Dimenzió #18

Nem iskolás fokon...

(pedagógia, neveléstörténet)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                                 Hamvas Éva:

   GYÓGYPEDAGÓGUSOK ÉS PEDAGÓGUSOK ÖNÉRTÉKELÉSÉNEK TÁRSADALMI MEGHATÁROZÓI


                                I. Bevezetés

   A  magyar  társadalomban végbemenő változások nem hagyják érintetlenül az
oktatást sem.

   Választások   éveiben   szinte  az  összes  politikai  párt  programjában
szerepel, hogy az oktatás stratégiai ágazat. Mindezek ellenére úgy gondolom,
most  is  érvényes  Eötvös  József  azon gondolata, hogy a törvényhozás csak
segítséget  nyújthat  az  oktatás  színvonalának  emeléséhez,  de  a  munkát
maguknak  a  pedagógusoknak  kell  elvégezni,  akik  a  nevelési és oktatási
folyamat közvetlen résztvevői.

   Évtizedek óta az a pedagógusok meglátása, hogy társadalmi megbecsültségük
alacsonyabb a kívánatosnál, a közvélemény nagyon sokszor irreális igényekkel
lép  fel  velük  szemben, aminek következtében lényeges társadalmi gondok és
problémák  megoldását  várják  el tőlük, miközben anyagi elismertségük jóval
alatta marad az egyéb diplomás csoportokra jellemző kereseteknek.

   A   pedagógusokkal   foglalkozó  szociológiai  kutatásokból  egyértelműen
kiderül,   hogy   a   tanárok  inkább  hivatásként  élik  meg  oktató-nevelő
munkájukat,  mint  szakemberként.  Úgy  gondolom  ennek  oka  nem  az,  hogy
tisztában  vannak  a  szakmaiság  kritériumaival,  hanem  az,  hogy a magyar
közvéleményben  sokáig  élt egy idealisztikus kép a pedagógusokról. Elég, ha
csak   "A   nép   lámpása"   kifejezésre   gondolunk,   amit  előszeretettel
hangsúlyozott a mindenkori politikai és oktatásügyi vezetés. A pálya művelői
is sokszor használták önigazolásként, ezzel is leplezve, hogy a pedagógia a
társadalomtudományok  leghátrányosabb  helyzetben  lévő ága, elmélete sokkal
inkább speciális illetve nemzeti, mint általános érvényű.

   Ma   Magyarországon   az  értelmiségi  rétegen  belül  a  pedagógusoké  a
legnépesebb   csoport,   és  sokan  ebből  a  tényből  eredeztetik  a  pálya
elnőiesedését és presztízsének csökkenését.

   Dolgozatomban  arra  kerestem  választ,  hogy az előbbiekben felsorolt, a
pedagógus  pályával kapcsolatos kedvezőtlen megállapítások kihatnak-e, és ha
igen, mennyiben a pedagógusok önértékelésére, pályával való elégedettségére.
Mindezeket  az  oktatás  egy  speciális  területén - az enyhe és középfokban
értelmileg  akadályozott  gyermekeket nevelő és oktató általános iskolában -
tanító gyógypedagógusok és pedagógusok körében vizsgáltam.

   A  gyógypedagógia  a  pedagógián  belül  egy  olyan  terület,  amely  sok
hasonlósága   mellett   néhány   dimenziójában   különbözik   az   általános
pedagógiától.  A  gyógypedagógiai  nevelés a rehabilitációs fejlesztés egyik
formája,    amely    a    működési    területére   tartozók   (fogyatékosok)
személyiségfejlesztésére,    nevelésére,   oktatására   irányuló   speciális
pedagógiai   tevékenység.   Egyedisége  abból  következik,  hogy  fogyatékos
egyénekre  irányul,  akik  fejlődésmenete,  személyiség-szerkezete  eltér  a
normálistól,  s  ezért  fejlesztésük is eltér az épekétől, sérülésspecifikus
feltételeket igényel.

   Horváth  Attila: Orvosok-pedagógusok című tanulmányában olvashatjuk, hogy
egy  szakma  önmaga  teszi  magát  professzióvá  azáltal,  hogy saját normái
szerint  állapítja  meg, hogy kivel foglalkozik és kivel nem, azaz kit fogad
el páciensének. Ez a megállapítás a gyógypedagógiára is igaz.

   A  gyógypedagógus  képzésben  a kontraszelekció kevésbé érvényesült, mint
más  pedagógia  szakon,  mert  az  ország  egyetlen  ilyen képesítést nyújtó
főiskoláján  a  jelentkezők száma mindig többszöröse volt a felvehetőekénél,
és  a  felvételi  pontszámok  is  magasabbak voltak, mint a többi pedagógiai
főiskola esetében.

   Mindezek   ellenére  a  vizsgált  intézmény  -  Pécs  Megyei  Jogú  Város
Önkormányzata   Közgyűlésének  fenntartásában  működő  Általános  Iskola  és
Diákotthon  -  pedagógusai  úgy  látják, a gyógypedagógia a pedagógus pályán
belüli  hierarchia  alsó  rétegeiben  helyezkedik el. Társadalmi elismerésük
alacsonyabb  annál,  amit  ők  "igazságosnak"  tartanának,  és  okait  főleg
társadalmi és gazdasági folyamatokkal indokolják.

   A   gyógypedagógusok   és   pedagógusok  önértékelésének,  pályával  való
elégedettségének   vizsgálatát   a  pécsi  Általános  Iskola  és  Diákotthon
nevelőtestületében  végeztem  el.  Kérdőíves adatgyűjtést alkalmaztam, amely
feldolgozásánál Cseh-Szombathy László, Ferge Zsuzsa: A szociológiai felvétel
módszerei című könyvében leírt módszertani útmutatást követtem.


          II. A pedagógusok társadalmi összetétele, életkörülményei

   II. 1. Nemek szerinti megoszlás

   A pedagóguspálya elnőiesedése tény. A vizsgált intézményben az 1996-97-es
tanévben a nők aránya 89,4% (93 fő) a férfiak 10,6%-ával (11 fő) szemben.

   Ez a folyamat egy sor társadalmi és pedagógiai problémát hozott felszínre
az elmúlt évtizedekben.

   Társadalmi  szempontból  negatívan  hat,  hogyha  a  nők  aránya  növekvő
tendenciát   mutat  egy  pályán,  mivel  ilyen  esetekben  csökken  a  pálya
presztízse,  ebből  következően  a keresetek szintje is, így a férfiak egyre
nagyobb számban hagyják el.

   A pedagógiai hatásai közül a következőt emelném ki: Az apa, illetve férfi
referenciaszemély  nélküli  családban  nevelkedő  gyermek sok esetben úgy nő
fel,  hogy  nem tapasztalhatja, sajátíthatja el az "apa és férfi szerep"-nek
megfelelő mintát. Ez negatívan befolyásolhatja a személyiségének fejlődését,
amit  tovább  súlyosbíthat  az,  hogy  az  iskolában  sem találkozik mintául
szolgálható felnőtt férfiakkal, csak női tanítókkal, tanárokkal.

   A  vizsgált  iskolában  ez a jelenség nem ritka, nem egyedi eset. A férfi
pedagógusok  közül  egyikük  sem  osztályfőnök, 7-en délután dolgoznak, mint
napközis  tanárok, vagy nevelőtanárok a kollégiumban. A többiek szaktanárok:
1 fő testnevelést, 1 fő ének-zenét, 2 fő technikát tanít.

   A  bevezető szakaszban - előkészítőtől a negyedik osztályig tartoznak ide
a  tanulók  -  és  a  középsúlyos értelmi fogyatékosok osztályaiban egyetlen
férfi  pedagógus  sem  található,  és  a  felsőbb  évfolyamokon is van olyan
osztály, aki csak női tanárral találkozik.

   Érdekesnek  tartom  megjegyezni,  hogy  az iskolavezetés minden tagja nő.
1982.  óta  női  igazgatói  vannak  az  iskolának, és az 5 igazgatóhelyettes
között ez idő alatt 1 férfi volt, de ő is csak 3 tanévig.


      II. 1. 2. Életkor

   Egy  iskola  dolgozóinak  életkorából  nehéz  általános következtetéseket
levonni, a következők inkább helyi, speciális jellemzők.

   (a)  Legkevesebben a pályakezdők vannak, amely összefügghet azzal, hogy a
        pedagógus   álláshelyek  száma  csökken,  az  iskolák  fenntartói  a
        gazdaságossági   szempontokat   helyezik   előtérbe,  így  inkább  a
        státuszok megszüntetése, mintsem újak létesítése mellett döntenek. A
        pályakezdő  fiatalok  a nyugdíjba mentek helyére kerülhetnek, persze
        ha egyáltalán a pályán kívánnak elhelyezkedni.

   (b)  A  nők  legnépesebb  csoportja  a 35-50 év közöttieké. Közülük sokan
        vallják "ők teszik a legtöbbet a gyerekekért", gyakran a fiatalabbak
        helyett  is  dolgoznak.  Saját gyermekeik már nagyobbak, önállóbbak,
        így  helyettesítéssel  és  plusz  feladatokkal gyakrabban bízzák meg
        őket.  Ezek  alapján  az  iskola  vezetői nagyobb erkölcsi és anyagi
        elismerésben részesítik e korosztály tagjait, amit a fiatalabbak nem
        minden esetben fogadnak el.

   (c)  A  férfiak  többsége  a  40-60  év közöttiek csoportjába tartozik, a
        fiatal férfiak kis számának (2 fő) magyarázó oka lehet a pályának az
        elnőiesedésből  fakadó  presztízs  csökkenése, és az ebből következő
        alacsony társadalmi megbecsültsége.



      II. 1. 3. Iskolai végzettség

   Az,  hogy  a  pedagóguspálya  hivatásjellege  Magyarországon  a mai napig
megmaradt és a szakmai professzionalizáció nem ment tökéletesen végbe, azzal
igazolható, hogy az elmúlt évekig a képzettségnek az iskola által diplomával
való igazolása nem volt feltétele a pályára kerülésnek.

   A  pedagóguspályán  belüli  hierarchizációt  az  egyes oktatási fokozatok
között  meglévő,  a képzési időben megnyilvánuló különbségekkel igazolják. A
képzési  időben  megnyilvánuló  1-1-1 évnyi különbségek nem az elsajátítandó
ismeretanyag     mennyiségi     és    minőségi    jelzőszámai,    hanem    a
presztízskülönbségé.

   Legnagyobb  az  elismertsége az egyetemet végzett és ott oktató tanárnak,
őt  a  középiskolai  tanár  követi,  középen  a  főiskolát végzett általános
iskolai tanárok állnak, és legalul a tanítók és óvónők helyezkednek el.

   A   vizsgált   intézményben  enyhe  és  középfokban  értelmi  fogyatékos,
mozgássérült  ép  értelmű,  mozgássérült  és  enyhe vagy középfokban értelmi
fogyatékos (halmozottan sérült) és autista gyermekeket nevelnek és oktatnak.
Erre  a  speciális  feladatra  Budapesten  a  Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai
Tanárképző Főiskolán képeznek gyógypedagógusokat.

   Az  1985.  évi  oktatási  törvény  a  kisegítő  és  foglalkoztató  iskola
elnevezést  megszüntette  és  a  fogyatékosok  iskoláit  az alapfokú iskolák
(általános  iskola)  szintjére  emelte  és  vele  egyenértékűnek fogadta el.
Ezáltal  a  gyógypedagógusok mellett az általános iskolai tanítók és tanárok
alkalmazása is jogszerűvé vált.

   A     kérdőívre     válaszolók    76%-a    rendelkezik    gyógypedagógusi
szakképesítéssel, de ezt többségük levelező tagozaton, illetve másoddiplomás
kiegészítő képzés keretében szerezte. Ennek okait a következőkben látom:

   (a)  Az   1980-as   évek  végéig  az  intézmény  diákotthonában   dolgozó
        gyermekfelügyelőket  ösztönözték  és  anyagilag támogatták, hogy így
        szerezzenek  szakképesítést. Ez volt a leggyakoribb módja a vizsgált
        iskolában a gyógypedagógusok utánpótlásának.

   (b)  Szintén az 1970-80-as évekre volt jellemző, hogy a JPTE jogelődje, a
        Tanárképző  Főiskola,  évről-évre több pedagógust bocsátott ki, mint
        ahány  általános iskolai tanári üres álláshely volt. Akik mindenképp
        Pécsett   kívántak   elhelyezkedni   "jobb   híján"  nevelőtanárként
        helyezkedtek  el  az iskola kollégiumában, majd később elvégezték az
        oligofrénpedagógia kiegészítő szakot.


      II. 1. 4. Társadalmi szerkezet, mobilitás

   1945 után Magyarországon a társadalmi struktúra átrétegződése nagy arányú
volt,   és   a   társadalmi-gazdasági   átalakulás   együttes   hatására  az
értelmiségiek  rétege  leginkább  a munkás- és parasztszármazásúakból került
ki.  Azonban  ez a folyamat nem egyformán alakult a diplomás pályákon belül,
például  az  orvosi  továbbra  is  nehezebben megközelíthető, zártabb volt a
munkás- és parasztfiatalok előtt, mint a pedagógusi.

   Létrehozták   a   pedagógiai  főiskolai  hálózatot,  amelyekbe  tömegesen
beiskolázták  a munkás- és parasztszármazású fiatalokat. Ezzel elkezdődött a
pálya presztízsének csökkenése.

   A  két  világháború  között  sem  volt  megfelelő  a  pedagógusok  anyagi
elismertsége,   de  a  pályának  magasabb  volt  a  társadalmi  státusza.  A
csökkenésbe  belejátszott,  hogy az első generációs értelmiségiek közt nincs
meg  kollektív  tudatként  az  a  meghitt  tudás,  amivel  a több generációs
értelmiségiek rendelkeznek.

   A  vizsgált  intézményben  a  munkás-  vagy  parasztszármazásúak  nagyobb
arányban  találhatóak,  mint a vezető és értelmiségi, vagy egyszerű szellemi
foglalkozású apák gyermekei.

   A  generáción  belüli  foglalkozási  mobilitás  alacsony,  a vizsgálatban
résztvevők  57%-ának  első  foglalkozása  már  pedagógus  volt. Azok között,
akiknek  induló foglalkozása más volt, felülreprezentáltak a "fehérgalléros"
foglalkozások.

   Tipikus  eset  az,  amikor  sikertelen  felvételi vizsga után, valamilyen
egyszerű  szellemi  foglalkozást  keres az egyén a következő felvételiig. Az
iskola   17   gyógypedagógusa   érettségi   után  így  került  az  intézmény
diákotthonába,  mint  gyermekfelügyelő, és később (általában levelező képzés
formájában) végezte el a főiskolát.

   Amíg  a  35 évnél idősebbek között ötször többen vannak az elsőgenerációs
értelmiségiek,  mint  az  értelmiségi és alkalmazotti rétegből származóak, a
fiatalabbaknál  már  fordított  a  helyzet,  az  utóbbi csoportból származók
vannak többségben, de ez az arány kisebb: 1,3.

   Meglepően  nagy  azon pedagógusok száma a vizsgált iskolában, akik összes
felsőfokú  végzettségüket levelező úton szerezték. Ők a vizsgált pedagógusok
48,2%-a és az elsőgenerációs értelmiségi a "levelezősök" 67%-a.

   Figyelemre  méltó, hogy az iskolavezetés 3 tagja is levelező képzés során
végezte   felsőfokú   tanulmányait,   és   az  általuk  legjobban  preferált
gyógypedagógusokra és pedagógusokra is ez igaz.


      II. 1. 5. Kereset, jövedelmi viszonyok

   A   pedagógusok  bérét  a  Közalkalmazottak  jogállásáról  szóló  törvény
szabályozza, 10 kategóriában határozza meg a besorolás kritériumait.

   A  pedagógusok  bére  azonban így sem éri el azt a szintet, amivel akár a
hazai társadalmi viszonyoknak megfelelő megélhetésüket biztosítani tudnák. A
jelenlegi  szabályozás  továbbra  is  merev  és  alacsony  illetmény-szinten
mesterségesen  egyenlősít.  Továbbra  is  nem  vagy  alig veszi figyelembe a
szakmai  tudás  megújítását, a pedagógus-továbbképzéseken való részvételt, a
magasabb  színvonalú oktató-nevelő munkát. A jelenlegi cím és pótlékrendszer
nem ösztönzi, és nem dotálja a minőségi munkavégzést és szakmai előrelépést.

   Az  iskola  pedagógusai  mind úgy értékelik, keresetük alacsonyabb annál,
mint  amit  igazságosnak  tartanának.  Annak ellenére, hogy 1997. előtt több
mint  50%-uk  az  "F"  kategóriába  kapott  besorolást,  amely következtében
iskolai jövedelmük a hasonló végzettségű pedagógusokét meghaladta.


   II. 2. A pedagógusok pályára kerülése, és a pályával  való  elégedettsége
          elirányulási törekvéseik

      II. 2. 1. A vizsgált pedagógusok pályára kerülése, és a pályával  való
                megelégedettsége

   A vizsgált tanárok több mint fele nem az eredeti pályaelképzelése szerint
lett   gyógypedagógus   illetve   pedagógus.   Az   eredeti  pályaelképzelés
meghiúsulásának  okaként  legtöbben objektív társadalmi okokat jelöltek meg,
második  leggyakoribb  akadályozó  tényezőként a sikertelen felvételi vizsga
szerepelt.


      II. 2. 2. A pályáról való elirányulási törekvések

   A  kérdőívre  válaszolók 41%-a jelenlegi hivatását választaná, 48%-uk más
hivatást választana és 9%-uk még nem gondolkodott ezen a kérdésen.

   Aki  más hivatás mellett döntene, mind olyan szakmát választana, amelynek
anyagi megbecsültsége jóval magasabb, mint a pedagógusoké. Megdöbbentő, hogy
az  eredetileg pedagógusnak készültek közül is többen választanának most már
más pályát, és okként egyértelműen a jövedelmük alacsony színvonala szolgál.


   II. 3. A pedagógusok önértékelése

      II. 3. 1. A pedagógusok szakmai "énképe"

   A  társadalomnak  az  iskolával  szemben  megfogalmazott elvárásai között
legelső  az  iskola tudást átadó funkciója. Arra a kérdésre, hogy mi a tanár
legfontosabb  feladata,  az  emberek azonnal rávágják: a tanítás. A kérdéses
iskolában  a  legszívesebben  végzett  tevékenységek rangsorát is a tanítás-
oktatás  vezette,  így természetesen a pedagógusok többsége ezen a területen
érzi  a legeredményesebbnek a tevékenységét. Kis különbséggel került második
helyre a képesség- és személyiségfejlesztés.

   Amikor  a  pedagógiai  munkájukban  erősségeikről számoltak be, túlsúlyba
kerültek   a  nevelői  szereppel  azonosítható  tulajdonságok.  Például:  jó
kapcsolatteremtő  képesség,  empátia,  tolerancia,  szeretet  ...  stb.  Úgy
gondolják,   az   enyhe  fokban  értelmi  fogyatékos  gyerekeknek  nem  "jó"
matematika  vagy  történelem tanárra van szükségük, hanem olyan pedagógusra,
aki  a hangsúlyt a képesség- és személyiségfejlesztésre, a hátrányos szocio-
kulturális helyzetükből adódó hátrányok kompenzálására helyezi.

   A  szakemberi szerep tulajdonságai közül - mint erősséget a tanári pályán
-  kevesebbet  és  alacsonyabb  számban  soroltak  fel, és ezek is inkább az
általános  pedagógia  jellemzői,  mint  a  gyógypedagógiáé. Azáltal, hogy az
iskolavezetés  nem  tesz  különbséget  -  sem erkölcsileg, sem anyagilag - a
gyógypedagógusi  és  az  általános  iskolai  tanár  végzettségű  pedagógusok
között, ők sem tartják nagyon fontosnak a szakirányú ismeretek birtoklását.

   Amikor  a  pedagógusok  gyengeségeikről írtak, válaszaikban nem a szakmai
hiányosságokról  szóltak, hanem egyéb, apróbb, időnként előforduló hibákról,
amelyek leginkább a tisztviselő szereppel analógok. A felsorolt hiányosságok
közül  egyetlen  sem akad, amely szégyellni való hiányosság lenne, inkább az
adminisztrációs munkával kapcsolatos késésekről, pontatlanságokról számoltak
be.


      II. 3. 2. A pedagógusok társadalmi megbecsültsége

   A  vizsgált  intézmény  pedagógusai egységesen meg vannak győződve arról,
hogy   munkájuk  a  legfontosabb  társadalmi  tevékenységek  között  van.  E
meggyőződés   következtében   különösen  igazságtalannak  tartják  jelenlegi
megbecsültségi és kereseti szintjüket. A kívánatosnak tartott és a valóságos
elhelyezkedés  közti  különbség  az egyik alapvető tényezője a pályával való
elégedetlenséget kifejező egységes csoporttudatnak.


   II. 4. Pedagógusok önképzése

   A  kérdőív  feldolgozásakor ellentmondást fedeztem fel az önképzésre való
törekvés  szándéka  és  megvalósulása között, és a lassan már sztereotípiává
váló  kifogást  sorolták  fel  okként,  azaz  a  tanfolyamok, továbbképzések
többsége  ma  már  önköltséges,  és jelenlegi anyagi kondícióik alapján ezek
elvégzését nem engedhetik meg maguknak.

   Másik  indok  úgy hangzik: időbeosztásuk, egyéb tevékenységeik nem teszik
lehetővé, hogy önképzésre folyamatosan időt szakítsanak.

   A  harmadik  és  számomra  legelgondolkodtatóbb  kifogás  a  következő: a
befektetett anyagi és egyéb energiák megtérülését nem látják biztosítottnak,
azaz  nem  látják  értelmét  annak,  hogy máshonnan elvont energiáikat annak
érdekében   mozgósítsák,   hogy   ennek   később   "csak"  szakmai  előnyeit
élvezhessék.  A  szociológia  nyelvére  lefordítva tehát a rövid távú, hamar
megtérülő,  az  "azonnali  jutalom" elvét előnyben részesítik a "hosszú távú
jutalommal" szemben. Természetesen abban, hogy ezen stratégiákat alkalmazzák
előszeretettel a pedagógusok, nem egyedül ők a hibásak. 
1996 őszi felmérés.

   A  Művelődési  és  Közoktatási  Minisztérium által kidolgozott pedagógus-
továbbképzés  rendszere,  és  ezek  anyagi  feltételei  1997. szeptemberétől
léptek  életbe. Ezáltal a pályán lévő minden szakember lehetőséget kap arra,
hogy folyamatosan korszerűsíthesse tudását.

   Remény   van  arra  is,  hogy  rövidesen  megalkotják  az  új  "pedagógus
bértáblázatot",  amelyben  lehetőség  lesz  a  fizetések differenciálására a
szakmai  munkavégzés  színvonala  alapján,  illetve  a  szakmai  tanfolyamok
elvégzéséért kapott kreditpontok szerint.

   Tehát azon indokok közül, melyekkel az önképzés elhalasztását magyarázták
a  pedagógusok,  kettő  érvénytelenné  vált.  Ezek  ismeretében  a következő
szempontok  alapján  elemeztem a vizsgált intézmény pedagógusainak 1997. évi
támogatott továbbképzését:

   1.  A  tanfolyam,  képzés  megfelel-e  az  MKM  által megjelölt 1997. évi
       kiemelt céloknak?

   2.  A  képzés, tanfolyam adekvát-e az adott iskolatípusban oktató-nevelők
       számára?

   3.  A  képzés,  tanfolyam  meghirdetett  programja,  képzési területe, az
       alkalmazott módszerei, és a végzettség igazolása alapján jelenre vagy
       jövőre orientált?

