Dimenzió #20

Csillagnézők

(csillagászattörténet, csillagászat, űrkutatás, fizika, asztrofizika)

                          A CSILLAGÁSZAT REJTÉLYEI

   A    csillagászat    szakirodalmát   olvasók   számos   olyan,   jelenleg
megoldhatatlannak  tűnő  rejtélyről  értesülhettek,  amelyre a legkorszerűbb
csillagászati  eszközökkel  -  óriástávcsövekkel, műholdakkal, űrtávcsővel -
felszerelt kutatóintézetek és tudósok tízezrei találgatják a magyarázatot. A
szerző  a  következőkben  ismerteti ezeket a rejtélyeket, és megpróbál rájuk
magyarázatot adni. Induljon hát expedíciónk most a csillagok birodalmába!

   Íme   azok   a  problémák,  amelyekre  a  csillagászok  ma  nem  találnak
magyarázatot:

   - a  mikrohullámú háttérsugárzás dipol jellege,
   - a mikrohullámú háttérsugárzás intenzitásának csökkenése a Big Bang  óta
     eltelt idő alatt,
   - az antianyag Big Bang utáni sorsa,
   - az  anyaguniverzum  létrejöttét  lehetővé  tevő  felfúvódás,  a  kvázi-
     antianyag   és   az   antigravitáció  spontán  létrejötte,  mesterséges
     előállításának lehetősége,
   - a  Big  Bang  7-8  milliárd éves kora és egyes égitestek 15-35 milliárd
     éves kora közötti ellentmondás,
   - miért mérjük a Földről egyes távoli égitestekről eredő  fény sebességét
     fénysebességnél nagyobbnak,
   - miért nagy teljesítményűek a szupernovák,
   - a fekete lyukak fényre gyakorolt hatása.

   A  felsorolt  csillagászati  problémák  részletes  ismertetésére  e könyv
terjedelmi  korlátai  miatt  a  szerzőnek  nincs  módja, ezért csak annyiban
foglalkozunk velük, amennyiben a könyv eredeti témájához kapcsolódnak. Ennek
ellenére  az  asztrofizikában  tájékozott  olvasók  bizonyára  érdeklődéssel
olvassák majd a következő fejezetet.

   Vegyük tehát sorra a csillagászat problémáit és az általam matematikailag
és logikailag adott, megoldást jelentő válaszokat!

   -  A  mikrohullámú háttérsugárzás dipol jellegéről egy korábbi fejezetben
már  tájékozódhattak  kedves  olvasóim. Az előzőekhez ezért most csak annyit
teszek  hozzá,  hogy  a COBE műhold mérési eredményei állapították meg ezt a
bizonyos  dipol  jelleget  a csillagászok korábbi elméleteit halomra döntve.
Eddig   ugyanis   azt  képzelték,  hogy  a  2,73  Kelvin-fokos  mikrohullámú
háttérsugárzás nem más, mint a Big Bang-kor bekövetkezett, hatalmas robbanás
ma  is  észlelhető  elektromágneses zaja. A jelenség felfedezéséért korábban
sűrűn  potyogtak  a Nobel-díjak, és a műhold méréséig mindenki már lezártnak
tekintette   a  kérdést.  A  dipol  jelleget  azonban  semmivel  sem  tudták
indokolni,   bár   képzelhetjük,  mennyi  zavarba  jött  tudós  próbálkozott
magyarázatával.   Antigravitációs   elméletem   megadja   a  magyarázatot  a
legkorrektebb  matematikai leírással. Elméletem lényege, hogy a Big Bang-kor
keletkezett  antianyag  egyre táguló és anyagát elsugárzó gömbhéj formájában
veszi körül anyaguniverzumunkat. Mivel Földünk nem a középpontban van, hanem
az  antianyaggömbhéj  egy  pontjához  közelebb,  ebből  az irányból magasabb
hőmérsékletet  mérünk,  vagyis  erősebb  háttérsugárzást,  mint az ellenkező
irányból.

   A   mai   tudomány,   mivel   nem   foglalkozott   eleget  sem  a  magyar
közmondásokkal,   sem   az  antianyaggal,  eddig  fel  sem  tételezte,  hogy
antianyaggömbhéj  létezik. Azt viszont nagyon helytelenül feltételezte, hogy
egy  évmilliárdokkal  ezelőtt  egy pontban, vagyis a Big Bang helyén történt
robbanás  fénysebességgel  minden  irányba  eltávozó,  ezért  a  Földet  már
régesrég   elhagyó  jeleinek  utána  lehet  mérni.  Ha  egy  már  eltávozott
rádióhullámnak  vagy fénynek utána lehetne mérni, vagyis vevőkészülékeinkkel
detektálni  lehetne,  akkor  ezen  az elven bármikor meghallgathatnánk a BBC
tegnapi  vagy  tíz  évvel  ezelőtti  adását, és nézhetnénk a televízió által
harminc  évvel  ezelőtt  sugárzott  filmeket  is  anélkül, hogy újra műsorra
tűzték  volna  őket.  E  tudósok  szerint  nem  kellene  mást  tennünk, csak
"utánamérni" ezeknek a már régen elsugárzott jeleknek.

   A  Big  Bang  helyéről  indult,  fénysebességgel haladó zaj tehát már rég
elhaladt  Földünk  mellett,  sőt  még  akkor,  amikor a Föld sem létezett. A
tudósok mit mértek meg akkor, visszavert jelet? De miről visszavertet?

   -  A  mikrohullámú  háttérsugárzás  intenzitásának csökkenését mérésekkel
állapították  meg,  ez ugyanis nyomot hagyott az interplanetáris ködökben. A
csillagászok  eddig  azt  tételezték  fel,  hogy  az  idő múlása és a rezgés
távolodása   okozza   a  csökkenést,  holott  az  én  elméletem  szerint  az
antianyaggömbhéj  távolodik.  Az antianyaggömbhéj távolodási sebessége a Big
Bang-et követő pillanatokban volt a legnagyobb, mert ekkor volt a legnagyobb
az   antianyag   tömege,   ezért  antigravitációs  terének  ereje  és  ennek
időgyorsító  hatása.  Elméletem  szerint  azonban  az antianyag nagyon hamar
elsugárzódik  relatív  tömegcsökkenése  következtében,  ezért az időgyorsító
hatás  csökken,  tehát  az  antianyaggömbhéj  távolodási  sebessége is egyre
csökken, de még mindig fénysebességhez közeli értékű.

   -  Az  antianyag  Big Bang utáni sorsával az előzőekben leírtak alapján a
kedves  olvasók már megismerkedhettek. Az antianyag egy része a Big Bang-kor
az  anyaggal találkozva azonnal energiává alakult, a többi pedig jelenleg is
gömbhéj  formájában távolodik és - a már hivatkozott előző könyvben megadott
- két különböző módszerrel elvégzett számítás szerint is jelenleg körülbelül
8000-4.000.000  milliárd  fényév  távolságban  van Földünktől. Az egyszerűbb
számítási  módszert, amelyet egy általános iskolás is elvégezhet, a korábban
ismertetett kályhahasonlat alapján itt is megadjuk:

                     
          
Ez az elméletem újabb méréssel is igazolható a már megmért dipol jellegen kívül: a max. ponttól és a Föld haladási irányától bármerre mérve a mért mikrohullámú jel sávszélességének az alacsonyabb frekvenciák felé kell eltolódnia. - Az anyaguniverzum létrejöttét lehetővé tevő felfúvódás oka már egyes új csillagászati elméletek szerint is az, hogy az anyag egy időre átalakulhatott antianyaggá (kvázi-antianyaggá), így létrejött antigravitációs hatása pedig biztosította gyors szétterjedését és egyáltalán a Big Bang létrejöttét. Miről van ugyanis szó? A Big Bang hatalmas feszítő erejének hatására létrejött anyag és antianyag óriási indulósebességet kapott. Az antianyaggal nincsen semmi gond, mert az előzőekben leírtak szerint amúgy is gyorsan halad. Emlékezzünk a szerző által feltárt fizikai törvényre: antigravitációs térben az idő gyorsabban telik. Tehát az s = v * t képlet alapján az antianyag messze eltávolodott. Az anyagnak azonban nem jött jól ez a hatalmas indulósebesség, mert Einstein általános relativitáselmélete szerint a nagy sebesség hatására bekövetkezett óriási relatív tömegnövekedése, ez megsokszorozta gravitációs hatását, tehát az anyagrészek nagyon is visszakívánkoztak a kiindulási pontba. Előfordulhatott volna, hogy a Big Bang a kezdeti próbálkozás után pillanatokon belül egy hatalmas "zuttyban" végződik, így nem lenne ma senki, aki ezt a jelenséget vizsgálhatná, és nem lennének ennek a könyvnek anyagatomokból felépülő olvasói sem. De hát láthatjuk, hogy nem így történt, és ennek okát egyes forradalmian merész csillagászok, valamint a szerző az előzőekben leírtakban látja - vagyis abban, hogy az anyag egy időre át tudott alakulni kvázi- antianyaggá. Ami pedig a természetben spontán létrejön, az többnyire mesterségesen is előállítható: az ezzel kapcsolatos elméletet - a szupravezetőben keringetett elektron tömegének megnövelésével -, a kedves olvasók már ismerhetik. - A Big Bang 7-8 milliárd éves kora a Hubble-teleszkóp néhány éve tett megdöbbentő felfedezése, amely szintén sokkolta a csillagászokat. Ugyanis ők legtöbbet talán az Univerzum korának megállapításával foglalkoztak, mert ez további sok új csillagászati eredményre vezethet. További óriási fejtörést jelent, hogy ha az Univerzum ennyire fiatal, akkor hogyan létezhetnek benne 15-35 milliárd éves csillagok. Egyes szakemberek már arra gondolnak, hátha egy másik Big Bang-ből öröklött égitestek ezek, de ez nem jelent kielégítő magyarázatot. Az én elméletem szerint igenis létezhetnek akár 11.000 milliárd éves égitestek is ugyanannak az egy Big Bang-nek a következményeként, és az is feltételezhető, hogy nincs két egyforma korú égitest az Univerzumban. Miről van ugyanis szó? A Big Bang-kor egyszerre keletkezett ugyan minden anyag és az antianyag is, de mivel a belőlük létrejött égitestek gravitációs ereje, illetve antigravitációs ereje más és más, életkoruk Einstein általános relativitáselmélete és a szerző anti- gravitációs elmélete értelmében nem lehet egyforma. Egyforma életkorúak csak a teljesen azonos tömegű és azonos sorsú égitestek lehetnének (ez utóbbin azt értem, hogy a Big Bang utáni kvázi-antianyagból mikor alakultak vissza ismét anyaggá). A Big Bang eddig számított 12-20 milliárd éves kora helyett mért értékre is magyarázat lehet, hogy a tudósok talán eddig azt sem vették figyelembe, hogy ez az anyagmennyiség is körülbelül 250 ezer kilométer/sec. sebességgel halad, ezért közelében az idő csak fele sebességel telik. - Miért mérjük a Földről egyes távoli égitestek sebességét fénysebességnél nagyobbnak? Ezek a csillagászati mérési eredmények minden korábbinál is nagyobb zűrzavart okoztak a szépen fésült és gondosan egymásba illesztett fizikai tételek és mérési eredmények között, valamint a szakmájukat igazán szerető csillagászok fejében! Mégsem kozmológiai állandó a fénysebesség? ˙˙˙ Halomra dől minden eddigi axióma és fizikai tétel? Nyugalom, uraim! Talán megszűnik a csillagászok között támadt pánik, ha elolvassák a szerző előző könyvét és az itt röviden leírtakat. Elméletem szerint ugyanis a fénysebesség valóban kozmológiai állandó, és az is marad. A c értéket nem lehet túllépni! A mérési eredmények oka az, hogy eddig nem ismerték a szerző által felfedezett új fizikai törvényt, amely a fénysebesség és az időtől függő fizikai mennyiségek időtelési sebességtől függő relativitását mondja ki! E törvény lényege, hogy a mért fizikai mennyiségek függenek a fizikai mennyiség keletkezési helyén levő időtelési sebességtől (ottani gravitációtól/antigravitációtól) és a mérés helyén levő időtelési sebességtől. A fénysebességre vonatkozó képlet tehát:
- Miért nagy fényteljesítményűek a szupernovák? Erre a kérdésre is az előző pontban leírtak adják meg a választ, csak most a c, vagyis a fénysebesség helyére E-t, vagyis energiát kell behelyettesíteni. A szupernovák anyaga feltehetően kvázi-antianyaggá alakult, amelynek időgyorsító antigravitációs terében zajlanak le a folyamatok, tehát az ottani időegységre eső fényteljesítmény sokkal nagyobbnak látszik a Föld lassúbb időtelési sebességű teréből nézve. Ugyanezen ok miatt mérünk erős röntgensugárzást is, mert a frekvenciát is nagyobbnak mérjük, annyival nagyobbnak, amennyivel nagyobb a szupernován az időtelés sebessége. - A gravitációs vöröseltolódás is az eltérő időtelési sebességek következménye elméletem alapján, mert nagy tömegű égitesteken eredő fény az ottani lassú időtelési sebesség miatt alacsonyabb frekvenciával, vagyis a vörös felé eltolódva észlelhető csak a kisebb gravitációs térerővel rendelkező Földön. - A fekete lyukak fényre gyakorolt hatása sem abban áll, mint amit S. Hawking és a mai csillagászat állít. Szerintük ugyanis az erős gravitációs térrel rendelkező égitestekről induló fényhullámok "elfáradnak", a fekete lyuk óriási gravitációs ereje pedig visszahúzza vagy visszahajlítja ezeket a fényhullámokat. Az én elméletem szerint azonban a fényhullámok a fizikai törvények szerint rendben elindulnak, ám az ottani óriási gravitációs térben igen kicsi időtelési sebesség miatt nagyon sokára érnek el bárhová, és ekkor már nem is fényként, hanem csak alacsony frekvenciájú rádióhullámként észlelhetők, ha egyáltalán észlelhetők. Az ilyen rádióhullámok szóródása ugyanis már igen nagy, ezért a forrás helye sem állapítható meg pontosan. - Adósak maradtunk még egy eddig fel nem vetett kérdéssel: mi okozza a fényelhajlást? Einstein és a mai fizika elmélete szerint a nagy tömegű anyagtestek gravitációs ereje e testek felé hajlítja a fénysugarakat. Az én elméletem szerint nem a test tömege a döntő, hanem az időtelés sebessége, amely a fotonokból álló fénysugarak anyagtest felé eső oldalán kisebb, ellenkező oldalán nagyobb, és ezért kanyarodik a fény az égitest felé. (Gondoljunk csak a két botkormányos, lánctalpas harckocsira). Amint azt természetben végzett megfigyeléseim során megállapítottam, antigravitációs tér esetén a fény az antigravitációs térrel rendelkező testtől elhajlik, tehát ellenkezőleg viselkedik, mint gravitációs térben - jól magyarázható ez a jelenség is a fénysugár két oldalán különböző időtelési sebességekkel, de megmagyarázhatalan az antigravitációs "taszító" hatással, mert a foton az egyedüli semleges részecske, amely anyag és antianyag esetén is ugyanúgy viselkedik. A szupravezető tekercs és az általa létrehozott antigravitációs tér feltehetően nincsen csatolásban energiamérleg szempontjából környezetével, tehát még a gravitációs térrel sem, ami érdekes fizikai tulajdonság. Természetesen ezt pontos mérésekkel lehetne igazolni, de itt közölt új elméletem feltehetően helytálló. Antigravitációs tér segítségével felgyorsított t időtelési sebesség révén emiatt lehet sokkal kisebb energiafelhasználással nagy s utat megtenni, mint a hagyományos v sebesség növelésével, ami sok energiát igényel.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.