iqdepo // Terkán Lajos (1877-1940) (Dimenzió #20)

                          TERKÁN LAJOS (1877-1940)

   A  székesfehérvári  belvárosi plébánia 1877. évi születési (keresztelési)
anyakönyve 148. sz. bejegyzésének tanúsága szerint a Palotaváros 95-ös számú
házában,  a  Selyem  utcában,  április 26-án fiúgyermek látott napvilágot. A
csecsemőt Lasits János asztalos és Juhász Terézia közreműködésével még aznap
a   római   katolikus   egyház   szertartása  szerint  Lajos  névre  meg  is
keresztelték.

   Az  eléggé  későn érkezett - s abban a korban még inkább késeinek számító
kisfiú   édesapja,   Terkán  Sándor  (1832,  Székesfehérvár),  foglalkozását
tekintve  csapó [1] kisiparos ekkor 45, édesanyja (1840, Székesfehérvár, sz.
Lasits  Julianna) 37 éves volt. Testvérei; Ferenc 1864-ben, István 1866-ban,
Erzsébet  pedig  1868-ban  születtek.  A  család  a  mai  számozási rendszer
szerint [2] a Selyem utca 19-es számú házának harmadik lakásában szorongott,
amely egy földes szobából és egy hasonló konyhából állt.

   Terkán   Sándor   érettségizett   ember   volt,   ami  az  akkori  időben
ritkaságszámba  ment.  Lajost  1884-ben  a  csupán  néhány házzal odébb levő
Palotavárosi Vegyes Népiskolába iratta be.

   A   tanúbizonyságok  szerint  jól  tanuló  fiút  érdemesnek  tűnt  tovább
taníttatni.  Így  került  1888-ban a Cisterci Rend Székesfehérvári Katolikus
Főgimnáziumába. Akkoriban a "házfőnök" Pallér Kelemen főgimnáziumi igazgató,
Székesfehérvár  szabad  királyi  város  törvényhatósági  bizottságának,  s a
királyi   magyar  természettudományi  társulatnak  rendes,  és  a  katolikus
néptanítók székesfehérvári egyesületének tiszteletbeli tagja volt.

   A  fiatal  Terkán  Lajos  az  erős  iskolában nagyon jó alapokat kapott a
későbbi tanulmányaihoz, de itt már nem tartozott a kitűnők közé. Énekből nem
jeleskedett, s felnőtt korában sem szerette a zenét. Nagyon nehezen törődött
bele, hogy lánya a zongoraművész pályát választotta.

   A  család közben Győrbe költözött, s így a gimnázium felső négy osztályát
Győrben,  a  bencéseknél járta ki. A gimnáziumban kiváló matematikus hírében
állt  -  hála  a  nagyszerű fehérvári indításnak. Szorgalmára jellemző volt,
hogy   a   nyári   szünetben   már  előre  megoldotta  matematika  tankönyve
feladatgyűjteményének  példáit,  úgy  kezdte  el  az  új tanévet. Gimnáziumi
tanulmányainak  elvégzése után Budapestre került. Minden vágya az volt, hogy
tovább   tanulhasson.   Matematika-fizika   szakos   tanárnak  készült,  így
beiratkozott  a  Pázmány Péter Tudományegyetemre. A tandíjat maga teremtette
elő:  tanítványaival  taníttatta  ki  magát. Az egyetemen nagy érdeklődéssel
hallgatta   Kövesligethy  Radónak,  a  "Cosmographiai  Intézet"  vezetőjének
lebilincselő   előadásait.   (A  Cosmographiai  Intézet  a  csillagászat,  a
geofizika,  azaz  a földmágneses és földrengéstani tárgykörök összevonásából
alakult.)  A  matematika  továbbra  is  fő  erőssége maradt. Ha valakinek az
egyetemen  nem  sikerült  megoldania  valamely  integrálási  problémát, vagy
differenciálegyenletet, akkor az rendszerint Terkántól, vagy Kövesligethytől
-   aki   szintén  kiváló  matematikai  képességekkel  rendelkezett  -  kért
segítséget, vagy tanácsot.

   Tanári  diplomáját  1900-ban  kapta  kézhez.  Rövid ideig a Meteorológiai
Intézetben  dolgozott,  kalkulátori  beosztásban, de még ugyanabban az évben
elfogadta  Konkoly-Thege  Miklós  meghívását,  s betöltötte a Magyar Királyi
Konkoly-alapítványú  Astrophysikai  Observatórium másodadjunktusi állását. A
főként  elméleti  érdeklődésű  ifjú  Terkán  szakmailag  elsőrendű alapokkal
rendelkezett, de nagy lendülettel vetette be magát az észlelő munkába is. Jó
szemű,  szorgalmas  megfigyelőnek  bizonyult.  Az  1901. szept. 19. és 1903.
január  2.  közötti, az intézet ékfotométerével megindult munkák során a 425
megfigyelés  közül  175-öt  ő végzett el, miközben 1901 októberében egy éves
katonai szolgálatra is behívták.

   Terkán  tudományos  pályafutását  az  első  világháború  kitörése derékba
törte.  1914-ben  be kellett vonulnia katonának. A szerb harctérre került, s
1918-ig csupán két ízben kapott szabadságot. Mivel a harctéren csillagászati
megfigyelések  végzésére  természetesen nem volt lehetősége, szabad idejében
visszatért  a  matematikához.  Foglalkozott  többek  között  a  nagy  Fermat
tétellel is, s néhány konkrét esetben megoldást is talált.

   Katonának  is  vitéz  volt,  sok  kitüntetéssel  századosként szerelt le.
Leszerelése  után  felajánlották  neki,  hogy  őrnagyi  rangban  kinevezik a
hűvösvölgyi  kadettiskolába,  matematikát  oktatni,  s  még  lakást is kap a
fővárosban.  Ő  azonban  mégis  a  csillagászatot  választotta, s visszatért
Ógyallára.

   A Monarchia széthullásával Ógyalla azonban 1919-ben az újonnan megalakult
Csehszlovákiához    került,   s   a   csillagvizsgáló   elszigetelődött   az
anyaországtól.  A  távcsöveket, a műszereket és az értékes könyvtárat Terkán
és  Tass Antal 1920-ban átköltöztette Magyarországra. A fő feladat ezek után
egy  új  csillagvizsgáló  létrehozása  volt.  A  felépítendő  obszervatórium
számára   végül   is   a  Budapest  határában  emelkedő  Svábhegyen  (később
Szabadsághegy) jelölték ki a helyet.

   A  fiatal  Terkán  házaspár  a  nyarakat  rendszeresen  külföldön, főként
németországi csillagvizsgálókban töltötte. Ezeken a tanulmányutakon nem csak
ő  gazdagodott,  hanem  tapasztalataira  is kíváncsiak voltak a vendéglátók.
Tudását elismerték, megbecsülték, munkásságát nagyra értékelték.

   A  csillagászélet  azonban  nem  volt  leányálom.  Főként  télen  nem.  A
fogaskerekű  is csak napjában háromszor közlekedett, reggel 7-kor, du. 3-kor
és  este  7-kor.  Éveken át, míg a csillagvizsgáló szolgálati lakásai el nem
készültek,  hóban,  fagyban  egy kutyával és egy furkósbottal a kezében járt
fel   Terkán   Lajos   a   Mátyás   király  útról  a  sok  kilométerre  levő
obszervatóriumba, hogy megfigyeléseit végezze. Amikor pedig a csillagászok -
családjukkal  együtt - felköltöztek a hegyre, a mindennapi élelem beszerzése
okozott gondot.

   A  helyzet  persze  a  háború  utáni években volt a legsúlyosabb. Mindent
jegyre  adtak,  s  Terkán  egy hátizsákkal járt a Nagycsarnokba bevásárolni.
Családját,   gyermekeit   nagyon   szerette.   Előfordult,  hogy  lekésve  a
fogaskerekűt,  egy  nagy görögdinnyével a kezében gyalogolt hazáig. A tartós
fogyasztási cikkeket hetente egy lovaskocsi vitte fel a hegyre. Hogy az élet
valamennyivel  könyebb  legyen,  Terkán  az  obszervatórium kertjében néhány
parcellát felásott, melyekben konyhakerti növényeket termesztett.