   A  vizsgált  intézmény  1997-ben  28  képzés,  tanfolyam 101 férőhelyének
költségeit,  vagy  annak  egy  részét  finanszírozza.  Természetesen nem 101
pedagógusról  van  szó,  többen  2-3  tanfolyam  elvégzésére  is lehetőséget
kaptak.

   *  Az  első  szempontnak  2  képzés  felel meg, amelyen 26 pedagógus vesz
      részt.
   *  A második csoportba 6 tanfolyam 14 fővel került.
   *  A  harmadik  kategóriába  tartozik  a  legtöbb  képzés:  12,  és itt a
      legnépesebb a pedagógusok száma: 33 fő.

   A  második és harmadik csoport kategorizálásánál a Művelődési Közlöny 41.
évfolyam   16/II.   számában   a   tanfolyamok,   képzések   meghirdetésénél
megjelentetett adatokat, információkat vettem alapul.

   Az  adatok  elemzése  során  szomorúan  állapítottam, meg, hogy legtöbben
(92-en)   olyan  képzést  választottak,  amely  csak  részvételt  követel  a
jelentkezőktől,  és a képzés végén a rendszeres megjelenésükért megkapják az
elvégzést bizonyító Tanúsítványt.

   A  választásokra  az  azonnali  jutalom  elve jellemző, személyes érdekek
előbbre  kerülnek,  mint  a szakmaiak. Azon stratégiákat alkalmazzák, melyek
kevés befektetett munkával gyors sikerek elérésének reményét előlegezik meg.


                               III. Összegzés

   A  XX.  század  végére  a  társadalomnak  az iskolával és iskoláztatással
szemben  támasztott  igényei  megváltoztak.  Új  céloknak, kihívásoknak kell
megfelelniük   a  tanulóknak  és  tanáraiknak,  de  ehhez  elengedhetetlenek
bizonyos   változások   az   oktatás   irányításában,   és   a   pedagógusok
szemléletében. Ez utóbbi pozitív irányú megváltozásához járulhatunk hozzá mi
is,  akik  a JPTE pedagógia szakán, egyetemi másoddiplomás képzésben vettünk
részt.


                                  Irodalom

 1.  Andorka  Rudolf:  Az  értelmiség  társadalmi  mobilitásának   történeti
     alakulása.  In:  Értelmiségiek,  diplomások, szellemi munkások. Kossuth
     Könyvkiadó, Budapest, 1978.

 2.  Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába. Aula Kiadó,Bp., 1996.

 3.  A  felsőfokú  végzettségűek  demográfiai   és  foglalkozási  jellemzői.
     Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 1981.

 4.  Bedelkovics  István  - Kolosi Tamás - Szívós Péter: Jövedelmi helyzet a
     90-es évek első felében. In: Társadalmi riport 1994., TÁRKI, 1994.

 5.  Bourdieu,   Pierre:    Társadalmi    egyenlőtlenségek  újratermelődése.
     Gondolat, Budapest, 1978.

 6.  Ferge  Zsuzsa  -  Gazsó Ferenc - Háber Judit - Tánczos Gábor - Várhegyi
     György:  A  pedagógusok  helyzete  és munkája. (MTA Szociológiai Kutató
     Intézet  és  Fővárosi Pedagógiai Intézet vizsgálata) Kézirat, Budapest,
     1972.

 7. Ferge Zsuzsa: Társadalompolitikai tanulmányok. Gondolat, Budapest, 1990.

 8. Háber Judit: Pedagógusok és iskola. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1986.

 9. Horváth Attila: Orvosok - pedagógusok. Valóság, 1985/4.

10. Kozma Tamás: Kié az iskola? Edukáció, Budapest, 1990.

11. Közoktatási stratégia. (A Művelődési és Közoktatási Minisztérium szakmai
    tervezete) Magyar Nemzet, 1996. október 29.

12. Kuczi Tibor: A pedagógusszerep néhány szociológiai jellemzője.  Valóság,
    1984/6.

13. Musqrawe  P.  W.:  Értelmiségi  szakma-e   a  tanítás?   In:  Az  iskola
    szociológiai problémái. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1974.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező