Dimenzió #20

Csillagnézők

(csillagászattörténet, csillagászat, űrkutatás, fizika, asztrofizika)

                CSILLAGÁSZNŐK A XVI-XVIII. SZÁZADI EURÓPÁBAN

   A  következő  adataink  csillagászati  megfigyeléseket végző hölgyekről a
középkor  végéről  származnak.  Kopernikusz  műve,  az  1543-ban kiadott "De
revolutionibus  orbium  coelestium",  valódi fordulópont volt a csillagászat
történetében.  A  régi  görög  számításokat  felhasználva,  több  évtizednyi
vizsgálódás  és  töprengés  után a lengyel kanonok heliocentrikus világképet
írt  le,  és  ezzel  új  irányt szabott a csillagászati kutatásoknak. [14] A
reneszánsz  időszakában az új természettudományos eredményekkel a művelt nők
is  megismerkedhettek, bár ez a korszak - mely kétségkívül jelentős nőalakok
nevével  is  fémjelezhető  -  általánosságban  nem hozta el a nők képzésének
fellendülését.  Azok  az  előkelő  hölgyek,  akik tanulni vágytak, általában
önállóan  sajátították el a matematikai, csillagászati vagy egyéb tudományos
ismereteket.  Így  volt  ez  például Marie de Coste Blanche esetében is, aki
1566-ban Párizsban publikálta a "Nap és Föld természetéről" című művét. [15]

   Kopernikusz szellemében dolgozott az uraniborgi csillagdában Sophie Brahe
(1556  k.-1643),  a nagy csillagász, Tycho Brahe testvére. A hölgy fivérével
együtt  alapvető  jelentőségű  számításokat  végzett  a  bolygók  pályájának
kiszámítására  vonatkozóan,  amelyeket  később  Kepler  is felhasznált. [16]
Rajta   kívül  valószínűleg  sok,  mára  már  "elfelejtett"  nő  is  végzett
számításokat és megfigyeléseket ebben az időben.

   A következő évszázad, az újkor hajnala, több neves csillagásznőt is adott
Európának.  Marie Cunitz (1610-1664) századának híres lengyel csillagásznője
és  matematikusa  volt.  A  sziléziai  születésű  hölgy  ifjú korától kezdve
ismerkedett  a  tudományokkal, antik és modern nyelveket tanult, az orvoslás
történetével  foglalkozott,  de  leginkább  a  matematika  és a csillagászat
érdekelte.  Az orvostudományt és a csillagászatot Elias de Löwen tanította a
fiatal  lánynak,  aki  1630-ban  feleségül  vette  lelkes  tanitványát. [17]
Házastársakként   csillagászati  megfigyeléseket  és  méréseket  végeztek  a
bolygók  mozgására  vonatkozóan.  A dán Longomontanus táblázatait használták
segédeszközként,  melyekről  azonban bebizonyosodott, hogy megbízhatatlanok.
Cunitz  és  férje  ezért  Kepler  tábláihoz  fordultak, és ezek segítségével
próbálták  tökéletesíteni  saját  számításaikat.  Szűkös anyagi lehetőségeik
azonban  nem  tették  lehetővé  számukra  a  szükséges  vizsgálati  eszközök
beszerzését,  így számolási műveleteik során többször is hibáztak. A 30 éves
háború  idején  Marie Cunitznak menekülnie kellett lengyel földről. 1650-ben
adták  ki  német és latin nyelven "Urania propitia" címmel első táblázatait,
mely művét III. Ferdinánd császárnak ajánlotta. [18]

   Lengyel  társnője,  Elisabeth  Korpmann  a XVII. század végén megpróbálta
megfigyelései   segítségével   pontosítani  Cunitz  táblázatait.  16  évesen
feleségül    ment    Danzig    városának    egyik    neves   rézmetszőjéhez,
Heveliushoz, [19] aki szenvedélyes csillagász volt, és azon fáradozott, hogy
új  csillagkatalógust  állítson össze, és felülvizsgálja Kepler táblázatait.
Háza  tetején  csillagvizsgálót  is  épített,  és  -  miután három rézmetsző
segédje  is  meghalt  - kényszerűségből feleségét is bevonta a csillagászati
vizsgálódásokba,  mialatt  ő  maga rézmetszéssel kellett, hogy foglalkozzon.
Elisabeth  10  évig volt szorgalmas társa, amikor is 1679-ben a nagy tűzvész
alkalmával  megsemmisült  obszervatóriumuk,  és  benne  odaégett  valamennyi
feljegyzésük  is.  Férje  összetört emberként halt meg, a nőnek azonban volt
ereje ahhoz, hogy emlékezetből és újabb számítások alapján csillagkatalógust
állítson össze, melyben 1888 csillag pozícióját tüntette fel. [20]

   Kortársnője,  a  francia  Marguerite  de  la  Sabličre  (leánykori  nevén
Hessein)  (1630-1693)  évszázadának  szintén  ismert és elismert csillagásza
volt,  aki  korát  messze  megelőzve  tudományos  kutatásoknak  szentelte az
életét.  Már  ifjú  korában  érdeklődött  a  természettudományok  iránt,  és
folyamatosan  tanult.  Házasságkötése  (1654) és három gyermekének születése
sem  akadályozta  meg  abban, hogy csillagászati megfigyeléseket végezzen, s
bár  harminc éves koráig eredményeit nem tette közzé, mégis európai hírnévre
tett  szert.  [21]  Marguerite-et  olyan neves személyiségek látogatták meg,
mint  például Sobieski, a lengyel király vagy La Fontaine, a híres író, akik
csodálattal  adóztak  kutatásainak.  Nem  mindenki volt azonban a jóakarója.
Boileau,  a  XVII. század nagy hatású francia szatirikus költője a nők ellen
írott   művében   kigúnyolta  őt.  Sabličre-ről  szóló  soraival  azonban  -
akaratlanul  is  -  emléket  állított  az  éjszakai égboltot asztrolábiummal
fürkésző  nőnek,  aki  a  Jupiterrel  kapcsolatosan végzett megfigyeléseket.
Boileau  csak  azt  hangoztatta,  hogy az efféle foglalatosság tönkreteszi a
látást  és  sápasztja  az  arcot,  vagyis a női szépség megrontóját látta az
éjjeleken át tartó csillagászati vizsgálódásokban. XIV. Lajos francia király
2000  livre  kegydíjjal jutalmazta Marguerite-et idősebb korában, munkássága
elismeréseként (csakúgy, mint korábban Boileau-t!), a hölgy azonban továbbra
is dolgozott, élete végén gyógyíthatalan betegek ápolásának szentelte magát,
és közöttük is halt meg 1693-ban. [22]

   Szintén  francia  volt  az  évszázad  másik  nagy  francia női csillagász
egyénisége,  Jeanne Dumée, akinek az életéről kevesebb adattal rendelkezünk.
A  párizsi  születésű  nő  írt  egy  munkát,  melyben  Kopernikusz elméletét
magyarázta, és melyben védelmébe vette Galilei és Kopernikusz tanait. [23] E
munkát  ugyan  sohasem  nyomtatták  ki,  de  az  amszterdami "Tudósok Lapja"
1680-ban  hírt  adott Dumée érdekes kéziratáról, mely bizonyította, hogy egy
nő is képes lehet arra, hogy tanuljon. [24]

   A  század másik szülötte, Maria Clara Eimmart (1676-1707) az elsők között
volt  azok  sorában,  akik  megpróbálták  lerajzolni,  lefesteni  az  égbolt
objektumait  és  jelenségeit.  Festő apjától sokat tanult mind a művészetek,
mind  pedig  csillagászat vonatkozásában, és illusztrációkat készített annak
"Micrographia  Stellarum  Phases  Lunae  Ultra  300" című munkájához. Férje,
Johann  Heinrich  Müller  maga  is csillagászkodott, sőt ő lett e tudományág
tanára  Altorfban.  Maria  megfigyelései alapján üstökösöket, napfoltokat és
egyéb,   mozgást   és  változást  mutató  jelenségeket  festett,  véglegesen
megdöntve   Arisztotelész   "tökéletes   és   állandó   égbolt"-ról  vallott
nézeteit. [25]  E   fiatal   hölgy   azonban  rövid  életet  élt,  és  mások
teljesítették be életművét.

   Marie  Margaretha  Kirch  (született  Winkelmann) 1670 és 1720 között élt
német  csillagásznő  volt.  Panitz(sch)ban,  Lipcse  közelében  látta  meg a
napvilágot.  1692-től  lett  második  felesége Gottfried Kirchnek, a berlini
csillagásznak,  aki  Heveliussal  együtt  tanult.  A  férfi bevezette fiatal
feleségét  (sőt,  annak  három  lánytestvérét is!) a csillagászati kutatások
rejtelmeibe,  így Marie nem csak hitvese, de tanítványa és segítő munkatársa
is  lett  férjének.  1702  volt a csillagásznő pályájának egyik csúcspontja,
ebben  az évben ugyanis felfedezett egy üstököst. [26] A tudós világ azonban
nem ismerte el e felfedezését, és az üstököst sem nevezték el róla.

   1710-ben veszítette el férjét, de özvegy korában is folytatta matematikai
és  csillagászati  megfigyeléseit.  Leibniz a porosz udvarnál is bemutatta a
tudós  nőt,  ám  az  igazi  elismertséget nem kapta meg. Férje halála után -
annak  ellenére,  hogy  a német csillagászok kb. 14%-a nő volt ekkoriban - a
Berlini  Akadémia  nem  vette  fel  őt férje helyére naptárkészítőnek, pedig
korábban,   annak   betegsége   alatt,   mindvégig  ő  végezte  a  szükséges
számításokat és megfigyeléseket. [27]

   1709-ben  írt egy művet "A Nap, a Szaturnusz és a Vénusz együttállásáról"
címmel,  1713-ban  pedig a Jupiter és Szaturnusz helyzetéről, mely leginkább
csillagászati   számításokat  tartalmazott,  és  nem  az  akkoriban  divatos
megfigyeléseket.  Idősebbik  lánya,  Christine  Kirch (1696 k.-1782) maga is
foglalkozott    csillagászattal,    fia,   Christfried   pedig   a   Berlini
Csillagvizsgáló  igazgatójaként anyját is munkatársként foglalkoztatta. [28]
A  német  csillagásznő 1720-ban, Berlinben halt meg, kutatásait félbehagyva.
Számításait  leányai  rendszerezték  és foglalták össze a Berlini Tudományos
Akadémia Almanachja számára.

   Ebben  az  időben  született  Nicole-Reine Hortense Lepaute (Etable de la
Brière) (1723-1788), aki a felvilágosodás századának legkiemelkedőbb francia
csillagásznője   volt.   Több   más   tudóstársához  hasonlóan,  fizikai  és
matematikai  kutatásai  után  fordította  tekintetét  az ég felé. Édesapja a
spanyol király udvarához tartozott. A fiatal lány Jean-André Lepaute francia
királyi  órakészítő mesterhez ment feleségül 1758-ban. Eleinte az ifjú hölgy
az  ingamozgásokkal  foglalkozott, férje óratani értekezésében közzétette az
inga  hossza  és  a  lengés  közti  összefüggésekről szerzett tapasztalatait
(Traité  d' horlogerie; 1755). [29] Élete hátralévő részét is az jellemezte,
hogy  férfiak  mellett  végezte  kutatásait.  1759-ben például alkalmazta őt
Lalande,  a  Párizsi  Csillagvizsgáló  igazgatója.  Clairant  matematikussal
együtt az volt Lepaute asszony feladata, hogy határozza meg, milyen vonzerőt
gyakorol  a  Jupiter  és  a  Szaturnusz  a Halley által 1758-ra előrejelzett
(később  róla  elnevezett)  üstökösre.  Ebben az időben sokan kételkedtek az
előrejelzett   üstökös   létezésében,  ám  Hortense  és  munkatársai  hittek
Halleynek,  és  az  üstökös pályáját 1910-ig előre kiszámították. [30] A mai
technikai   segédeszközök  mellett  szinte  lehetetlen  elképzelnünk  azt  a
mérhetetlen  munkát  és  türelmet, amelyek szükségesek voltak e hosszantartó
számításokhoz.  Lalande  úgy  emlékezett  vissza  erre  az időszakra, hogy 6
hónapon  át  éjt nappallá téve egyfolytában számoltak, és nagyon fontos volt
az  odafigyelés és a pontosság, hiszen egy kis mérési-számolási tévedés akár
másfél  évszázadnyi  "elcsúszást" is eredményezhetett volna. [31] Az üstökös
azonban  alig  öt  héttel  az  előrejelzett  időpont  után  megjelent, és ez
fényesen  igazolta Lepaute és a többiek számításainak helyességét, a newtoni
alapozású tudomány győzelmét. [32]

   Egycsapásra  Lepaute  asszony munkáját is elismerték, neve tudós körökben
ismertté  vált.  Ezt  követően több kutatást is végzett - immár önállóan - a
napfogyatkozásokról  (1762,  1764)  és  a  Vénusz  mozgásaival kapcsolatosan
(1761),  mely  vizsgálódások  eredményeit a francia kormány ki is nyomtatta.
1759  és 1774 között Lalande-nak segített az "Idő megismerése" (Connaissance
des   Temps)   című,   évente   megjelenő   almanach   megírásában,   melyet
csillagászoknak   és   hajósoknak  állítottak  össze.  1774-től  1783-ig  az
"Ephemérides   des   mouvements   célestes"  hetedik  és  nyolcadik  kötetén
dolgozott,  mely  művében  a  Nappal,  Holddal  és  a bolygókkal kapcsolatos
számításai  szerepeltek,  1784  és  1792.  évre vonatkozóan. Lepaute asszony
látása  idős  korára  nagyon  megromlott, ez kutatásait is megnehezítette. E
kimagasló  tehetségű  és  szorgalmú,  ragyogó  szépségű nő emlékét őrzi az a
rózsa,  melyet  tiszteletére  Lepautia-nak  neveztek  el,  és amelyet később
Hortenziára kereszteltek, valamint egy Lepaute nevű holdkráter.

   E  nők  közül  szinte  mindegyikük esetében jól látható az, ami később, a
XVIII-XIX.  században  is gyakran megfigyelhető a csillagászattal foglalkozó
nők  életrajzát  vizsgálva.  Nevezetesen  az, hogy egy-egy férfi biztatására
kezdtek csillagászati megfigyeléseket végezni. Több dologgal is magyarázható
az,  hogy  hozzájuk  hasonlóan más nők is férjük, apjuk vagy fivérük mellett
dolgoztak.  Egy  magányos  nő  aligha kezdhetett volna egyedül csillagászati
kutatásokba,  hiszen  ehhez  a  szükséges ismereteken kívül pénze, eszközei,
tapasztalatai,  ismeretségi  köre  is hiányzott, és elegendő ideje sem volt.
Egy  olyan férfi mellett azonban, akivel együtt élt, könnyedén elindulhatott
a tudományok felé.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.