   Sok  szempontból  nehéz  élet  a  csillagász  élet,  hát még a csillagász
feleségének az élete. Terkánné gyakran panaszkodott, mesélte lánya:

        "Amikor  szép idő van, nem lehet sehova menni, mert a csillagász
     észlel.  Amikor  rossz  idő  van,  akkor meg azért nem lehet sehova
     menni. Szóval nagy lemondás kell egy csillagász feleségnek."

   Terkán  csak a tudománynak élt, a csillagászat volt a mindene. Gyermekeit
is  tudósnak szánta, és sokat kesergett, hogy vágya nem teljesült. Fia orvos
lett,  aminek  hasznosságát  később  belátta,  sőt méltányolta is. A szintén
kiváló  matematikai  képességekkel  rendelkező  lánya  inkább a zenei pályát
választotta,  mivel  akkoriban a nőknek nem sok babér termett a tudóspályán.
Ebbe  Terkán  az  utolsó  pillanatig  sem  tudott  belenyugodni. Konzervatív
gondolkodására  jellemző példa, hogy mikor - tulajdonképpen iskolai nyomásra
-  a  lánya  levágatta  a  haját,  s  az  akkori  divat szerint bubifrizurát
csináltatott magának, hetekig rá sem tudott nézni.

   Terkán  Lajos  közvetlen,  szívélyes,  jó  kedélyű,  emberszerető,  mégis
érdekes   egyéniség  volt.  Ógyallán  a  Népszövetség  elnökeként  a  falusi
iskolázatlan  embereket istápolta, ügyes-bajos dolgaikat segített elintézni.
Fogadónapján,  vasárnap  délelőttönként,  végtelen türelemmel foglalkozott a
problémájukkal  hozzá  fordulókkal, még ha családi perpatvarról is volt szó.
Tanítványai  szerették,  s  külön is szívesen foglalkozott egy-egy érdeklődő
diákjával.

   Terkán  csendes,  visszahúzódó,  szerény  életet  élt.  Napjai  jó részét
könyvei  között  töltötte.  A tudományt többre tartotta személyes érdekeinél
vagy  sérelmeinél. Az idős Konkoly és (akkor még) fiatal obszervátora között
mintegy  másfél évtizeden át tartó kiváló kapcsolat és együttműködés alakult
ki.   Az   egyébként   irónikus,   csípős   modorú  Konkoly  mindenkor  nagy
megbecsüléssel  emlegette  kiváló  munkatársát. Az ő megbecsülése jelentette
Terkánnak az elégtételt. Konkoly azonban 1916-ban elhunyt.

   A   szakma   pedig   hírhedt  volt  a  fúrásokról,  szakmai  irigységről,
féltékenységről.  Az  idősebb korában ért méltánytalan támadások Terkánt még
zárkózottabbá tették. Talán ezért is hanyatlott munkakedve, s amint tehette,
1935-ben   nyugdíjba   vonult,   és   leköltözött   a   Svábhegyről.   Mivel
megfigyeléseket  így  már  nem  állt  módjában  végezni,  ismét visszatért a
matematikához.  Idős  kora ellenére elkezdte tanulni a relativitáselméletet,
melyben  veje, s egykori tanítványa, a szintén csillagász végzettségű Kalmár
László [3] volt segítségére.

   Terkán  mélyen  vallásos  ember  volt.  Bensőséges  kapcsolatok  fűzték a
jezsuitákhoz.  Haláláig  a  jezsuita  papneveldében, a főiskolán matematikát
tanított.  Vasegészséges,  erős  fizikumú,  szívós  és teherbíró szervezetét
alattomos  kór támadta meg. Őt, aki a megfigyeléseket órákon át farkasordító
hidegben  végezve  még  csak  náthás sem volt soha, alig két hónap leforgása
alatt, 63 éves korában elvitte a rák. Végső búcsúztatása 1940. március 29-én
volt  a  Farkasréti  temetőben.  Nyughelye  az  új 16-os parcella 1. sorának
71-72-es dupla sírhelyén található.
Dimenzió #20

Csillagnézők

(csillagászattörténet, csillagászat, űrkutatás, fizika, asztrofizika)

Legnépszerűbb számunk

Legnépszerűbb cikkünk

Dimenziók
