'Dr. Werling Józsefné Forrai Márta':
A MAGYARORSZÁGI BÁBAKÉPZÉS FŐBB ÁLLOMÁSAI
A magyar bábaság története az ősmagyarok koráig vezethető vissza.
Ebben az időben a szülésnél olyan asszonyok segédkeztek, akiknek tudása
főleg saját és környezetükből szerzett gyakorlati ismeretekből állt.
Tevékenységükben több volt a babona, mint a tudás, hiányzó ismereteiket
földöntúli erőkben, csodatételekben való hittel pótolták.
A magyar "bába" elnevezésre vonatkozó abszolút első adat 1111-ből való és
Kálmán király oklevelében található. Eszerint négy jelentésváltozata van,
mégpedig:
- vénasszony,
- nagyanya,
- boszorkány,
- szülésznő.
Érdekességként megemlíthető, hogy Ipolyi Arnold szerint:
"a bába = tündér szalagja".
A magyar nyelvben valamikor a bába szó mellé lopódzott a szülésznő
kifejezés is. A korai időszakban tagadhatatlanul a bába kifejezést
használták, azonban ezzel párhuzamosan megjelent a szülésznő kifejezés, mely
a későbbi időszakban teljesen elfoglalta helyét a bába szóhasználatnak. A
köznyelvben még megtalálható a madám kifejezés is, mely a bábák
tekintélyének növekedésével hozható összefüggésbe.
A kereszténység megjelenésével a X. század táján megjelentek hazánkban is
a bencés szerzetesek, később más szerzetesrendek orvosai is. Ők azonban a
szülészet elméleti kérdéseivel foglalkoztak, a tényleges gyakorlati
ténykedés továbbra is a bábák feladata maradt.
Legelőször 1552-ben jelent meg egy rendelet, mely a bábák működését
szabályozta. Ez azt jelentette, hogy aki bábaként kívánt továbbra is
dolgozni, annak a főhatóságok előtt esküt kellett tennie. A bábák szervezett
képzése még nem jött szóba.
Így nem meglepő, hogy nagyarányú volt a halálozás a szülés alatt is és a
gyermekágyas időszakban is. Gyakoriak voltak a boszorkányperek, amelyeknek
főszereplői tapasztalatlan, tudatlan, képzetlen, mágikus eljárásokat
alkalmazó bábák voltak.
E tények tudatában követelte id. RAYGER KÁROLY (1641-1707) pozsonyi
orvos, hogy:
"csak az lehessen bába, aki olvasni tud, némi anatómiai
ismeretei vannak és köteles vizsgázni".
Ezekben az években a bábák képzettsége hármas tagozódást mutatott:
- OKLEVELES bábák:
ez a legkisebb létszámú csoport. Tagjai főleg a polgárság köréből
kerültek ki. Német nyelvtudásuk az ismeretek elsajátításánál előnyös
volt. Külföldi, főleg a bécsi és a prágai egyetemeken vizsgáztatták
őket. Elméleti és gyakorlati tudásuk magas szintű volt.
- CÉDULÁS bábák:
a későbbiekben az úgynevezett másodrendű képzésű bábák csoportja: ez
már nagyobb létszámot képviselt. Oktatásuk csak gyakorlati síkon folyt,
mégpedig úgy, hogy a vármegye tiszti főorvosa a megyei bábákhoz küldte
őket 1-10 napos "tanfolyam"-ra.
- PARASZT vagy KONTÁR bábák:
ők voltak legtöbben: sok tapasztalattal, de kevés elméleti tudással
rendelkeztek. A legtöbb panasz velük kapcsolatos volt, a sok halálos
kimenetelű szülés miatt. A boszorkányperek vádlottjai főleg az ő
soraikból kerültek ki.
A nép körében a - sokszor ártalmasnak számító - szülés körüli rítusok
előnyt élveztek a tudással szemben.
A helyzetet jól illusztrálja az alábbi tanulmányrészlet:
"A tanult bába nem adja magát - egyes bűnös vagy tudatlanságból
eredő eseteket kivéve - kuruzslásra és ártalmas népszokások
keresztülvitelére. Ahol az okleveles bábán kívül cédulás vagy
parasztbábáknak, vagy kuruzsló nőknek is szabad szülést vezetni,
ott a műveletlen nép a ráolvasáshoz vagy ráimádkozáshoz, s egyéb
babonás eljárásokhoz nem értő okleveles, tanult bábát nem hívja."
1744-ben TORKUS JUSTUS JÁNOS pozsonyi városi főorvos "Taxa pharmacentica
Posoniensis" című művet adott ki, melyben több javaslat szerepel a bábák
működését illetően. A Helytartótanács a javaslatot elfogadta és kidolgozta a
bábaügy szabályozásának az egész országra kiterjedő és érvényben lévő főbb
pontjait. 1745-ben szabályzat utasította a bábákat, hogy működésük
megkezdése előtt tisztiorvos jelenlétében kötelesek vizsgát tenni. 1748-ban
rendeletileg minden bábát vizsgatételre köteleztek. Az 1755-ben megjelent
rendelet, a "Planum regulationis in re Sanitatis", a bábaügy szabályozásának
egyes pontjait megújította, ill. kibővítette. Előírta, hogy:
- bárhol kíván a bába működni, hivatalos vizsgát köteles a tisztiorvos
előtt tenni
- a vizsgadíj 2-6 körmöci arany, amely összeg a bábák képzésére szolgál,
- a bába az orvosokkal szemben tiszteletet tanúsítson, rendeléseiket
pontosan és azonnal hajtsa végre, ...
- ha gyenge vagy haldokló az újszülött, és a papot nem tudná megvárni,
még szülés közben köteles a bába közönséges vízzel megkeresztelni, s
erről a papot értesíteni.
Ezt az úgynevezett szükségkeresztelést - baptismus necessistatist -,
amely bármely vallású szülők újszülöttjére vonatkozik, Mária Terézia már
korábban rendeletileg kötelezővé tette. A bábákat erre a műveletre
megtanították és vizsgát kellett tenniük a plébános előtt. Sőt: a bábának
szükség esetén a veszélyben lévő magzat előesett végtagjait vagy
köldökzsinórját is meg kellett keresztelnie. Intrauterin keresztelés is
előfordult: ezt fecskendő segítségével hajtották végre.
A korabeli írástudatlanság ellenére is nagy előrelépést jelentett, hogy
1766-ban megjelent az első magyar nyelvű bábakönyv, WESZPRÉMI ISTVÁN
debreceni tiszti főorvos Bába Mesterségre Tanító Könyve, amelyet azután
gyors egymásutánban számos hasonló követett.
1770-ben Nagyszombaton, majd néhány évvel később Kolozsvárott is
megindult az egyetemhez kapcsolódó bábaképzés.
Magyarország egészségügyi viszonyainak fejlődésére nagy hatással volt a
Mária Terézia által 1770-ben kiadott első általános közegészségügyi
jogszabály, a híres GENERALE NORMATIVUM IN RE SANITATIS. A szabályzat 4.
részének 9. cikkelye az Instructio obstetricum, mely ellenőrző jogkörrel a
hatósági bábák alkalmazását írja elő, továbbá névtáblát tesz kötelezővé és
előírja az esküformát.
Leglényegesebb azonban, hogy csak diplomával, vizsgával rendelkező bábák
működését engedélyezte. Ez utóbbi törekvés, bár tagadhatatlanul korszerű és
előremutató volt, de megvalósíthatósága csak hosszabb történelmi távon
bizonyul reálisnak (a korabeli falusi bábák sokasága, ha nem írástudatlan,
még az elemi iskolai tananyag megszerzéséig is nehezen jutott el).
Kezdetben az egyetemen kis létszámban végeztek okleveles bábák. Ennek oka
főleg a nyelvi nehézségekből adódott, mert az egyetemi oktatás nyelve
többségében a német volt. Mivel az okleveles bábák számát növelni kívánta a
kormányzat, így 1771-ben kiadta azt a rendeletet, amely kimondta, hogy
minden Magyarországon gyakorlatot folytató bába a nagyszombati egyetem
orvosi karán vizsgázni köteles, kivéve azokat, akik a bécsi egyetemen
nyerték el oklevelüket. Ezt követően a Helytartótanács 1774-ben járási bába
alkalmazását rendelte el.
A Helytartótanács rendeletét még ugyanabban az évben kiadott "tanulmányi
és szigorlati rendelet" követte, mely már a bábák tanításával kapcsolatos
módosításokat is tartalmazta. Ezek szerint:
- a szülészetet tanítónak kötelessége a női medence anatómiáját,
élettanát oktatni, valamint a terhességről előadást tartani,
- az elméleti, szülészeti előadások mellett gyakorlati bemutatásokat
kell tartani,
- a szemléltető oktatást a bábászati géppel kötelesek végezni,
- a bábának meg kell ismernie a terhes-, a szülőnő és a gyermekágyas
anya, valamint az újszülött ellátásának, ápolásának teendőit.
Az előírások értelmében a nagyszombati egyetemen minden évben három
tanfolyamot kell tartani. Csak írni, olvasni tudó nőket vehetnek föl, de
oktatásuk egy írómester tevékenységével bővül, aki naponta köteles az írás-
olvasás ismeretköréből előadást tartani. Az egyetemi előadásokon a bábák az
orvostanhallgatókkal együtt vettek részt. A szülészet ismereteit az előadó
tanár kézirata és az előírt tankönyv tartalmazta. A tanulmányi rendelet
kimondja, hogy a bábanövendéket a szülőházba kell küldeni, hogy az elméleti
ismereteket a gyakorlatban is kellően elsajátíthassák, s csak az innen
hozott, szorgalmukat tanúsító bizonyítvánnyal bocsáthatók vizsgára. A
növendék az előirt vizsgát bizottság előtt volt köteles letenni. A
vizsgabizottság tagjai: az elnök, a dékán, a szülészet tanára.
