iqdepo // Hogyan repül az elektron? (Dimenzió #20)

HOGYAN REPÜL AZ ELEKTRON?

A kedves olvasóban felvetődhet a kérdés, hogy ha nem áll rendelkezésünkre
a földi ember számára oly veszélyes antianyag, akkor hogyan is állíthatunk
elő antigravitációs teret? A szerző is sokat gondolkodott ezen, de aztán
rájött a megoldásra, annak az atomfizikai ténynek az alapján, amelyet a
fizikakönyvek is leírnak: az antianyag abban különbözik az anyagtól, hogy az
atomjait alkotó nagy tömegű részecske a negatív töltésű, és a kis tömegű
részecske a pozitív, tehát a töltések előjele és a tömegarányok éppen
ellentétesek, mint az anyagatomnál. Ebből a tényből kiindulva és azzal a
szerző által alkotott elmélettel, amelyet a következőkben leírunk, "kvázi-
antianyag", vagyis látszólagos antianyag állítható elő a környezetünkben
bőségesen fellelhető anyagokból is, ha megfelelő technológiát alkalmazunk.
Feltételezhető ugyanis, hogy a kvázi-antianyag ugyanolyan antigravitációs
térrel rendelkezik, mint az antianyag.

Mi is ez a kvázi-antianyag? Néhány sorral feljebb leírtuk az anyag és
antianyag közötti atomi különbséget. A szerző elmélete szerint nem kell mást
tenni, mint ezt a különbséget előállítani mesterséges módon az
anyagatomokban, és máris antigravitációs térrel rendelkező kvázi-
antianyaghoz jutunk. Hogyan lehetséges a tömegarányok és a töltések
megváltoztatása? A töltések megváltoztatásával nem kell foglalkoznunk, ez
nagyon nehéz feladat is lenne, hiszen az elemi részecskék töltése születési
tulajdonságuk, tömegük azonban igenis megváltoztatható. Ennek fizikai
alapját Einstein relativitáselmélete adja. Mit kell tehát tennünk? Adott egy
nagy tömegű, pozitív töltéssel rendelkező atommag, és adottak a körülötte
keringő, kis tömegű, negatív töltésű elektronok. Nemcsak a fizikai
elméletekből, hanem a fizikai kísérletekből is tudjuk, hogy az elektronok
tömege megnő, ha sebességüket megnöveljük. Az elektronok tömegnövekedésének
mértékére még a középiskolában használt, négyjegyű függvénytáblázatokat
tartalmazó segédlet is megad adatokat. Itt a gyorsítófeszültség függvényében
szerepel a tömegnövekedés, de a gyorsítófeszültség arányos az elektron
sebességével.

Ha tehát az elektronokat kellően nagy sebességre gyorsítjuk fel, akkor
tömegük olyannyira megnőhet, hogy eléri, sőt meg is haladhatja a proton
tömegét. Ekkor viszont hogyan alakulnak a tömegarányok az atommagon belül?
Láthatjuk, hogy az antianyaghoz hasonlóan, mivel a negatív töltésű részecske
lesz a nagyobb tömegű, és a pozitív töltésű részecske a kisebb tömegű.

Mérési eredmény még nincs a fentiekre, de az előző gondolatkísérlet és
elméleti levezetés annyira logikus és egyértelmű, hogy nagy valószínűséggel
az általam itt leírt eredményre jutunk.

Milyen eszközzel állíthatunk elő kvázi- antianyagot? A korábban említett
elektrongyorsítós kísérleteket általában vákuumban végezték, de ez az eszköz
számunkra alkalmatlannak tűnik erős antigravitációs tér előállítására. A
megoldást az előző könyveimben is említett hőmérséklet-független
szupravezetővel érhetjük el. Szupravezetőben ugyanis az áram, vagyis az
elektronok veszteség nélkül áramlanak, és sebességük könnyen fokozható a
rákapcsolt feszültség növelésével. Hőmérséklet-független szupravezető
előállítása a cél, hiszen a költséges és nagy helyet elfoglaló
hűtőberendezések, amelyek jelenleg még feltétlenül szükségesek a
szupravezetés jelenségének előállításához, akadályt jelentenek az
antigravitációs tér szabad alkalmazásában.

Elemi szálból létrehozott vezető esetén feltehetően nem lép fel veszteség
az elektronok áramlásakor, mivel a magányos protonsor mellett elhaladó
elektronok nem ütközhetnek semmibe, ami veszteséget okozna. Vagyis
hőmérséklet-független szupravezetőt nyerünk, ha szigetelő lapra egy
protonsort viszünk fel, ezt a protonsort a többi protonsortól, tehát a
tekercs többi szálától elszigeteljük. Ez a megoldás nem más, mint a
rádiótechnikából ismert litzehuzal továbbfejlesztése, ugyanis a veszteségek
csökkentésére a sok-sok egymástól elszigetelt, vékony szálból összefogott
huzalköteget ott már régóta használják. Ezt a szupravezető tekercset nem
lehet anyagból készített külső borítással ellátni, mert ez leárnyékolná a
tekercs antigravitációs terét, és saját gravitációs tere miatt hatalmas
feszítő erőnek is ki lenne téve, tehát ledobódna. A levegőben lebegő
porszemcsékbe ütközve ezekből a szabadon levő szálakból sok leszakadhat,
ezek borították be a növényzetet.

A szupravezető tekercset is kihangolhatjuk rezonancia frekvenciára, és
párhuzamos rezgőkörként óriási áramok folynak így a tekercsben.

Megvan tehát az eszközünk az antigravitációs tér előállítására. Nem
maradt más feladatom, mint a kedves olvasót beavatni ennek az eddig nem
ismert erőtérnek a fizikai törvényszerűségeibe elméleteim alapján.

Dimenzió #20

Csillagnézők

(csillagászattörténet, csillagászat, űrkutatás, fizika, asztrofizika)

Legnépszerűbb számunk

Legnépszerűbb cikkünk

Dimenziók