Dimenzió #18

Nem iskolás fokon...

(pedagógia, neveléstörténet)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                              Dr. Kéri Katalin:
                             (  )

                         MAGYARORSZÁG TANÍTÓMESTERE

                            - Széchenyi István -

                "...az erős egész nemzeteket hordoz szívében"

             (In: Napi Magyarország, 1998. március 21., 18. o.)


   A  magyar  nevelés  története gazdag kiemelkedő pedagógiai gondolatokban,
nagyszerű  tanítói  életutakban.  A szakirodalomban hosszasan méltatják régi
korokban  élt iskolaszervezőink, híres nevelő-egyéniségeink tevékenységét. A
"Praeceptor  Hungariae" (Magyarország tanítója) nevet azonban az a Széchenyi
István  érdemelte  ki,  aki a neveléstörténeti könyvekben gyakorta említésre
sem kerül.

   Pedig  kétség nem fér hozzá, hogy ő valóban azon magyarok közé tartozott,
akik  szívükön  viselték  hazánk,  az  itt élő emberek sorsát. Miként ő maga
írta: "Mióta élek, kimondhatatlan vágy él lelkemben. Magyarország kifejtése,
a  magyar  nemzet  feldicsőítése  él  minden  csepp  véremben." Számos művét
áttanulmányozva  kitűnik,  hogy olyan eszmeiséget, olyan értékrendet próbált
közvetíteni,  amely  mások  számára kapaszkodót jelenthet. A Hitel (1830), a
Világ  (1831), a Stádium (1833) és a Hunnia (1835) című műveiben fejtette ki
politikai  programját,  és  ezekből  a  könyvekből  pedagógiai gondolatai is
összegyűjthetőek.  Ugyan  Széchenyi  nem volt pedagógiai rendszeralkotó vagy
iskolaszervező,  pályafutását mindvégig jellemezte, hogy "kiművelt emberfők"
nevelésén  fáradozott, e célt próbálta többféle módon előmozdítani. 1926-ban
műveinek  egyik  elemzője,  Fekete  József  azt  vetette  papírra  Széchenyi
gondolatairól,  hogy  a  Kossuth által "legnagyobb magyar"-nak nevezett gróf
gondolkodása,  világlátása  kozmikus volt, vagyis minden kérdést a mindenség
és az örökkévalóság távlataiban szemlélt és vizsgált.

   Széchényi  Ferenc  gróf  és  Festetics Julianna grófnő 1791-ben született
legifjabb,  ötödik  gyermeke mélyen vallásos és hazafias szellemű nevelésben
részesült,  és  ezt közvetítette később fiainak, Bélának és Ödönnek, illetve
mostohagyermekeinek is. Keresztény és virágzó Magyarországról álmodott, ahol
reformokkal  és  neveléssel  kialakíthatónak  vélte  az  együtt cselekvő, az
ország  fejlődését  szem  előtt  tartó  nemzeti  közösséget.  Elméleti művei
mellett  számos  gyakorlati  tette  bizonyította  ezen törekvéseit. A Magyar
Tudományos  Akadémia, a Nemzeti Kaszinó, a Gazdasági Egyesület, a lóverseny-
sport  magyarországi  megalapítójáról,  a hajózás, folyószabályozás, híd- és
vasútépítés  ügyén  fáradozó  Széchenyiről  joggal mondták azt a századelőn,
hogy   igazi  emlékműve  maga  Budapest,  emlékműve  talapzata  pedig  egész
Magyarország.

   Széchenyi  István  tisztában volt saját értékeivel és szerepeivel, miként
ezt  "Politikai  Programmtöredékek"  című  munkája  is bizonyítja. Ebben ezt
írta:  "Jogom  van  Magyarország  fölött tanárkodnom." Műveiből nem csupán a
kortársak   merítettek,   de   korunk  embere  is  találhat  azokban  fontos
életvezetési  elveket.  Az  ókori  kínai  és  görög filozófiát nyilvánvalóan
ismerő Széchenyi pontokba rendezetten fejtette ki gondolatait az értelmes és
erényes  életvitellel  kapcsolatosan.  A  Hitel  című műben egyik sarkalatos
pontként  emelte  ki  az  önismeret  fontosságát. Szókratész jelmondatát, az
"Ismerd  meg  önmagadat"  a  bölcsesség  egyik alappillérének tartotta. Béla
fiához  írott  intelmeiben is megtalálható e gondolat: "Önmagunkat ismerni a
legnagyobb bölcsesség." Fontosnak tartotta még a közösség meg- és összetartó
erejét,  az ellenvélemények megismerését, és azt, hogy az embernek egy napja
se múljék el nyomtalanul. Állandó munkálkodást, a nemzet érdekében kifejtett
erőfeszítéseket követelt tehát honfitársaitól - saját fiaitól is.