A vizsga tárgyai:
- A női ivarszervek anatómiája
- Tudnivalók a terhességről
- Az egész elméleti szülészet és szülések különböző nemeinek, az
idevonatkozó bábamütéteknek bemutatása phantomon
- Terhesek, gyermekágyas anyák és újszülöttek ápolása
- Dajkavizsgálat
- Törvényszéki tudnivalók gyanús nők és gyermekgyilkosság esetén
A sikeres vizsga után az eskütétel és a bábaoklevél ünnepélyes átadásával
zárul egy-egy tanfolyam.
A XIX. század elején, 1806-ban új Tanügyi Rendelet (II. Ratio
Educationis) született meg, mely az egyetemen a bábanövendékek képzését évi
két tanfolyamra növelte, 5 hónapos képzési idővel, és a nemzetiségi
jelleget, a multikulturális szituációt is figyelembe véve háromnyelvűvé
tette azt. A téli, novembertől március végéig tartó tanfolyam német nyelvű,
a tavaszi, áprilistól augusztus végéig tartó pedig magyar nyelvű volt, de
ahol szükséges volt, tót (szlovák) nyelven is folyt tanítás.
1813-ban új szigorlati rendet vezettek be, s ez szigorúbb követelményeket
támasztott az orvostanhallgatókkal és a bábanövendékekkel szemben. Ennek
értelmében a növendék az előírt tanulmányok hallgatása után - mielőtt
szigorlatra bocsáttatik - köteles elméletileg feladott szülési eseteket a
gyakorlatban fantomon bemutatni. Ennek sikerességéről bizonyítványt kap, s
csak ezután szigorlatozhat. A szigorlaton elméleti és gyakorlati, illetve
törvényszéki szülészeti ismeretekről kellett számot adnia a jelöltnek. Ha a
feladatot a növendéknek nem sikerült megoldania, köteles volt az előadásokat
tovább hallgatni. A törvényszéki szülészet elméleti ismereteinek
elsajátításakor az orvostanhallgatókkal együtt a bábanövendékek is részt
vettek a boncolásokon, sőt maguk is boncoltak a sebész és a halott
hozzátartozója beleegyezésével. Ez a körülmény erősen hozzájárult a
többnyire halálos kimenetelű gyermekágyi láz előidézéséhez.
A gyermekágyi láz rettenthetetlen harcosa SEMMELWEIS IGNÁC FÜLÖP
(1818-1865) figyelt fel arra, hogy a hallgatók gyakorlati oktatása és az
anyai halálozás is összefüggést mutat. A gyakorlati oktatás keretében
ugyanis minden asszonyt belsőleg is megvizsgáltak a hallgatók is és közben
csak szappannal és tiszta vízzel mostak kezet. Amikor kevesebb volt a
hallgatói létszám, javulást mutatott a mortalitási statisztika is. Ez a
megfigyelés is hozzájárult Semmelweis felfedezéséhez:
"A gyermekágyi lázat a terhes, a szülő nő és a gyermekágyas
szervezetébe jutott bomló szerves anyag okozza. Ez legtöbbször
kívülről jut az anyai szervezetbe, néha azonban magában az egyénben
is termelődik."
Az 1848-49-es szabadságharc bukása után az 1867. évi kiegyezés, mely egy
új állam, az Osztrák-Magyar Monarchia létrejöttét eredményezte, a politikai,
gazdasági, társadalmi viszonyok terén új helyzetet teremtett. Jelentős
változást hozott a magyar egészségügyben is. Ennek egyik látható jele az,
hogy a bábaügy a Belügyminisztérium, a bábaképzés pedig a Vallás- és
Közoktatási Minisztérium hatáskörébe került, és ott is maradt 1919-ig. Az
egyetemen az 1868 évi 44. tcz. 19. paragrafusa alapján az előadások nyelve
ismét a magyar lett. Az 1868-ban megalakult az Országos Közegészségügyi
Tanács, és még ez év decemberében indítványt terjesztett fel a magyar
királyi belügyminiszterhez a magyar állam területén felállítandó
bábaképezdék ügyében. Az indítvány a bábákkal kapcsolatos követelményeket is
felsorolta, amelyek között első helyen állt, hogy:
"Teljes egészség, józan élet, könnyű felfogás, bizonyos fokú
műveltség és folyékony írás-olvasás szükséges".
A vallás- és közoktatásügyi miniszter (TREFORT ÁGOSTON) 1875-ben, a 27
912/1875 számú rendeletben kiadta az Országos Szülésznői Tanintézet
ideiglenes szabályzatát, rögzítette a jövő bábaképzésének kereteit, az
oktatásban résztvevők feladatait, jogait, kötelességeit.
Az 1889-ben megjelenő 58.687 számú belügyminiszteri körrendelet ugyancsak
a képesítés nélkül működő bábák ténykedésének beszüntetését célozta meg:
"... hogy ezentúl az folytathat bába-gyakorlatot, a ki vagy
szülésznői oklevéllel van ellátva, vagy tiszti főorvos képesítvényt
bír felmutatni."
A már többször kitűzött célt, - miszerint paraszt bába ne működhessék - a
gyakorlatban a rendelet ellenére sem sikerült megvalósítani. A valósághoz
közelebb állt az a kívánalom, hogy mindenütt - különös tekintettel a
községekre - legyen tanult bába.
Az 1881. évi költségvetés vitájában a törvényhozás a bábák részére
felállítandó új szülészeti tanszék és kóroda költségeit szavazta meg.
Vezetőjévé a vallás- és közoktatásügyi miniszter TAUFFER VILMOS (1851- 1934)
egyetemi tanárt nevezte ki. Tauffer feladatai közé tartozott a bábaképzés
fejlesztése, szervezése országos szinten: e célból miniszteri biztosi
hatáskörrel ruházták fel.
Eredményes munkájának első bizonyítékai azok a miniszteri rendeletek,
amelyek a bábák letelepedésével, munkakörük meghatározásával, továbbá etikai
kérdésekkel foglalkoznak. Az 1890-es évek második felében óriási vihart
keltett és évekig elhúzódó vitát váltott ki a bábaképzés reformjával
kapcsolatban tett több javaslata.
"czélszerű lenne külön egészségügyi minisztérium ügykörébe
utalni a bábaügyet, s fontos volna egy elsőrendű, elvi fontosságú
intézkedés, mely által az ország szülészeti ügye, a tanítás,
alkalmazás és ellenőrzés minden részletével együtt egy fennhatóság
alá kerüljön. ... Melyek azok az eszközök, amelyek alkalmasnak
látszanak a hazai bábaügyi viszonyok javítására?
Elsődlegesen a tanfolyamokra történő felvétel megszorítása lenne
czélravezető ... a szorgalmában kifogástalan hallgatók felvétele
kell hogy legyen a czél ... és a jó bábaintézetek felállítása
elodázhatatlan igény."
A szülészet egységes tanításának és a bábamesterség megjavításának
érdekében 1900-ban összehívták a két hazai egyetem szaktanárait és az ország
összes bábaképző intézetének igazgatóját egy új, egységesen használható
állami bábakönyv szerkesztése végett. A könyv megírásával MANN JAKAB
igazgató tanárt, a szegedi Bábaképző Intézet vezetőjét bízták meg. A
tankönyvet "Magyar Bábaképző" címen az 1902. évi 60.000 sz. rendelettel
kötelezővé tették.
A vallás- és közoktatásügyi miniszter 219131/1918. IV. sz. rendelete
alapján a bábaképző intézetek igazgató tanárai "Hirdetmény" kiadásával
tájékoztatták az érdeklődőket.
A "Hirdetmény" tartalmazta a tanfolyam(ok) kezdeti időpontját,
időtartamát, a tanítás nyelvét, a beiratkozás időpontját, feltételeit:
"I. 20-35 éves életkor (anyakönyvi kivonat)
II. Jó erkölcs (erkölcsi bizonyítvány)
III. Jó egészség, teljes testi épség (hatósági orvosi
bizonyítvány)
IV. Iskolai bizonyítvány, legalább a IV-ik elemi osztály sikeres
elvégzéséről. Ilyen bizonyítvány hiányában ennek megfelelő
értelmesség."
Ezen tájékoztató tudatta az érdeklődőkkel a tanfolyam díját, a kapcsolódó
költségeket, a szegénysorsuak számára az ösztöndíjak lehetőségét, az
internátussal kapcsolatos információkat, a tanulók intézeti ruházkodását és
a bentlakás kötelezettsége alól történő felmentés lehetőségeit.
A bábaképzés terén az első világháború kirobbanása, majd elhúzódása
komoly megtorpanást jelentett. Az oktatási intézmények egy részét a sebesült
katonák ápolására vették igénybe, az orvoselőadókat is behívták katonának.
A trianoni békediktátum következtében Magyarország elveszítette
területének 2/3-ad részét s ennek a földrajzi változásnak politikai és igen
súlyos gazdasági következményei is voltak. Egyebek között néhány bábaképző
megszűnt, néhányukat az utódállamok területéről a csonka országba helyezték
át. Ezt követően a hiány pótlására Szolnokon és Szekszárdon új iskolákat
létesítettek.
A korabeli statisztikai adatok szerint a 100 élveszületett gyermek közül
csak 85 érte meg az egyéves kort. A magyar kir. kormány az anya- és
csecsemővédelem fontosságát felismerve 1917. évben az anya és
csecsemővédelmet állami feladatnak nyilvánította. Egyben a 39.088/1917.
számú rendelet az országos hálózat megszervezéséről, valamint az anya és
csecsemővédőnők képzéséről is intézkedett. Ezen feladatot az állam az
Országos Stefánia Szövetségre ruházta át. A Szövetség a csecsemővédelmet, a
csecsemőhalandóság csökkentését és a csecsemők egészségének,
életrevalóságának javítását tűzte ki céljául. A kibővített, szülő nő körüli
teendők ellátásában új, képzett szakember vett részt. A két együttműködő
szakember kompetenciáját meghatározták és rögzítették.
"Miután a bábának és a védőnőnek közös feladata az anya és a
gyermek jólétének biztosítása, ne legyen közöttük helye a hiuságból
vagy féltékenységből származó széthúzásnak, hanem segítsék és
támogassák egymást kellő megértéssel és kölcsönös megbecsüléssel. A
védőnőnek nem hivatása a bábát kötelessége teljesítésére szorítani,
a szülések körül végzendő munkájában irányítani, nem hivatása a
bába által jól végzett munkát ellenőrizni, felülbírálni, de
hivatása és kötelessége minden arra szorulónak jólétét az anya és
csecsemővédelem szabályainak pontos betartásával biztosítani. Az
olyan bába, ki saját nemes hivatását és az anya és csecsemővédelem
nagy eszméjét tökéletesen megérti és átérzi, az anya és
csecsemővédelem intézményeivel soha nem kerülhet összeütközésbe, a
védőnőben pedig csak hűséges munka és segítőtársat fogja látni és
megtalálni."
A népjóléti miniszter az 1920/21-es tanévtől a bábatanfolyamok idejét
egységesen 10 hónapra emelte fel. Az utasítás értelmében a tanfolyamra év
közben felvételt kérni, bekapcsolódni nem lehetett. A korábbi rendeletek
módosításaként a bábanövendékek korhatárát 20-35 év között szabták meg.
Követelmény lett, hogy a felvételt kérők erkölcsi élete kifogástalan legyen,
s ezt iratokkal kellett igazolniuk a hallgatóknak. Az iskolai végzettség
alsó határa 6 elemi. Az eddig ismert és kötelező tárgyakon felül bevezették
az anya- és csecsemővédelmi ismeretek tanítását. Ezt egyfelől az
idevonatkozó ismeretek kiszélesítése miatt tartották indokoltnak, másfelől a
községi és tanyasi területeken az anya és csecsemővédelem is a bábák
feladata maradt.
A bábavizsgán a szülészeti és nőgyógyászati ismereteken kívül a
következőkből voltak kötelesek vizsgát tenni a hallgatók:
- egészséges és beteg csecsemő gondozástan,
- anya és csecsemővédelem szociális ismeretei,
- a gyermekvédelem alapfogalmai.
Megkezdték a külföldi bábaoklevelek honosítását, illetve a
nosztrifikálással kapcsolatos kérdések rendezését.
1931-ben a bábaképző intézetek igazgatóinak javaslatára a képzés idejét
ismét emelték: 10 hónapos elméleti és 2 hónapos gyakorlati szakaszra
osztották fel a tanulmány időt.
Újdonság, hogy a budapesti bábaképző az 1940/41-es tanévre jelentkezők
felvételi vizsgáján alkalmazta - Magyarországon először - a világszerte már
általánossá vált képességvizsgálatot.
E célból tapintásérzékenységet, hallásütem-érzést, figyelemkoncentrációt,
és megfelelő manualitást nézett a felvételi bizottság.
A jelentkezők korhatára az 1942-es évtől 18 éves életkorra változott.
1944 szeptemberében még megtörtént a beiskolázás, de 1945 tavaszára megszűnt
az országban a rendszeres bábaképzés.
És ezzel lezárult egy korszak a bábaképzés történetében is.
A világháború - mint sok más területen - korszakváltást jelentett a hazai
szülésznőképzés terén is. A modernizációs törekvések első jeleként már a
korszaknak a kezdetén megindult az addig hagyományos, de a kívánatos
biztonságot nélkülöző, házi szülészet fokozatos visszaszorítása. Mivel az
50-es 60-as évek fordulóján a szülések gyakorlatilag 100%-ban intézetben
folytak le így társadalmi igényű célkitűzés az "intézeti szülésznők"
képzése.
Egy hihetetlen léptékű tudományos-technikai fejlődés és annak révén
szerzett új ismeretek, új terápiás és diagnosztikai szülészeti
gondolkodásmódhoz és gyakorlathoz vezettek. Magától értetődő, hogy ezen
fejlődésnek a szülésznők oktatásában és képzésében is tükröződnie kellett.
Hazánkban is - Kelet-Közép-Európa más államaihoz hasonlóan - a XX. század
második fele mélyreható társadalmi-gazdasági rendszerváltással kezdődött.
Ennek keretében zajlott le az általános modernizáció (az agrárjelleg
visszaszorulása, iparosítás, városiasodás, a társadalom átrétegződése, az
iskolázottság kiszélesedése stb.). A tervgazdálkodás átformálta, teljes
egészében állami feladattá tette az egészségügyet, annak szervezési
kérdéseivel együtt.
A korszak elején a háborús károk szinte felmérhetetlenek voltak, az
ország romokban hevert. Az újjáépítésben természetesen abszolút elsőbbséget
élvezett az ország vérkeringésének, infrastruktúrájának "újraélesztése". A
legfelsőbb szinteken már a kezdet kezdetén érlelődtek a változások: a
debreceni Ideiglenes Kormány keretében megalakult a Népjóléti Minisztérium,
amely átvette a polgári lakosság egészségügyi ellátását érintő - és addig a
Belügyminisztériumhoz tartozó - feladatokat.
Az időszak szülésznőképzését illetően az első két évben (1945-47)
folytatta az addigi gyakorlatot (1935): a képzés időtartama 12 hónap, mely
10 hónap elméleti és 2 hónap gyakorlati felkészítést jelent. Az iskolai
végzettség alapkövetelménye a hat elemi. Képzés hat helyen folyt az
országban: a Debreceni-, a Pécsi- Szegedi-, Egyetem Női Klinikáin, azokhoz
szervezetileg csatoltan, további három önálló Bábaképző Intézetben:
Budapesten, Szolnokon és Szombathelyen.
Az 1947-es év újabb jelentős állomás volt a reformok utján. A Vallás és
Közoktatásügyi Minisztérium 5710/1947. szám alatt kiadta a közvetlen
hatósága és felügyelete alá tartozó Állami Szülésznőképző Intézetek új
szervezeti szabályzatát a hozzá csatlakozó tanulmányi-, vizsga- és fegyelmi
szabályzattal együtt. A lényeges új elemeket tartalmazó tanulmányi rend az
1947/48-as tanévtől kezdve érvénybe is lépett.
A legfontosabb változás a képzési idő 1 évről 2 évre emelése volt.
Az új 24 hónapos képzés 18 hónapi intézeti elméleti-gyakorlati
tanfolyamból és 6 hónapi kötelező kórházi gyakorlatból állt. A 18 hónapos
intézeti tanfolyam végén a szülésznő növendékek elméleti és gyakorlati
vizsgát tettek, ezt pedig követte az eskü ill. fogadalomtétel. Ez után
következett az arra feljogosított kórházak szülészeti osztályán a 6 hónapos
kórházi gyakorlat, amelynek ideje alatt legalább 100 szülést kellett
önállóan észlelniük az előirt napló szabályszerű vezetése mellett.
Oklevelüket csak a gyakorlati idő letöltése után kapták kézhez.
A korszerűbb szülésznőképzési gyakorlat hangsúlyozandó "újítása" a
felvétellel kapcsolatban az eddiginél magasabb iskolázottsági követelmény: a
hat elemivel szemben most az általános iskola nyolc osztályával egyenértékű
iskolai végzettség lett az alapkövetelmény, megjegyezve, hogy az ennél
magasabb iskolai végzettséggel rendelkező pályázók a felvétel során előnyben
részesülnek. Az új rendelet már előírta, és a pályázók felvételét függővé
tette az un. képességvizsgálatok eredményeitől is.
Az államvezetési gyakorlatnak megfelelően a teljes oktatási rendszeren
központosító, egységesítő törekvéseket lehetett tapasztalni. Így a középfokú
egészségügyi szakoktatás is centralizálttá vált.
Kifejezetten különleges magyar sajátosság, hogy a 60-as években ugyanezen
a hazai oktatási rendszeren belül megjelent egy merőben új típusú középfokú
oktatási intézmény: a szakközépiskola. Ennek egészségügyi változata és annak
hálózata csakhamar olyannyira gyökeret vert és kiterebélyesedett, hogy
1972-től kezdve - az eddigi rendszerrel történő 5 éves együttélés után - már
a következő, új, önálló szakasz fő alkotórészeként jelent meg a
szülésznőképzés hazai történetében.
1949-ben a szülésznőképzésnek addig a kultuszminiszterrel közösen
gyakorolt felügyeletét a 3640/1949. számú kormányrendelet a népjóléti
miniszter kizárólagos hatáskörébe utalta, majd 1950-ben a IV. számú
alkotmánymódosító törvény a Népjóléti Minisztériumot Egészségügyi
Minisztériummá minősítette át. Az Egészségügyi Minisztérium tényleges
megszervezésére 1951-ben került sor, ekkor lett az új minisztérium II/2-es
osztálya a középfokú egészségügyi szakoktatás országos felelőse és gazdája.
A középfokú egészségügyi tanintézetek, az Egészségügyi Szakiskolák egységes
rendszerének keretébe olvadt be az évszázadokon át önálló (ill. egyetemekhez
kötött) szülésznőképzés is. Eleinte egyes szakiskolákban még külön
igazgatója volt a szülésznő- ill. ápolóképzésnek, majd ez is megszűnvén a
különböző szerteágazó szakok integrálódásán belül "szülésznői tagozatról"
ill. "szülésznőképző iskolákról" esett szó.
1961-ben készült el a középfokú tanintézetek osztályán, és mint az
egészségügyi miniszter 22/1961. számú utasítása látott napvilágot az
egészségügyi szakiskolák új "Működési Szabályzata". Legjelentősebb újítása a
gyakorlati oktatás (1957 óta sikeresen kipróbált és bevált) tankórtermi,
tanosztályos módszerének országos bevezetése ill. elterjesztése volt. A
tankórtermi gyakorlat során az elméleti és gyakorlati munkát a legszorosabb
egységbe foglalva, a tanulók önállóan, a tanultaknak megfelelően dolgoztak
klinikai-kórházi oktató szülésznő ill. oktató orvos és iskolai szakoktató
együttes koordinált felügyelete mellett. 1963-ban az Egészségügyi
Minisztérium Oktatási Főosztályának "Tanterv és utasítás a szülésznőképző
iskolák számára" cimmel kiadványa jelent meg, melynek bevezetésére még ez
évben sor került. A dokumentum az oktatás céljaként felkészült intézeti
szülésznők kibocsátását jelölte meg. Természetesen maximálisan
alkalmazkodott az intézeti rendhez, az ott uralkodó kompetencia köröket
figyelembe vette. Így az addig önállóságra nevelt (és önállóan dolgozó)
szülésznők kizárólagosan asszisztálási és ápolási feladatok végzésére
képződtek (minden további tevékenység a szülőnő körül orvosi feladattá
vált).
1965-től kezdve csak érettségivel rendelkező jelentkezőket vettek fel a
szülésznőképzők. Tankönyvként ZOLTÁN IMRE: Szülészet (egyetemi tankönyv),
szülésznői változata szolgált (Medicina Kiadó).
"Váljék szorosabbá iskoláink kapcsolata az élettel, a gyakorlattal, a
termeléssel." - alapkoncepció hívta életre a szakközépiskolákat. A
bevezetésre javasolt új iskolatípus a szándékok szerint elmélyíti és bővíti
az általános iskolában szerzett ismereteket és egyidejűleg valamely
szakmában (ipari, kereskedelmi, stb. - az egészségügyről még nem volt szó
ekkor) képesítést nyújt. Teszi ezt oly módon, hogy az iskola folyamatosan
együttműködik a képzés szakirányának megfelelő gyakorlóterülettel. A 4 éves
szakközépiskola utolsó évfolyamának elvégzése után a tanuló érettségi
vizsgát és egyúttal szakmai képesítő vizsgát tett, amely utóbbi a tanult
szakmában bizonyos - jogszabályban meghatározott - munkakörök betöltésére
képesítette. A kiépülő szakközépiskolai ágazatok között 1965-ben, az
oktatási törvényhez csatlakozó rendeletben merült fel első ízben
szakközépiskolák létesítésének lehetősége az egészségügy területén is.
A valóságban még rendezetlen formában mintegy kísérleti jelleggel az
1963. évtől kezdődően már egy egészségügyi szakközépiskola megkezdte
működését Győrött.
A hazai "különutas" szülésznőképzési rendszer kialakulásában a döntő
fordulat szinte naphoz kötötten az Egészségügyi Minisztérium Kollégiumának
1967. március 8-án tartott ülésén történt. A Kollégium ekkor tárgyalta meg a
középfokú egészségügyi oktatás új rendszeréről előterjesztett javaslatot.
A javaslat elöljáróban megemlítette, hogy a 1963-as győri kezdet után az
1965. évben 9 helyen, az 1966/67-es tanévben pedig további 9 helyen 18
egészségügyi szakközépiskolai osztályt indítottak 693 tanulóval. Az
egészségügyi szakoktatás ezen új formájával tapasztalatokat kívántak
szerezni arról, hogy a tanulók a közismereti tantárgyak mellett milyen
mélységben és mennyiségben képesek elsajátítani a szakmai ismereteket. A
tapasztalatok kedvezőeknek bizonyultak, a végzett tanulók az érettségi
bizonyítvánnyal egyidőben szakmai képesítést kaptak általános
rendelőintézeti asszisztens valamint csecsemő- és gyermekgondozónői
munkakörökre. A szerzett kedvező tapasztalatok alapján az előterjesztett
javaslat tömörített lényege az volt, hogy a jövőben az egészségügyi
szakszemélyzet - köztük a szülésznők is - kiképzésének fő formái az egységes
profillal dolgozó egészségügyi szakközépiskolák és az azokra épülő un.
szakosító tanfolyamok lennének. Szülésznői vonatkozásban a szakközépiskolát
végzettek számára a fenti munka melletti szakosító tanfolyam tartamát 1
évben (10 hónap) jelölte meg a javaslat. Ugyanakkor nem feledkezett meg a
gimnáziumban érettségizettek részvételével a szakiskolákban folyó 2 éves
nappali tagozatos szülésznőképzésről sem. Nyolc-tíz éves átmeneti időre a
két képzési forma egyidejű fenntartását javasolták. Így az utóbbi forma - a
2 éves nappali tagozatos szülésznői szak - utolsó évfolyama az 1976/77-es
tanévben végzett, és ettől az időponttól ez a képzési lehetőség megszűnt.
A működésüket tömeges méretekben 1968-ban megkezdő egészségügyi
szakközépiskolák 1972-ben bocsátották ki az első érettségizett és
általánosan alapképzett szakembereiket és így a korábbi szakosítás
megszervezése ekkora vált időszerűvé. Ennek jogi alapját meg is teremtette
az egészségügyi miniszter 8/1972. utasítása, mely az "Új típusú egészségügyi
szakközépiskolát végzettek szakmai képesítéséről és szakosításáról" címen
jelent meg. A rendelkezés szerint 20 féle munkakörben lehet szakképesítést
szerezni és közöttük található a szülésznői is. A szakosító tanfolyamok
megszervezésére a helyileg illetékes Egészségügyi Szakiskolák kaptak
megbízást. Bár még további 5 tanéven át a 2 éves nappali tagozatos képzés
folytatódik, 1972-ben - több mint két évtizeddel az önálló szülésznőképzés
megszűnése után, újabb 22 évig tartó időszak vette kezdetét a magyar
szülésznőképzés történetében. Az 1972/73-as tanévben indult meg az 1 éves
(10 hónapos) szakosító tanfolyamokon az egészségügyi szakközépiskolát
végzett szülésznők képzése. A szakosítók alapvető feltétele a
szakközépiskolai érettségin túl, a gyakorló szülésznői munkakör betöltése
volt. Az Egészségügyi Minisztérium Oktatási Főosztálya egy közel 40 oldalas
kiadványban jelenteti meg a szülésznői szakosító tanfolyam részletes
tantervét. A szakképzés célját illetően már másként fogalmaz, mint 1963-ban;
a segédkezésen túl fontos, hogy képesek legyenek feladataik önálló
ellátására is a szülésznők. A szakosító tanfolyamos képzés fennállásának 22
éve alatt az eredeti tanterven alig történt lényegesebb változtatás. A munka
melletti tanfolyam tartama mindvégig 10 hónap maradt, amely az egészségügyi
szakközépiskolai alapismereteket kiegészítő elméleti képzésből, továbbá
egyúttal a munkahelyet is jelentő egészségügyi intézetben végzett
szakgyakorlatból állt.
A szakosító tanfolyam tananyagaként a 70-es évek során TREIT SÁNDOR
szerkesztésében egy 400 oldalas kiadvány jelent meg, mely a szülészet-
nőgyógyászat ismeretein kívül magába foglalta az idevonatkozó
gyógyszerismereteket, a szülészet-nőgyógyászati pszichológiát és az
ujszülöttellátást. Az ismeretek és a klinikai gyakorlat rohamos fejlődése
azonban szükségessé tette, hogy 1981-től kezdődően LAMPÉ LÁSZLÓ - 1992-ben
már PAPP ZOLTÁNNAL együtt irt orvosegyetemi tankönyv kivonatoltan
felhasználásra kerüljön a szülésznők felkészítésében.
A szülésznők mind magánbeszélgetésekben, ill. a tanfolyamokon, mind
országos konferenciáikon a nagyobb önállóság, a szakma presztizse, erkölcsi,
anyagi és társadalmi megbecsültségének emelése érdekében a 90-es évek
kezdete óta egyre inkább hangot adnak magasabb színvonalú - felsőfokú vagy
főiskolai szintű - képzés iránti igényüknek. A hangulat alakulása, a
kritikai szellem felerősödése bizonyára összefügg az újabb rendszerváltással
is, amely lehetővé tette a külföldi (nyugati) viszonyok és képzési formák
jobb megismerését és kívánatossá az azokhoz történő igazodást, felzárkózást.
Ezért - ismét a Népjóléti nevet felvett - Minisztériumban egy kívánatos
fordulatot előkészítő munka kezdődött meg.
Ennek következtében kísérleti jelleggel az 1991/92-es tanévben
bevezetésre került a gimnáziumi érettségire épülő írásbeli és szóbeli
felvételi vizsgához kötött kétéves nappali tagozatos képzés Budapesten a
Belvárosi Egészségügyi Szakiskolában. A képzés deklaráltan "szülésznő-
technikus" képesítést nyújtott.
A tapasztalatok mérlegelése után döntés született az érettségire épülő,
három éves nappali tagozatos, felsőfokú szülésznőképzés hazai bevezetéséről.
Az Európai normákhoz igazodó "eurokonform" új típus képzést "A
szülésznőképzés szakmai követelményeiről" címet viselő 21/1994. népjóléti
miniszteri rendelet szabályozza.
Az új rendelet "iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli" képzést
ismert el. Egyúttal lehetővé tette a legkésőbb 2000. szeptember 1-ig tartó
átmeneti időszakban a korábban másféle képzési formában (egyéves szakosító,
két éves nappali tagozat) részesültek, - egyéni mérlegelésen és előirt
különbözeti vizsgák letételén alapuló - szakmai felzárkóztatását. A program
a "Szülésznői Híd" nevet viseli. A képzések és átképzések lebonyolítása
ugyancsak az egészségügyi szakközépiskolák feladata lett.
A szóban forgó rendelet fenti követelményei szerint szakképesítést
szerzett szülésznők végzettségét felsőfokúnak fogadták el. A rendelet az
1994/95-ös tanévtől lépett hatályba, egyidejűleg érvénytelenítette a
szülésznői szakosító képzés tantervét.
Az új típusú szakképzést meghatározó jogszabállyal egyidőben a Népjóléti
Minisztérium II. Ápolási Főosztálya kiadta a szülésznői szakképesítés hat
félévre kidolgozott központi programját.
A három éves képzési program lehetővé teszi az Európai Tanács
ajánlásaiban szereplő valamennyi tantárgy teljeskörű oktatását. A korszerű
képzést megalapozandó tankönyv elkészítése is folyamatban van.
A Népjóléti Minisztériumi tájékoztatón elhangzottak szerint a szülésznők
"eurokonform" oklevele beépíthető lesz a főiskolai szintű képzésükbe.