CSILLAGÁSZNŐK A XVI-XVIII. SZÁZADI EURÓPÁBAN A következő adataink csillagászati megfigyeléseket végző hölgyekről a középkor végéről származnak. Kopernikusz műve, az 1543-ban kiadott "De revolutionibus orbium coelestium", valódi fordulópont volt a csillagászat történetében. A régi görög számításokat felhasználva, több évtizednyi vizsgálódás és töprengés után a lengyel kanonok heliocentrikus világképet írt le, és ezzel új irányt szabott a csillagászati kutatásoknak. [14] A reneszánsz időszakában az új természettudományos eredményekkel a művelt nők is megismerkedhettek, bár ez a korszak - mely kétségkívül jelentős nőalakok nevével is fémjelezhető - általánosságban nem hozta el a nők képzésének fellendülését. Azok az előkelő hölgyek, akik tanulni vágytak, általában önállóan sajátították el a matematikai, csillagászati vagy egyéb tudományos ismereteket. Így volt ez például Marie de Coste Blanche esetében is, aki 1566-ban Párizsban publikálta a "Nap és Föld természetéről" című művét. [15] Kopernikusz szellemében dolgozott az uraniborgi csillagdában Sophie Brahe (1556 k.-1643), a nagy csillagász, Tycho Brahe testvére. A hölgy fivérével együtt alapvető jelentőségű számításokat végzett a bolygók pályájának kiszámítására vonatkozóan, amelyeket később Kepler is felhasznált. [16] Rajta kívül valószínűleg sok, mára már "elfelejtett" nő is végzett számításokat és megfigyeléseket ebben az időben. A következő évszázad, az újkor hajnala, több neves csillagásznőt is adott Európának. Marie Cunitz (1610-1664) századának híres lengyel csillagásznője és matematikusa volt. A sziléziai születésű hölgy ifjú korától kezdve ismerkedett a tudományokkal, antik és modern nyelveket tanult, az orvoslás történetével foglalkozott, de leginkább a matematika és a csillagászat érdekelte. Az orvostudományt és a csillagászatot Elias de Löwen tanította a fiatal lánynak, aki 1630-ban feleségül vette lelkes tanitványát. [17] Házastársakként csillagászati megfigyeléseket és méréseket végeztek a bolygók mozgására vonatkozóan. A dán Longomontanus táblázatait használták segédeszközként, melyekről azonban bebizonyosodott, hogy megbízhatatlanok. Cunitz és férje ezért Kepler tábláihoz fordultak, és ezek segítségével próbálták tökéletesíteni saját számításaikat. Szűkös anyagi lehetőségeik azonban nem tették lehetővé számukra a szükséges vizsgálati eszközök beszerzését, így számolási műveleteik során többször is hibáztak. A 30 éves háború idején Marie Cunitznak menekülnie kellett lengyel földről. 1650-ben adták ki német és latin nyelven "Urania propitia" címmel első táblázatait, mely művét III. Ferdinánd császárnak ajánlotta. [18] Lengyel társnője, Elisabeth Korpmann a XVII. század végén megpróbálta megfigyelései segítségével pontosítani Cunitz táblázatait. 16 évesen feleségül ment Danzig városának egyik neves rézmetszőjéhez, Heveliushoz, [19] aki szenvedélyes csillagász volt, és azon fáradozott, hogy új csillagkatalógust állítson össze, és felülvizsgálja Kepler táblázatait. Háza tetején csillagvizsgálót is épített, és - miután három rézmetsző segédje is meghalt - kényszerűségből feleségét is bevonta a csillagászati vizsgálódásokba, mialatt ő maga rézmetszéssel kellett, hogy foglalkozzon. Elisabeth 10 évig volt szorgalmas társa, amikor is 1679-ben a nagy tűzvész alkalmával megsemmisült obszervatóriumuk, és benne odaégett valamennyi feljegyzésük is. Férje összetört emberként halt meg, a nőnek azonban volt ereje ahhoz, hogy emlékezetből és újabb számítások alapján csillagkatalógust állítson össze, melyben 1888 csillag pozícióját tüntette fel. [20] Kortársnője, a francia Marguerite de la Sabličre (leánykori nevén Hessein) (1630-1693) évszázadának szintén ismert és elismert csillagásza volt, aki korát messze megelőzve tudományos kutatásoknak szentelte az életét. Már ifjú korában érdeklődött a természettudományok iránt, és folyamatosan tanult. Házasságkötése (1654) és három gyermekének születése sem akadályozta meg abban, hogy csillagászati megfigyeléseket végezzen, s bár harminc éves koráig eredményeit nem tette közzé, mégis európai hírnévre tett szert. [21] Marguerite-et olyan neves személyiségek látogatták meg, mint például Sobieski, a lengyel király vagy La Fontaine, a híres író, akik csodálattal adóztak kutatásainak. Nem mindenki volt azonban a jóakarója. Boileau, a XVII. század nagy hatású francia szatirikus költője a nők ellen írott művében kigúnyolta őt. Sabličre-ről szóló soraival azonban - akaratlanul is - emléket állított az éjszakai égboltot asztrolábiummal fürkésző nőnek, aki a Jupiterrel kapcsolatosan végzett megfigyeléseket. Boileau csak azt hangoztatta, hogy az efféle foglalatosság tönkreteszi a látást és sápasztja az arcot, vagyis a női szépség megrontóját látta az éjjeleken át tartó csillagászati vizsgálódásokban. XIV. Lajos francia király 2000 livre kegydíjjal jutalmazta Marguerite-et idősebb korában, munkássága elismeréseként (csakúgy, mint korábban Boileau-t!), a hölgy azonban továbbra is dolgozott, élete végén gyógyíthatalan betegek ápolásának szentelte magát, és közöttük is halt meg 1693-ban. [22] Szintén francia volt az évszázad másik nagy francia női csillagász egyénisége, Jeanne Dumée, akinek az életéről kevesebb adattal rendelkezünk. A párizsi születésű nő írt egy munkát, melyben Kopernikusz elméletét magyarázta, és melyben védelmébe vette Galilei és Kopernikusz tanait. [23] E munkát ugyan sohasem nyomtatták ki, de az amszterdami "Tudósok Lapja" 1680-ban hírt adott Dumée érdekes kéziratáról, mely bizonyította, hogy egy nő is képes lehet arra, hogy tanuljon. [24] A század másik szülötte, Maria Clara Eimmart (1676-1707) az elsők között volt azok sorában, akik megpróbálták lerajzolni, lefesteni az égbolt objektumait és jelenségeit. Festő apjától sokat tanult mind a művészetek, mind pedig csillagászat vonatkozásában, és illusztrációkat készített annak "Micrographia Stellarum Phases Lunae Ultra 300" című munkájához. Férje, Johann Heinrich Müller maga is csillagászkodott, sőt ő lett e tudományág tanára Altorfban. Maria megfigyelései alapján üstökösöket, napfoltokat és egyéb, mozgást és változást mutató jelenségeket festett, véglegesen megdöntve Arisztotelész "tökéletes és állandó égbolt"-ról vallott nézeteit. [25] E fiatal hölgy azonban rövid életet élt, és mások teljesítették be életművét. Marie Margaretha Kirch (született Winkelmann) 1670 és 1720 között élt német csillagásznő volt. Panitz(sch)ban, Lipcse közelében látta meg a napvilágot. 1692-től lett második felesége Gottfried Kirchnek, a berlini csillagásznak, aki Heveliussal együtt tanult. A férfi bevezette fiatal feleségét (sőt, annak három lánytestvérét is!) a csillagászati kutatások rejtelmeibe, így Marie nem csak hitvese, de tanítványa és segítő munkatársa is lett férjének. 1702 volt a csillagásznő pályájának egyik csúcspontja, ebben az évben ugyanis felfedezett egy üstököst. [26] A tudós világ azonban nem ismerte el e felfedezését, és az üstököst sem nevezték el róla. 1710-ben veszítette el férjét, de özvegy korában is folytatta matematikai és csillagászati megfigyeléseit. Leibniz a porosz udvarnál is bemutatta a tudós nőt, ám az igazi elismertséget nem kapta meg. Férje halála után - annak ellenére, hogy a német csillagászok kb. 14%-a nő volt ekkoriban - a Berlini Akadémia nem vette fel őt férje helyére naptárkészítőnek, pedig korábban, annak betegsége alatt, mindvégig ő végezte a szükséges számításokat és megfigyeléseket. [27] 1709-ben írt egy művet "A Nap, a Szaturnusz és a Vénusz együttállásáról" címmel, 1713-ban pedig a Jupiter és Szaturnusz helyzetéről, mely leginkább csillagászati számításokat tartalmazott, és nem az akkoriban divatos megfigyeléseket. Idősebbik lánya, Christine Kirch (1696 k.-1782) maga is foglalkozott csillagászattal, fia, Christfried pedig a Berlini Csillagvizsgáló igazgatójaként anyját is munkatársként foglalkoztatta. [28] A német csillagásznő 1720-ban, Berlinben halt meg, kutatásait félbehagyva. Számításait leányai rendszerezték és foglalták össze a Berlini Tudományos Akadémia Almanachja számára. Ebben az időben született Nicole-Reine Hortense Lepaute (Etable de la Brière) (1723-1788), aki a felvilágosodás századának legkiemelkedőbb francia csillagásznője volt. Több más tudóstársához hasonlóan, fizikai és matematikai kutatásai után fordította tekintetét az ég felé. Édesapja a spanyol király udvarához tartozott. A fiatal lány Jean-André Lepaute francia királyi órakészítő mesterhez ment feleségül 1758-ban. Eleinte az ifjú hölgy az ingamozgásokkal foglalkozott, férje óratani értekezésében közzétette az inga hossza és a lengés közti összefüggésekről szerzett tapasztalatait (Traité d' horlogerie; 1755). [29] Élete hátralévő részét is az jellemezte, hogy férfiak mellett végezte kutatásait. 1759-ben például alkalmazta őt Lalande, a Párizsi Csillagvizsgáló igazgatója. Clairant matematikussal együtt az volt Lepaute asszony feladata, hogy határozza meg, milyen vonzerőt gyakorol a Jupiter és a Szaturnusz a Halley által 1758-ra előrejelzett (később róla elnevezett) üstökösre. Ebben az időben sokan kételkedtek az előrejelzett üstökös létezésében, ám Hortense és munkatársai hittek Halleynek, és az üstökös pályáját 1910-ig előre kiszámították. [30] A mai technikai segédeszközök mellett szinte lehetetlen elképzelnünk azt a mérhetetlen munkát és türelmet, amelyek szükségesek voltak e hosszantartó számításokhoz. Lalande úgy emlékezett vissza erre az időszakra, hogy 6 hónapon át éjt nappallá téve egyfolytában számoltak, és nagyon fontos volt az odafigyelés és a pontosság, hiszen egy kis mérési-számolási tévedés akár másfél évszázadnyi "elcsúszást" is eredményezhetett volna. [31] Az üstökös azonban alig öt héttel az előrejelzett időpont után megjelent, és ez fényesen igazolta Lepaute és a többiek számításainak helyességét, a newtoni alapozású tudomány győzelmét. [32] Egycsapásra Lepaute asszony munkáját is elismerték, neve tudós körökben ismertté vált. Ezt követően több kutatást is végzett - immár önállóan - a napfogyatkozásokról (1762, 1764) és a Vénusz mozgásaival kapcsolatosan (1761), mely vizsgálódások eredményeit a francia kormány ki is nyomtatta. 1759 és 1774 között Lalande-nak segített az "Idő megismerése" (Connaissance des Temps) című, évente megjelenő almanach megírásában, melyet csillagászoknak és hajósoknak állítottak össze. 1774-től 1783-ig az "Ephemérides des mouvements célestes" hetedik és nyolcadik kötetén dolgozott, mely művében a Nappal, Holddal és a bolygókkal kapcsolatos számításai szerepeltek, 1784 és 1792. évre vonatkozóan. Lepaute asszony látása idős korára nagyon megromlott, ez kutatásait is megnehezítette. E kimagasló tehetségű és szorgalmú, ragyogó szépségű nő emlékét őrzi az a rózsa, melyet tiszteletére Lepautia-nak neveztek el, és amelyet később Hortenziára kereszteltek, valamint egy Lepaute nevű holdkráter. E nők közül szinte mindegyikük esetében jól látható az, ami később, a XVIII-XIX. században is gyakran megfigyelhető a csillagászattal foglalkozó nők életrajzát vizsgálva. Nevezetesen az, hogy egy-egy férfi biztatására kezdtek csillagászati megfigyeléseket végezni. Több dologgal is magyarázható az, hogy hozzájuk hasonlóan más nők is férjük, apjuk vagy fivérük mellett dolgoztak. Egy magányos nő aligha kezdhetett volna egyedül csillagászati kutatásokba, hiszen ehhez a szükséges ismereteken kívül pénze, eszközei, tapasztalatai, ismeretségi köre is hiányzott, és elegendő ideje sem volt. Egy olyan férfi mellett azonban, akivel együtt élt, könnyedén elindulhatott a tudományok felé.
Dimenziók
- #1 - Itt és most (Értekezés a térről és időről)
- #2 - Világ(egyetem)
- #10 - Álmodozók - Irodalmi antológia
- #11 - eLeVeN
- #12 - Mozaikok a nevelés történetéből
- #13 - Achilles Dent - a gondolkodó ember
- #14 - Y-akták - Tele Fiction Magazin
- #15 - Kábulatban
- #16 - Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)
- #17 - Antigravitációban
- #18 - Nem iskolás fokon...
- #19 - Gyermekszemlélet
- #20 - Csillagnézők
- #21 - Magyar nők a dualizmus korában
- #22 - MeGiNT eLeVeN
- #23 - Valahol kinn az űrben...
- #24 - Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -
- #25 - Az örökkévalóság pillanatai
- #26 - Gitta írásai - Kaderják Gitta
- #27 - Hó hull sóhajomra (Don-kanyar - Elveszve a végtelenben)
- #28 - Túl a horizonton - Egyedül vagyunk?
stag weekends in Budapest