   Idősebb  gyermekének, Bélának egy úgynevezett Pantheont állított össze, a
legfontosabb,   nap   mint   nap   megválaszolandó   önvizsgálati   kérdések
gyűjteményét.   Miként   fia   Döblingbe   írott  levelei  tanúsítják,  Béla
megpróbálta  apja  nagyon  szigorú,  de következetes és szilárd útmutatásait
követni.  "Elmulasztottam  egy  lehetőséget,  amely  adva  volt  nekem, hogy
embertársaimnak  jót  tegyek?  Vagy  akár  csak  azt,  hogy az állatok létén
könnyítsek?  Elfelejtettem, ha csak egy pillanatra is, hogy törekednem kell?
Elfecséreltem,  elpazaroltam  haszontalanul  az  időt?"  -  ilyen és hasonló
kérdések  rendszeres  megválaszolása  vezethet  Széchenyi  szerint  a valódi
önismerethez  és  a  tiszta  lelkiismerethez.  Egyik  legfőbb  nemzetnevelői
gondolatát  is  éppen ebben ragadhatjuk meg: szükségesnek vélte, hogy minden
ember gyakorta készítsen számvetést az életéről, tetteiről és gondolatairól;
elengedhetetlennek   vélte   az   önmagunkkal   folytatott   párbeszédet,  a
lelkiismeretnek  tett  "gyónást".  Ehhez  kapcsolódó  tevékenységnek vélte a
folyamatos  naplóvezetést,  a  gondolatok állandó lejegyzését. Fiának is azt
ajánlotta, hogy folyton legyen nála "irón és papiros", és ő maga is életműve
egyik jelentős darabjaként hagyta az utókorra Naplóját.

   1841-ben  széleskörű  vita  folyt  a népnevelésről Kossuth lapja, a Pesti
Hírlap,  és  Széchenyi lapja, a Kelet Népe hasábjain. A két kiemelkedő férfi
sokat  elemzett,  mára már fogalommá vált vitájának is egyik tárgyát képezte
ez  a  téma.  Eltérő  politikai  meggyőződésükből,  különböző  modernizációs
elképzeléseikből  következett,  hogy a népnevelés, az oktatásügy megújítását
is eltérően látták. Kossuth és köre a széleskörű, minél előbb megszervezendő
népoktatás  mellett  állt ki, Széchenyi viszont az oktatási intézményhálózat
kiszélesítése  előtt  fontosabbnak  vélte a politikai jogok kiharcolását, az
ország   társadalmi,   gazdasági  szerkezetét  érintő  bajok  orvoslását.  A
nevelésről    folytatott    vita   kereszttüzében   Széchenyi   elképzelései
nyilvánvalóan   az   emberi   jellemfejlődésről   vallott  gondolataiból  is
következtek.  Nem  tartotta  kizárólagosnak  az iskolák nevelésben betöltött
szerepét.  Gondolatai  szerint  a jellemnevelés, az értelmes (bölcs) emberré
válás, a világ dolgai iránti érzékenység kialakítása a fő cél.

   Hamis   és   félrevezető   tehát   minden   olyan,   a   neveléstörténeti
szakirodalomban   az   elmúlt   másfélszáz   évben   keletkezett  értékelés,
értelmezés,  amely szerint az 1840-es években Kossuth képviselte a haladást,
Széchenyi pedig "visszahúzó erő" volt. Széchenyi István gróf pontosan tudta,
hogy  "igazibb  súly  és erő az emberi agyvelőnél nincs", és csakis ebben az
erőben  rejlik  a  nemzet igazi hatalma. Bár Imre Sándor, Mészáros István és
több    más    kutató    felismerte   Széchenyi   pedagógiai   gondolatainak
nagyszerűségét,  ezen  írásai  még  ma sem eléggé közismertek. Pedig művei a
magyar  történelem  legjelentősebb  alkotásainak  polcán vannak igazán méltó
helyen, elérhető közelségben minden érdeklődő olvasó számára.

   150   évvel   ezelőtt,  1848.  március  14-én  Pozsonyban  Kossuth  Lajos
bejelentette  a bécsi forradalom és Metternich birodalmi kancellár bukásának
a  hírét.  Az általános lelkesedés közepette Széchenyi - korábbi aggodalmait
kissé  háttérbe szorítva - az alábbiakat mondta: "Sokan örülnek, sokan pedig
aggódva  néznek  a  legújabb eseményekre; még magam sem tudom, az örvendezők
vagy  az  aggódókhoz  csatlakozzam-e?  Amint  a  dolgokat  látom,  éppen oly
lehetséges,  hogy  Magyarországra  most egy szebb jövő virrad, mint az, hogy
magában és magával küzdve végórájához közelít."

   1848  szeptemberében  a  horvát csapatok közeledtével e végóra közeledtét
érezte,  és önmagát okolta a történtekért. Döblingbe, egy elmegyógyintézetbe
került,  csak  így maradhatott lelkileg független, amit mindig oly fontosnak
tartott.  Döblingi  évei  és  az 1860-ban bekövetkezett öngyilkossága máig a
történészek   és  pszichológusok  vizsgálódásának  tárgyát  képezi.  Halálát
valószínűleg  hosszas  vívódások  előzték  meg,  úgy  érezte,  senkinek  nem
segíthet  már.  Valaha  naplójába  ezt  a  bejegyzést  írta: "Ha lenyírják a
szárnyamat,  járok majd a lábamon; - ha azokat is levágják, a kezemen járok;
ha  azokat  is  kitépik  -  hason csúszok." Széchenyi István, nemzetünk nagy
nevelője mindig használni akart, mások javát szolgálni.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2017
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező