A GRAVITÁCIÓ KELETKEZÉSÉNEK ELMÉLETE
A gravitációt az atommag protonjai és az elektronok közötti sztatikus
térben fellépő és az atom részecskéinek atomon kívülre ható
nagyfrekvenciásan modulált sztatikus tere kelti. Minél nagyobb ez a moduláló
frekvencia, és minél több atom elektrosztatikus tere összegződik, annál
nagyobb a gravitációs térerő.
A kedves olvasó és a szakemberek joggal várnak a szerzőtől további
magyarázatot ennek az új elméletnek az igazolására.
Elméletem alapgondolata szerint szükséges, hogy az atommag részét alkotó
protonok tömege jóval nagyobb legyen az elektron tömegénél, mert a
tömegkülönbségek miatt a kisebb tömegű részecske, vagyis az elektron így
kényszerül csak gyors keringésre a proton körül. És ezáltal jön létre a
gravitácós tér, amely nem más, az előzőekben leírtak szerint, mint a köztük
levő, és az atomon kívülre mutató, meghatározott irányú, modulált
elektrosztatikus tér. Igen, de nagyobb tömege ellenére a proton és az
atommag is végez rezgőmozgást, ez pedig elméletem szerint antigravitációs
teret kell hogy keltsen, mivel a proton mozgása is modulálja az elektron és
a proton közötti elektrosztatikus teret, vagyis az elektron ellenkező irányú
terét.
A fizika azonban már megállapította, hogy gyenge antigravitációs hatás is
létezik az anyagatomban, tehát ez is igazolja elméletemet. Elméletem alapján
ennek az antigravitációs hatásnak a mértéke több nagyságrenddel kisebb kell
hogy legyen, mivel a tömegarány 1840.
További bizonyítékot jelent, hogy a külső elektrosztatikus térrel a
gravitáció csökkenthető, és ezt kísérletekkel már igazolták.
Itt ismertetett új elméletem jobb megvilágítására most térjük vissza kis
időre kvázi-antianyag elméletemhez, amelyben azt feltételezem, hogy ha az
elektron tömegét szupravezetőben történő gyors keringetéssel nagyobbra
növeljük a proton tömegénél, akkor antigravitációs tér keletkezik. Nézzük
végig lépésenként a kvázi-antianyag előállításának folyamatát! Az áram
bekapcsolása előtt az anyagatomban levő proton tömegénél 1840-szer kisebb az
atommagban levő elektronok tömege. Az áram bekapcsolásakor, a feszültség
növelésével egyre nagyobb sebességgel száguldanak az elektronok, és tömegük
egyre nő, ezért egyre csökken a proton és az elektron közötti
tömegkülönbség, és elméletem szerint egyre csökken az ezen atomok által
keltett gravitációs erő. A gravitációs erő akkor lesz zérus, ha relatív
tömegnövekedése folytán az elektron tömegének nagysága eléri a proton
tömegének nagyságát. Ha tovább növeljük az elektron sebességét, és relatív
tömege már meghaladja a proton tömegét, akkor antigravitációs tér
keletkezik, mert ekkor már a proton kezd keringeni az elektron körül, vagyis
előállt az antianyag, amelyet a hivatalos tudomány is így definiált.
Amennyiben az elektron tömegét még tovább növeljük, és tömege a proton
tömegénél már akár több százezerszer nagyobb lesz, akkor óriási erejű
antigravitációs erőtér jön létre, mert a hatalmas tömegűvé vált elektron
gyors rezgőmozgásra készteti a protont, emiatt az elektrosztatikus tér
moduláló frekvenciája igen nagy lesz, és ennek a nagy moduláló frekvenciának
a következménye lesz a nagy antigravitációs térerő. Attól függ, hogy
gravitációs vagy antigravitációs térerő jön-e létre, hogy a kisebb tömegű
részecske gyors mozgása által modulált, nagytömegű részecske keltette
sztatikus térerő iránya merre mutat.
Ha az elektrosztatikus térerő iránya az atommagból kifelé mutat (a nagy
tömegű, középen levő részecske, amely körül a kis tömegű részecskék
keringenek ekkor pozitív töltésű), akkor gravitációs térnek nevezzük a
létrejövő erőteret.
Ha pedig az elektrosztatikus térerő iránya az atommag belseje felé mutat
(a nagy tömegű, középen levő részecske, ami körül a kis tömegű részecskék
keringenek ekkor negatív töltésű), akkor pedig antigravitációs térnek
nevezzük a létrejövő erőteret.
Az előző analógia alapján mesterséges gravitációt - amelyben például az
idő lassabban telik - a proton tömegének megnövelésével, vagy az elektronok
gyorsabb rezgésével lehet létrehozni. Itt az antianyagból előállított kvázi-
anyag analógia nem alkalmazható, már csak azért sem, mert nem áll
rendelkezésünkre antianyag, de más elvi problémák is vannak.
Megjegyzésként még meg kell említenem, hogy az anyagatom esetén az 1840
tömegarány a proton és az elektron között "normál" esetben érvényes,
determinisztikus fizikai tény, és láthatjuk, hogy az atom ellentétes töltésű
részecskéinek ez a több nagyságrendnyi tömegkülönbsége szükséges ahhoz, hogy
gravitációs és antigravitációs erőterek alakuljanak ki, vagyis hogy anyag és
antianyag (kvázi-antianyag) jöjjön létre.
Felmerül a kérdés, mi lehet a fizikai magyarázata annak, hogy nagy tömegű
testeknél, vagyis ha sok atom, illetve sok proton és elektron van egymás
közelében, megnő a gravitáció, és emiatt lassabban telik az idő.
Magyarázatot az adhat, hogy az egymás közelében levő atomok kölcsönhatásba
kerülnek egymással: vagyis egy atom protonja nemcsak a saját
atomszerkezetéhez tartozó elektronokat "látja", hanem a szomszédos atomok
elektronjait is, ezért az elektrosztatikus tér még magasabb frekvenciával
bíró modulációja jön létre, ami elméletem szerint növeli a gravitációs
térerő nagyságát. (Hangsúlyozom, hogy a továbbiakban is elméletről van szó,
ez azonban az ismert és elfogadott fizikai tételekre épül jelen esetben is!)
Az azonban tudományos tény, hogy nyomás hatására megnő a gravitáció,
márpedig az egymásra rakódó atomok egyre összébb nyomják egymást.
A helyzet azonban sokkal bonyolultabb, hiszen ha minden atom pozitív
atomot látna, akkor taszítás lépne fel, és az anyag atomjaira hullana. Fel
kell tételeznünk tehát: ha az atomok kifelé mutató elektrosztatikus terét a
pozitív töltésű atommagok körül keringő elektronok úgy modulálják, hogy
amikor az egyik atom kifelé pozitív töltést mutat az egyik irányba - mert
arrafelé negatív elektronjai éppen nem árnyékolják le -, akkor az abban az
irányban levő másik atom pozitív töltésű atommagjának az az oldala éppen le
van árnyékolva negatív elektronjai által, tehát negatív elektrosztatikus
teret mutat, vagyis vonzás lép fel a két atom között.
Az elektronok gyors mozgása miatt a helyzet pillanatonként változik, a
sztatikus potenciálok megfordulhatnak az atomok között, de az anyag
tulajdonságából eredő olyan természetes szinkronizáció áll fenn, hogy ha a
vonzóerő nagysága állandóan változik is, soha nem szűnik meg. Sok egymás
közelében lévő atom kifelé mutató vonzóereje összeadódik
Az anyagatomoknak ez a csodálatos szinkronizációja a Big Bang utáni
pillanatokban kezdődött, ebben minden anyagatom részt vett, talán az
időlegesen kvázi-antianyaggá alakultak is. Ez a szinkronizáció az anyag
szétterjedése óta is tart, tehát feltehetően az anyagatomok "látják",
"érzik" egymást akkor is, ha sok millió fényév távolságra vannak egymástól,
de egy anyagtest esetén ezt határozottan állíthatjuk.
Az anyagtestek tehát változó nagyságú és előjelű elektrosztatikus
hullámokat küldenek mindenfelé, és ez más anyagtestek hasonló hullámaival
találkozik mindig ellentétes polaritásban, ezért nagyfrekvenciás
elektrosztatikus vonzóerő, gravitáció lép fel közöttük.
Ez lehet az oka annak, hogy a gravitációs erőt és az elektrosztatikus
erőt leíró összefüggések formailag (de mint láthatjuk, tartalmilag), is
azonosak:
ahol:
FE - elektrosztatikus erő
Q1 * Q2 - elektrosztatikus töltések
r - a töltések közti távolság
K1 - konstans
ahol:
FG - gravitációs erő
m1 * m2 - tömegek
r - a tömegek közti távolság
K2 - amely, függ az atom pozitív és negatív töltésű részecskéinek
(proton-elektron, antiproton-pozitron) tömegarányától, ezáltal az
elektrosztatikus tér modulációs frekvenciájától. A gravitácó frekvenciája
feltehetően arányos az Univerzum elektronjainak számával
Még egyszer ki kell térni még arra a fizika által ismert és bizonyított
tényre, hogy nagy nyomás hatására megnő a gravitációs térerő - ezt a kis
gravitációs változások mérésére is alkalmas Mössbauer-oszcillátorral ki
lehet mutatni. Mi lehet ennek a jelenségnek a magyarázata itt közölt
elméletem tükrében? Nagy nyomás hatására az anyag összetömörödik, tehát az
atommagok közelebb kerülnek egymáshoz, ezáltal a korábban leírt kölcsönhatás
a protonok és a szomszéd atomok elektronjai között erőteljesebb lehet, de
mivel a méretek csökkennek, az elektronpályák sugara is csökken, ezért az
atommaghoz közelebb kerülő elektronok gyorsabb mozgásra kényszerülnek,
hiszen ez a keringő, rezgő mozgásuk akadályozza meg, hogy a sztatikus vonzás
következtében az atommagban levő protonokra zuhanjanak. Mivel rezgő mozgásuk
sebessége, frekvenciája megnő, megnő a gravitációs erő is.
Megválaszolatlan maradt még két fontos kérdés. Nem foglalkoztunk még
azzal, miért nő meg a gravitációs térerő nagysága, ha mozgási energia
hozzáadásával növeljük meg a test tömegét, és hogy hogyan hat a gravitációs
és az antigravitációs tér az idő telési sebességére.
Azt már láthatjuk, legalábbis elméleti feltételezéseim alapján, hogy nem
az anyag vagy antianyag jelenléte a döntő, hanem ezek
gravitációs/antigravitációs tere. Tehát ha ilyen tereket elő tudunk állítani
mesterségesen, anélkül hogy nagy anyagtömegeket vagy antianyagtömegeket
vennénk igénybe, akkor az idő lassításának vagy gyorsításának problémája
könnyen megoldható. Láthatjuk, hogy a szerző kváziantianyag-elmélete alapján
az idő gyorsításához még antianyagra sincsen szükség, hanem ezt kézenfekvő
módon a bőségesen rendelkezésünkre álló anyag egyszerű módon történő
atomszerkezeti átalakításával érjük el.
A gravitáció kozmikus méretekben tehát feltehetően nem más, mint
világméretű, nagyfrekvenciás elektrosztatika, és nagysága a térerővel és a
rezgés frekvenciájával arányos.
ahol:
FE - elektrosztatikus erő
Q1 * Q2 - elektrosztatikus töltések
r - a töltések közti távolság
K1 - konstans
ahol:
FG - gravitációs erő
m1 * m2 - tömegek
r - a tömegek közti távolság
K2 - amely, függ az atom pozitív és negatív töltésű részecskéinek
(proton-elektron, antiproton-pozitron) tömegarányától, ezáltal az
elektrosztatikus tér modulációs frekvenciájától. A gravitácó frekvenciája
feltehetően arányos az Univerzum elektronjainak számával
Még egyszer ki kell térni még arra a fizika által ismert és bizonyított
tényre, hogy nagy nyomás hatására megnő a gravitációs térerő - ezt a kis
gravitációs változások mérésére is alkalmas Mössbauer-oszcillátorral ki
lehet mutatni. Mi lehet ennek a jelenségnek a magyarázata itt közölt
elméletem tükrében? Nagy nyomás hatására az anyag összetömörödik, tehát az
atommagok közelebb kerülnek egymáshoz, ezáltal a korábban leírt kölcsönhatás
a protonok és a szomszéd atomok elektronjai között erőteljesebb lehet, de
mivel a méretek csökkennek, az elektronpályák sugara is csökken, ezért az
atommaghoz közelebb kerülő elektronok gyorsabb mozgásra kényszerülnek,
hiszen ez a keringő, rezgő mozgásuk akadályozza meg, hogy a sztatikus vonzás
következtében az atommagban levő protonokra zuhanjanak. Mivel rezgő mozgásuk
sebessége, frekvenciája megnő, megnő a gravitációs erő is.
Megválaszolatlan maradt még két fontos kérdés. Nem foglalkoztunk még
azzal, miért nő meg a gravitációs térerő nagysága, ha mozgási energia
hozzáadásával növeljük meg a test tömegét, és hogy hogyan hat a gravitációs
és az antigravitációs tér az idő telési sebességére.
Azt már láthatjuk, legalábbis elméleti feltételezéseim alapján, hogy nem
az anyag vagy antianyag jelenléte a döntő, hanem ezek
gravitációs/antigravitációs tere. Tehát ha ilyen tereket elő tudunk állítani
mesterségesen, anélkül hogy nagy anyagtömegeket vagy antianyagtömegeket
vennénk igénybe, akkor az idő lassításának vagy gyorsításának problémája
könnyen megoldható. Láthatjuk, hogy a szerző kváziantianyag-elmélete alapján
az idő gyorsításához még antianyagra sincsen szükség, hanem ezt kézenfekvő
módon a bőségesen rendelkezésünkre álló anyag egyszerű módon történő
atomszerkezeti átalakításával érjük el.
A gravitáció kozmikus méretekben tehát feltehetően nem más, mint
világméretű, nagyfrekvenciás elektrosztatika, és nagysága a térerővel és a
rezgés frekvenciájával arányos.