Dimenzió #17

Antigravitációban

(irodalom, sci-fi, csillagászat, paratudomány)

                  ALIENS: ALIEN 3 (A VÉGSŐ MEGOLDÁS: HALÁL)

   Mialatt   a   túlélők   hibernálva  voltak,  a  Sulacón  -  egy  arcmászó

          
tevékenységei miatt - elektromos zavar következtében tűz ütött ki, így az automatika egy mentőkabinban kilőtte az alvó utasokat. A kabin a Fiorina börtönbolygó vonzáskörzetébe érve becsapódott. Az ütközést egyedül Ripley élte túl és még valaki. A bolygón csak a Fúria 361-C felszíni ásványérc finomító volt mely ekkor már börtöntelepként funkcionált és ahol egy csapat dupla Y kromoszómás elvetemült bűnöző vállalt vezeklésből őrszolgálatot. Ripley kérésére a halottakat elégették ám az idegen így is bevette magát a börtön falai közé és elkezdte a már ismert hadjáratát. Mivel a börtöntelepen nem tartottak fegyvert az első ötletként egy légmentesen szigetelt veszélyes hulladékoknak szánt kamrába akarták bezárni, de az elképzelés a gyakorlatban nem vált be.
Végső megoldásként forró ólmot majd pedig vizet öntöttek a xenomorf lényre aki ettől felrobbant. Ám időközben kiderült, hogy még hibernált állapotban megtámadta egy idegen és így Ripley is gondozója lett egy idegennek. Amikor megérkezett a Weyland Yutani Társaság mentőcsapata és tapasztalta, hogy a véleményük még mindig változatlan az idegen lény tanulmányozásával kapcsolatban, feláldozta magát és öngyilkos lett, elpusztítva a lényt is... A halálos találkozás közvetlen okozója: az idegenek királynője aki a halála előtt valószínűleg egypár tojást rakott a Sulaco űrhajóra és azok természetesen kikeltek... A harmadik rész nagyszerűen elkészített folytatása lett az előzményeknek, mind az első, mind második részt figyelembe véve. A film visszatér az első filmben is látható végeérhetetlen folyosókkal tarkított zárt terekhez és a sötét színekhez, és az elkeseredett főhős is már inkább akcióhősnőnek bizonyul
az első rész alakjától eltérően. Az első filmes rendező David Fincher - ugyancsak a reklámszakmában dolgo- zott előzőleg - újdonságként a reklámfilmekben és videoklippekben használt operatőri megoldásokkal és vágástechnikával készítette el a "saját" ALIEN filmjét: "Lenyűgözött az ALIEN látvány- világa, képszerkesztése. Én a harma- dik résszel, nem Ridley Scottal akartam versenyezni... Valami olyas- valamit akartam elkövetni ami neki akkor sikerült. Úgy akartam továbbvinni a történetet, hogy újat adjak, de természetesen nem rugaszkodhattam el az előzményektől." A harmadik rész még tovább megy Ripley személyiségének bemutatásában. Mindenről lemondott már, hiszen őt is "megfertőzték" az idegenek, a Weylamd Yutani Társaságot még mindíg csak a lény érdekli és nem törődik azzal, mi történhet ha véletlenül elszabadul egy idegen... Ezért, hogy megmentse az emberiséget feláldozta önmagát. A L I E N 3 (A VÉGSŐ MEGOLDÁS: HALÁL) HORROR/SCI-FI, 1992, 115 perc A 20th Century Fox filmje Rendező: David Fincher. Producer: Gordon Carroll, Walter Hill, David Giler. Forgatókönyv: David Giler, Walter Hill, Larry Ferguson. Szereplők: Sigourney Weaver (Ellen Ripley), Charles Dutton (Dillon), Charles Dance (Clemens), Paul McGann (Golic), Brian Glover (Andrews), Ralph Brown (Aaron), Danny Webb (Morse), Christopher John Fields (Rains), Holt McCallany (Junior), Lance Henriksen (Bishop II.), Chris Fairbank (Murphy), Carl Chase (Frank), Leon Herbert (Boggs), Vincenzo Nicoli (Jude), Pete Postlethwaite (David), Paul Brennen (Troy), Clive Mantle (William), Peter Guinness (Gregor), Dhobi Oparei (Arthur), Philip Davis (Kevin), Niall Buggy (Eric), Hi Ching (a Társaság embere), Danielle Edmond (Newt).
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.