Ambrus Attila József
( )
SZÁMÍTÓGÉP A CSILLAGÁSZATBAN
A számítógép a csillagászatban is tért hódít. A "komolyabb" programokat
azonban mi átlagemberek nem használjuk, azokat meghagyjuk a NASA-nak és a
többi csillagászati obszervatóriumnak. Azonban léteznek könnyebben
hozzáférhető, csillagászattal összefüggő szoftverek. Ezekből szeretnénk egy
csokrot átnyújtnni az érdeklődőknek.
Messier Observer's Guide
Larry F. Kolinowiski 1992-ben írt progrnmjával (MESSIER OBSERVER'S GUIDE)
kezdjük a sort, mely egy szép (színes) beköszöntővel indul, majd a szokásos
reklámszöveg után a lényegre tér. Különböző csillagképeket láthatunk a
képernyőn, és az egyik alsó sarokban egy körben mindig megjelenik az adott
csillagrendszer valamilyen nagyításban.
Ez a 2.0-ás verzió az M1-M50 jelzésű objektumokat mutatja be. A kép alján
elhelyezkedő "menürendszer" segíti munkánkat. A programot a csillagászat
iránt érdeklődő, "tanulni vágyó" fiataloknak ajánljuk (természetesen
idősebbek is megnézhetik). A program olyan egyszerű, hogy nem érdemes róla
több szót ejteni.
Constellation Guide
Lássuk most Larry F. Kolinowsky (LFK) egy másik csillagászati szoftverét!
Ezt a kicsi programot LFK 1993-ban írta. Programjában (CONSTELLATION GUIDE
1.0) a 12 zodiákus csillagképet mutatja be. A képernyőn látható rajzok és a
menürendszer ismerősnek tűnhet minden olyan felhasználónak, aki az előző
MESSIER OBSERVER'S GUIDE 2.0 nevű programot már kipróbálta. LFK-ra jellemző
(egyszerű, de látványos) megjelenítés főleg a fiatalabb (8-12 éves)
korosztály számára teheti vonzóvá a csillagászatot. A fiatal felhasználók
könnyen megtanulhatják az adott hónapra jellemző zodiákus jegyeket.
Mindegyik csillagkép rajzához rövid magyarázó szöveg is tartozik.
Nyilakkal és egyéb jelzőábrákkal jelöli a szerző az egyes csillagképek
kiemelkedő, legfényesebb csillagait és más érdekes részleteit, így a
gyerekeknek lehetőségük van a csillagképek felismerésére az éjszakai
égbolton. A program 2.0-ás verziója újabb 12 csillagképpel bővült, azonban
ezért már fizetniük kell az érdeklődőknek.
SkyMap 2.0
A az előzőekhez képest kissé jobb teljesítményű számítógépet (legalább
386 DX-40) igénylő csillagászati szoftverhez érkeztünk.
A SKYMAP 2.0-ás programmal könnyedén barangolhatunk az Univerzum
"közelebbi-távolabbi" vidékein, a szobánkban ülve. A szoftver Windows-os
környezetben működik, ez már előrevetíti a szépen, igényesen és jól
vezérelhető lehetőségeket. A program segítségével beállíthatjuk a világ
szinte minden fontosabb csillagvizsgálójából látható égboltot, megadhatjuk a
helyi időpontot, a hőmérsékletet és a légnyomást. Mivel az adott értékektől
el is térhetünk, kedvünk szerint akár beállíthatjuk a saját városunk
földrajzi fekvésének értékeit is. Így Pécs éjszakai egét is a monitorra
varázsolhatjuk.
Kívánság szerint osztályozhatjuk a csillagok fényességét. Kiválaszthatjuk
a keresett magnitúdójú csillagok csoportjait. Megjeleníthetjük a csillagok
tudományos és helyi elnevezéseit, bejegyzési számait. A csillagokat
vonalakkal összeköthetjük, ha a csillagképekre vagyunk kiváncsiak. Ki-be
kapcsolhatjuk a különböző mélyég-objektumokat, neveikkel együtt.
Megkereshetjük az égi vándorokat, az üstökösöket, és jelenlegi helyzetüket
is tanulmányozhatjuk. Természetesen Naprendszerünk bolygóit és Holdunkat
szintén megfigyelhetjük.
A különböző csoportosításokat tetszőlegesen kombinálhatjuk is, ezzel jó
lehetőségünk nyilik csillagászati ismereteink pontos naprakészen tartására.
A SKYMAP 2.0-t minden, kezdő és haladó szinten a csillagászat iránt
érdeklődő kedves olvasónknak ajánljuk.
