Dimenzió #17

Antigravitációban

(irodalom, sci-fi, csillagászat, paratudomány)

                           SIETNÜNK KELLETT VOLNA?

   A  Mars-csatornák  ügyét  már nem tudom ilyen nagyvonalúan elintézni. Ott
csillagászat  áll szemben csillagászattal. A csatornákat csillagászok látták
(habár  mindig egy kisebbség); az 50-100 Hgmm légnyomást csillagászok mérték
csillagászati mérési módszerekkel. Mi történt? "Becsaptak minket" (mármint a
marslakók), vagy "valami megváltozott"?

   A  III.  részben  mondottuk:  fantáziadús  emberek  szerint  a  marslakók
álcázzák  bolygójukat,  hogy  előlünk  elbújjanak.  Ez nem igazán tudományos
gondolat,  de  azért  vizsgáljuk  meg!  A IV. rész mutatott lehetőségeket az
ötlet  természettudományos  megfogalmazására.  Tegyük most fel, hogy a világ
5-dimenziós,  a  Mars  az 5. dimenzióban más és más, és ma a sivárabb részét
látjuk (mondjuk 1960 óta), mert a marslakók annak fényét térítik hozzánk.

   Hogyan? Ha én azt tudnám! De láttuk, esetleg forgó fekete lyukkal máshová
lehet  küldeni  a  fényt.  Elhelyeztek  köztük  és köztünk egy kicsiny forgó
fekete  lyukat millió évvel fejlettebb technikájukkal, és kész. Csakhogy ezt
észrevennők. A kép nem torz, tehát a lyuk mérete jóval nagyobb kell legyen a
látható  fény hullámhosszánál. Mondjuk százszorosa: ez egy tizedmilliméteres
lyuk.  Akkor  tömege a Marsénak hatoda; ezt zavaró hatása miatt a bolygók és
holdak mozgásán látnók.

   No  akkor "valami megváltozott". Mi van, ha a Mars mozog a hipertérben az
extra irányban: 1960 előtt szebbik részei voltak láthatóak, ma a csúnyábbak?
Most  leellenőrizzük.  A  11.  ábra  az e században végzett légnyomásmérések
közül  jó  néhánynak  adatait  közli.  [13],  [14]  A mérés néhány különböző
módszerrel  történt:  1-7.  a  Földről,  8.  és 9. űrszondával. A vízszintes
tengelyen a nyíl a Mariner-4 indulása.

   A  görbe  mintha  a  "valami  megváltozott"  feltevést támogatná. A marsi
légnyomás  esése  ugyanis  folytonos  volt,  és  nagyjából  már  a Mariner-4
kiküldése  előtt  lezajlott.  Ha  a  meglepett  marslakók elbújtak volna, az
esésnek  kicsit  a  nyíl  után  kellett  volna bekövetkeznie. Ez viszont egy
idegesítő  gondolatra  vezet:  lehet,  hogy ha jobban igyekeztünk volna, még
megláthattuk volna a szebbik; esetleg lakható Marsot?

          
11. ábra A marsi légnyomás megmért értékének változása A görbén e század 9 mérésének eredményét láthatjuk; az összekötö szaggatott vonal bizonyos tendencia, habár voltak más méré- sek is. Az egyes méréseket végezték: 1. Lowell; 2. Menzel; 3. Lyot: 4. Dollfus; 5. de Vaucouleurs; 6. Schwarzschild; 7. Owen és Kuipers; 8. Mariner-4; 9. Mariner-9. Az adatok a 13. és 14. művekből valók. A nyíl a Mariner-4 útja. Az 1-7. mérések földi csillagászati mérések, különböző módszerek- kel Figyeljük meg a gyors csökkenést épp a szondák adatai előtt. A 9. adat szélessége nem hiba, hanem évszaktól és magasságtól függő különbségek hatása. Nem hiszem. Nem azért, mintha a téridő ne lehetne 5-dimenziós. Lehet, habár nincs olyan fizikai elméletünk, amelyben így lenne az. Egy olyan 5. dimenzió, amely irányban a világ nyílt, ugyanakkor amerre a fény nem terjed, semmiféle általam ismert fizikai elméletben sem szerepel, és nem is tudom, hogyan lehetne ilyen elméletet alkotni. A modern részecskefizikában, mint mondtam, vannak extra dimenziók. De ilyen irányokban a világ zárt, nagyon kis átmérőjű (10^-13 vagy 10^-33 cm-es) henger, tórusz vagy efféle, és e méretek nem követik a Világegyetem tágulását. Továbbá ott az extra irányoknak van a mi 4 dimenziónkban is hatása: valamiféle erők. (Ezért van több dimenzió az elméletekben.) Olyan helyzetbe hoztam magamat, hogy egy senki által meg nem fogalmazott elméletben kellene megvizsgálnom a megfigyelési adatok értelmét; úgy sikerül majd, ahogy. Mindenesetre mondom ellenérveimet. 1. Ha a Mars tud az extra irányba mozogni, miért nem tud a többi bolygó és a Hold? A Holdat eléggé részletesen ismerjük, és a kép nem változik. 2. Hogyan lehet az, hogy a Mars ilyen mozgása egyáltalán nem zavarja 4-dimenziós mozgását? Abban a csillagászok nem látnak rendellenességet. 3. Mi az esélye annak, hogy a Mars "szép" és "csúnya" része közti választóvonal a hipertérben pont épp akkor haladjon át a mi hipersíkunkon, amikor megindul az űrhajózás? Ha a Mars magától mozog, akkor alighanem évmilliárdok óta teszi, és akkor annak valószínűsége, hogy a "váltás" épp e században történjem, 0,00001%. Fentiek miatt reménytelennek tartom azt, hogy a marsbeli légnyomás 11. ábrán látható görbéjét épp egy 5-dimenziós elmélet magyarázná meg. Érdemesebb másfelé okoskodnunk. Beck említ egy számunkra használható esetet. [15] 1936 és 1961 közt többször megmérték a tetraciano-nikkelát(II) stabilitási állandóját. Hogy a vegyület pontosan mi, azt ki tudtam volna deríteni, de azt hiszem, mindnyájunknak egyszerűbb, ha nem tudjuk. A stabilitási állandó a kémiában valami olyan, mint amiről a marslégkör oxigéntartalmánál már szó volt. Ha pl. konyhasó (NaCl) oldódik vízben, ott esz NaCl, Na+ és Cl-. Adott hőmérsékleten és anyagmennyiségnél ezek valamilyen aránya állandó. Ha a felbomlott vegyületdarabokból van sok, a stabilitás kicsi; ha alig bomlik el, nagy. Nos, a mérések szerint 25 év alatt a tetraciano-nikkelát(II) stabilitási állandója 20 nagyságrenddel (!) nőtt, a logaritmusa az időben egyenletes. Változnak a kémiai törvények? Talán a Föld mozdult el a hipertérben? Van egy egyszerűbb válasz. Tegyük fel, hogy a vegyület nagyon stabilis; a bomlástermék mennyisége a mérési pontosság alatt van. De "a műszer természetesen mutat valamit" és "abból következtetést levonni nem lehet". [15] Csakhogy mi sohasem tudjuk a műszer összes hibáját; a hiba egy része mindig olyasmiből jön, amiről nem tudunk. A bomlástermékek kimutatásának pontossága 25 év alatt jócskán megnőtt; mi mindig azt hittük, hogy van valamennyi, de e valamennyi a pontosság növekedésével csökkent. Ezért nő a stabilitás a mérésben. Az igazi érték alighanem még nagyobb, és akkor tudjuk megmérni, ha elérjük a szükséges pontosságot. A másik lehetőség, a törvény időbeli változása, képtelenség: az efféle mennyiségek elvben kiszámíthatóak a fizika alapvető állandóiból, azok változása pedig számos más adatban is látszana. A 11. ábrán persze nem egyenletes a csökkenés, de ilyenre is van példa. A 12. ábra a gyenge kölcsönhatás kombinált töltés- és paritástükrözési szimmetriasértését mutató szám megmért értékének időbeli változása 1968-69 során (a nyíl meg a mai érték). Hogy eme │n00│ý szám pontosan mi, azt én már többször megtanultam és elfelejtettem, de egy alapvető természeti állandó. Ha nem 0, a részecskék és antirészecskéik tömege nem pontosan egyenlő, és ez esetleg megmagyarázhatja, miért áll ma a Világegyetem anyaga sokkal inkább protonokból és elektronokból, mint antiprotonokból és pozitronokból.
12. ábra A gyenge kölcsönhatás CP-sértő paraméterének mért értékei 1968-69. folyamán A méréseket a 16. irodalom sorolja fel; a jobbszéli vízszintes nyíl a mai adat. A függőleges vonalak a mérés "standard hibáját" mutatják. A méréshez Kº mezonokból álló nyalábot kellett gyorsítóban előállítani, és repülésük mentén több pontban megfigyelni bomlástermékeiket. A mérés 1969 táján vált egyáltalán lehetségessé, innen a nagy hibák. Hiába akarnánk az adatokból valódi csökkenésre következtetni; a nagy hibák ezt nem teszik lehetővé. Az illető szám kicsiny és a gyenge kölcsönhatáshoz tartozik. Nem csoda hát, hogy nehéz mérni; a technika valamikor a 60-as évek második felében jutott el odáig. Az ábrán 7 korai mérés látható; az adatokat a korabeli szakirodalomból vettem, [16] az időbeli sorrendre 19 év után próbálok visszaemlékezni, mikor is egy előadásban hallottam. (Mivel ezek 2 év során sűrűsödnek, a cikk megjelenésének ideje sem feltétlenül mutatja a mérések sorrendjét; tudománytörténeti kutatások lennének szükségesek.) Mindenesetre a mért pontok azt látszanak sugallni, mintha egy alapvető állandó gyorsan, de néhány lépcsőben lecsökkent volna. Mozog a Föld a hipertérben? Alighanem másról van szó. Az ábrán minden ponthoz tartozik egy függőleges vonal, a "hiba". Bármilyen meglepően hangozzék is, a fizika sohasem állította, hogy mérései teljesen pontosak. A műszerek sem tökéletesek, és külső hatások (mint pl. a kozmikus sugárzás részecskéi) utánozhatják a mérendő jelenséget. Ezt háttérnek hívjuk. A műszereinket ismerjük, a külső hatások közül annak, melyről tudunk, becsülni tudjuk nagyságát, így mindig, minden méréshez tartozik egy becsült hiba. Ennek pontos jelentésével nem kívánom az olvasót untatni; a "szokásos" esetekben annak esélye, hogy a mért adat a valóditól egyszeres hibával térjen el, még 32%, de annak, hogy háromszorossal, már csak 0,5%. A mai értékkel háromszoros hibahatárig minden mérés összefér. Ezek után a következőképpen rekonstruálhatjuk a történteket. Kezdetben valamilyen háttérhatás felfelé térítette el a mérés eredményét, de a háttérről tudtak, mint a nagy hiba mutatja. Később e hatásokat sikerült kiküszöbölni, de akkor meg más, még ki nem küszöbölt zavarok lefelé húzták a mérést (lásd az alacsony értékeket, de még mindig jelentős hibával). 1969-ben a mérések még nem voltak elég pontosak ahhoz, hogy tudjuk, egyáltalán van-e szimmetriasértés a törvényekben. És ez nem utólagos belemagyarázás: az események közben, 1968 augusztusában megjelent részecskefizikai táblázat [17] ezt mondja: "│n00│ még bizonytalan, lásd a publikált értékek listáját". Később a mérések pontossága javult, és ma a becsült hiba már csak a mért érték tizede. A gyenge szimmetriasértés léte bebizonyosodott, és nagyságát is jól tudjuk. Biztos? Úgy tudjuk. Hogy a hibát jól becsüljük-e, azt a további mérések ellenőrzik: ha ők is a 2-3 "hibányi" sávba esnek, akkor a mai érték már helyes. A fizika folyton ellenőrzi saját magát. Tanulságok: nem az a pontos ismeret, melynek nem tudunk hibájáról. És: "A kimutathatóság határán lévő ... adatokból semmiképpen sem szabad messzemenő következtetéseket levonni ... " [15]
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.