'Dr. Magyarné Sztankovics Ilona':
A MURAKÖZI JÁRÁS NÉPISKOLÁI A REFORMKORBAN (1837-1841)
Kutatásom a Muraközi járás népiskolai összeírására épül. A forrásanyaga a
Séllyei családi levéltárban található a Zala Megyei Levéltárban.
Az összeírást a Népnevelési Választmány rendelte el, mely az 1832-36-os
diétán ismét megoldatlanul maradt népnevelésügyi kérdés megoldására jött
létre, azzal a céllal, hogy a megye nemesei saját hatáskörben felkarolják a
népművelés ügyét.
A muraközi népiskolák összeírását 1837-41 között végezték el a járásba
kiküldött választmányi tagok. Mivel a választmány elnöke Séllyei Elek Zala
megyei főszolgabíró volt, valószínűsíthető, hogy az összeírás e hivatali
tisztségével összefüggésben került a családi levéltárba. Az összeírás
teljes, a korabeli járás mind a 136 lakott helyét tartalmazza.
A JPTE Bölcsészettudományi Karán az 1996/97-es tanévben megvédett
szakdolgozatom gerince is az összeírás bemutatása volt. A járás
népiskoláinak tárgyi-személyi feltételrendszerét és a bennük folyó oktatás
tartalmi oldalát elemeztem, az 1837-41 közötti állapotokat jellemző átfogó
kép megrajzolására törekedve.
A megye alsó fokú oktatásának történetével a XIX. század első felében
kevés tanulmány foglalkozik. Ezek a korabeli egyházlátogatási
jegyzőkönyvekre támaszkodnak. Kotnyek István érdeme, hogy az Alsó fokú
oktatás Zala megyében 1918-ig című átfogó helytörténeti tanulmányában a
megye reformkori népoktatási törekvéseit feltáró új forrásokra - közgyűlési
iratokra, jegyzőkönyvekre és a Népnevelési Választmány tevékenységére
irányította a figyelmet. A Muraközi járás népiskolai összeírása Zala megye
reformkori oktatástörténetének kevéssé ismert részleteire világít rá, s e
marginális helyzetben lévő járás sajátos, valós jellemzőinek bemutatása
hozzájárulhat ahhoz, hogy a Zala megyei reformkori népoktatatás jellemzőinek
föltárása teljesebbé váljon. Ez a járás a korabeli megye nemzetiségek által
legsűrűbben lakott területe volt. Így a népiskolai összeírás a tanítási
nyelven és a tankönyveken keresztül 1837-41 között a járásbeli magyarok és
horvátok viszonyáról is képet nyújt.
Véleményem szerint ez kutatásom egyik érdeklődésre számot tartó
részeredménye.
Mint köztudott, a magyar nyelvűségért és a magyar nyelv iskolai
tanításáért vívott harc szerves része volt a XVIII. század végén
kibontakozott és a reformkorban felerősödött nyelvmozgalomnak, s ez a
nemzeti önrendelkezés és a polgári átalakulás igényéhez kapcsolódott. A
magyar nyelv, mint a nemzeti jelleg elsődleges hordozója, a nemzeti
hovatartozás fő ismérveként jelent meg, s így a magyar nyelvű oktatás a
magyar nyelv terjesztésének kitüntetett eszköze lett.
A nyelvi törekvéseket a tannyelv tekintetében kettősség jellemezte.
Progresszív vonása az volt, hogy a magyar tanítási nyelvet a korszerű
tudományosság a művelődés demokratizálásának eszközeként fogták fel, mely
lehetővé teszi a német és latin nyelv háttérbe szorítását, valamint a
Habsburgoktól való függetlenedést. Retrográd vonása pedig a nemzeti nyelvi
egység kialakítása volt, mely a nemzetiségek nyelvének háttérbe szorítását,
magyarosítást jelentett.
Az 1830. évi VIII. törvény 4. paragrafus és 5. paragrafusának értelmében
a nemzetiségek által lakott megyék az 1830-as évektől bizottságokat
alakítottak és intézkedéseket hoztak a magyar nyelv terjesztésére. Mindennek
racionális és érzelmi indítékai voltak.
A magyar nyelv terjesztése részben a közhivatalok viseléséhez immár
szükséges magyar nyelv megismerését célozta, részben a nemzeti öntudatra
ébredés természetes velejárója volt, s mint ilyen, nem volt mentes bizonyos
túlkapásoktól sem.
A nyelvterjesztés elsődleges eszközeinek Zala megyében is az iskolákat
tekintették, de a magyarosítást nem erőltették. A nemzetiségek által sűrűn
lakott Muraközben a többnyelven való tanítás érvényesült. A vidéken a
nemzetiségiek nem rendelkeztek külön anyanyelvi iskolákkal, valószínű, hogy
ezt az anyagi viszonyaik sem tették lehetővé, hiszen Légrád kivételével ez
időszakban még a felekezetek sem működtettek külön iskolákat. A járásban
működő 20 népiskola közül 15-ben horvát és magyar nyelven, két népiskolában
Stridón és Csáktornyán pedig még német nyelven is tanítottak. A két-
háromnyelvű tanítás ezekben az iskolákban nemcsak a hitoktatásra
vonatkozott, az olvasás, írás és a számolás is több nyelven folyt. Ezt
bizonyítják az összeírt kétnyelvű illetve a magyar, horvát, német nyelvű
tankönyvek. A magyarul nem tudó tanítók magyarul tanító preceptort
tartottak, a horvátul nem tudók pedig horvátot. A sok helyen érvényesülő
gyakorlattal ellentétben a népiskolai összeírásban magyarosítási
törekvésekre utaló megjegyzés alig található. Ezek is csak egy-két esetben
tett közvetett utalások a magyar nyelvben tett előmenetelre, vagy a tanító
nyelvtudására. Pl. Szent Mária és Alsómihályevec közös iskolájába járó
gyerekek vizsgájáról feljegyezték, hogy a magyar nyelvben igen keveset
haladtak előre. Alsókrálevecen, ahol a falu jegyzője Kosnyák Lukács tanított
mindkét nyelven azt jegyezték fel a vizsgák kapcsán, hogy a tanulók akkor
fognak jobb előmenetelt tenni, ha majd a falu jó magyar tanítót fogad.
A Muraközi járás tekintetében úgy tűnik, hogy bár a nyelvi ügy az
országos és helyi politika szintjén jelentkezett, de a gyakorlatban ezidőben
tényleges hatása nem mutatható ki. Sőt a fel-fellángoló nacionalista
törekvéseket a helyi politikai fórumok sem tették magukévá, s talán ez is
hozzájárult a helyi toleráns gyakorlathoz. Ezt Degré Alajos kutatásai is
alátámasztják. Szerinte a megyében 1793-ban II. József nyelvi intézkedéseire
fellángoló nacionalizmus hatására indult el a nyelvi harc; amikor Muraköz új
földesura, gróf Festetics György - kifejezetten magyarosítási szándékkal -
indítványozta, hogy a horvátokat szorítsák rá a magyar nyelv tanulására úgy,
hogy csatolják át a zágrábi egyházmegyétől a szombathelyihez, s csak
magyarul tudó jegyzőket alkalmazzanak. Bár a javaslatot a megyegyűlés
elfogadta, de intézkedés nem történt.
Ez a magyarosítási szándék 1828-ban újra megfogalmazódott, s már Bőhle
András szombathelyi megyéspüspök is támogatta, de ez is eredménytelen
maradt.
A Zágrábi egyházmegye egyházlátogatási jegyzőkönyvei szerint, a muraközi
falvakban a magyar nyelvű plébánosok mellett horvát nyelvű káplánok
tevékenykedtek. Az összeírás idején a zágrábi püspök a felvidéki származású
Váraljai Haulik György volt, aki ezt a tisztséget 1837-től töltötte be.
Beszélt horvátul, magyarul, de egész hivatali adminisztrációjában és
levelezéseiben a latin nyelvet használta, plébánosait pedig a politikai
komplikációk kerülésére szólította fel. Valószínű, hogy indifferens
magatartása is hozzájárult ahhoz, hogy a megfogalmazódott magyarosítási
kezdeményezések ezidőtájt elszigeteltek maradtak. A Séllyei családi
levéltárban található egy 1829. november 28-án Séllyei Elekhez íródott
levél, melynek aláírója a Muraközi járásban lakó Zvornik kapitány, aki e
levélben magyarosítási szándékkal egy Muraközi magyar társaság létrehozását
javasolta "Jó és nagyon hasznos volna a népre nézve mások példájára ezt a
vidéket is megmagyarosítani" - írta. Sem a családi levéltárban, sem a
közgyűlési jegyzőkönyvekben nincs nyoma e levélre való reagálásnak. A megye
közgyűlési történései is adalékul szolgálnak a toleráns gyakorlathoz. Pl. az
1843. november 10-én tartott közgyűlésen néhányan követutasításba akarták
vetetni, hogy indítványozzák az országgyűlésen a magyar nyelv kizárólagos
használata érdekében praeclusív terminus kiszabását. Felszólalásában Deák
ráirányította a figyelmet a magyar nyelv tanulásának nehézségeire és a
földesúr fél évszázados eredménytelen nyelvterjesztési próbálkozásaira,
ezért az indítványt elvetették. A források alapján a nacionalizmus
fellendülése csak az 1848-as forradalmi eseményeket megelőzően jelentkezett.
Amikor 1846-ban a magyar Gasparich Márk Csáktornyán prédikálni akart, a
gvárdián mereven azzal utasította el, hogy "nem szokás, de nem is szükséges,
hogy Csáktornyán évi egy napot kivéve magyar nyelvű prédikáció legyen". A
nacionalizmus és az elmagyarosítás ezen a vidéken a kiegyezést követően
lángolt fel.
E kutatás másik, esetleg érdeklődésre számot tartható részeredménye, hogy
a járás, az országos, a régióbeli és a megyei helyzethez viszonyított
nagyfokú elmaradottságában nagy szerepet játszott az, hogy a muraközi
mezővárosok és falvak többségének földesura, illetve egyházi kegyura ekkor
már Festetics László gróf volt, aki igencsak halvány mása volt apjának.
Unokatestvére, maga Széchenyi István gróf is megvetette pazarló, léhűtő
életmódjáért. László grófnak mindössze egyetlen nevezetes tette volt
Zalában, az 1820-as évek közepén kísérletet tett a megyei könyvtár
megalapítására. A muraközi falvak népiskoláinak csekély számáért,
állapotukért, mint patrónus a gróf is felelős volt. A rendkívül elaprózott,
szétszórt településszerkezet mellett Festetics nemtörődömsége és a terület
egyházi hovatartozása is oka lehetett, hogy e térség még a megye átlagához
viszonyítva is nagyon elmaradott volt.
E téma még sok helytörténeti szempontból fontos és érdekes lehetőséget
rejt. További kutatások során új vonásokkal gazdagítható még Deák Ferenc
portréja, aki bár nem volt szakértője az oktatásügynek, de jelentős szerepet
vállalt a reformkori Zala népoktatásának ügyében.
1840. július 27-ei követjelentésében írta le a népneveléssel
kapcsolatosan e zárszóul is választott gondolatokat:
"Minden áldozat mi e célra fordíttatik, a hazának és emberiség
oltárán van letéve."