Astro Meeus
Aa Rick McMullon által készített ASTRO MEEUS v. 1.1 nevű csillagászati
szoftvert sem hagyhatjuk ki a bemutatásból. A programot Jean Meeus könyve
alapján készítette.
A program Windows 3.x környezetben fut. Segítségével lehetőségünk van
Naprendszerünk főbb objektumainak tőlünk látható, mérhető paramétereinek
kiszámítására. A menüből kiválaszthatjuk a nekünk szimpatikus település
nevét (Albany-tól - Winnipeg-ig), melyhez képest kérjük az objektumok
helyzetét, de lehetőségünk van bármilyen földrajzi hely koordinátáinak
megadására is.
Kiszámíttathatjuk a programmal a Nap és a Hold helyzetét, bármilyen
időpontra vonatkozóan. A napkelték, napnyugták, holdkelték, holdnyugták,
holdfázisok pontos idejét másodperc pontossággal megkaphatjuk.
Kiszámíttathatjuk a két napéjegyenlőség napját és idejét. Kirajzoltathatjuk
egy kért időpontra vonatkozó holdfázis fény-árnyék képét. Nyomtathatunk egy
adott hónapra vonatkozó naptárt, melyben a Napra és a Holdra vonatkozó főbb
adatok naprakészen megjelennek. Kiszámíttathatjuk egy adott évre vonatkozóan
a Nap és Hold ekliptikákat. Ezenkívül kiválaszthatjuk bármelyik bolygót (a
Föld kivételével), melynél a pontos adatokra szükségünk van. A Plútó
esetében azonban ügyelnünk kell arra, hogy csak az 1885-2099 közötti időszak
ad elfogadhatóan pontos értékeket. A program nagyon egyszerűen kezelhető,
mindenkinek ajánljuk, aki a csillagászattal behatóbban foglalkozik.
Astronomy Lab
Eric Bergman-Terrell 1992-ben írott ASTRONOMY LAB v. 1. 13. nevű
csillagászati programja hasonló az előzőlleg bemutatott ASTRO MEEUS v.
1.1-hoz.
A program Windowsos környezetet igényel. A bevezetőben olvashatjuk a
programban használt rövidítések föloldását. Készíthetünk benne
kalendáriumot, amely főleg a napkelte, napnyugta, holdkelte, boldnyugta,
stb. időpontjainak meghatározására ill. előrejelzésére szolgál. A szoftver
megmutatja egy kiválasztott év napfordulóinak pontos időpontját egy adott
vagy megadott földrajzi pont figyelembevételével; megmutatja az évszakok
hosszát napokban kifejezve. Megnézhetjük egy kiválasztott évnél a húsvét
pontos dátumát és idejét; a Föld és a Nap ekliptikáját, a bolygókra
vonalkozó legfőbb adatokat (kelte, nyugta, égi koordinátái, stb.).
Megtekinthetjük a bolygók napközeli időpontját, a bolygók együttállását éa
oppozícióját, percre, másodpercre lebontva.
A program segítséget nyújt a meteorok előrejelzésénél is, ugyanis
meghatározhatjuk segítségével a meteorok feltűnésének várható idejét, égi
"lelőhelyeit".
Grafikonokat lehet rajzoltalni, mely funkció kétségkívül a program
érdekessége. Mozgásos (movie) bemutató része is van a szoftvernek, mely
megmutatja a bolygók egymásboz viszonyított helyzetét, mozgásban ábrázolva a
Naprendszert.
A program nagyon egyszerűen kezelhető, ezért mindenkinek ajánljuk, aki a
csillagászattal komolyabban foglalkozik.
Earth Centered Universe
Egy különleges csillagászati shareware programot ajánlunk a számítógépet
használó olvasóink figyelmébe, David J. Lane (Kanada) ECU (EARTH CENTERED
UNIVERSE) nevű programját.
A program futtatása csak Windows 3.x-el rendelkezŐ Pc-n lehetséges. A
programindítás után a beállított földrajzi helynek és időpontnak megfelelően
látványosan megjeleníti a csillagos égboltot. A megjelenítés módja
sokféleképpen változtatható: a ködök, halmazok, a segéd koordinátarendszer
és a csillagok, csillagképek jelölése ki-be kapcsolható.
A csillagászati softwerek többségéhez hasonlóan itt is az idő
előrehaladását a képernyőn megjelenített kép is hűen követi. Jó lehetőségünk
van ilyenkor a Naprendszer égitestjeinek mozgását figyelemmel kísérni.
Beállíthatjuk, hogy a Nap, a Hold, vagy Naprendszerünk bármélyik bolygója
legyen mindig a képernyőnk közepén. Beállíthatjuk, hogy bolygóink mozgás
közben nyomot hagyjanak maguk után, hogy a későbbiekben a mozgásukat jobban
megvizsgálhassuk.
A program adatbázisában a fényes csillagok és a Messier objektumok
(1-110-ig) is megtalálhatók. Ezeket kérésünkre a gép megkeresi, és ha már
megtaláltuk a számunkra érdekes égi területet, akkor annak bármelyik
részlete kinagyítható, a jobb megfigyeléshez. Így nagyobb eséllyel
indulhatunk a halványabb ködök vadászatára.
Ajánlott programunk: Planetárium és csillagtérkép. Tartalmazza a
fontosabb mély-ég objektumokat. Gyors keresés az adatbázis elemeire.
Animáció. Ne hagyja ki!
The Voyager Legacy
A Voyager 1 és 2 űrszondák 12 éves küldetése túlzás nélkül nevezhető a
Naprendszerbe tett legnagyobb szabású kirándulásnak. A The Voyager Legacy
című CD-Rom arra tett - igen jól sikerült - kísérletet, hogy az űrszondák
ügyködésének szinte valamennyi mozzanatát összegyűjtse és bemutassa. Az
eredmény: egy látványos, narrátori szöveggel kísért multimédiás
kompaktlemez, 40 percnyi slideshow-val. A jobb tájékozódást segíti a
félórányi videóval kiegészített "lexikon" is, amelynek "lapozgatása" közben
különleges űrfelvételekben is gyönyörködhet a felhasznátó.
Space Simulator (felnőtteknek)
A Microsoft Space Simulator a világegyetemet varázsolja otthonába.
Megismerkedhet az űrkutatással és valósághű felfedező útra indulhat az
életszerű, fejlett grafika segítségével. A Microsoft Space Simulator eddig
felfedezetlen tájakra, interaktív kalandra csábít.
Ismerje meg a Tejutat és benne Naprendszerűnket - holdakat, üstökösöket,
aszteroidákat - részletesen is. Az adatok a NASA kutatásai alapján
valósághűen készültek.
Fejlessze játéktechnikáját előre kijelölt feladatok teljesítésével,
melyek során gyakorolhatja a Marson és a Holdon való leszállást.
A beállítások elmenthetőek további gyakorlásra vagy egy későbbi
alkalomra. Automatikus pilóta és fedélzeti számítógép segít a kívánt célpont
elérésében.
100.000 évre visszamenőleg megismerheti galaxisunk kialakulásának
történetét és jövőjét is, a csillagvizsgáló segítségével részleteiben is
megvizsgálhatja a világegyetemet.
A személyi rakétahajtóművel űrsétára indulhat.
CD-ROM változata 1996 májusában jelent meg.
The Magic School Bus Explores the Solar System (gyerekeknek)
Ez az animációs, interaktív multimédia tudományos kirándulás 6-10 éves
gyerekek számára készült. A Scholastic Inc. díjnyertes könyvsorozatából
készült CD-ROM program egyszerre szórakoztató, érdekfeszítő és tanulságos a
kalandra kész gyerekek számára, akik az ellenállhatatlan Frizzle tanárnő és
osztálya vezetésével indulhatnak Naprendszerünk felfedezésére. A gyerekek
bármely bolygóra elvihetik a mágikus iskolabuszt, landolhatnak és
felfedezhetik a terepet.
A gyerekek vezetik az iskolabuszt, így érdeklődésüknek türelmüknek,
tudásuknak megfelelően utazhatnak arra, amerre szeretnének.
Megismerkedhetnek a Naprendszerrel kapcsolatos olyan fogalmakkal, mint a
gravitáció és a bolygók adatai.
A tíz multimédia bemutató részletes információval, animációkkal,
videókkal és viccekkel szolgál a Naprendszerrel kapcsolatban.
Több, mint 200 rákattintható tárgy, amelyek a felfedezőúton előbre viszik
a gyerekeket. A gyerekek feladata, hogy megtalálják az űrben rejtőzködő Ms
Frizzle-t. Páratlan, a gyermekeket lenyűgöző háromdimenziós animációk teszik
a programot még gazdagabbá.
További információk az 1-267-4636 telefonszámon kérhetők vagy az
címen.
Dimenzió Szoftver Magazin
(Önreklám)
Az előzőekben néhány csillagászati programot ismertettünk, azonban nem
szabad elfeledkeznünk arról, hogy manapság már divatba jöttek az
elektronikus újságok (disk magazinok). A Softwer Magazin hátránya, hogy csak
számítógéppel rendelkezők tudják olvasni. Előnye viszont, hogy hálózatra
feltéve, akár a világ másik felében is olvasható az elektronikus újság. Az
újságról: Az első számban a térről és az időről olvashatunk. A második szám
- melyben a Bökönc és a Gemma cikkeiből készült válogatás olvasható -
előszavából olvashatunk részletet pár sorral lejjebb. A harmadik rész a
technikai jövőről szól! A Magazin ingyenes! Részlet a 2. rész előszavából:
"... Utazásunkban olvashatunk régi gondolkodók híres mondásaiból
egy ömlesztett kis csokrot, majd a régi korok emberének szemén
keresztül megtapasztalhatunk bizonyos égi jelenségeket.
Megismerkedhetünk egy olyan gondolkodóval (és világképével), akinek
a könyve pont a halála napján jelent meg, így sajnos ő már nem
olvashatta. Később megtudhatjuk, hogy bizony a nők is kivették
részüket a csillagászati kutatásokból. Ezek után ellátogatunk
Greenwichbe, ahol megtudhatjuk, hogy mi ís az a 0 meridián.
Megismerkedhetünk a magyar amatőrtávcsövekkel. Ha tovább utazunk az
időben, akkor megtudhatjuk, hogy a Holdnak vannak-e lakói. Később
már le is szállhatunk a Holdra és gondolkodhatunk a Holdkutatás
jelenéről és jövőjéről. Megnézhetjük a bolygókat a nappali égen,
majd végigélvezhetünk egy napnyugtát, kísérőjélenségeivel együtt.
Megtudhatjuk, mit jelent a kozmikus sugárzás az evolúció
szempontjából. Később talán arra is választ kaphatunk, hogy miért
nem ismerték az északi népek a Merkúrt?
Aki még ezek után is velünk tart, az kapaszkodjon meg, mert
elindulunk egy kis csavargásra a Naprendszerbe. Megnézzük a Merkúr
jégsapkáit, majd gondolkodhatunk arról, hogyan tehetnénk lakhatóvá
a Vénuszt. Azután meg sem állunk a Jupiterig. Megismerkedünk az Io
elektromos szellemével, majd megtekinthetjük az Io vad vulkánjait.
Később együtt feltehetjük a kérdést: létezett-e a Phaeton?
Megnézzük az üstökösöket, majd a kisbolygókat. Ezután elindulunk a
messzeségbe és megpróbáljuk megfejteni a korparadoxont, azaz azt a
kérdést, hogy a csillagok voltak-e előbb vagy a VILÁGEGYETEM.
Útunk legvégén visszatérünk a Földre, és megnézzük, mire
számíthatunk a jövő években.
A szövegekben előforduló "ismeretlen" kifejezésekhez segítséget
nyújt a Kislexikon.. "
Akik a cikkeiket adták a magazinnak: Alex (Ambrus Attila József); ifj.
Bartha Lajos; Carry (Kéri Katalin); Gyenizse Péter; Hoffmann János; Horváth
Árpád; Nagy Mélykúti Ákos; Sárneczky Krisztián; Vida Tibor; Vince Iván.
Két Internet FTP Site, ahol letölthető csillagászati programok vannak:
Astrobase BBS és ftp://ftp.iif.huDimenziók
- #1 - Itt és most (Értekezés a térről és időről)
- #2 - Világ(egyetem)
- #10 - Álmodozók - Irodalmi antológia
- #11 - eLeVeN
- #12 - Mozaikok a nevelés történetéből
- #13 - Achilles Dent - a gondolkodó ember
- #14 - Y-akták - Tele Fiction Magazin
- #15 - Kábulatban
- #16 - Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)
- #17 - Antigravitációban
- #18 - Nem iskolás fokon...
- #19 - Gyermekszemlélet
- #20 - Csillagnézők
- #21 - Magyar nők a dualizmus korában
- #22 - MeGiNT eLeVeN
- #23 - Valahol kinn az űrben...
- #24 - Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -
- #25 - Az örökkévalóság pillanatai
- #26 - Gitta írásai - Kaderják Gitta
- #27 - Hó hull sóhajomra (Don-kanyar - Elveszve a végtelenben)
- #28 - Túl a horizonton - Egyedül vagyunk?
stag weekends in Budapest