És akkor még rám is figyeltél.
Sanyi fölkelt, és át akarta ölelni Annát. Az asszony elhúzódott. A férfi
mélyen a szemébe nézett, és gyengéden megfogta a kezét.
- Igazad van. Többet kellene törődnöm veled. Meg az otthonunkkal is.
Ígérem, hogy holnap megjavítom a tűzhelyt. Ígérem, hogy veled is...
Bántó, éles hangon csörrent a telefon. Egy pillanatig mindketten a
készülékre meredtek. Sanyi bocsánatkérő pillantást vetett Annára és
fölemelte a kagylót.
- Tessék. Te vagy az, Ferikém? Nem, nem zavarsz, mondjad csak... aha...
Anna hitetlenkedve megcsóválta a fejét. Lehajolt, bezárta bőröndjét.
Dühösen szétmorzsolt egy könnycseppet a szeme sarkában. Aztán kifelé indult.
Az ajtóból még visszanézett. Sanyi teljesen belemerült a Ferivel folytatott
beszélgetésbe, és látnivaló volt, hogy mindent elfelejtett, ami az előbb
történt.
- Reménytelen - sóhajtotta Anna, és kilépett az éjszakába.