Dimenzió #18

Nem iskolás fokon...

(pedagógia, neveléstörténet)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                               Bánóczy Lajos:

          PARADIGMAVÁLTÁS SZÜKSÉGESSÉGE A PEDAGÓGUSOK SZEMLÉLETÉBEN
                          A BŰNMEGELŐZÉS TERÜLETÉN

   Még  iskolás  sem  voltam,  amikor  kitörték  a  kezem.  A  tér  sarkában
hátracsavarták, s egy nagyobbacska legény egy téglával ráütött a könyökömre.
Ha  jól  emlékszem,  egy  fél  pár  kesztyűn  marakodtunk  össze  mi négyen,
pajtások.  Pedig egyikőjük sem számított ellenfélnek, de még haragosnak sem.
Hisz  percekkel  a verekedés előtt még jópofáskodva dobáltuk a kézrevalót, s
vadul  cukkoltuk egymást. Csak a rossz mondat, néhány buta szó, s pillanatok
alatt  elmérgesedett  minden.  Néhány hét gipsz, egy rossz emlék, egy eltűnt
kesztyű  -  csak  ennyi  maradt  meg bennem máig. Merénylőim is megtartották
nálam régóta viselt "haveri státuszukat". Pedig kiraboltak.

   S  én  mégsem  mentem  el a rendőrségre, mindenkinek azt hazudtam, hogy a
lépcsőn estem el, mert szégyelltem azt, amit apám úgy fogalmazott meg, hogy:
micsoda mafla az, aki odaáll négy-öt erősebb gyerekkel verekedni.

   Persze,  nincs  sok  okom  a  panaszkodásra  azért  sem, mert ha pontosan
olvasom  a  törvény betűit, tulajdonképpen álltam én már a másik oldalon is.
Megtörtént,    hogy    "közvetlen    fenyegetést   alkalmazva"   bírtam   rá
osztálytársaimat,  hogy  az  ő pénzükből fagylaltozzunk. Pedig sem én, sem a
többszázezernyi  komisz  kölyök  nem  bűnöző.  Még akkor sem, ha a rosszaság
végletei  néha  átlépték  a  jog  határait.  De  hol  vannak pontosan azok a
határok?

   A   törvény   kereteit  többé-kevésbé  ismerjük,  csak  azokat  a  "lelki
Rubikonokat"  nem  igazán  látjuk,  amelyeken  átlépve  egyik  pillanatról a
másikra  a társadalom rettegett és kitaszított tagjaivá válhat valaki. Mert
bűnözőkké  az  emberek  válnak,  évtizedek  alatt  bejárva a törvénytelenség
ranglétráit,   s   nem  lesznek  egyik  pillanatról  a  másikra  azok.  Piti
gyümölcstolvajok  érhetnek csak meg rablókká - legalábbis sokáig ezt hittem.
Újabban  viszont  szaporodik  azoknak  a  fiataloknak a száma, akik mindjárt
súlyos  bűncselekményekkel  "nyitnak". Tehát igenis kell lenni egy határnak,
amin ma már pillanatok alatt át lehet lépni.

   A  bűnről  mindenkinek  megvan a saját elmélete. A bűnözőket otthon, zárt
ajtók  mögött  egy  székben  hátradőlve, mindenki megveti, de este, az utcán
járva  retteg  tőlük.  Természetes, hogy mindenki saját elméletéhez igazítja
szokásait.  Én  ezért  nem  járok  kocsmákba,  s  nem  ülök  le poharazgatni
ismeretlen  emberekkel.  De  vezetek  autót  és  megállok  az  út szélén, ha
balesetet látok, s ha csöngetnek, kinyitom az ajtót. Sokáig azt hittem, hogy
ezekkel  a  szokásaimmal csaknem teljesen védve vagyok a bűnözőkkel szemben.
Ma  már  tudom:  nem  így  van. De hát mi történt, hogy ennyire megváltozott
körülöttünk  a bűnöző és áldozatának viszonya? Még pontosabban fogalmazva mi
történt  a  felnövekvő  új  nemzedékkel,  amely  minden eddiginél gyorsabban
rontott a bűnözés statisztikáján. A bűnözés gyors ütemű növekedését van, aki
rossz  gazdasági  helyzettel,  s  az  ebből  fakadó szegénységgel, van aki a
fiatalok  hibás  értékrendjével,  van  aki a lakótelepek sivár környezetével
magyarázza.

   Alighanem  mindegyik válaszban van valami igazság, ám önmagában egyik sem
igazi  felelet.  De  mégis  úgy  gondolom,  hogy  a  pedagógusnak,  s rajtuk
keresztül pedig az oktatási intézményeknek óriási a felelősségük abban, hogy
a gondjaikra bízott fiatalokból tisztességes polgárok, vagy betörők, rablók,
gyilkosok  válnak-e.  Persze  ma, amikor átértékelődik minden - hisz itt már
senki  sem  beszél  tisztességről,  jellemről,  becsületről  - a pedagógusok
személyes  példamutatása  még  akkor is óriási jelentőséggel bír, ha tudjuk,
hogy  sajnos  az  iskola  és  a  tudás leértékelődésének korát éljük. Hisz a
fiatalok  egy részénél nagyon szépen kimutatható, hogy a "rossz" gyerekekkel
a pedagógusok sem tudnak igazán mit kezdeni, s ezért inkább igyekeznek minél
gyorsabban  megszabadulni tőlük. Innen aztán a dohányzás, az alkoholizmus, a
kábítózás,  a csavargás, a bűnözés, mint "édestestvérek" kísérik életútjukon
a  mellékvágányokra sodródott fiatalokat, s előbb-utóbb valamelyik büntetés-
végrehajtó intézetben kötnek ki.

   Mindezek a gondok sarkalltak arra, hogy szakdolgozatomban ezekre a fontos
és  időszerű kérdésekre keressem a választ. Kutatásaim tárgyát alapvetően és
döntően  a  kriminalitás  által  érintett  speciális  sávok,  úgy  mint  - a
pedagógusok  emocionális  és  kognitív  viszonya  a  bűnözéshez,  valamint a
pedagógusok    bűnözésre   való   reagálásai   jelentették.   Szakdolgozatom
megírásával  globális  célkitűzésem  volt,  hogy  bemutassam mit gondolnak a
pedagógusok  a  bűnözésről,  a bűnözési okok néhány összefüggéséről. Konkrét
célom annak feltárása volt, hogyan vélekednek a fiatalok kriminalitásáról és
ezzel  összefüggésben  az  iskola  szerepéről. Operatív célom annak elemzése
volt,  hogy  a pedagógusok miként fogalmazzák meg saját feladataikat, vagy a
másokkal való együttműködés lehetőségeit a bűn megelőzésével kapcsolatosan.

   Abból  a  feltételezésből  indultam  ki,  hogy a pedagógusok egyrészt nem
ismerik  saját lehetőségeiket a bűnmegelőzésben, másrészt pedig metodikailag
sincsenek  felkészülve  a  problémásabb gyerekek nevelésére. Ezért aztán, ha
valamelyik fiatalkorú bűncselekményt követ el, a pedagógusok rögtön a család
és  a  társadalom  problémáiról  beszélnek,  miközben  saját  felelősségüket
elegánsan megkerülik.

   De  hogy  megtudjam,  miként  vélekednek  maguk  az  érintettek  erről  a
kérdésről,  adatgyűjtést  folytattam,  s  500  kérdőívet  küldtem szét Jász-
Nagykun-Szolnok  megye  általános  iskoláiba.  Ebből  349  érkezett  vissza,
illetve ennyit lehetett értékelni. A kérdések 3 csoporta sorolhatók. Az első
blokkba  tartozó  kérdések  a  válaszadók bűnözésről alkotott gondolatainak,
értékelő ítéleteinek megismerésére irányultak. A második blokk fő kérdései a
fiatalkorúak   bűnözésével   kapcsolatos   oksági   összefüggések   lényeges
cselekvési készségének, a bűnözésre való reagálásnak módjait firtatták.

   A  véleménykutatás  tapasztalataiból  most  a  legfontosabbakat szeretném
ismertetni:

   -  A  válaszadó  pedagógusok  a  megye tanári állományának hét százalékát
      reprezentálták  és  háromnegyedük  általános iskolában tanított, felső
      tagozaton.

   -  A   pedagógusok   biztonságérzetében  visszatükröződött  az   objektív
      biztonság,   ugyanis  véleményük  szerint  az  ország  "közbiztonsága"
      elégséges  minősítést érdemel, a falvaké viszont jobb, mint "közepes".
      Kétharmaduk  megítélése  szerint  nagyon sok a bűnalkalom, a bűnözésre
      hajlamosító körülmény és feltétel.

   -  Azokban az oktatási intézményekben, ahonnan a válaszok visszaérkeztek,
      a  pedagógusok  szerint a tanulók egyharmada kifejezetten rossz anyagi
      körülmények  között  él, minden negyedik-ötödik tanuló az okok halmaza
      miatt veszélyeztetett fiatalkorú, potenciális bűnöző!

   -  A  válaszok  értékelése  szerint  a pedagógusok valóságnak megfelelően
      látják   a   fiatalokat   veszélyeztető   kriminogén  feltételeket  és
      körülményeket  általában.  Felvetődik  a  kérdés viszont, hogy vajon a
      "valóság"  akkor  is  helyesen tükröződik vissza, ha saját iskola vagy
      éppen  a  válaszadó  személye  is  meghatározó  láncszem  a kriminális
      veszélyeztetettség    rendszerében?    Mindenképpen    elgondolkodásra
      késztethet az a tény, hogy a laza iskolai fegyelem alig, vagy csak kis
      mértékben  veszélyezteti  a  fiatalkorút  a  pedagógusok közel felének
      véleménye  szerint.  Még  inkább, hogy a válaszadók több mint fele úgy
      gondolja,  hogy  az  iskolai  pályafutás  megtörése  alig-alig  jelent
      veszélyt  a  fiatal  további  életére.  Kétharmaduk  nem  látja súlyos
      problémának  az  osztályismétlésre  utalt fiatal helyzetét. A probléma
      hárítása, a felelősség eltolása tetten érhető.

   -  Feltétlen  figyelemre  méltónak  tartom,  hogy  a  válaszadók  fele  a
      pedagógusképzés   és   a   nevelési   módszerek   hiányosságait  teszi
      "felelőssé",   hogy   a   fiatalkorúak  bűnözését  nem  képesek  kellő
      felkészültséggel  megelőzni!  És egyharmaduk teljes mértékben egyetért
      azzal,  hogy  az  iskolának és a pedagógusnak nagyobb szerepet kellene
      betölteniük   a   fiatalok   erkölcsi  nevelésében.  Továbbá,  hogy  a
      bűnmegelőzési   kultúra,   a   bűnmegelőzési  tevékenység  tudatos  és
      szakszerű  kialakításához,  irányításához  nélkülözhetetlen  az,  hogy
      legyenek  világos  ismereteink,  elképzeléseink  a prevenciós folyamat
      rendszeréről,      szerkezetéről,      elemeinek     kölcsönhatásáról,
      megszervezésének elvi és gyakorlati kérdéseiről.

   -  Statisztikai  tény,  hogy  hazánkban  minden  hatodik  tanuló esetében
      korrekciót  (vagy  terápiát) igénylő személyiségzavarral számolhatunk,
      így  a  nevelés intézményeinek felkészületlensége még inkább hangsúlyt
      kap.  A  szülők  sem  tudnak  szövetségesek lenni a pedagógiai jellegű
      magatartás-korrekciós  munkában,  így  a  családi  életnek a gyermekek
      magatartásában   tükröződő   zavaraival   erre  képzetlen  pedagógusok
      kerülnek   nap   mint  nap  szembe.  Alaptevékenységüket  ilyen  módon
      megterhelő  pszichológiai  feltételek  között  kell  végezniük  és  ez
      természetszerűleg   kihat   a   nevelő  és  tanuló  közötti  kapcsolat
      alakulására is.

   Az  is  tény,  hogy a jelenlegi pedagógusképzési rendszerek az iskola két
alapvető  funkciójának  megfelelő  végzésére  sem készítik fel megfelelően a
hallgatókat.  Hiányzik  az a gyakorlati emberformálási ismeretanyag, amely a
pedagógusi önismeretben gyökereznék és mely lehetővé tenné, hogy a pedagógus
jártas   legyen   as  lélektani  munkában,  a  hatáskiváltás,  befolyásolás,
konfliktus  felismerés és kezelés pszichológiai eszközeinek használatában, a
nevelő-tanítvány kapcsolat megfelelő irányításában.

   -  A  szakdolgozat  alapját  képező  vizsgálat  is  igazolta, hogy minden
      lehetséges  módon  arra kell törekedni, hogy az iskola szervesebben és
      tartalmasabban  beleépüljön  az  őt övező "helyi társadalom" történeti
      hagyományaiba,   folyamataiba,   kultúrájába,   közéletébe.  Ezért  az
      iskolának  módot  kell  kapnia  arra,  hogy  a  tanítás  tartalmában a
      tantervek anyagainak teljesítésében, egész tevékenységében szabadabban
      és önállóbban alkalmazkodjék működésének környezetéhez, feltételeihez.
      Különösen fontos, hogy az iskolai nevelés tartalmának fejlesztését úgy
      sikerüljön  megoldani,  hogy  az  iskola  világa  és az iskolán kívüli
      társadalmi tapasztalatok, élmények között ne tátogjon szakadék.

   A  bűnözés,  a  fiatalkorú  bűnözés határozott visszaszorítása csak akkor
lehetséges, ha az átfogó megelőző tevékenység (társadalmi prevenció) kellően
változatos,  differenciált, de egységes logikával működő alapellátás jellegű
intézményrendszere  létezik  és  érdemben fejti ki tevékenységét. A rendszer
jelenlegi  intézményeit  nem  egyszerűen tovább fejleszteni szükséges, hanem
gyökeresen  új  elemekkel  és munkaformákkal kell gazdagítani a gazdasági és
személyi feltételek létrejöttének arányában.

   Tulajdonképpen  a  probléma  a  gyökereknél,  vagyis  a  családban  és az
iskolában kezdődik. A család az a mikroközösség, amely a felnövekvő nemzedék
gondozásának,  formálásának,  fejlesztésének  leglényegesebb terepe. Hisz az
ember életének legfogékonyabb szakaszát - gyermekkorát, ifjúságát - tölti el
a  család  közvetlen  befolyása  alatt.  Az onnan hozott minták elkísérik az
embert a sírig, legyenek azok pozitívak, vagy negatívak. Afelől persze nincs
kétségem, hogy a családokban kamaszokká cseperedő fiatalok jó része megkapja
a szeretetet, abban viszont már nem vagyok biztos, hogy mindegyikőjüknek elő
tudják  teremteni  szüleik  a mindennapi jólét kellékeit, s hogy hozzájutnak
azokhoz az anyagi természetű dolgokhoz, amelyek testi és szellemi fejlődésük
miatt elengedhetetlenül fontosak volnának. Bárhogyan is próbálnám, nem tudom
kikerülni  a  pénztelenség,  a  szegénység  csapdáját. Mert ki tagadná, hogy
pontosan   ez   az,  ami  a  társadalmi  egyenlőtlenségekhez,  az  esélybeli
különbségek  növekedéséhez  vezet, melynek aztán egyenes következménye, hogy
nem  minden  gyerek  teheti  meg,  hogy tanulhasson, hogy középiskolába vagy
egyetemre  járhasson.  Pedig  pontosan a tanulás jelentené továbbra is azt a
lehetőséget  -  függetlenül a családok anyagi helyzetétől -, hogy gyerekeink
esélyei  egyformák  legyenek.  Csak  éppen  nem errefelé halad a világ, hisz
fennáll  a  veszélye  annak,  hogy  rengeteg  tehetséges gyermek marad ki az
iskolákból,  kallódik el, mivel a szülőknek nincs pénzük a taníttatásukra. S
így arra kényszerül többségük, hogy dolgozzanak. Ha egyáltalán tudnak munkát
szerezni. Manapság ez sem egyszerű, élni viszont mégis kell valamiből.

   Így talán az sem meglepő, hogy ismerőseim közül sokan bajban vannak, mert
nem  tudnak  gyerekeiknek  tiszta  jövőképet  felrajzolni.  Talán  ezért sem
véletlenek  a  fiatal  házaspárok szájából egyre gyakrabban kibuggyanó "most
még  nem  akarunk  gyereket"  kezdetű  mondatok,  amelyek  lassan  már olyan
evidenciaként  hangzanak  el, hogy a magára valamit is adó értelmes embernek
eszébe sem jut megcáfolni azt.

   Meglévő   gyerekeink   jövője,   mint  az  előzőekből  is  kitűnik  -  az
iskolázottságuktól  függ,  hiszen  az  iskolai nevelés minden formájának két
alapvető    feladatot   kell   teljesítenie.   Egyrészt   ismereteket   kell
elsajátíttatni,  másrészt a személyiséget formálni, fejleszteni. E két dolog
összekapcsolása   biztosíthatja  olyan  személyiség  kialakulását,  amely  a
bűnözésre csábító környezeti hatásokra is helyesen tud reagálni.

   Csakhogy az iskolai és családi nevelésnek komoly zavarai vannak. Elég, ha
a  devianciát említjük, amely családi és iskolai diszharmóniával párosulva a
tinédzserkori agresszió fontos előidézője lehet.

   Jász-Nagykun-Szolnok megyében is folyamatosan növekszik a veszélyeztetett
családok   száma,   akik   egyre   kevésbé   képesek   önerőből   hátrányaik
ellensúlyozására.  Szűkebb  pátriánkban 110 ezer 18 éven aluli gyermek él, s
15%-uk,   vagyis   több   mint   17   ezer  fiatal  valamilyen  oknál  fogva
veszélyeztetett  helyzetben  van.  S  ez a szám nemhogy csökkenne, hanem épp
ellenkezőleg,    erőteljesen   növekszik,   hisz   az   elmúlt   hat   évben
megháromszorozódott. De nem is lehet ezen különösebben csodálkozni, hiszen a
munkanélküliség  terjedése,  a  középrétegek  lecsúszása, a létminimum alatt
élők  végleges  leszakadása  felgyorsította a már korábban is létező negatív
tendenciákat.  Növekszik  az  alkoholisták, a drogosok száma, s az anyagi és
egzisztenciális  elbizonytalanodás  növelte  és  növeli  az  agresszivitást,
melynek következményei elsősorban a családokban csapódnak le.

   Megyénkben    mintegy    28   ezer   cigány   él.   Gyermekeik   többsége
veszélyeztetett,  hiszen  a  családok  korábban sem túl rózsás létfeltételei
alaposan  romlottak  az  elmúlt  esztendőkben.  A gyermek- és ifjúságvédelmi
szakellátásba kerülők több mint felét is ők teszik ki.

   Jóllehet  a  szociális törvény előírja a családsegítés megszervezését, az
önkormányzatok pénzügyi nehézségei, valamint a szemléletbeli problémák miatt
intézmények  és  státuszok szűntek meg. Holott pontosan most kellene nagyobb
figyelmet   fordítani   erre  a  területre.  Az  iskolák  többségében  nincs
gyermekvédelmi  felelős,  a meglévők pedig szakmailag felkészületlenek, hisz
ismereteiket néhány napos gyorstalpalókon szerezték.

   S  így  aligha  csodálkozhatunk  azon,  hogy a gyermekek érdekében sajnos
gyakran kerül sor hatósági intézkedésekre. Ilyenkor lép színre a gyámhatóság
és súlyosabb esetekben pedig az állami gondoskodásba vétel sem kerülhető el.
Ez  a  lehető legrosszabb megoldás, ha egyáltalán annak lehet tekinteni. Még
akkor  is  így van ez, ha tudjuk, hogy manapság már a jogszabályok tömkelege
védi  a  bizonytalan  helyzetű  kiskorúak érdekeit. Ám, hogy még most is sok
minden  tisztázatlan,  azt számtalan példa bizonyítja. Persze azon senki sem
vitatkozik,  hogy annak a több tízezer gyermeknek, akikről jelenleg az állam
gondoskodik,  mindenekelőtt  családra  lenne  szükségük.  Szerencsére  azért
akadnak  olyan gyermekszerető házaspárok, akik nevelőszülőkként dolgoznak és
vannak,  akik  az  örökbefogadást  választják  inkább.  Illetve választanák,
csakhogy  a hivatali gépezet bürokratizmusa gyakran szinte érthetetlen módon
ellenáll  a  jó  szándéknak,  s  az  örökbe  fogadni  akaró felnőttek évekig
várhatnak arra, hogy családot jelenthessenek egy-egy gyermek számára.

   Tehát  akadnak  gondok  bőven, miközben továbbra is az egzisztenciális és
erkölcsi  leállósávokban  toporog  azoknak  a  fiataloknak  a nagy többsége,
akiknek  nem  adatott  meg,  hogy  igazi családokban nőhessenek fel. Mert ki
tagadná,  hogy  az  intézetek nem jelenthetnek senki számára valódi otthont.
Bár  annak  idején  ideiglenesen  hozták  azokat  létre,  ám úgy tűnik, hogy
megszüntetésükre  aligha  lehet  számítani.  Így  fenntartásuk  továbbra  is
szükséges  rosszat  jelent  és kiúttalanságot jelez; mert míg ezek milliókat
emésztenek  fel  és  pedagógiai  kudarc  a létük, addig a több esélyt nyújtó
családokra minimális támogatás jut.

   Végül  is  fontos  jelzés  ez,  de  csak akkor, ha megértjük az üzenetét.
Ugyanis  nem  kell  a mazsola - legyen az bármilyen édes is -, ha penészes a
kalács.

   Szeretném  hangsúlyozni:  a  megváltozott, gyermekeknek való iskola által
nyújtott  nevelés  számára  a gyermekbarát, a gyermek felé forduló pedagógia
lehetősége  adott,  igaz ehhez a pedagógusok szemléletében a paradigmaváltás
szükségessége elengedhetetlen.

   Viszont  az iskoláknak nemcsak a helyes és humánus pedagógiai eszmékre és
jobb  munkafeltételekre van szükségük, hanem világos cselekvési programokra,
főképpen   pedig   együttműködésre   és   segítségnyújtásra  kész  társakra,
társadalmi erőkre, intézményekre.

                          "Kutassuk ki és találjuk meg azt a módszert,
                           amellyel a tanárok kevesebb munkája mellett a
                           diákok mégis többet tanulnak, az iskolában
                           kevesebb legyen a zúgolódás, undor és hiábavaló
                           küszködés, annál több a szabad idő, az öröm és a
                           szilárd előrehaladás: az államban pedig kevesebb
                           legyen a sötétség, zavar és széthúzás: annál több
                           a fény, a rend, a nyugalom és a békesség."

                                         (Comenius: Didactica Magna; Előszó)
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező