Dimenzió #18

Nem iskolás fokon...

(pedagógia, neveléstörténet)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                             Tóthné Horváth Éva:

          A PROBLÉMA KEZDETE NEM ESIK EGYBE A FELNŐTTKOR KEZDETÉVEL

   Az  agresszió  napi  jeleivel  mindenkinek szembe kell néznie, akár akar,
akár nem. Magunk köré tekintve mindenhol olyan bonyodalmakat látunk, amelyek
gyors  megoldást  követelnek. Hozzálátva e bonyodalmak megoldásához gyakorta
rá   kell   jönnünk,   aligha   találunk  olyan  megoldásokat,  melyről  azt
állíthatnánk,  hogy nem sértik senkinek az érdekét és senkinek a vágyait nem
bántják.  "Míg  az empátia készsége, az intuíció napi szakszavaivá váltak az
üzleti  életnek,  úgy  tűnik  a személyes kapcsolatokban az emberek jelentős
hányada híján van ezeknek a képességeknek.

   Az   elmúlt   években  társadalmunk  kulcsszavává  a  verseny  vált.  Nem
vitatható, hogy a fejlett nyugati demokráciákhoz való felzárkózáshoz szükség
van   a  nemzetközi  versenyképességre.  Nagy  kérdés  viszont,  hogy  ehhez
elengedhetetlen-e az egyének közötti gyilkos verseny, az együttműködést alig
ismerő individualizmus?

   Azt   hiszem,  egyike  az  iskola  előtti  kihívásoknak  az,  hogy  tud-e
programjaiban  olyan  szellemeket  nevelni,  akik  a  személyes teljesítmény
mellett  fontosnak  tartják  a  közösség  érdekét.  Tud-e  az ifjúságnak úgy
mintákat   adni,   hogy   rámutat  a  tananyag  felszíne  és  mélye  közötti
ellentmondásokra  is? Ami az én gondolkodásomban azt jelenti, hogy a tudáson
túl  az élet minőségének megbecsülésére nevel. Az élet tisztelete felfogásom
szerint  segít  a  valós,  rendszersemleges  értékek felismerésében, a másik
ember megbecsülését, a másság elfogadását feltételezi, segíti elő.

   Általános  felfogás,  hogy  az iskolában megjelenő konfliktusok a legtöbb
esetben  az  iskolai  élet  zavarát,  hibás  működését  jelentik. Ez a téves
megközelítés  idézi  elő azt a helyzetet, hogy ezen problémák szorításából a
szereplők  igyekeznek  a  lehető  legrövidebb  idő  alatt  "szabadulni", ami
elhallgatást  eredményez,  nem  segíti  a  valódi nehézségek megoldását. Nem
tagadva  az  iskola  frusztráló hatását, nézetem szerint az okokat mélyebben
kell  keresnünk,  érintve  a makro szintű társadalmi változásokat, illetve a
tanulók mikrokörnyezetét, különös tekintettel a családra.

   Kutatásom  feltáró  jellegű,  melynek  célja,  hogy  a  konfliktusokat  a
serdülők  megközelítésében  vizsgálhassam.  Arra  kerestem  a  választ, hogy
melyek azok az élethelyzetek, mindennapi szituációk, melyeket konfliktusként
élnek meg.

   A  kutatáshoz  felhasznált  adatok  felvétele  1996.  májusában  és 1997.
októberében  történt,  résztvevői  az 506. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet
(ma Pollack Mihály Építőipari Szakközépiskola és Szakiskola) 100 tanulója és
20  tanára.  Felhasznált  kutatási  módszerek  voltak; irányított fogalmazás
tartalom-elemzése,  kérdőív  (diákokkal,  tanárokkal),  interjú  (szülőkkel)
illetve a pályán eltöltött évek alatt felhalmozódott tapasztalat.

   Mivel  a  szakmunkásképzés  mindig  is sajátos szelete volt az oktatásügy
egészének,    elengedhetetlen,   hogy   néhány   mondattal   jellemezzem   a
szakmunkásképzők  világát. Az általános jellemzés szinte lehetetlen feladat,
a   különbségek   olyan   óriásiak,   hogy   még   a   közös   jellemvonások
megállapításakor  is  lépten-nyomon szembetűnik az eltérő. A szakmunkásképző
intézet  hierarchiájában  a  legfontosabb  differenciáló tényező az oktatott
szakmák,  szakmacsoportok. Az egyes szakmák között óriási különbség van azok
presztizse,  kereseti kilátásai, munkakörülményei tekintetében. A tanulók az
"elitszakmáktól"    a    "hiányszakmákig"   képesség    szerint    nagyjából
osztályozódnak.  Az  elitszakmákra  többnyire  a  jobb szociális körülmények
között  élő, nagyobb mobilitási készséget mutató, magasabb aspirációs szintű
családok  gyermekei  jelentkeznek.  A  képesség szerinti osztályozódás tehát
többé-kevésbé leképezi a szociális különbségeket.

   Az  általános  iskolából  gyenge  eredménnyel  érkező  tanulók számára az
iskola   a  kudarcélmények  színhelyét  jelenti.  Elérhetetlennek  tűnik  az
eredmények  produkálásához szükséges kitartás és értelmetlennek a tanulással
együttjáró   áldozatvállalás.   A   tanulók   általános   műveltséghez  való
viszonyának nemcsak forrása, de állandó megerősítője is a családi környezet.

   Leegyszerűsítve;   a  kedvező  dolgok  együtt  járnak  a  kedvezőkkel,  a
kedvezőtlenek  pedig  a kedvezőtlenekkel. Nehezíti a dolgot, hogy sokszor az
iskola  által közvetített értékrend ütközik a munka világának értékrendjével
is.

   Kutatásom   első   lépéseként   iskolánk   száz   tanulójával  irányított
fogalmazást  irattam  a konfliktusok körében. A hívószövegben tudatosan nem
használtam  a  konfliktus  fogalmát, csupán azt sugalltam, hogy jelenlétük a
mindennapjainkban  nem  rendkívüli.  Az  írások  arra  adtak  választ,  hogy
diákjaim  hogyan  értelmezik  a  konfliktus  fogalmát, életük mely szféráját
nehezíti   ezek   jelenléte,   illetve  milyen  stratégiákkal  rendelkeznek,
egyáltalán rendelkeznek-e a konfliktusok megoldására.

   A  tartalmi  elemzésen túl tanulságos az írások stilisztikai megfigyelése
is, magukon viselik a serdülők jellegzetes kommunikatív megnyilvánulásait. A
kulturális meghatározottságon túl az ifjúsági szubkultúra speciális hatásait
is  elemezni  kell  a  serdülők  nyelvi megnyilvánulásaiban. Serdülőkorban a
gyermekkorhoz  képest  megnövekednek  a  verbális  kifejezés  lehetőségei, a
kommunikáció  jelentős  fejlődést  mutat. A korábbiakhoz képest nő az emotív
funkciójú  megnyilatkozások  száma,  de  a  lelki  tartalmak kifejezését még
korlátozzák    a    szemantikai,    grammatikai   lehetőségek,   illetve   a
szakmunkástanulóknál a szókészlet hiánya.

   A    nyelvhasználatukban   a   megnyilvánulási   formák   felfoghatók   a
szolidaritás,  összetartozás  érzéseként, illetve mindannak hangsúlyozására.
Szóhasználatuk,  az  argó,  szintén  a másik kirekesztését (ti felnőttek) és
saját  összetartozásukat  jelenti.  A csoporthoz való tartozás érzéseként az
"én" helyett a "mi" szó dominál.

   Sajnos  érzelmeik  elfedését  sztereotípiák,  szándékolt durvaság, irónia
szolgálják.   Érzelmeik  leginkább  csak  szembenállást,  "lázadást"  jelző,
agresszív   töltésű   kifejezésekben   nyilvánulnak   meg.   (Bernstein-féle
korlátozott kód).

   Erre  utalnak  az  írásokban  több  esetben  előforduló  "verte az öreg a
nyálát",  "benga nagy állat", "nagy köcsög" - felnőttekre utaló kifejezések.
Köztudott  hogy  a  serdülő  a csoport által használt nyelvet előszeretettel
beszéli  ellenszegülésének  eszközeként azzal szemben, akivel nem ért egyet.
Azzal  a  felnőttel,  akinek  elvárásait  teljesíteni  akarja,  vagy pozitív
érzelmek fűzik hozzá - ezt a nyelvet nem használja.

   Weintraub  vizsgálta  a  serdülők  pszichológiai  állapotát  és  a nyelvi
funkciók  megfelelését,  és  arra  a  következtetésre  jutott,  hogy  nyelvi
lélektani folyamatok által is determináltak.

   Az   autoritással   való  szembenállást,  a  tekintélyellenséget  tükrözi
szövegükben  a  negatív  indulatokat  kiváltó  partnerrel kapcsolatos direkt
utalások, hivatkozások száma.

   Megnyilatkozásaik  erősen  kritikus  beállítottságra  utalnak, írásaikban
relatíve  gyakoriak a minősítések, értékelések. Tanítványaim nyelvhasználata
bizonyítékul  szolgál arra, hogy az iskola nem tudta/tudja felszámolni a már
minden  bizonnyal  a beiskolázáskor is meglévő nyelvi hátrányt, ami nem más,
mint  az  otthoni  és  az  iskolai  nyelvhasználat  különbözőségeiből  eredő
nyelvhasználatbeli konfliktus.

   Írásaikban  is  egyszerű  kijelentéseket  és  kérdéseket, leíró, konkrét,
vizuális szimbolizmust, egyszerű logikai improvizációkat alkalmaznak.

   Az   írások   tanulsága   szerint  mindegyikükből  fájdalmas,  esetenként
agresszív  érzéseket  vált  ki  a  konfliktus.  A  megkérdezettek  közül nem
találtam  olyat,  aki  az  általa  leírt/átélt konfliktust konstruktív módon
értelmezné.

   A  legtöbb  nézeteltérés színhelye a család, ezt követi a kortárscsoport,
az iskola, a munkahely és a partnerkapcsolatok.

   A  diákok  jelentős  része  olyan családból származik, akik a közeli vagy
távolabbi  múltban  olyan  nehéz  élethelyzetbe kerültek, ami befolyásolja a
diákok  konfliktushoz  való  viszonyát.  (Elvált  szülők,  állami  gondozás,
nevelőszülőknél való elhelyezés, félárvaság).

   A  szociális  háttér  vizsgálatának  adatai azt mutatják, hogy a családok
jelentős  része  szociális  nehézségekkel  küszködik. A megkérdezettek közül
minden   negyedik   családot  érint  a  munkanélküliség  és  közel  ennyi  a
rokkantnyugdíjas    apák    száma    is   -   mely   meggyőződésem   szerint
kényszermegoldás,  a munkanélkülivé válás megelőzése. Mindez azt bizonyítja,
hogy  a  szülők  jelentős  része  saját élethelyzetét sem tudja eredményesen
megoldani.

   Ez  az együttélést szükségessé tevő tényezők katasztrófájához vezethet, a
mindennapok  gyakorlatában  az  összeütközéseket,  összecsapásokat állandóvá
teszi. Az ilyen ingerült közegben a családok nem tudják megújítani kohéziós
tényezőiket.  A  család  feszültségfeloldó funkciója meggyengül, mindez pont
olyan  élethelyzetben, amikor a gyermeknek egyre inkább szüksége lenne olyan
stabil közösségre, mely biztonságot nyújt a számára. Emellett az állandósuló
otthoni  konfliktusok  negatív  mintaként  szolgálnak a fiatal számára saját
konfliktuskezelési stratégiáinak kialakításához.

   Elfogadó,  harmonikus környezetben sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy a
kritikus   helyzetet   megoldhatónak  tartjuk.  A  háttértámogatás  jelentős
mértékben  befolyásolja,  hogy  a  konfliktus-megoldási  stratégiák közül az
egyén melyiket választja.

   A  mindennapi  pedagógiai  munkám  során  felgyülemlett  tapasztalat és a
kutatási  eredményeim  egybeesnek  Kopp  M.  -  Skrabski  A. 1990-es években
végzett  széles  körű  szociológiai  kutatásaival.  Ezek  szerint  a  magyar
fiatalság   jelentős   része   úgy   érzi,   nem  számíthat  szüleire  nehéz
élethelyzetben.

   A  válaszok  alapján  még  így  is a szülői támogatás a legmagasabb érték
(30%),  ugyanakkor  25%  nyilatkozott  úgy,  hogy  nehéz  helyzetben  szülei
támogatására keveset, 5% egyáltalán nem számíthat.

   A  mai  világban sok család a jólétet tűzi ki legfőbb céljául, sok család
pedig  a létminimum fölé kerülésért küzd. Mindkét esetben kevesebb idő marad
a  gyermekre. A családi jólét fogalma nem azonos a jól-lét fogalmával, ami a
lelki-testi  kiegyensúlyozottságot  jelenti  és biztosíthatja azt a légkört,
amelyben   a   család  eredményesen  működhet,  megtartva  feszültségfeloldó
funkcióját.

   A  szülőkkel  folytatott  beszélgetések  tanulsága,  hogy a szülőknek sok
esetben nincs befolyásuk gyermekük viselkedésére. Ennek hiánya megnehezíti a
serdülő  helyzetét  is,  hiszen  a tekintélykövetés mindenki szükséglete, ha
egyszerűen azt értjük rajta, hogy mintákra van szükségünk.

   A   serdülőkori,   felnőtt   tekintély   elleni  lázadás  bizonyos  fokig
elfogadható,  a  szülőkről  való  érzelmi  leválást kíséri, másrészt tudatos
ellenállás.   A   szülői   tekintély  törékeny,  a  gyermekkorban  kialakult
idealizált  kép  megváltozik,  az  általuk  közvetített normák és értékek is
problematikussá válnak.

   Pedagógiai  munkám  tapasztalata, hogy a tanulók nem szívesen osztják meg
problémás  élethelyzeteiket másokkal, ezt bizonyítják az írásaik "nem mondom
el" és "inkább magamba fojtom" kijelentései.

   A  száz  fogalmazásból negyvenen érintették ezt a kérdést, többségük (29)
úgy  nyilatkozott,  hogy senkinek nem beszél konfliktusairól. A kérdőív (bár
az iskolai konfliktusokra vonatkozik) ezt az eredményt erősíti meg.

   Az  iskolai  konfliktusok  döntő  többségéről  (55%)  a  szülőknek  nincs
tudomása. A konfliktusok elhallgatása egyrészt lehet családi minta, másrészt
-  feltételezésem,  hogy  -  a serdülők azért nem avatják be szüleiket, mert
megítélésük  szerint nem várhatnak támogatást a megoldáshoz, esetleg újabb,
immár  családi  nézeteltérés  támad/hat.  Gyakran  hivatkoznak arra is, hogy
szüleik később visszaélnek őszinteségükkel, bizalmukkal.

   A  tanulók  a  szülőkkel  való  összetűzéstől  jobban  tartanak,  mint  a
tanárokkal  való konfliktustól. Mivel a konfliktusmegoldó stratégia alapjait
a  gyermekkori  szocializáció  határozza meg, vizsgálatom arra is kiterjedt,
hogy  a  családok milyen büntetéssel szankcionálják az általuk elvárt normák
be nem tartását.

   A szülők leggyakrabban használt büntetési eszköze a szóbeli szidás, amely
gyakoriságával  elveszítheti hatékonyságát. Igen gyakori (20%), hogy a szülő
konfliktus esetén látszólag megszakítja kapcsolatát a gyerekével, erősítve a
serdülőben  azt  az  attitűdöt,  hogy  nem  fordul szüleihez problémáival. A
tanulók  által  legnehezebben  elfogadott  büntetési  formából következtetni
lehet   a   fő  értékorientációra;  legfőbb  büntetésként  az  anyagi  javak
megvonását élik meg.

   A  szakmunkástanulók iskolai konfliktusainak vizsgálata azt mutatja, hogy
ennek  a  rétegnek  eltérőek a konfliktusai, mint a más típusú középiskolába
járó   társaiké.   Dögei   Ilona   kutatásai   szerint  a  konfliktusokat  a
gimnáziumokban  az  osztályzatokkal való egyet nem értés, az igazságtalannak
ítélt tanári értékelés, minősítés váltják ki.

   Ezzel  szemben  a  szakmunkásképző intézetben a tanár-tanuló konfliktusok
eléggé  egyöntetűek:  többségükben  valamilyen  viselkedésben, magatartásban
megnyilvánuló   szabályok,   normák   megsértésével  kapcsolatosak.  Ezek  a
konfliktusok    nagy    gyakorisággal    hasonlíthatóak    a   szülő-gyermek
konfliktusokhoz,  melynek  alapja  a generációs különbség. Maguk a diákok is
ebben  látják  a diák-tanár konfliktusokhoz vezető tanulói magatartás okait:
szemtelen  megjegyzések,  fegyelmezetlenség,  igazolatlan  hiányzás  - míg a
butaságot csupán 1% jelölte meg okként.

   Bár dolgozatom célja az iskolai konfliktusok kutatása volt, az eredmények
azt  mutatták,  hogy a diákok otthoni konfliktusai jelentősebbek. Optimizmus
lenne  azt  a következtetést levonnunk, hogy az iskola intézménye lett jobb.
Inkább arról van szó, hogy az elmúlt évek gazdasági-társadalmi változásainak
eredményeként,  társadalmat  jellemző  értékválasztási zavar következtében a
család helyzete vált egyre kritikusabbá.

   Gyermekeink,  diákjaink  viselkedése  tükröt  tart  elénk  nap  mint nap,
eredményeinket - hibáinkat felismerhetjük bennük.

   Tudja-e  az  iskola  pótolni  a család napjainkban meggyengülő funkcióit?
Feladata-e? Alkalmas-e erre sajátos kommunikációs rendszere?

   Köztudott, hogy az iskolarendszerünk által közvetített kultúra alapvetően
verbális  jellegű, követelményrendszere a fogalmi tudást részesíti előnyben.
Pedig   egy   vagy   két   diploma   nem   teszi  az  embert  okvetlenül  és
mindenféleképpen szellemi tulajdonossá.

   Tudásunk annyit ér, amennyire megoldjuk vele életproblémáinkat.

   Az  iskolának egyik jövőbeni fő feladata, hogy óriási erővel mozgósítsa a
diákokban   azt   a   tudást  és  képességeket,  amivel  elkerülhetik,  hogy
belehasaljanak  a  napi  bajokba.  Mindez stratégiai fontosságú, hiszen ha a
polgár  saját  hatáskörében  nem  önálló  szereplője,  végrehajtója  a helyi
rendszernek, akkor makro szinten sem sikeres a demokrácia.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2018
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező