A CSILLAGÁSZAT REJTÉLYEI
A csillagászat szakirodalmát olvasók számos olyan, jelenleg
megoldhatatlannak tűnő rejtélyről értesülhettek, amelyre a legkorszerűbb
csillagászati eszközökkel - óriástávcsövekkel, műholdakkal, űrtávcsővel -
felszerelt kutatóintézetek és tudósok tízezrei találgatják a magyarázatot. A
szerző a következőkben ismerteti ezeket a rejtélyeket, és megpróbál rájuk
magyarázatot adni. Induljon hát expedíciónk most a csillagok birodalmába!
Íme azok a problémák, amelyekre a csillagászok ma nem találnak
magyarázatot:
- a mikrohullámú háttérsugárzás dipol jellege,
- a mikrohullámú háttérsugárzás intenzitásának csökkenése a Big Bang óta
eltelt idő alatt,
- az antianyag Big Bang utáni sorsa,
- az anyaguniverzum létrejöttét lehetővé tevő felfúvódás, a kvázi-
antianyag és az antigravitáció spontán létrejötte, mesterséges
előállításának lehetősége,
- a Big Bang 7-8 milliárd éves kora és egyes égitestek 15-35 milliárd
éves kora közötti ellentmondás,
- miért mérjük a Földről egyes távoli égitestekről eredő fény sebességét
fénysebességnél nagyobbnak,
- miért nagy teljesítményűek a szupernovák,
- a fekete lyukak fényre gyakorolt hatása.
A felsorolt csillagászati problémák részletes ismertetésére e könyv
terjedelmi korlátai miatt a szerzőnek nincs módja, ezért csak annyiban
foglalkozunk velük, amennyiben a könyv eredeti témájához kapcsolódnak. Ennek
ellenére az asztrofizikában tájékozott olvasók bizonyára érdeklődéssel
olvassák majd a következő fejezetet.
Vegyük tehát sorra a csillagászat problémáit és az általam matematikailag
és logikailag adott, megoldást jelentő válaszokat!
- A mikrohullámú háttérsugárzás dipol jellegéről egy korábbi fejezetben
már tájékozódhattak kedves olvasóim. Az előzőekhez ezért most csak annyit
teszek hozzá, hogy a COBE műhold mérési eredményei állapították meg ezt a
bizonyos dipol jelleget a csillagászok korábbi elméleteit halomra döntve.
Eddig ugyanis azt képzelték, hogy a 2,73 Kelvin-fokos mikrohullámú
háttérsugárzás nem más, mint a Big Bang-kor bekövetkezett, hatalmas robbanás
ma is észlelhető elektromágneses zaja. A jelenség felfedezéséért korábban
sűrűn potyogtak a Nobel-díjak, és a műhold méréséig mindenki már lezártnak
tekintette a kérdést. A dipol jelleget azonban semmivel sem tudták
indokolni, bár képzelhetjük, mennyi zavarba jött tudós próbálkozott
magyarázatával. Antigravitációs elméletem megadja a magyarázatot a
legkorrektebb matematikai leírással. Elméletem lényege, hogy a Big Bang-kor
keletkezett antianyag egyre táguló és anyagát elsugárzó gömbhéj formájában
veszi körül anyaguniverzumunkat. Mivel Földünk nem a középpontban van, hanem
az antianyaggömbhéj egy pontjához közelebb, ebből az irányból magasabb
hőmérsékletet mérünk, vagyis erősebb háttérsugárzást, mint az ellenkező
irányból.
A mai tudomány, mivel nem foglalkozott eleget sem a magyar
közmondásokkal, sem az antianyaggal, eddig fel sem tételezte, hogy
antianyaggömbhéj létezik. Azt viszont nagyon helytelenül feltételezte, hogy
egy évmilliárdokkal ezelőtt egy pontban, vagyis a Big Bang helyén történt
robbanás fénysebességgel minden irányba eltávozó, ezért a Földet már
régesrég elhagyó jeleinek utána lehet mérni. Ha egy már eltávozott
rádióhullámnak vagy fénynek utána lehetne mérni, vagyis vevőkészülékeinkkel
detektálni lehetne, akkor ezen az elven bármikor meghallgathatnánk a BBC
tegnapi vagy tíz évvel ezelőtti adását, és nézhetnénk a televízió által
harminc évvel ezelőtt sugárzott filmeket is anélkül, hogy újra műsorra
tűzték volna őket. E tudósok szerint nem kellene mást tennünk, csak
"utánamérni" ezeknek a már régen elsugárzott jeleknek.
A Big Bang helyéről indult, fénysebességgel haladó zaj tehát már rég
elhaladt Földünk mellett, sőt még akkor, amikor a Föld sem létezett. A
tudósok mit mértek meg akkor, visszavert jelet? De miről visszavertet?
- A mikrohullámú háttérsugárzás intenzitásának csökkenését mérésekkel
állapították meg, ez ugyanis nyomot hagyott az interplanetáris ködökben. A
csillagászok eddig azt tételezték fel, hogy az idő múlása és a rezgés
távolodása okozza a csökkenést, holott az én elméletem szerint az
antianyaggömbhéj távolodik. Az antianyaggömbhéj távolodási sebessége a Big
Bang-et követő pillanatokban volt a legnagyobb, mert ekkor volt a legnagyobb
az antianyag tömege, ezért antigravitációs terének ereje és ennek
időgyorsító hatása. Elméletem szerint azonban az antianyag nagyon hamar
elsugárzódik relatív tömegcsökkenése következtében, ezért az időgyorsító
hatás csökken, tehát az antianyaggömbhéj távolodási sebessége is egyre
csökken, de még mindig fénysebességhez közeli értékű.
- Az antianyag Big Bang utáni sorsával az előzőekben leírtak alapján a
kedves olvasók már megismerkedhettek. Az antianyag egy része a Big Bang-kor
az anyaggal találkozva azonnal energiává alakult, a többi pedig jelenleg is
gömbhéj formájában távolodik és - a már hivatkozott előző könyvben megadott
- két különböző módszerrel elvégzett számítás szerint is jelenleg körülbelül
8000-4.000.000 milliárd fényév távolságban van Földünktől. Az egyszerűbb
számítási módszert, amelyet egy általános iskolás is elvégezhet, a korábban
ismertetett kályhahasonlat alapján itt is megadjuk:
Ez az elméletem újabb méréssel is igazolható a már megmért dipol jellegen
kívül: a max. ponttól és a Föld haladási irányától bármerre mérve a mért
mikrohullámú jel sávszélességének az alacsonyabb frekvenciák felé kell
eltolódnia.
- Az anyaguniverzum létrejöttét lehetővé tevő felfúvódás oka már egyes új
csillagászati elméletek szerint is az, hogy az anyag egy időre
átalakulhatott antianyaggá (kvázi-antianyaggá), így létrejött
antigravitációs hatása pedig biztosította gyors szétterjedését és egyáltalán
a Big Bang létrejöttét. Miről van ugyanis szó? A Big Bang hatalmas feszítő
erejének hatására létrejött anyag és antianyag óriási indulósebességet
kapott. Az antianyaggal nincsen semmi gond, mert az előzőekben leírtak
szerint amúgy is gyorsan halad. Emlékezzünk a szerző által feltárt fizikai
törvényre: antigravitációs térben az idő gyorsabban telik. Tehát az s = v *
t képlet alapján az antianyag messze eltávolodott. Az anyagnak azonban nem
jött jól ez a hatalmas indulósebesség, mert Einstein általános
relativitáselmélete szerint a nagy sebesség hatására bekövetkezett óriási
relatív tömegnövekedése, ez megsokszorozta gravitációs hatását, tehát az
anyagrészek nagyon is visszakívánkoztak a kiindulási pontba. Előfordulhatott
volna, hogy a Big Bang a kezdeti próbálkozás után pillanatokon belül egy
hatalmas "zuttyban" végződik, így nem lenne ma senki, aki ezt a jelenséget
vizsgálhatná, és nem lennének ennek a könyvnek anyagatomokból felépülő
olvasói sem. De hát láthatjuk, hogy nem így történt, és ennek okát egyes
forradalmian merész csillagászok, valamint a szerző az előzőekben leírtakban
látja - vagyis abban, hogy az anyag egy időre át tudott alakulni kvázi-
antianyaggá. Ami pedig a természetben spontán létrejön, az többnyire
mesterségesen is előállítható: az ezzel kapcsolatos elméletet - a
szupravezetőben keringetett elektron tömegének megnövelésével -, a kedves
olvasók már ismerhetik.
- A Big Bang 7-8 milliárd éves kora a Hubble-teleszkóp néhány éve tett
megdöbbentő felfedezése, amely szintén sokkolta a csillagászokat. Ugyanis ők
legtöbbet talán az Univerzum korának megállapításával foglalkoztak, mert ez
további sok új csillagászati eredményre vezethet. További óriási fejtörést
jelent, hogy ha az Univerzum ennyire fiatal, akkor hogyan létezhetnek benne
15-35 milliárd éves csillagok. Egyes szakemberek már arra gondolnak, hátha
egy másik Big Bang-ből öröklött égitestek ezek, de ez nem jelent kielégítő
magyarázatot. Az én elméletem szerint igenis létezhetnek akár 11.000
milliárd éves égitestek is ugyanannak az egy Big Bang-nek a
következményeként, és az is feltételezhető, hogy nincs két egyforma korú
égitest az Univerzumban. Miről van ugyanis szó? A Big Bang-kor egyszerre
keletkezett ugyan minden anyag és az antianyag is, de mivel a belőlük
létrejött égitestek gravitációs ereje, illetve antigravitációs ereje más és
más, életkoruk Einstein általános relativitáselmélete és a szerző anti-
gravitációs elmélete értelmében nem lehet egyforma. Egyforma életkorúak csak
a teljesen azonos tömegű és azonos sorsú égitestek lehetnének (ez utóbbin
azt értem, hogy a Big Bang utáni kvázi-antianyagból mikor alakultak vissza
ismét anyaggá). A Big Bang eddig számított 12-20 milliárd éves kora helyett
mért értékre is magyarázat lehet, hogy a tudósok talán eddig azt sem vették
figyelembe, hogy ez az anyagmennyiség is körülbelül 250 ezer kilométer/sec.
sebességgel halad, ezért közelében az idő csak fele sebességel telik.
- Miért mérjük a Földről egyes távoli égitestek sebességét
fénysebességnél nagyobbnak? Ezek a csillagászati mérési eredmények minden
korábbinál is nagyobb zűrzavart okoztak a szépen fésült és gondosan egymásba
illesztett fizikai tételek és mérési eredmények között, valamint a
szakmájukat igazán szerető csillagászok fejében! Mégsem kozmológiai állandó
a fénysebesség? ˙˙˙
Halomra dől minden eddigi axióma és fizikai tétel? Nyugalom, uraim! Talán
megszűnik a csillagászok között támadt pánik, ha elolvassák a szerző előző
könyvét és az itt röviden leírtakat.
Elméletem szerint ugyanis a fénysebesség valóban kozmológiai állandó, és
az is marad. A c értéket nem lehet túllépni! A mérési eredmények oka az,
hogy eddig nem ismerték a szerző által felfedezett új fizikai törvényt,
amely a fénysebesség és az időtől függő fizikai mennyiségek időtelési
sebességtől függő relativitását mondja ki! E törvény lényege, hogy a mért
fizikai mennyiségek függenek a fizikai mennyiség keletkezési helyén levő
időtelési sebességtől (ottani gravitációtól/antigravitációtól) és a mérés
helyén levő időtelési sebességtől. A fénysebességre vonatkozó képlet tehát:
- Miért nagy fényteljesítményűek a szupernovák? Erre a kérdésre is az
előző pontban leírtak adják meg a választ, csak most a c, vagyis a
fénysebesség helyére E-t, vagyis energiát kell behelyettesíteni. A
szupernovák anyaga feltehetően kvázi-antianyaggá alakult, amelynek
időgyorsító antigravitációs terében zajlanak le a folyamatok, tehát az
ottani időegységre eső fényteljesítmény sokkal nagyobbnak látszik a Föld
lassúbb időtelési sebességű teréből nézve. Ugyanezen ok miatt mérünk erős
röntgensugárzást is, mert a frekvenciát is nagyobbnak mérjük, annyival
nagyobbnak, amennyivel nagyobb a szupernován az időtelés sebessége.
- A gravitációs vöröseltolódás is az eltérő időtelési sebességek
következménye elméletem alapján, mert nagy tömegű égitesteken eredő fény az
ottani lassú időtelési sebesség miatt alacsonyabb frekvenciával, vagyis a
vörös felé eltolódva észlelhető csak a kisebb gravitációs térerővel
rendelkező Földön.
- A fekete lyukak fényre gyakorolt hatása sem abban áll, mint amit S.
Hawking és a mai csillagászat állít. Szerintük ugyanis az erős gravitációs
térrel rendelkező égitestekről induló fényhullámok "elfáradnak", a fekete
lyuk óriási gravitációs ereje pedig visszahúzza vagy visszahajlítja ezeket a
fényhullámokat. Az én elméletem szerint azonban a fényhullámok a fizikai
törvények szerint rendben elindulnak, ám az ottani óriási gravitációs térben
igen kicsi időtelési sebesség miatt nagyon sokára érnek el bárhová, és ekkor
már nem is fényként, hanem csak alacsony frekvenciájú rádióhullámként
észlelhetők, ha egyáltalán észlelhetők. Az ilyen rádióhullámok szóródása
ugyanis már igen nagy, ezért a forrás helye sem állapítható meg pontosan.
- Adósak maradtunk még egy eddig fel nem vetett kérdéssel: mi okozza a
fényelhajlást? Einstein és a mai fizika elmélete szerint a nagy tömegű
anyagtestek gravitációs ereje e testek felé hajlítja a fénysugarakat. Az én
elméletem szerint nem a test tömege a döntő, hanem az időtelés sebessége,
amely a fotonokból álló fénysugarak anyagtest felé eső oldalán kisebb,
ellenkező oldalán nagyobb, és ezért kanyarodik a fény az égitest felé.
(Gondoljunk csak a két botkormányos, lánctalpas harckocsira). Amint azt
természetben végzett megfigyeléseim során megállapítottam, antigravitációs
tér esetén a fény az antigravitációs térrel rendelkező testtől elhajlik,
tehát ellenkezőleg viselkedik, mint gravitációs térben - jól magyarázható ez
a jelenség is a fénysugár két oldalán különböző időtelési sebességekkel, de
megmagyarázhatalan az antigravitációs "taszító" hatással, mert a foton az
egyedüli semleges részecske, amely anyag és antianyag esetén is ugyanúgy
viselkedik.
A szupravezető tekercs és az általa létrehozott antigravitációs tér
feltehetően nincsen csatolásban energiamérleg szempontjából környezetével,
tehát még a gravitációs térrel sem, ami érdekes fizikai tulajdonság.
Természetesen ezt pontos mérésekkel lehetne igazolni, de itt közölt új
elméletem feltehetően helytálló. Antigravitációs tér segítségével
felgyorsított t időtelési sebesség révén emiatt lehet sokkal kisebb
energiafelhasználással nagy s utat megtenni, mint a hagyományos v sebesség
növelésével, ami sok energiát igényel.